Horizon Forbidden West: Burning Shores teszt

Nos, ez így történt most is. Az alapot, a Forbidden Westet nagyon könnyű volt szeretni és magas ponttal jutalmazni, mert egy kiemelkedően jól sikerült anyag, szinte minden téren. Persze nem volt hibátlan (és erre később visszatérek), de bőven szemet lehetett hunyni ezek fölött. A kaland kibővítéséről szóló pletykák relatíve hamar szárnya kaptak, aminek mindenki örült, hiszen az első rész expanziója is remekül sikeredett.

Aztán jött a hivatalos megerősítés hogy bizony gőzerővel készül a Burning Shores, ami a régmúlt Los Angelesébe fogja elküldeni Aloy-t. A trailerek ígéretesek voltak és nagyjából ezzel egyidőben jött az az információ, hogy ez csak PS5-re lesz elérhető. Különösebb magyarázatot nem mellékeltek hozzá, de a játékkal eltöltött uszkve 10 óra alatt sem lett teljesen világos, hogy miért nem fért bele az előső masina keretébe. Oké, tippjeim vannak azért.

Üff, micsoda terep. Naptej meg otthon maradt

Mielőtt részleteiben megvizsgálnánk a stuffot, pár információ. Az első és talán legfontosabb, hogy a kaland közvetlenül a Forbidden West lezárása után folytatódik. Magyarul amíg nem toltuk azt le, addig a BS sem fog elindulni. Ebből pedig az következik, hogy a tesztben spoilerezni fogok, amit ugyan nem szeretek, de ebben az esetben kénytelen leszek megtenni. A másik dolog, hogy mielőtt nekivágunk a "folytatásnak", érdemes lehet pár küldetést letolni, főleg akkor, ha rég nem játszottunk már vele.

Ez azért fontos, mert semmilyen tutorial nem lesz, ráadásul a gépszörnyeknél szinte azonnal az apex variánsok jönnek és nyilván kettő másodperc alatt a földbe gyalulnak minket, ha nem emlékszünk Aloy lehetőségeire. Igen, jól sejtitek, tapasztalatból beszélek, mert kicsit túl nagy arccal ültem le játszani. Miután hősnőnk sikeresen elhárította a Zenith-ek jelentette veszélyt és elkezdik felkészíteni a Nemesissel való összecsapásra a bolygót, Sylens jelzi, hogy nem mindegyik renegátot sikerült eltenni láb alól, mert az egyikük, Walter Londra, a repülőmágnás, elmenekült.

Több sem kell vörös hajú amazonunknak és egyből a nyomába ered a már emlegetett Burning Shores irányába. A megérkezés nem úgy sikerül ahogy tervezzük: a levegőből valamilyen torony simán leszed minket, majd pedig egyből az életünkért kell harcolni egy ismeretlen Quen harcossal, Seykával válltvetve. Aztán persze kiderül, hogy Londra nem éppen a közösséget akarja építeni, szóval nekiindulunk hogy közös erővel rendet tegyünk.

Mondom balra. Nem, az jobbra van.

Ezzel kezdődik tehát a kaland és az sajnos egyből látszik, hogy az elbeszélés bizonyos aspektusa nagyon elcsépelt lett. Walter egy igazi, tankönyvi nárcisztikus pszichopata, így meg nem túl érdekes, izgalmas vagy jelentős főellenfél. A motivációja ezernyi ismert panelből építkezik, szóval egyediséget nemigazán lehet felfedezni benne. Kicsit olyan amúgy, mintha valamilyen gonosz Vasember lenne, még a fizimiskája is hasonlít Tony Starkra.

Ezzel szemben a mese másik főszereplője, Seyka lényegesen jobban kidolgozottabb. Nagyban hasonlít Aloy-ra, így a két lány között igencsak hamar kialakul a bajtársiasság köteléke. A közöttük, valamint az ittragadt Quenekkel való ismerkedés és beszélgetés már lényegesen izgalmasabb, de összességében azért nem éri el az elbeszélés az alapjáték szintjét. Persze új infók birtokába kerülünk és tovább folyik a Nemesis elleni felkészülés és menet közben már jött is a bejelentés, hogy a fejlesztők neki is fogtak egy újabb Horizon résznek Aloy főszereplésével. A bejárható terep nagysága korrekt.

Méretben kicsit marad el az FW egyharmadától, viszont lényegesen több víz alatti eseménynek ad otthont, ha már ennyi nedvesség veszi körül. A tagolt szigetcsoportokat egyébként meg lehet közelíteni már a vízen is, mert kapunk motoros csónakokat, amik ugyan nem kifejezetten gyorsak, cserébe viszont lehet gyönyörködni a tájban. Ha ez uncsi lenne, akkor repülhetünk is, sőt, az egyik új robot, a Waterwing segítségével még tengeralattjárósat is játszhatunk.

Fura az az izé a táblán, nem?

Amúgy meg nagyon gusztusosan keverednek benne a gyönyörű kék tengerpartok az őserdőkkel és lávafolyamokkal, plusz persze a régmúlt épületek romjai is kikandikálnak a fák közül. Ezzel együtt azért bőven lehet hiányérzetünk, mert az ikonikus LA helyekből szinte semmi sem került bele a játékba. Gondolok itt mondjuk a Staples Centerre, a Walk of Fame-re, esetleg a kikötőkre, Venice Beach-re, a Universal Studios-ra meg egy kazalnyi egyéb helyre.

Egyedül a Griffith Obszervatóriumot pakolták bele. Ezzel együtt persze piszkosul látványos a játék, bár olyan nagy ugrás azért nem tapasztalható, ahogy már a bevezetőben is említettem. Talán a végjáték adhat magyarázatot arra, hogy a PS4 tulajok miért maradnak ki a jóból. Nyilván már mindenki meg tudja nézni magának az életre kelt Horus gépet, de küzdeni ellene egészen fenomenális.

Ugyanitt kell megfogalmaznom az első komoly kritikát is, ugyanis ahogy az alap változat, úgy a Shores is iszonyúan bugos. Aloy néha derékban egybeolvad a talajjal, sokszor későn reagálnak a gombok az ugrásra/mászásra, derék kísérőnk egyszerűen nem követ minket és még sorolhatnám. Egyik sem game breaking bug, de ahhoz képest hogy a belsős Sony címek mennyire patentul futnak (főleg a Zero Dawn ha már erről a sorozatról van szó) azért ez bőven visszalépés.

Hát itt meg mi történt?

Tartalom szempontjából egyébként rendben vagyunk. A fő szál összesen négy vagy öt nagyobb küldetést foglal magába, de opcionálisan teljesíthetünk még kettő mellékest. Gyűjthetünk dínós figurákat, repülve megidézhetjük a múltat, de kapunk egy felfedezhető romot meg egy-két felszámolható tábort is. Ellenfélből összesen négy új lesz, ebből a legidegesítőbb az a hatalmas robot varangy, ami tisztességgel meg fogja keseríteni az életünket (főleg az apex variáns). Akad pár új képesség, páncél és fegyver is, de ezek megvételéhez és fejlesztéséhez egy, csak a lángoló partokon megtalálható kristályt kell begyűjteni. Ha mindent ki akarunk pörgetni benne, akkor bő 10 órás szórakozást biztosít az anyag.

Szerencsére az árral nem szálltak el a Sonynál, így roppant kedvező cédulát aggattak rá. Összességében egy remek DLC lett a Burning Shores, ami szépen görgeti tovább a Nemesis elleni felkészülést. Seyka nagyon kedvelhető csaj lett, jó a dinamikája így a két kvázi főszereplőnek. A sztori sajnos ettől még egy kicsit súlytalan, a főellenfél nevetségesen kidolgozatlan és a bugok sem tűntek el, sőt. Persze ez ne szegje senkinek sem a kedvét, mert ennyi pénzt szerintem minden héten sokkal rosszabbul is el tudunk költeni, így meg azért nyugodt szívvel tudom ajánlani. Viszont a várakozás most még nehezebb lett.