StarCraft II: Heart of the Swarm teszt

Kételyeink azonban így is bőven maradtak a hátralévő két rész - mint később kiderült, inkább kiegészítő - kapcsán, hiszen egy 1998-ban megjelent elődhöz képest nem volt nehéz újat felmutatni, de egy 2010-ben megjelent első epizód után 2013-ban vajon szintén sikerül megismételni ezt a mutatványt? Még meg sem jelent a játék, de tudtuk, hogy ez lehetetlenség még a Blizzard számára is, mielőtt azonban emiatt elkezdenénk szomorkodni, vegyük figyelembe, hogy a zergekre koncentráló második felvonás nem egy teljes értékű játék, hanem csak egy kiegészítő, méghozzá - és ez fontos - egy klasszikus értelemben vett kiegészítő, ami a mai trendekkel ellentétben is képes felvonultatni egy teljes játéknyi újdonságot, valamint játékidőt, panaszra tehát objektíven szemlélve a bővítményt, nem sok okunk van.

A kör közepén állok, körbe vesznek zerg-pajtások.

Ez a kijelentés egyébiránt a teljes végeredményre is igaz, annak ellenére is, hogy számunkra - és az internetes fórumokat böngészve nem voltunk ezzel egyedül - igencsak körülményes volt a játék telepítése, hiszen jómagam már szerdán megkaptam a tesztelésre szánt példányt, azonban napi több órás próbálkozást követően is csak szombaton tudtam telepíteni a játékot, majd - hiába volt lemezes változatunk - vasárnapig vártam arra, hogy minden szükséges javítás és egyéb letöltsön hozzá. Tudniillik a forgalmazó egy kicsit spórolni szeretett volna a kiadási költségekkel, aminek köszönhetően az előző rész vaskos kézikönyve helyett egy négyoldalas, egyáltalán nem informatív papírost kapunk az alkotás dobozába zárva, ami leírja nagy vonalakban a telepítés menetét, de korántsem minden részletet. Így például senki sem kötötte az orrunkra, hogy amennyiben már telepítve van a Wings of Liberty, nem is kell használnunk a Heart of the Swarm lemezét, csak aktiválni a Battle.net-en, a kiegészítő fájlok többségét pedig majd a rendszer automatikusan letölti nekünk. Igen ám, de a szisztéma - nálam legalábbis - percenként összeomlott, így megszakadt telepítés, elérhetetlen szerverek és egyebek kísérték utamat, sőt, a sávszélesség is 50 és 100 kilobyte között ingadozott, amivel nem éppen leányálom leszedni 5-6 GB-nyi adatot. A rémálom után azonban a játék szerencsére mindenért kárpótolt!

Itt aztán valaki jól megfázott!

Mivel a LAN kivételével világ életemben gyűlöltem többjátékos módot játszani egy stratégiával - a StarCraft esetében pedig ez határozottan igaz volt -, ezért rögtön rávetettem magamat az egyjátékos kampányra, majd egy ültő helyemben végig is játszottam hat küldetést - összesen 20 bevetés vár ránk -, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a fenséges vasárnapi ebédre való hívószót sem hallottam meg, annyira belefeledkeztem a zergek terelgetésébe. Ezzel alapvetően úgy érzem mindent el is mondtam a játékról, hiszen idejét sem tudom már annak, hogy mikor volt képes annyira lekötni egy valós idejű stratégia, hogy még az ebédről is elkéssek. A kampányban egyébiránt a Wings of Liberty-ben Jim Raynor oldalán megismert történetet élhetjük tovább, ezúttal azonban nem a terranok, hanem a zergek oldalán, akiket az enyhén személyiségzavaros, de még így is rendkívül szerethető Sarah Kerrigan segítségével vezethetünk. Sarah még mindig a StarCraft univerzum egyik legjobban megálmodott és legösszetettebb karaktere, így még azok is könnyedén azonosulni fognak vele, akik korábban csak felületesen ismerték. Drámától átitatott sztorija - amelynek során nem tudja, hogy melyik oldalra álljon és melyik a helyes irány - pedig kiválóan feldobja az amúgy rendkívül jól felépített küldetéseket, amelyek végre ismét a klasszikus első részre, mint inkább a Wings of Liberty túlzottan akció-orientált mechanizmusára emlékeztettek.

Ha valamelyik még egyszer letüsszent, hozom a rovarírtót!

