The Vanishing of Ethan Carter teszt

Howard Phillips Lovecraft - a rajongói számára csak H.P. - a múlt század elején alkotott. Bár életében kevés babér termett számára, csupán egy rajongói kör és néhány írótársa nézett fel rá, a novellái is csak filléres ponyvákban jelenhettek meg, halála után a barátai által tovább gondozott művei a modern horrorirodalom fundamentumává váltak. A műfajban alkotó szerzők, az olyan gigászokat is beleértve, mint Stephen King, mind gazdagon merítettek a munkásságából, bátran építkeztek a sziklaszilárdságú alapra, és nem is tagadják, hogy egyfajta mesterként tekintenek az úttörő elődjükre.

Tán baltás gyilkos járhatott erre?

Lovecraft visszatérő témái voltak a föld vagy a tengerek mélyén szunnyadó, emberi elmével felfoghatatlan, már a puszta látványukkal is azonnali tébolyt kiváltó ősi szörnyistenek, a világtól elzártan élő, hátborzongató praktikákat gyakorló titokzatos szekták, az elfeledett sötét tanokat tartalmazó könyvek és feljegyzések, az akkor még tudományosan kevésbé megismert világűrből ránk leselkedő idegen lények és más effélék.

Természetesen számos hivatalos és nem hivatalos játék is játszódott a lovecrafti univerzumban és azon belül a Cthulhu-mondakörben, utóbbiak közé sorolható például az Alone in the Dark sorozat. Elméletileg a szerzői jogok az Egyesült Államokon kívül már lejártak, egy ideig ott is szabad prédának tűnt az életmű, ma azonban a Disney-lobbi hatására végtelenbe tartó jogvédelem és az örökség hanyag könyvelése miatt teljes homály lengi körül a hagyaték amerikai státuszát.

Hajszál híján Twin Peaks

A The Astronauts fejlesztői inkább nem bolygatták a darázsfészket, az új zászló alatt tető alá hozott első játékuk ugyan ízig-vérig Lovecraft-anyag, számtalan ötletet kölcsönöz a korosodó, közkedvelt sztorikból, gyakran kacsint is ki a ma már hatalmasnak mondható rajongótábor felé, sőt interjúban az alkotók sem tagadták, hogy milyen kútfőkből táplálkoztak (még Algernon Blackwoodot is említették, akitől a bevezető sorokat kölcsönöztem), ugyanakkor kerültek minden direkt utalást, így a The Vanishing of Ethan Carter a rajongói műveket is magába foglaló kiterjesztett kánonba sem illeszthető utólagosan be.

Az új cégér mögött mellesleg már-már veteránnak mondható lengyel fejlesztők lapulnak: Michal Kosieradzki, Andrzej Poznański és a ma már ingyen beszerezhető Teenagentet jegyző Adrian Chmielarz alapította annak idején a People Can Fly csapatot, az ő kezük munkája volt a Painkiller, a Bulletstorm és a Gears of War: Judgment, majd miután kiszorultak a jelenleg Epic Games Poland néven futó cégükből, függetlenként nyitottak új fejezetet.

Mikor elindul a vonat...

A napokban PC-re megjelent, jövőre PlayStation 4-re is érkező anyaguk hőse a regénybe illő Paul Prospero nevet kapta a keresztségben. Kevés konkrét dolgot ismerhetünk meg a hátteréből, mindenesetre afféle különleges képességekkel rendelkező, paranormális esetekre szakosodott magánnyomozó lehetett, félúton a Szellemirtók és a démonvadász Constantine között. Egy ideje azonban belefásult a munkába, belátta, hogy a világban gombamód szaporodó árnyak ellen nem nyerhető meg a szélmalomharc, visszavonult hát a semmi közepén düledező viskójába, és hátralevő életét annak szentelte, hogy ital által pusztítsa a maradék májsejtjeit.

A külvilág már csak a posta révén szökik be mindennapjaiba, ugyanakkor a legtöbb levelét is bontatlanul tologatja erre-arra, tudja mi áll bennük: semmi számára érdekes vagy hasznos. Egy boríték azonban makacsul vissza-visszatér, kinyitja végül. A feladó, bizonyos Ethan Carter az írása alapján egy gyermek lehet, Prospero "legnagyobb rajongójaként" mutatkozik be, a segítségét kéri, és egy kitépett lappal illusztrálja szorult helyzetét, mely állítása szerint a nagyapja egyik könyvéből származik. Ahogy a srác remélte, Prospero felismeri a papíron éktelenkedő, varjúlábként, boszorkánylábként és törött keresztként is emlegetett baljós, ősi jelet, átérzi, hogy milyen jellegű és súlyú a probléma, felkészül hát a legutolsó ügyének felgöngyölítésére.

