Star Wars Jedi: Survivor teszt

Ma pedig, ha meglátjuk a cég két apokaliptikus betűjét, akkor már reszketünk, hogy most milyen katasztrófával fogunk találkozni. Pedig én csak a Star Wars Jedi: Survivor-t akartam beizzítani, amit igencsak nagy lelkesedés övezett, hisz az elődje a Jedi: Fallen Order, egy fantasztikus alkotásra sikeredett. Ám biztos mindenki hallotta a tragikus PC-s rajtját mai játékunknak, és talán ezért sem kapkodtam el a tesztelést. Még reménykedtem abban, hogy egy-két nap alatt kijavítják a hibákat és egy tökéletes alkotáshoz lesz szerencsém.

Mondjuk én vagyok a makákó: egy akkora programot, mint a Jedi: Survivor, nem lehet ilyen rövid idő alatt megszabadítani a rengeteg technikai hibától, azonban az EA-nek a kifogása sem javított a helyzeten, ugyanis elmondásuk szerint ezt Windows 11-en kellene játszani. Ennek kicsit olyan beütése van, mint a Cyberpunk 2077-nem volt, ahol az új generációs konzolokra és a PC-re kiadott verziók voltak úgy-ahogy elfogadhatóak megjelenéskor, míg a PS4-esek fetrengtek a hibákban. Mondjuk a CD Project RED nem is "okoskodtak" emlékeim szerint.

Tárgyak szekennelésével, és erő-anomáliák "feltárásával" kiegészítő sztorielemekre tehetünk szert.

Szerencsére a mostani helyzet azért nem olyan botrányos, mint akkor volt, de ettől függetlenül eléggé szörnyű technikai bajokba futottam, ahogyan haladtam mélyebbre a játékban. Már az is hajmeresztő volt, hogy mai tesztünk alanya a maga "aprócska" 155 gigájával, egy fél nap alatt jött csak le. Ez persze csodálatos teljesítmény lett volna tíz éve, de ma, a hasító internet korában, eléggé arcpirító, hogy a vasárnapom nagy része letöltéssel telt, és a végén már nem is maradt idő a nyüstölésre. Úgyhogy a tesztelés alaphangulata már nagyszerűen meg volt adva.

Aztán ... nos, eleinte meglepődtem. Annyi mindent hallottam a technikai mizériákról, hogy azt hittem, azonnal diavetítésbe, szétfolyó textúrákba és fagyogatásokba fogok belefutni az első perctől kezdve, de kellemesen csalódtam. Persze, miután kiszabadultam a legelső nyitottabb térre, ott bizony befigyeltek indokolatlan szaggatások, de úgy voltam vele, hogy ez belefér, hisz a legtöbb esetben így is jól tartotta magát az FPS. Fatális error-t csupán egyszer tapasztaltam, illetve az ellenfeleket irányító mesterséges okosság is csak helyenként mondta be az unalmast.

Különleges fizetőeszközzel mindeféle mókás megjelenést megnyithatunk Cal-nek. Mondjuk azok a szemek...

Ám kalandozásaim ott értek majdnem véget, mikor egy résznél ötször-hatszor egymás után lefagyott a játék, én pedig inkább elmentem mosogatni. Legalább a vízcsap kisebb eséllyel fog rám "crash"-elni. A hétköznapi ember ilyenkor nagy eséllyel véglegesen le is teszi az egeret, és inkább valami mással csapja agyon a szabadidejét, és ez rendkívül sajnálatos, ugyanis a Jedi: Survivor az eddig készített legjobb Star Wars alkotások közé tartozik, ha elengedjük a technikai hibákat. Kapunk rengeteg felfedezési lehetőséget, gyűjtögethető információmorzsákat és esztétikai tuning-elemeket, egy dinamikus harcrendszert és egy érdekes történetet, ami mondjuk nem fog torkon ragadva ide-oda rángatni minket, de megtartja az érdeklődésünket, ha épp beleunnánk a vad gyűjtögetésbe és mellékfeladatok teljesítésébe.

Öt évvel vagyunk a Fallen Order eseményei után. Mindenki kedvenc vörös hajgubanca, Cal Kestis, folytatja a birodalom elleni tevékenykedését, és ezúttal nem kisebb helyre viszi őt a küldetése, mint Coruscant-ra. Ám a sztori nem ragad le túlságosan a Birodalom központi bolygóján, és Cal ismét felkerekedik, hogy bebarangolja a galaxist, régi és új barátokkal. A friss ismeretségek a bázisként szolgáló bolygó (Koboh) egyik bárjának környékén találhatóak majd meg ismét, melynek a vezetője kedves ismerősünk, a jó öreg szőrmók, Greez.

A moziélményhez elengedhetetlen a rángatózó kamera, és az elmosódott kép.

A játékmenet túl sokat nem változott az elődhöz képest, de ez nem baj, hisz minek kellene gyökereiben megváltoztatni azt, ami eddig is működött? A harcrendszer továbbra is a támadás-blokkolás-kitérés triumvirátusával dolgozik, melyet nagyszerűen kiegészítenek az Erő képességek. A nagy különbség a Fallen Order-hez képest, hogy ezúttal öt harcstílus közül váltogathatunk, melyek között dinamikusan váltogathatunk, igazán egyedi trükkökkel meglepve ellenfeleinket.

Az szóló-fénykard stílus mindenkinek ismerős lesz: kiegyensúlyozott, mindenre (is) megfelelő harcmód. A gyors támadásanimációknak hála nem fogunk túlságosan is kiszolgáltatottak lenni az ellentámadásoknak, ráadásul a karddobálás mellett még egy erős szúrótechnikát is használhatunk, ha nagy sebzést akarunk okozni, és nem baj, hogy hősünk másodpercekig csak a mozdulatot csinálja. Ennek a stílusnak a továbbgondolt változata a dupla kardforgatás, mikor Cal mindkét kezében ott figyel egy-egy fényes gyilok.

Régi ismerősök visszaköszönnek a sztori folyamán, nem is egyszer.

Ezt alkalmazva gyorsabban, agresszívebben tudunk támadni, és ha védekezni óhatjunk, akkor a blokkoló, vagy kitérő parancs felül tudja írni az épp induló offenzíva-animációt is. Viszont a jó reflexek elengedhetetlenek, ugyanis, ha elrontjuk a defenzív mozdulatainkat, vagy túl lelkesen támadjuk a rosszaságokat, akkor hamar elhullhatunk, ugyanis Cal ebben a stílusban többet sérül.

A Darth Maul által híressé vált fénybotos megoldás is elérhető számunkra. Ebben a módban hatékonyan el tudjuk intézni a csapatostul az életünkre törő ellenfeleket, ám a támadáshoz tartozó animációk el tudnak nyúlni, így nem tudunk retorziók elől kitérni így. Ezzel a stílussal szemben áll a Keresztvas-mód, melyet a hétköznapi Star Wars-osoknak Kylo Ren tett híressé. Ez a legerősebb harci opció, ám a támadások lassan történnek, ráadásul Cal ilyenkor nem lép előre (mindegyik másik módban aktívan mozog egy-egy offenzív megmozdulásnál), így a távolság bemérése is megnehezíti a feladatunkat.

Ha nem nézek oda, akkor nincs is mögöttem semmi... ugye?

Az ötödik stílus pedig mintha a Like a Dragon: Ishin!-ből lett volna áthozva, ez pedig a kard-és-pisztoly mód. Egyszerre hatékony közel- és távolharcban ez a kombináció, ám a fent említett játékkal ellentétben itt nincs végtelen töltényünk a puffogtatóhoz, így megfontoltan kell váltogatni kardról pisztolyra és vissza. Mindegyik harcstílushoz tartozik egy képességfa, plusz vannak a túlélést segítő képzettségeknek és az Erő-technikáknak is külön fái. Mint az előző részben, itt is jár tapasztalati pont a harcok után, illetve a nagyvilágban található információmorzsák összeszedéséért is.

Szintlépés nincs, csupán pontokat kapunk, ha megtelik az XP csík, melyeket a fent említett fákon tudunk elkölteni. A magasabb szintű technikákra gyakorta kettő, vagy akár három pontot is rá kell áldoznunk, de az így szerzett új trükkök és passzív képességek jelentősen megkönnyíthetik az egyébként helyenként problémásabb kihívásokat. Habár alapjáraton a harcok nem olyan nehezek; én a Jedi Knight szinten romboltam, ami kiegyensúlyozott élménnyel szolgál, és miután sikerült belejönnöm a harc dinamikájába, még a főellenségek sem jelentettek nagy kihívást.

No, azért még a kopár barlang berendezés is egész csicsásan fest.

A központi pihenőhelyként és bolt-kollekcióként funkcionáló bázison kívül egyéb újdonságok is jöttek, feldobva az explorációs részét a játéknak. A meditációs pontok között most már lehet gyors-utazni, illetve különféle barlangok, úgynevezett "Jedi Meditation Chamber"-ek is megjelennek, mint opcionális kihívások. Ezek macerásabb fejtörőkkel ellátott barlangok, melyek végén életet, erőszintet, vagy XP-t növelő kristályok, esetleg különféle esztétikai kiegészítők várnak ránk.

Továbbra is jelen van a Dark Souls-os halál-vonal, vagyis, ha elhullanánk, akkor veszítünk némi XP-t, amit akkor nyerhetünk vissza, ha a megölő ellenfelet megbökjük; igazából megölni sem kell őket, de egy harci szituációban egyébként sem lehet megkegyelmezni senkinek. Mondjuk egy bug miatt egyszer nem tudtam visszanyerni az elveszített tapasztalati pontjaimat; leütöttem az elkövetőt, de történt változás, és a térkép továbbra is váltig állította, hogy a halálom helyén még mindig ott van a gyilkosom. Ehh, sebaj, ez még belefért igazából.

Van itt minden: csiga-lény, retkes akvárium és twi'lek néni. A gyöngyélet...

A prezentáció továbbra is rendkívül tetszetős. Nem csak a részletgazdagságnak lehet ezt betudni, hanem a látványos helyszíneknek is: erdős, homokos, metropoliszi környezetek tömkelege vár ránk. A grafikai látványelemeket nagyszerűen kiegészíti a muzsika, és a szinkronszínészek minőségi munkája (egyedül talán Merrin kivételével). Mondjuk sokkal nagyobb vigyor lett volna az arcomon a teszt végére, ha nem őrölte volna fel a tömérdek kifagyás és szaggatás az idegrendszeremet.

A végítélet, hogy még várjatok ezzel egy kicsit. Egy-két hónapot. Talán addigra kikalapálják a hibás részeket, és meg tudják oldani, hogy a pórias Windows 10 felhasználóknak is egy elfogadható élmény legyen eme játék, melyért több pénzt kell kiadniuk, mint amit egy átlagos Nintendo Switch alkotásért elkérnek. Apropó, ideje nekiesnem a Bayonetta 3-nak... hehehe...