Tekken 8 teszt

2024. január 23.
92.3961
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Amikor összeállítottuk 2024 előrelátható top játékainak listáját, nem gondoltam volna, hogy a kiadók még előző évről visszamaradt karácsonyi ajándék formájában nekem küldenek onnan játékcímeket (de egyet biztosan) és nem pedig szeretett kollégámnak, aki karaterúgással üdvözölt azon a szép napon, amikor megérkezett a Tekken 8 hozzánk.


Azért kaptam ezt a heves üdvözlést, mert lassan több, mint fél éve rajta pörög eme alkotáson kedves iPet, amióta volt szerencséje a bétához, és úgy vélte, neki igenis emelnie kell a jókedvemet azzal, hogy teszt közben állandóan ott szuszogott a fülembe (nem mintha nem kellett volna neki a Like a Dragon: Infinite Wealth-szel foglalkoznia), és megállás nélkül visongott, amikor ujjaim összepöndörödtek és nem bírtam egy kombót sem ellőni.

Sajnálatos módon, mivel a szerverek nem futottak a tesztelés idején, ezért a multiplayer opcióhoz nem volt szerencsém, de aggodalomra semmi ok, így is van tartalom, amiről lehet beszélni. Kezdjük például a bevezető videóval, mely nagyon megalapozta az azt követő élményt pozitívan értve.

A Bandai Namco tudja, hogyan kell egy olyan intrót összehozni, mely mind képi világgal, mind pedig zenével akkora lelkesedéssel látja el a játékost, hogy az még hat-hét óra játék után is újra és újra beleveti magát a kihívásokba, hiába gyepálta már el őt a gép, vagy az online játéktér milliószor.

Kámeháme... heh...?

Kámeháme... heh...?


Elsőként a kampánynak estem neki, habár az "Arcade Quest" opció nyüstölése talán okosabb lett volna, mert ott elmagyarázzák az alapvető mozgást, kombózást, a "Rage" és a "Heat" helyes használatát, de késő bánat. A középpontban ismét mindenki kedvenc hőse, Kazama Jin található, ám ezúttal nincsenek igazán grandiózus tervei, hanem inkább olyan mufurcos-jófiúsak azok: a benne lakozó démoni erőt óhajtja megregulázni és szeretteit megvédeni, miközben felrúgja az ismét gonoszként fellépő Mishima Kazuyát.

Kicsit olyan Fairy Tail-es sztorinak érződik az egész, ami találó, mert a Tekken hallatán nekem mindig a Karyuu no Tekken jut az eszembe. Bár "fan service" sincs ebben a játékban a Fairy Tail-el ellentétben, leszámítva Nina karakterét vagy Azucena bikinis öltözékét. Mellanimáció mintha lett volna, de a játékmenet annyira pergős, hogy perv... mármint ember legyen a talpán, aki még erre is tud figyelmet szentelni.

A kampány során többnyire Jin-t irányítjuk, de lesz szerencsénk az elérhető rostának jónéhány másik tagjához is, habár egy-két összecsapás erejéig csupán. Egy narratív videóélmény ezen játékmód, ahol az egész kellemes minőségű átvezetőket harcok szakítják meg, melyek akár több részből is állhatnak. Legtöbb esetben csupán az adott részt kell megismételnünk, ha összeverne az ellenfél, kivéve a főellenségnél, ahol az elejétől kell kezdeni, ha hasra esünk (nehogymá könnyű dolgunk legyen).

Olyan aurát is adhatunk karaktereinknek, hogy a háttér üresnek és szürkének érződik miattuk... ja nem, az alapból is olyan.

Olyan aurát is adhatunk karaktereinknek, hogy a háttér üresnek és szürkének érződik miattuk... ja nem, az alapból is olyan.


Maga a történet nagyon sablonos, és annak ellenére, hogy tudjuk, egy verekedős játéknál ez annyira nem fontos, hisz a hangsúly az online élményen van, kicsit szomorú volt látni, hogy, mint a Fairy Tail-ben, a barátság és az érzelmek ereje bárkit legyőzhetetlenné tudnak változtatni. Jó, varázslatos világ mindkettő, de azért mindennek van határa. Továbbá a narratíva össze-vissza ugrált, és a jelenetek nem mindig voltak koherensen összekötve, így hamar elengedtem az egészet. Epikus hangulata van, igen, de ha kicsit is megpróbáljuk átgondolni a dolgokat, akkor ... inkább ne tegyük.

A szinkron nagyon szórakoztató volt, de nem a legpozitívabb értelemben. Igen, bejáratott már, hogy a Tekken játékokban mindenki a saját nyelvén szólal meg, Kuma, Panda és King pedig hörgésekkel kommunikálnak. Az sem újdonság, hogy mindenki megérti a másikat még így is, mintha valami univerzális fordítóprogram lenne a fülükbe építve, de akkor is végtelenül szürreális látvány. Viszont az kicsit zavaróbb volt, hogy a szájmozgás és a hang nem mindig voltak szinkronban, illetve a szöveg és a felirat sem mindig passzolt megfelelően.