A kötelező zombi

Egy végtelennek tűnő alagúton keresztül érkezünk meg a Wisconsin állambeli Red Creek Valleybe, pontosabban a közelében elterülő erdőbe. A szülőcsatornát felidéző antré roppant találó, bár csak később nyer értelmet. A vicc kedvéért megpróbálhatunk visszamenni, én ezzel kezdtem, a hosszú séta végén azonban ismét ugyanoda lyukadunk ki, ahonnan elindultunk, ergo valóban földöntúli erők működnek e vidéken. Pár lépés után néhány összekötözött és fellógatott farönk zúg el előttünk, csak hajszál híján ússzuk meg, hogy a nagy tömeg belénk fúródva elsodorjon minket. A játék noszogatására meg is vizsgálhatjuk a csapdát, ekkor egy részleges dimenziókapu nyílik, fellebbenti a fátylat a rejtély elől, de egyelőre csak leskelődhetünk, meg kell dolgoznunk érte, hogy a tudást teljes egészében birtokba vehessük.

Az elképesztő részletességgel elénk táruló, szinte teljesen élethű rengeteg jó pár további csapdát is rejt, ezeket kell felkutatnunk, és a jutalmunk egyebek mellett Ethan egy rövid, de ugyanakkor hátborzongató kis története lesz. Ebből és a továbbiakból megtudjuk, hogy ifjú barátunk kedveli a ponyvamagazinok rémtörténeteit, sőt maga is tehetséges amatőr írónak számít, igaz egyelőre még csak szobaszerte ismert, és a családja nem értékeli sokra a művészetét. Szintén ezekből és a kapcsolódó, nyilvánvalóan ihletésül szolgáló újságkivágásokból derül ki, hogy a kaland valamikor az 1970-es évek elején - ha jól emlékszem 1971 a legfrissebb felbukkanó dátum - játszódik, bár a világ eme elhagyatott szegletében mintha évtizedekkel korábban megállt volna az idő, egy kis mozdony és néhány további gépezet árulkodik csak arról, hogy egyáltalán a huszadik században poroszkálunk.

Itt sem irtják a parlagfüvet

A teendők többé-kevésbé ki is merülnek a fent vázoltakban, noha a belső nézetű irányítás FPS-t sejtet, harcolni nem tudunk, és kevés alkalom is adna okot az erőszakos fellépésre. Az akció mellett még a futásra, a csupán egy helyszínen szükséges guggolásra és az alaposabb nyomozást segítő közelítésre kapunk még gombot avagy billentyűt. A legtöbb helyszínen valami szörnyűséges esemény, többnyire gyilkosság nyomait fedezhetjük fel.

Első lépésként fel kell kutatnunk minden érintett tárgyat és testet, néhány dolgot a helyére is kell illesztenünk, de tárgylista híján a kirakós fejtörők sem izzasztják meg az agytekervényeinket. Miután rekonstruáltuk a történteket és visszaállítottuk a tetthelyet, jön a következő fázis, ki kell találnunk a jelenetek eredeti sorrendjét. Ez sem túl nehéz, mivel az első tévedésnél mindig megszakad a kis mozi.

Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon, igaz lába már nincs

Amennyiben követjük a sínpárt a rozoga fahídon és a komor állomáson át, út közben mellesleg a kis vonatot el is köthetjük, rövidesen elérünk a duzzasztógáthoz, melynek túloldalán az apró, teljesen kihalt település vár ránk. A tanya talán túlzó címke lenne rá, a két lakóépületen kívül csupán néhány transzformátorházat járhatunk körbe, a gát alatt, a folyóparton pedig egy vízerőmű termeli kitartóan a villanyáramot.

Természetesen az erdők mélye még számos meglepetést tartogat számunkra, a játék végéig sokat kell csavarognunk a gombák birodalmában, az Ethan Carter lényegét pont ez alkotja, a rengeteg szükséges lábmunka a tökéletesen megalkotott, lenyűgöző atmoszférájú, egyben kísérteties terepen. A festői látványnál csak a Mikołaj Stroiński által komponált, melankolikus brácsa uralta zene érdemel még nagyobb dicséretet, hollywoodi filmes színvonalon kíséri a helyszíneket, mindig a helyén van, ugyanakkor soha nem tolakodó vagy unalmas.

A látszat ellenére a fa nem a betonból nőtt ki

Sajnos azonban akármilyen pazar is a grafika és a muzsika, letaglózó és hátborzongató a hangulat, a felszínt alaposabban megkapargatva csupán egy könnyebb hidden object játék tárul elénk, viszonylag kevés helyszínnel és egyszerűbb, mindig csupán szűk területekre koncentráló feladványokkal, még a játékidőt is kizárólag a kötelező és önmagában jutalomnak tekinthető erdőjárás tolja ki átlagos méretűre. Természetesen ennek az alműfajnak is megvan a létjogosultsága, és ilyen körítéssel még inkább ajánlható, de mégis mintha többet ígért volna, mint amit nyújtott, minden pozitívuma ellenére némi hiányérzetet, keserű szájízt határozottan hagyott maga után.

A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.