Horizon Forbidden West Complete Edition (PC) teszt

2024. április 05.
104.7641
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Én rendkívül kedvelem a PC-s változatait híres konzolos játékoknak, ugyanis ez általában kettő pozitív aspektussal jár. Az egyik, hogy elvárhatok egy minőségi végeredményt (hisz csak tanultak a készítők a konzolos verzió hibáiból nem?), a másik pedig, hogy iPet már tesztelte az éppen szóban forgó alkotást, így nekem bántóan sok munkám nem lesz vele.
 


Ennek, persze, megvannak a maga hátrányai is, melyek akkor merülnek fel, mikor olyan mókákat kapok, mint a mai tesztünk alanya, amiről nem tudok túl sokat objektíven írni lévén, hogy a már említett kollégám eléggé kivesézően bemutatta mind az alapjátékot és a DLC-t is, viszont annyira elhúzódik a teszt, hogy a végén Márkónak majdhogynem Swatting-olnia kell engem, hogy elszakadjak a játéktól és írjak már valamit.

Ám ez talán nem meglepő senkinek, hisz a Horizon Forbidden West-ről van szó; egy olyan alkotásról, mely bárkit le tud láncolni, akár hetekig is. És erről nem csak a nagyon megfogó főküldetés szál tehet, hanem annak a segítségére siető rengeteg mellékfeladat és kiegészítő tevékenység is. Nehéz úgy haladni a történetben, ha lépten-nyomon ránk veti magát egy kincskeresés, egy vadászat, egy arénaharc, vagy akár egy táblás társasjáték. És ez így a jó.

A zombiságot okozó gombát tudjuk, mivel kell kezelni. Tűzzel.

A zombiságot okozó gombát tudjuk, mivel kell kezelni. Tűzzel.


Én is mindenbe belevágtam a fejszémet, amibe csak lehetett. Machine Strike táblás játék, romok kirámolása, lázadó táborok kitakarítása, Tallneck lépegetők felkutatása, vadászatok, gyűjtögető küldetések, Cauldron telepek kitakarítása... olyan sok tennivaló van ebben a mókában, hogy elkezdtem játszani, és arra ocsúdtam fel, hogy eltelt egy egész hét, én pedig nem emlékszem semmire sem belőle; csupán arra, hogy kelleni fog még néhány legendás ritkaságú robot elem, és hogy már megint a szemembe süt az a fránya nap.

Mindezen kiveséző, részletgazdag tartalmat megkoronázza a prezentáció. A főszereplők nagyszerűen ki vannak dolgozva, különösen Aloy mimikája sikerült fergetegesre, bár engem kicsit irritált, hogy össze-vissza nézelődik, miközben beszéltek hozzá. A haja pedig csodálatosan libben és mozog a szellőknek, szeleknek hála... még akkor is, amikor csurom vizes, de hát a Nora samponok, nem meglepő módon, mérföldeket vernek a lóreál termékeire.

A masina "Ugráló Bakkecske" mutatványát, jó indánus módszerekkel, vagyis nyíllal jutalmazzuk.

A masina "Ugráló Bakkecske" mutatványát, jó indánus módszerekkel, vagyis nyíllal jutalmazzuk.


Talán emlékszünk, hogy a Zero Dawn PC-s verziójánál voltak technikai majrék, melyekből én, szerencsére, nem tapasztaltam túl sokat, azonban nagyon sok játékos optimalizálatlan állapotot kiáltott annak a megjelenésekor. Nos, ezt a Forbidden West-nél el lehet felejteni. Szinte semmilyen FPS-hez köthető bajjal sem találkoztam, és ugyan láttam helyenként a semmiben lebegő kődarabokat, de egy ilyen masszív nyílt világban ez teljes mértékben elfogadható.

