X-Out: Resurfaced teszt

Hogy mai tesztünk alanya, az X-Out: Resurfaced (eredeti címén X-Out) mennyire volt meghatározó a maga korában, arról nincsenek valid ismereteim, de tény, hogy a német Rainbow Arts shoot em upja (vagy ahogy manapság nevezik shmup) annak idején nagy személyes kedvencem volt Commodore 64-en és ezzel sok ismerősöm így volt. A C64-re 1989-ben megjelent lövölde egy évvel később Amiga, Atari ST, ZX Spectrum és Amstrad CPC gépekre is megjelent és minden copypartyn dübörgött, versenyeket is rendeztünk belőle.

Mégpedig nem is akármilyet: az X-Out ugyanis nehéz, rohadt nehéz. A kor játékai egyébként sem voltak könnyűek, akkor még más volt a játékipari trend: bőséges tartalom és valódi kihívás várt minden játékosra, szemben a mai, viszonylag könnyű játékmenettel. De ez a játék különösen joystick és idegszál gyilkos alkotás volt - és ma is az.

Itt épp halál nyugi van

Adott ugyanis egy nem megszokott shoot em up környezet: a megszokott űr- vagy légi csaták helyett ezúttal az óceán mélyére merülünk, ahol idegen megszállók hadseregei várnak ránk, és az első másodperctől zúdítják ránk torpedóikat, aknáikat, tűzgolyóikat és egyéb lövedékeiket. Ez persze még nem lenne annyira különleges, az viszont sokkal inkább az, hogy egy, azaz EGY életünk van, és ha nekimegyünk bárminek, akkor vége, irány a kezdőképernyő.

Nos, a nem mindennapi játékmenet itt még nem hagy fel különleges mivoltával, a többi különlegesség azonban kicsit jobb irányt vesz: minden menetet 12 ezer elkölthető kredittel kezdünk, amiért vehetünk egy előre összeállított, felfegyverzett tengeralattjárót, vagy összeállíthatunk egyet teljesen a saját szájunk íze szerint.

Az automata fegyverek között megtalálunk kis, nagy és extra nagy rakétákat, valamint "pattogó" bombákat, az elsődleges fegyverek között elektromos ív, lángszóró és tűzvillám található, míg a másodlagos fegyverarzenált a pajzsfélék és intelligens(ebb) eszközök jelentik, amelyek könnyíthetik a harcot.

Előre összeállított szettel, vagy saját magunk által kreálttal is nekiindulhatunk az instant halálnak

A tengeralattjárónkat négy féle típus közül választhatjuk ki: trilobita, rája, tintahal és cápa. Ezek mindegyiének megvan a maga egyedi manőverezési képessége, energiája és rögzítési pontja a fegyverek és kiegészítők számára. Az arzenálunk a heat, titanium és uranium elnevezések köré épülnek - ezek a különféle elnevezések a fegyverek kinézetére és típusára. Van mit kikisérletezni, nem vitás.

Ahogy említettem, minden egyes ütközés azonnali game overrel jár - szerencsére azonban a lövedékek közül nyelhetünk be egy párat, mielőtt végleg elbúcsúzunk az óceán mélyétől. Az ellenségekkel való ütközés mellett a környezeti elemekkel is nagyon kell vigyázni és ez jelenti a nagyobb problémát: víz alatti területnek megfelelően sokszor alig lehet megkülönböztetni a sziklát a víztől. És ha ez még nem lenne mind elég, akkor rengeteg buborék és a folyamatosan ránk zúduló lövedékek is összezavarják a szemünket.

De még nehezebb az, hogy valamire azt látja az egyszeri tesztelő, hogy a háttérben meghúzódó elem van előtte, azonban amint odaér, kidrül hogy ez egy nincs így: instant halál. A kihívást azonban nem feltétlenül egyedül kell megtapasztalnunk, kapunk ugyanis coop módot, ahol egy társunkkal együtt szívhatunk. Ezt kipróbálni nem volt lehetőségem, lévén Nintendo Switchen teszteltem a játékot, és a környezetemben finoman szólva nem ez a legnépszerűbb konzol.

Tipikus boss: leszakadt a feje, úgyhogy az mostantól külön darál

Az eredeti játék nagyszerűen lett felújítva, mind képben, mind hangban nagyszerű retro élmént kapunk. Szemmel láthatóan az Amigás verzió nyújtotta az alapot, ez mind színvilágában, mind játékmenetében tettenérhető és ez így is van jól. A 90-es játék már akkor is nagyszerűen nézett ki, és a látvány még ma is megállja a helyét. A legtöbb elem nem változott meg, csak megszépült, de vannak pályaelemek, amik máshol helyezkednek el mint az eredeti játékban - de ez nem változtat sem pozitív sem negatív irányban az élményen.

A játékidő, ha valaki képes game over nélkül végigmenni, nagyjából 32-35 perc. De ilyen biztosan nem lesz, legalábbis több hétnyi gyakorlás nélkül biztosan nem. Annak idején én végigvittem, de bevallom férfiasan a harmadik pálya után már csak POKE kódokkal voltam erre képes - és egyébként a mostani verzióban is vannak állítólag cheat kódok. Én ezt nem próbáltam ki, így a sikerélményeim némileg korlátozottak voltak az ötnapos tesztelési időszakban.

Talán mondanom sem kell, de természetesen az értékelésnél nem a mai grafikai és hangbéli elvárásoknak megfelelően értékeltem a produktumot, hiszen ez egy harmincöt éves játék esetében igencsak furcsa lenne. Ha úgy kezeljük a játékot, ahogyan kell, a múlt egy darabját mai köntösbe bújtatva, az X-Out: Resurfaced bizony egy igazán szépen ragyogó gyöngyszem a stílus óceánjában.

Ezt a feliratot fogod látni a legtöbbször. Úgy kétpercenként.

Hogy mennyire ajánlható a Fotnite-on meg a Call of Dutyn szocializálódott gamer társadalomnak? Nos a válasz egyszerű: nagyon. Egyrészt megtapasztalható, mivel toltuk annak idején heteken át, hogy egy egy főellenséget legyőzzünk, kikacsintást kaphat a fiatalabb generáció is arra, mi az egy játékban hogy nehézség, kihívás. És mi az a nagybetűs ÉLMÉNY.

Merthogy az X-Out: Resurfaced ismét elhozott egy darabka játéktörténelmet, annak minden bájával és nyűgjével egyaránt. Ez a játék iszonyatosan nehéz, mégis szerethető. Aki pedig játszotta az eredetit, bizonyosan emlékszik a rengeteg szívásra, és a megreccsent joystickokra - ugyanazt az élményt fogja most is megtapasztalni, csak éppen strapabíróübb eszközökön. Az ára pedig egészen baráti, ennyiért talán annak is érdemes belekóstolni, aki feladja az ötödik próbálkozás után. De nem fogja.