Star Wars Jedi: Fallen Order teszt

Természetesen nem kell velem egyetérteni, én csak a saját környezetemből tudok kiindulni - gyermeki örömmel várjuk barátaimmal mindig a bejelentett filmeket, hogy aztán csalódottan hagyjuk el a mozitermet. Egyáltalán nem rosszak az új SW filmek, még mielőtt, csak egyszerűen eltűnt belőlük az a mágia, ami sokunkat rabjává tette ennek a gyönyörű mesevilágnak.

Gémerként azonban mindig is ott volt a kvázi második esély: ha az ezüstvásznas produkció nem nyerné el tetszésünket, akkor reménykedhettünk abban, hogy majd előrukkolnak valami csodálatos játékkal. Az évek, évtizedek alatt meglehetősen széles palettát lefedtek ezek a próbálkozások, de egy valami sosem akart összejönni. Igen, a minőségi egyszemélyes kalandokra gondolok.

Hát itt meg mi történt?

A Respawn Entertainment vállalta magára azt a feladatot, hogy elkészíti a mérhetetlenül régóta várt single játékot. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban az Apex Legends fejlesztőnél kevesebb szexi stúdió van, hiszen hatalmasat megy az a cím, de korábban már a Titanfall esetében is lehetett sejteni, hogy tudnak a srácok/lányok. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre vészesebb híreket kaptunk a projektről és igen, mindenki azt gondolta, hogy az EA megint beleszól mindenbe és teljesen el fogják cseszni az amúgy ígéretes címet.

Nos, a redmondiak valóban mindent bevetettek, hogy jó szokásukhoz híven szétbarmolják az egészet, viszont a Respawn eléggé méretes golyókat növesztett és beleálltak pont az ellenkezőjébe, nem akarták veszni hagyni a koncepciójukat. Milyen jól tették ezt! Történetünk öt évvel az iszonyatos 66-os parancs után veszi kezdetét. Hősünk, Cal Kestis némi szerencsével, valamint mestere önfeláldozásával túlélte a tisztogatást, de sok köszönete nincs benne, lévén erősen rejtőzködnie kell. A Bracca nevű bolygón talált magának menedéket, ahol a klónháborúkban szétlőtt űrhajókat szedik darabokra.

Nagyjából minden rendben zajlik, ám egy véletlen baleset miatt döntés elé kényszerül: vagy megmenti zuhanó, egyetlen barátját, Praufot, felfedvén ezzel jedi mivoltát, vagy pedig hagyja leesni, de így elkerüli a lebukást. Nyilván előbbit választja, és ahogy sejteni lehetett, elég hamar menekülőre kell fognia, mert a birodalmi inkvizíció két ügynöke is vadászik rá.

Kéne a napszemcsim

Szorult helyzetéből egy korábbi mester, Cere Junda húzza ki. Cal menedéket kap a Mantis nevű űrhajón, sőt, Cere elmesélni neki, hogy egy titkos jedi holokron nyomára bukkant. Ez tulajdonképpen egy lista a kifejezetten erő-érzékeny ifjúkról - ennek segítségével fel tudnák támasztani halott rendjüket. Cal természetesen örömmel elfogadja a feladatot, így tehát a kalandorok útjára lép és kezdetét veszi a nagyon hosszú utazás.

Ennél többet nem nagyon szeretnék a sztoriról mesélni, mert ez az egyik alappillére anyagunknak. Alapvetően pozitív a dolog, mert remekül van összerakva a háttér, süt belőle az autentikus SW hangulat - láthatóan sokat tanulmányozták ezt az univerzumot a fejlesztők. Ami mindenképpen új, hogy a 66-os parancs utáni időszakot ebben a formában nem nagyon próbálták még meg ábrázolni, ezért első kézből tapasztalhatjuk a Birodalom felemelkedését.

A sok örömteli dolog mellett itt egy negatívummal is elő kell hozakodnom. Arról van szó, hogy sokszor futunk bele olyan üresjáratokba, amik megbontják az egész ritmusát. Érződik, hogy sok olyan dolgot tettek a kampányba, aminek a célja puszta időhúzás, hiszen egy Star Wars stuff akkor lehet csak jó, ha hosszú, nem? Szóval emiatt néha nagyon leül az egész, kifejezetten unalmassá is válhat, de a jó hír, hogy ezeken azért hamar át lehet lendülni és akkor újra beindulnak az események. Anyagunk egy ízig-vérig akció/kaland hibrid, mint mondjuk az Uncharted vagy az új God of War.