A konzolos és PC-s verziók közti különbségek mindenkinek ismerősek lesznek. Elérhetőek a beállítások között a mesterséges intelligenciás technológiák, melyek segítségével igazából egy mikrohullámú sütőn is el lehet futtatni eme programot. Megtaláljuk az NVIDIA Deep Learning Super Sampling 3-at, a Deep Learning Anti-Aliasing-et, a Reflex-et, illetve az AMD FidelityFX Super Resolution-jét, és az Intel Xe Super Sampling-et is.

"Te, szerinted mibe halt bele a robot?"  "Az unalomba."  "Tényleg?" "Ó anyám borogass..."

"Te, szerinted mibe halt bele a robot?" "Az unalomba." "Tényleg?" "Ó anyám borogass..."


Ezeken kívül a tipikus képarány-támogatások is felbukkannak: az ultraszéles (21:9-es), a szuper ultraszéles (32:9-es) és a 48:9-es, három monitoros lehetőségek várnak mindazokra, akik szeretik magukat igazán körbevenni egy alkotással... no meg bírja a videokártyájuk. Mint már fent említettem, nagyszerűen sikerült optimalizálni a játékot és ez a hardver terhelésén is meglátszik: Full HD beállításon, mindent maxra tolva csupán kicsit pörgette fel a tesztgépet (RTX 4070 TI, i7-13700KF, 32 Giga RAM), eme móka, szóval tanultak a Zero Dawn-t övező hőbörgésből a készítők.

Az irányítás is nagyszerűen le lett fordítva a billentyűzet-egér kombóra, bár a kitérés (egy iránygomb kétszeri gyors lenyomása) roppant érzékenyre sikeredett, és akkor is dobott egy oldalra ugrást a főhősnő, amikor erre nem adtam utasítást. Így az ugrabugrálós részeknél el kellett engednem az előre ("w") gombon kívül minden mást, és az egérrel voltam kénytelen manőverezni, ha nem akartam, hogy Aloy levesse magát véletlenszerűen egy szakadékba. De legalább harcnál kapóra jött a túlérzékeny mivolta a kitérésnek, és néha egy-egy semmiből jövő támadást sikerült elkerülni. Néha.

Aloy hadonászós hadműveletét a robot bámulással reagálja le. Igazi életkép.

Aloy hadonászós hadműveletét a robot bámulással reagálja le. Igazi életkép.


A Horizon Forbidden West Complete Edition, természetesen, magába foglalja a Burning Shores DLC-t is, úgyhogy miután végeztünk az alapjáték sztorijával, azonnal bele is vethetjük magukat a még minimum 10 extra órával szolgáló kiegészítőbe. Állítólag van olyan, hogy túl sok a jóból; nem is tudom, már több, mint egy hete megy megállás nélkül a játék és nem érzem a túl sokat. Csak a jót. És ezért olyan kiemelkedőek a Horizon játékok; nem csak a Forbidden West, de a Zero Dawn is ilyen volt: bárkivel meg tudják magukat szerettetni.

Még olyannal is, aki nem feltétlenül van oda a történetért, amit itt kapunk. Én is így tapasztaltam, lévén, hogy nem vagyok nagy rajongója a Science Fiction műfajnak főleg, amikor olyan AI-okkal van teleszuszakolva a sztori, melyekre emberi tulajdonságokat próbáltak rátenni a fejlesztők. Engem borzalmasan dühít, mikor egy robot embernek próbálja meg eladni magát, főleg, mikor a mai világban is megtalálható ez a tendencia, ami nem csak bosszantó, de elkeserítő is.

Falmászásnál segítőkészen mutatja a rendszer, hogy hova lehet mancsunkat helyezni.

Falmászásnál segítőkészen mutatja a rendszer, hogy hova lehet mancsunkat helyezni.


Ebből kifolyólag engem annyira nem tudott megfogni a Horizon köré felépített mese sem, főleg a sok technikai "mumbo-jumbo", vagyis zagyvaság, mellyel magyarázni próbálják a különféle események történését. És mégsem tudtam letenni. Végeztem az egyik küldetéssel és azonnal rohantam a következőhöz, vagy ha megjelentek a zöld felkiáltójelek az iránytűn, akkor szaladtam mellékfeladatokat csinálni.