Habár a pályák kidolgozása ezúttal hagy maga után kívánnivalót - egy kicsit unalmasak lettek, és a változatosság sem az erősségük -, de a játékmenet kárpótol majd mindenért, hiszen amennyiben szintünkhöz megfelelő nehézséget választunk, abban az esetben komoly taktikázásra lesz szükségünk ahhoz, hogy felülemelkedjünk az ellenfeleken, akiket még mindig kiváló és jól skálázott mesterséges intelligencia irányít. Mivel a régebbi vonulathoz húz a Heart of the Swarm koncepciója, így nem túl meglepő, hogy bár szinte minden pályán lesz harc is, ellenben ismét óriási szerepet fog kapni az építkezés és a nyersanyaggyűjtés lehetősége, ami mellett a közvetlen elődben bevezetett szerepjátékos elemek, avagy a fejlődési rendszer is ismerősként tér vissza közénk. A játékmenet terén egyébiránt semmi különleges változás nem tapasztalható, habár már az éppen elég módosulás, hogy a terranok helyett a teljesen sajátos kultúrával, építményekkel és egységekkel rendelkező zergeket irányíthatjuk, akik az egyértelmű terran építmények és egységek után alaposan fel fogják adni a leckét első körben, hogy az a kis kukac vajon támadásra való vagy inkább gázgyűjtésre, egyáltalán egy harci egységről van-e szó, netán épületről? Ilyenek ezek a zergek, de pont ezért szeretjük őket!

Kerrigan-kisassony igencsak fel van ma villanyozva.

A fejlődési rendszer keretein belül egyébiránt a jól ismert rendszer fog visszaintegetni, így Kerrigan oldalán - point and click kalandokra emlékeztető formában - körbejárhatjuk a zergek főhadiszállását, beszélgethetünk az ott megtalálható karakterekkel, benézhetünk a különféle helyiségekbe, indíthatunk evolúciós missziókat - cserébe visszavonhatatlan képességekkel láthatjuk el egységeinket -, de innen fejleszthetjük majd főhősünket és seregeinket is, méghozzá ebben az esetben pályánként újraosztható, opcionális képességekkel. A fejlődési rendszer még mindig jelen van a pályákon is, így épületeink többségét lehetőségünk lesz magasabb szintre tornázni, habár ennek leginkább csak a magasabb nehézségi szinteken van jelentősége, akár csak az evolúciós küldetéseknek, amelyek inkább csak kiváló időhúzók. A bevetések során egyébiránt továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a fő feladatok mellett a mellékes bevetések is, és bár ötletességük vetekedik a Wings of Liberty-ben látottakéval, az emlékezetes momentumokból már sajnos csak nagyon kevés jutott osztályrészül a játéknak, habár a kötelezőt azért így is hozta a Blizzard, arról nem is beszélve, hogy az átvezető animációk újfent olyan elképesztően pofásra sikeredtek, hogy az valami elképesztő lett.

Ez a megfázás nekem már TBC-gyanús...

A játéknak természetesen egy többjátékos módja is van, amit továbbra is egyenrangúként kell kezelnünk a kampánnyal, hiszen a Blizzard és a sorozat esportos múltja miatt ezúttal sem ismertek tréfát, habár hét új egységen és újabb térképeken kívül csak minimális újításokat találhatunk benne - a többlépcsős matchmaking hasznos újítás például -, amennyiben pedig bővebben szeretnél olvasni róla, akkor pillants rá korábban íródott bétatesztünkre, aminek keretein belül csak és kizárólag a multiplayer lehetőségekről informálódhatsz. Habár az alkotás esetében a grafika egy sokadlagos momentum, és a Blizzard sosem volt híres a csodaszép küllemű videojátékairól, de a Heart of the Swarm esetében azért ezen a téren is sikerült magasabb szintre lépniük, ami nem jelenti azt, hogy elképesztő lenne a küllem, de részletességben és kidolgozottságban, nem mellesleg pedig változatosságban igencsak kellemeset alkottak. Nem igazán szeretném túlragozni tesztünk végkifejletét, így az okosságokat és a következtetéseket inkább meghagynám nektek a fentiek alapján, de annyit azért elmondanék, hogy én továbbra sem csalódtam a Blizzardban, és amennyiben neked is tetszett a StarCraft II első felvonása, garantáltan maximálisan tetszeni fog a Heart of the Swarm is, azonban fontos, hogy ne egy teljes értékű folytatásként, inkább csak egy óriási tartalommal ellátott kiegészítőként tekintsünk rá. Így maximálisan megállja a helyét a zerg kampány, jöhetnek a protossok!