Az irányítás PC-n meglepően jó volt. Két billentyűkiosztás közül lehet válogatni, ha nincs kontrollerünk, de nem lehet egyik "setup" gombjai között átfedés. Gondolom itt a társasági életnek akartak teret engedni, mert nincs látványosabb verekedős élmény, mint mikor kettő szép darab úriember próbál egy klaviatúránál játszani. Mondjuk a gombkiosztás lehetett volna kicsit intuitívabb is, mivel eltartott egy ideig, mire megtaláltam, hogy a "Home" gombbal lehet felhozni a "Pause" menüt.

"Ne nézz le rám", "De én feletted vagyok..."

"Ne nézz le rám", "De én feletted vagyok..."


Addig azt hittem, hogy nekem ezt az egészet együlésben kell lenyomni. Jó, hát én sem vagyok teljesen normális. Valószínű kontrollerrel továbbra is hatékonyabb a játék, de ez egy pozitív előrelépés. A sztorit nagyjából hat óra alatt teljesíteni lehet a közepes nehézségi szinten (ezen kívül van könnyű és nehéz szint is; ennyi); nekem legalábbis ennyi idő kellett, még úgy is, hogy a főellenség jópárszor megnyomorgatott.

Ha még több történetre vágyunk, akkor a játékot folytathatjuk a "Character Episodes" opcióval, ahol mindegyik szereplővel lenyomhatunk egy négy menetből álló harcsorozatot, hogy némi kiegészítő szösszenetet megtudhassunk róluk. Ezeket igazából nem szabad túlságosan komolyan venni, ráadásul pár perc alatt le lehet zúzni az itt kapott ellenfeleket, de harminckettő ilyen vár ránk, így el lehet ezekkel is mókázni egy-két délutánt.

Én ezután vetettem bele magam a már fent említett "Arcade Quest" módba. Ez is egy leginkább szóló lehetőség, ahol saját avatárunkat alakítva kell egy játéktermi környezetben elérnünk a ranglista csúcsát, miközben tanító jellegű tanácsokat és kihívásokat kapunk. Ez egy nagyon jó lehetőség mindegyik kezdőnek, hogy igazán el tudja mélyíteni a tudását és gyakorolni tudjon a multis kihívásokra, ráadásul a tanuló AI technológiával más játékosok "szellemei" ellen is harcolhatunk, így van lehetőség a legrangosabb játékosokkal is párbajozni, úgymond. Hacsak nem borul ki az AI, mint ahogyan azt néha tenni szokta.

Egy nyitott terepes, harcolós rész is van a kampányban; szerencsére nagyon rövid ideig.

Egy nyitott terepes, harcolós rész is van a kampányban; szerencsére nagyon rövid ideig.


Ha pedig nagyon ráérünk, akkor a "Tekken Ball" játéklehetőség során röplabdázhatunk is, Tekken stílusban... vagyis minél erősebb ütéssel kell átcsűrni a labdát az ellenfél térfelére, aki, ha nem védekezik, vagy rossz időzítéssel kontrázik, akkor sérül. Érdekes opciónak tűnik, de hosszú távon túl sok értelmét nem láttam, ráadásul nagyon trükkös a kontrázási lehetőség, így ezt nem sokáig nyüstöltem. Ráadásul ez nem a Dead or Alive-os, mellugrálós, bikinis stílusban lett megcsinálva, úgyhogy... őőő izé, szóval lássuk az újdonságokat harc terén.

Az igazán kiemelkedő érdekesség, amiről gondolom már mindenki hallott, az a "Heat" rendszer. Ez egy külön csíkként van számontartva az életünk alatt és aktiváláskor támadásaink megerősödnek (az ellenfél védekezés közben is sérül kicsiket), és ha ismét megnyomjuk az aktiváló gombot, miközben a csík legalább félig tele van, akkor egy úgynevezett "Heat Smash" kombó támadást indít meg emberünk.

A "Heat" mérce csökken, amíg aktív, és ha egyszer elfogyott, akkor magától nem tér vissza, kivéve, ha sikerült egy trükkös "Heat Dash" / "Heat Engager" támadást ellőni. Ilyenkor újra "Heat" állapotba kerülünk, azonban vigyázni kell, mert, ha bekapunk pofonokat, akkor nem csak az élet csíkunk csökken, de az aktív "Heat" mérce is.

Elfajult a röpizés Tekkeniában.

Elfajult a röpizés Tekkeniában.