Keményen, csípőre tett kézzel feszítek mert tudom, hogy iPet fotóz

Nyilván nem véletlenül ezt a két példát hoztam fel: a Fallen Order mindenképp merített belőlük, néha már-már túlságosan is egyértelműen. A lopás szó csúnya azért, de az elején például belefutunk egy olyan jelenetbe, ami kísértetiesen hasonlít az Uncharted 2 nyitányára. Cal eléggé pehelysúlyúan kezdi a nagy futamot: mivel rejtőzködnie kellett, ezért a legtöbb képességét sikeresen elfelejtette (ez amúgy kiválóan lett megoldva).

Ahogy haladunk előre a történetben, bizonyos kulcs pontokon felidézi magában egykori mesterének tanításait és így válik újra elérhetővé például a falon futás. Egy darabig azonban meg kell elégednünk az alap dolgokkal. Hála a magasságosnak nem nyitott világú a játék. Pontosabban hatalmas területeket kell bejárnunk az elérhető bolygókon, ahol van bőven szabadon felfedezhető rész, de anyagunk a legtöbb esetben segít, hogy mit merre keressünk.

Plusz eleinte lesz egy csomó zárt helyszín, amikhez a későbbiekben tudunk visszatérni, amikor rendelkezünk a továbbjutáshoz szükséges skillekkel - úgy, mint a GoW-ban. Sajnos itt is meg kell említenem némi negatívumot, mert ahogy a sztori, úgy a szekvenciák is sokszor totálisan feleslegesen vannak méteresre nyújtva. Simán érzed, hogy azért szórták mondjuk tele az adott szakaszt megkereshető extra dolgokkal, hogy valamivel lefoglaljanak.

Pisztollyal lézerkard ellen?

Ettől eltekintve rengeteg lokációnk lesz, amik az esetek nagyobbik részben meglepően ötletesek, változatosak. Igen, direkt nem írok példákat, legyen csak szépen meglepetés. Térjünk rá inkább a grafikára, ami azért bőven kapott hideget-meleget, okkal. Kidolgozottság szempontjából kifejezetten erős az FO. Ahogy az elbeszélésből, úgy innen is süt az autentikus Csillagok Háborúja hangulat, mert minden a helyén van. A birodalmi rohamosztagosok páncélzata, a lézerkardok kioldó mechanikája, az űrhajók, a tájak, a hátterek mind-mind régi ismerősként köszöntenek vissza.

Hála a jó égnek főhősünket is teljesen emberinek ábrázolják, azaz egy karóvékony, kifejezetten nyegle fiatal srác, brit arisztokratákat meghazudtoló lóarccal. Ez tehát rendben van, noha azért így sem tartozik a kifejezett élmezőnybe, de mindenképpen korrektnek mondható. Technikai oldalról nézve viszont elég komoly gondokkal küzd tesztalanyunk.

Nem éri el az Ubisoft játékokat bugok szintjén, de nagyon közel van hozzájuk. Az átlógások, falba ragadások sajnos teljesen hétköznapi jelenségnek számítanak. Néha egyszerűen elfelejt betölteni dolgokat, például az ellenfeleket, de közben azt látjuk, hogy fogy az életerőnk.

Felkapaszkodok a bölöncökön

Ezeknél mókásabb, amikor mondjuk szörnyeket a levegőben jelenít meg programunk, akik észrevesznek, ránk rontanak, aztán lezuhannak a semmibe. Néha eltűnik a felirat, kicsit beszaggatnak az átvezető videók, vagy éppen benne állunk egy növényben és atomjaira hullik a kép. Ahogy mondtam, ezek eléggé bosszantó dolgok, de sosem barmolják szét teljesen a játékmenetet.

Oké, amikor váratlan hiba miatt leáll az egész és kivág minket a PS menüjébe, az diszkrét anyázásra szolgáltat okot (kétszer fordult elő velem ilyen). Persze ezeket bőven lehet javítani, de a teszt pillanatában az 1.03-as verzió volt kint, ott ezek sajnos még tucatszám fordultak elő. Lehet, hogy PC-n jobb a helyzet, azt nem próbáltam. Összességében még így is bőven átlag feletti a külcsín minden problémája ellenére. Az igazi meglepetést viszont a játékmenet tartogatja.

Ahogy már említettem, különféle bolygókat kell bejárnunk, ahova később vissza tudunk majd térni új képességeink birtokában, mert sok rejtett dolog nem érhető el elsőre. Ne gondoljátok túl, mert ezek főleg új skineket takarnak hőseinknek, esetleg a Mantis hajónak. Szóval, játékmenet. A felfedezés és a harc fogja szépen váltogatni egymást, de utóbbi érdemel nagyobb figyelmet, mert egy jó adag Soulsborne mechanika leledzik benne.

Minden ok, koma?

Hősünk kardjával és különféle erő támadásokkal veszi fel a harcot ellenfeleivel. Fontos szerephez jut a kitérés és a megfelelő időben való blokkolás, valamint a stamina. Értelemszerűen, ha ez utóbbi elfogy, akkor pár másodpercig csak ténfergünk szabad prédaként, de a fordítottja igaz ellenlábásainkra is. Én normal fokozaton kezdtem neki az egésznek, de voltak izzasztó pillanataim, főleg az elején, amikor még kezdő jedik vagyunk. Ha nem figyelünk oda, pillanatok alatt bedarál minket bárki.

Később, ahogy kiismerjük a rosszarcúakat valamint fejlesztettük az alap dolgainkat, már azért nem ilyen drasztikus a helyzet, de az tény, hogy nem egy szimpla csihipuhi cím ebből a szempontból. A játéktéren elszórva különféle meditációs pontokat találunk, ezek a kvázi checkpointok vagy tábortüzek, ha úgy tetszik. Itt eldönthetjük, hogy visszaállítjuk életerőnket és a gyógyításhoz szükséges kapszulákat, vagy csak elköltjük a tapasztalati pontjainkat új skillekre.

Nagyon figyeljünk azonban, mert ha az első lehetőségnél maradunk, akkor az összes addig legyőzött lény újratermelődik, pont úgy, mint a Souls címek esetében. És igen, ha meghalunk a kaland közben, akkor a legutolsó ilyen meditációs ponton éledünk újra, zéró tapasztalati ponttal. El kell jutnunk újra legyőzőnkhöz, meg kell sebezni és visszakapunk mindent.

Megidézem a bennem lakó Larát

A fejlődést nem bonyolították túl ennek ellenére. A tevékenységekért, megtalált dolgokért xp-t kapunk, ezt költhetjük el új támadásokra, de erősíthetjük jedi képességeinket, növelhetjük a HP mennyiségét, satöbbi. Lesznek főellenségek ofkorsz, de ezek sajnos nem sikeredtek túlzottan jóra, kevés emlékezetes momentumot okoznak, cserébe nem túl nehéz legyőzni őket.

Nem beszéltem még BD-1-ről, hősünk elképesztően jófej és cuki droid segítőjéről. Vele nagyon hamar találkozunk, de szinte azonnal megkedvelik egymást, később pedig elévülhetetlen érdemei lesznek a továbbjutásban. Ő tárolja például a gyógyításhoz szükséges kapszulákat, ajtókat tör fel, zárakat nyit, valamint az érdekességekre hívja fel figyelmünket. Nagyon jól kiegészítek egymást Cal-lel.

Ez a porció tehát rendben van, bár azt megértem, ha valakit zavar ez a Souls megközelítés, de adjatok neki egy esélyt, kifejezetten illeszkedik a Respawn elképzeléseibe. A hangokról, zenékről külön nem értekeznék, mert azokkal különösebb baj nincs, jól illeszkednek a játékba.

Szép kilátások

Lassan elérkeztünk az összegzéshez, ahol szerencsére egyszerű dolgom van, mert remek játék lett a Star Wars Jedi: Fallen Order. Végre egy kompetens brigád hozta tető alá az egészet. Nagyon érződik, hogy tényleg meg akarták alkotni a valaha volt legjobb egyszemélyes élményt, amit ez az univerzum kínálhat. És tudjátok mit? Szerintem sikerült nekik!

A sztori remek (az üresjáratoktól eltekintve), bőven van mit felfedezni, jók a harcok, érdekes a szisztéma és rettentően hosszú az egész. Nekem olyan hatvan órámba telt, míg az egész végére értem, de csak közepesen alaposan vesztem el a bolygókban.

A hibákat sem szabad szőnyeg alá söpörni: technikailag felemás az összkép, kicsit talán túl van húzva az egész, ami miatt felütheti fejét az unalom, valamint nincs endgame tartalom. Ezekkel szerintem simán együtt lehet élni, így tehát nincs más hátra, mint beröffenteni a fénykardunkat és halomra blokkolni a lézerfegyvereket.