Ezt pedig a zseniálisan megírt narratíva tudta elérni. Minden dialógus, függetlenül attól, hogy egy arénaharc felvezetője, egy eltűnt bárány felkutatására ösztökélő feladat szövege vagy a bemutatója a Machine Strike játéknak, mind odafigyeléssel és kreativitással lett megírva. A nagyszerű szöveget pedig fergeteges szinkronszínészek keltették életre, így minden természetesnek érződött, semmi sem volt mesterkélt vagy erőltetett.

"Egy robothadsereggel harcolunk... és nekem egy íjam van. Tudom, kész agyrém..."

"Egy robothadsereggel harcolunk... és nekem egy íjam van. Tudom, kész agyrém..."


A prezentáció csupán egy helyen volt kérdéses, mégpedig pont a mellékszereplőknél. A karakterek némileg silánynak hatottak megjelenés szempontjából. Látszott mindegyiken, hogy tényleg tucatemberekről van szó, kinézetük ízetlenre és jellegtelenre sikeredett, ám végső soron ezt fel lehet fogni pozitívumként is. Hisz tényleg olyan szereplők ezek, akiket nagyjából két perc alatt el fogunk felejteni. Ám nem így történik, lévén, hogy a velük folytatott magas minőségű dialógusok emlékezetessé varázsolják a találkozót.

Ennyire jó a Horizon. Még a negatívumok sem érződnek rossznak, bizonyos szemszögből nézve. A töltési időkre sem lehet panasz, hacsak nem érezzük nyűgnek azt a néhány másodpercet, amit gyorsutazásnál vagy a legelső indításnál végig kell "szenvednünk". Minden esetre minden PC-s tulajdonosnak melegen tudom ajánlani a Horizon Forbidden West Complete Edition-t, még annak is, akit alapjáraton nem érdekel az ilyen móka; őket is gond nélkül rabul fog ejteni.

Horizon Forbidden West Complete Edition (PC) / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus:
  • Megjelenés: 2024. március 21.
  • Ár: 22.600 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • A konzolos verzió minden pozitívumával és elenyésző negatívumával
  • Letehetetlen
  • Megvettétekmár?
  • Azért van egy-két érdekes hibácska ... itt-ott... naéskitérdekel?
  • Az irányítás némileg érzékenyre sikeredett (kitérés terén)
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
9
9 hozzászólás

muki

1 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nem lepett meg a végeredmény. Ha nem így lett volna, az a csalódás.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 3 hónapja és 17 napja

Meglepődtem volna ha keesebbet kap. mosolygó smiley Profi port.

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 3 hónapja és 18 napja

Gnoresz írta:
Hát jah. De abban nem irányíthatsz nőt, az max NPC...
Nem is a nőkről beszélek, hanem a ratyi főhősről. röhögő smiley

válasz erre

Gnoresz

1 éve, 3 hónapja és 18 napja

fighterlaci írta:
Nálam a Devil May Cry ilyen. röhögő smiley
Hát jah. De abban nem irányíthatsz nőt, az max NPC...

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 hónapja és 18 napja

Nem semmi port ez sem! meglepett smiley

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 3 hónapja és 18 napja

Gnoresz írta:
Én csak azért nem játszok vele, mert ez a nő nem szimpatikus nekem. nyelvnyújtó smiley
Nálam a Devil May Cry ilyen. röhögő smiley

válasz erre

Tommy

1 éve, 3 hónapja és 19 napja

Ismét egy fullos Sony átirat, döbbenet. mosolygó smiley

válasz erre

Gnoresz

1 éve, 3 hónapja és 19 napja

Én csak azért nem játszok vele, mert ez a nő nem szimpatikus nekem. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 3 hónapja és 19 napja

Elég jó pontszámot kapott tőletek.

válasz erre
Horizon Forbidden West Complete Edition (PC)
22.600 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja