The Last of Us Part II Remastered teszt

A Sony nemrégiben megjelent "kézikonzolja" - tesztünket itt olvashatjátok ugyanis tökéletesen megfelel arra, hogy teljes értékű PS5 játékokat játszunk egy kis képernyőn, akár a kanapán fekve, így mivel iPet kolléga az aktuális RPG felhozatal krémjével volt elfoglalva, magamra vállaltam az egyébként roppant hálás feladatot, hogy távoli eléréssel éljem át Ellie és Abby drámai kalandjait ismét.

A Remastered verzió technikailag nem sokat adott az eredeti, és a mai napig nagyszerű játékhoz, történetét tekintve pedig konkrétan nem nyúltak hozzá az alaphoz, így a játékot magát nem elemezzük most, ezt iPet megtette már egyszer, nagyon alapos tesztünk itt olvasható. Annyit érdemes megemlíteni talán, hogy négy évvel az első epizód története után járunk, Ellie mostanra egy kőkemény, felnőtt nő, akit az élet megedzett annyira hogy ne nyafogjon akkor sem ha a torkának esik egy Kattogó.

Egy kis lovacskázás az erdőben mindig ellazít...

A világ teljesen megváltozott, az emberek csoportjai kisebb közösségekben élnek, és a helyzethez képest egész normális életkörülményeket biztosítanak maguknak, azonban az ellenségeskedés durvább mint valaha. Már nem csak a fertőzöttek jelentenek veszélyt, de az egészségesek is egymásra, talán még jobban is mint a zombik rájuk. Az élet kemény, és ezzel az emberek is azzá váltak - így a TLOU Part II is durvább és drámaibb, mint elődje.

A The Last of Us: Part II 2020 nyarán érkezett meg, a PlayStation 4 egyik - ha nem a - legszebb játékaként, majd nem sokkal, nem egészen egy évvel később érkezett egy frissítés, amivel PS5-ön 1440p / 60fps-re lehetett skálázni a játékot, de egy igazi, ráncfelvarrott PlayStation 5-ös kiadásra egészen idáig kellett várni.

Ezzel pedig már az új generációs igényeknek megfelelvén érkezett a 4K / 30fps és a 4K-ra felskálázott 1440p / 60 fps, valamint a VRR, HFR és HDR támogatás is, de a DualSense-re alakított visszajelzés sem maradt ki. A textúrák szebbek, a részletesség kidolgozottabnak hat, a fény és árnyék jelentősen élethűbb mint az alapjátékban, pedig nyilván az is gyönyörű úgy ahogy van. Mégis, egy picit mindenben többet kapunk, összességében kellemesebb a látvány.

Egy törölt, de most játszható pálya, a Jacksoni ünnepség

Ennek értelmében sokkal élvezetesebb lett a harc, vagy akár csak a lovaglás, futás is, hiszen nagyon finoman érzékelhető a haptikus visszajelzésnek köszönhetően minden interakció, de az adaptív ravaszoknak is jut feladat bőven. Az már csak hab a tortán, hogy jelentősen csökkentek a töltési idők, a leghosszabb várakozás - és az is nagyon ritkán - mindössze néhány másodperc, ezek a tényezők pedig önmagukban is jelentősen fokozzák az egyébként is roppant magával ragadó játékélményt.

Ha mindez nem lenne elég, a Naughty Dog nem csak azzal foglalkozott hogy felpimpelje az élményt, de új extrákkal is felvértezték a The Last of Us Part 2 Remastered verziót. A friss roguelike túlélőmód, a Nincs visszatérés ugyanis egy teljesen új megközelítésből szól a játékoshoz: ez egy véletlenszerűen összeállított kihívást nyújtó játékélmény, amelyben korlátozott alapanyagokkal vágunk neki a megadott feladatnak, ami többféle is lehet.

Négy féle verzióban léphetünk be, amelyek sokat sejtetően a Támadás, Préda, Kitartás és Elfogás elnevezésre hallgatnak, és nagyjából el is mondják, mi a feladatunk. Minden induláskor a Rejtekhelyen vagyunk, és ide is térünk vissza több alkalommal, itt tudunk újra harcképessé válni. A Támadás módban több hullámban törnek ránk a fertőzöttek, akiket egytől egyig le kell darálnunk, míg írmagjuk sem marad. A Prédában ezzel szemben egy megadott ideig kell túlélnünk, mindenféle módszerekkel.

Mintha kicsit lepukkant volna Seattle az utóbbi időben...

Az Ellenállásban a társunkat kell folyamatosan megvédenünk, míg a Foglalásban egy széfet kell feltörnünk (persze ez nem olyan egyszerű mint ahogy hangzik), amelyben értékes jutalmak várnak ránk. Az első pálya teljesítése után - és utána is még többször - feltölthetjük a készleteinket, majd további öt pálya áll előttünk, amelyeken viszont egyéb random tárgyak és fejlesztések gyűjthetők be, míg el nem érjük a célunkat, a bossokat.

Van hogy egyedül esünk neki a feladatnak, van hogy valaki velünk tart - sajnos coop nem került a játékba - , van hogy élesben ránk támadnak a fertőzöttek, mert rögtön tudják hol vagyunk, de olyan is, hogy simán elhéderezhetünk egy sarokban jó ideig. Nagyon sok verziót kever ki a játék, és sosem tudjuk előre, mire számítsunk. Ezért a Nincs visszatérésbe bizony nagyon sokszor fogunk visszatérni egy kis darálásra.

Főleg hogy összesen tíz karakterrel vághatunk bele a kihívásokba, akiknek a képességeik és tulajdonságaik is teljesen eltérőek, ami újabb újrajátszási faktort jelent: összesen sok tíz féle verzióban játszhatjuk ezt a módot a rengeteg variációnak megfelelően. Még az időjárás is más és más lehet, szóval tényleg nagyon változatos az eélmény.

Ingyen hajpakolás és manikűr minden fertőzöttnek

Ott van aztán extraként még az Elveszett pályák is, amelyben megismerhetünk helyszíneket, történeteket, amelyek eredetileg a játék részét képezték volna, mégis ki lettek vágva. Ezekhez nem csak magyarázatokat és különféle információkat kapunk, de játszhatunk is rajtuk. Így a Jacksoni ünnepség, a Seattle-i csatornák és A vadászat egy teljesen új élmény, még úgy is hogy helyenként nem túl kidolgozottak, hiszen konkrétan nem lettek befejezve.

Persze a Szabad gitárjáték mód sem maradt ki, amelyben most hat hangszer, négy helyszín és három választható karakter kapott helyet, így a virtuóz lelkületűek is kiélhetik pengetési vágyukat. Ahogy a rohangálósok is, hiszen a Sebességfutam (igen, ez a Speedrun) mód pontosan erre ad lehetőséget, akinek vágya végifutni az egész játékon, megteheti.

A játék, ahogy megszokhattuk sok Sony címnél, lokalizált, azaz minden magyar feliratos, így az angollal hadilábon állóknak is teljes élményt nyújt. Az átvezető animációkhoz egyébként audiokommentár is bekapcsolható, ahol a fejlesztők mesélnek a játék készítéséről, az adott jelenetről vagy szituációról.

Az új roguelike túlélőmód egyik kihívása

A The Last of Us Part 2 Remastered tehát nem lett egy felesleges kiadás, hiába csak néhány év telt el az eredeti verzió óta, hiszen finomodott némileg a grafika, a DualSense képességeit is - jobban - kihasználja, és az új extrák és játékmódok miatt plusz tartalom is került bele.

Akinek megvan az eredeti PS4-es verzió, néhány ezresért frissíthet erre a kiadásra, aki pedig még nem játszott a játékkal (van ilyen egyáltalán azok között akiket érdekel a széria?), annak mindenképp érdemes erre beruházni az eredeti helyett, hiszen nincs másfél ezer forint a differencia.

A pontozásnál nem volt könnyű dolgom, mert hisz a grafika mégiscsak PS4-ről érkezett, de az a helyzet, hogy nagyszerűen megállja a helyét, a natív 4K pedig igen sokat dob rajta. A hang és a zene elképesztő, fülbemászó, nyilván ebben semmi újdonság nem lesz, de az irányítás, a PS5 kontroller komolyabb támogatása mégis önálló pontot érdemel.