A "Heat Smash" egyébként már a Tekken 7-ben is ott volt "Rage Drive" néven, ám ez kicsit megváltozott most; itt a "Rage" állapot automatikusan beindul, mikor HP-nk egy harmadára zuhan. Ez is erősebb támadásokat eredményez, illetve egy dezignált gomb lenyomására egy "Rage Art"-ot lő el karakterünk, ami körülbelül az egy negyedét eszi meg az ellenfél életének (feltéve, ha betalál), és azonnal befejezi a "Rage" állapotot.

Továbbá regenerációra is van lehetőség, bár ezt a "Heat" és "Rage" állapotokban kiosztott sebzéshez lehet kötni, melyeket ha blokkolunk, akkor ugyanúgy sérülünk, de ez úgynevezett "Chip Damage". Ezt a sérülést vissza tudjuk gyógyulni, ha sikerül találatokat kiosztanunk az ellenfélnek, bár, ha közben bekapunk olyan találatokat, amiket elfelejtünk kivédeni, akkor a regenerációt mutató üres téglalap is arányosan csökken.

Látjuk hát, hogy egyértelműen az offenzívára helyezték a készítők a hangsúlyt, és ez már iPet bétájából is sugárzott. Én mondjuk nem vagyok túlságosan oda az olyan játékmenetért, ahol potenciálisan nullázni tudnak egy kombóval, mindenféle védekezés lehetősége nélkül, de a gyakorlat teszi a mestert. A kombókat el lehet rontani, és ha kívülről tudjuk mind a 32 karakter lehetőségeit, akkor tudni fogjuk, kitől mire számíthatunk és miként lehet az azonnali vereséget megakadályozni. Találkozunk 200 óra múlva, amint megtanultam mindet.

Az Arcade Quest módban olyan avatárt csinálhatunk, amilyet szeretnénk... én ufót csináltam. Találó.

Az Arcade Quest módban olyan avatárt csinálhatunk, amilyet szeretnénk... én ufót csináltam. Találó.


Ha már karakterek, igazából túl sok meglepetést nem hoz a rosta, sajnálatos módon. Huszonnyolc ismerős szereplő és négy új teszi ki a listát, ráadásul az újak nem igazán érződnek izgalmasnak. Talán Reina, aki a Mishima stílusban harcol, tekinthető a sztori szempontjából érdekesnek, de Jack-8 (Jack-7 némi kakaóval), Victor Chevalier és Azucena Milagros Ortiz Castillo (bleghmiezanév?) szinte teljesen felejthetőek.

Továbbá ugyancsak feledhető érdekesség, hogy van művésziesebb animációk megtekintésére is lehetőség, melyek a hiányzó tudást hivatottak pótolni, ha a játékosnak nem volt szerencséje az előző Tekken játékokhoz. Annyira művészi stílusban készültek ezek a videók, hogy nekem például egyáltalán nem jött át, hogy pontosan mi is történt az adott epizódban, és maximum nevekkel lettem gazdagabb. Mondjuk az is valami.

Végső soron, azonban, a Tekken 8 egy nagyon kompetens mókára sikeredett. Ugyan multizni nem volt lehetőségem, ennek ellenére van tartalom a szólójátékosoknak is dögivel, a harcrendszer szolid és jól összerakott, és igazából egy verekedős játékhoz kell-e ennél több? Technikai stabilitás? Jó, kétszer is lefagyott nálam a program, de ez lehet, hogy a sűrű Alt-Tab-ozás és a HDR funkció keverése miatt történt. Hát nem lehet minden tökéletes, no.

Tekken 8 / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: Verekedős
  • Megjelenés: 2024. január 26.
  • Ár: 26.800 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Magával ragadó, adrenalin pumpáló hangulat
  • Kellemes mennyiségű szóló tartalom
  • Kezdőbarát lehetőségek
  • Sok "skin" és profilszépítési opció
  • A kampány sztorija eléggé saláta
  • Technikai bajok előfordulhatnak
  • A strandlabdás mód kissé feleslegesnek érződik
  • Hang
    7
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
8
Tekken 8 hozzánk. '>
Tekken 8 hozzánk. '>
6 hozzászólás

zender

1 éve, 4 hónapja és 5 napja

Nem lettem első körös vásárló, várok vele egy kicsit, mert az első hetek Tekkeneknél mindig problémásaik kicsit. röhögő smiley ajd egy két hónap múlva, tavasszal kicsit több időm is lesz.

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

De rákattantam! mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Na oké, rendelem.

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Most már nem kérdéses hogy kell! mosolygó smiley

válasz erre

muki

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Eeeeeeeee de megjött a kedveeeeem!!!! Pofozkodni akarok!!! röhögő smiley

válasz erre

VaPe

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Na oké azért arra nem számítottam, hogy ilyen király lesz! meglepett smiley

válasz erre
Tekken 8
26.800 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja