Legalább kóstold meg; legalább adj neki egy esélyt. Édesanyám örök érvényű leckéi, melyek még möpszli koromban támadtak rám, általában az ebédlőasztalnál, arra bíztatva, hogy az előttem vigyorgó undi zöldséget a számba vegyem. Persze ez az érvelési folyamat sosem volt adekvát az én univerzális "Nem" argumentumommal szemben. Az élet mily könnyű is volt... tíz éve.
Persze nem csak az étkekre, de a videojátékokra is tökéletesen alkalmazhatóak ezek a tanácsok. Sosem voltam igazán oda a sci-fi alkotásokért (a Star Wars, a Battle Tech és talán a Warhammer 40k kivételével), lévén, hogy az érző robotok elfogadása oly távol áll tőlem, mint a poloskák szeretete (vagyis retekül távol), így, ha bármilyen más pozitív aspektusa is lett volna egy ilyen tudományos fantasztikus mókának, az simán elment a fülem mellett.
És ez nagy kár, ugyanis így a Ratchet & Clank széria is messziről elkerülte a figyelmemet. Hallottam már a címet, de a sorozat, számomra a 2016-os első részből, és a 2021-es Rift Apart-ból állt. Belekóstolni meg nem akartam, hisz hiába nőttem fel, a "Nem" továbbra is egy erőteljes érvelési technika nálam.
Grízes tábornok... te vagy az?
Mondjuk gyanút foghattam volna még annak idején, mikor 2016-ban kijött az R&C mozifilm is, ha érdekelt volna bármi más is akkoriban a Marvel alkotásain kívül. Ugyanis egy teljesen ismeretlen játékból, ami ráadásul a filmmel együtt jelenik meg, nem szoktak moziélményt csinálni.
Ám Ratchet-ék 2002 óta jelen vannak a videojátékos világban, és 2013-ig szinte minden évre jutott egy program a rajongók számára. Ám a készítőcsapat, az Insomniac, más projekteken is vadul dolgozott (Spider-man, például), így azóta csupán kettő játék jelent meg mai tesztünk alanyának főhősével ellátva.
Az alapvető premissza minden Ratchet & Clank játéknál hasonló: egy szőrmók és az ő robotja a két főszereplő, akik bejárnak galaxisokat és problémákat oldanak meg, melyek változó mértékben fenyegetnek világvégével.
Az a három nyíl jelenthet valami...
Mindezt egy hajmeresztő kreativitással megalkotott fegyverarzenál segítségével cselekszi meg a duó, miközben ők és a kiegészítő karakterek poénokkal, illetve könnyed (vagy épp súlyosabb) dialógusokkal teszik színessé a narratívát.
Igen, vannak érző és gondolkodó robotok itt, de mivel a játékok univerzuma is eköré van építve, ezért helyén való a dolog. Néhány helyen, mondjuk, kissé furának hat a robotok emberivé varázslása; például egy fegyverárus robotnő a "gyerekének" az egyetemi oktatását óhajtja fedezni, ezért árulja portékáit magas áron.
Ez elég sok kérdést felvet, de ha az élénk képzelőerőnket kicsit is megdolgozzuk, akkor látni fogjuk az mögöttes humort. Az is segít, ha nem kötünk bele minden látszólagos logikai bukkanóban úton, útfélen (mint ahogy azt én tenni szoktam), mert ez csak egy játék.
Basszus Maris, ezért mondom, hogy a lejárt kaját dobd ki a hűtőből...
A Rift Apart is az elődök receptjét alkalmazza igencsak hatékonyan. iPet kolléga írt egy eléggé kiveséző cikket erről, így igazából számomra nem maradt más, mint saját élményeimet, no meg a PC-s verziónak az előnyeit és hátrányait elregélni. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy Peppalínó jóslata, mely szerint eme alkotás idővel kiegészítő tartalmakat kap majd, nem teljesült.
Ez azért bajos, mert a teljes játékidő húsz óránál nem igazán lesz hosszabb; egy átjátszott, kólával és energiaitallal megfertőzött hétvégén simán végig lehet menni a sztorin, ráadásul a legtöbb mellékküldetést is teljesíteni tudjuk közben.
Ez igazából nem lenne alapjáraton gond, ha nem figyelne egy combos árcédula a letöltési oldalakon. Egy Nintendo Switch-es játékot kapok ennyiért, és ahhoz még doboz is jár (igen, a prioritásaim a helyükön vannak).
A különféle felszerelések esztétikai és egyéb bónuszokkal is járhatnak.
Továbbá a technikai problémák melyek a 2021-es kiadásban jelen voltak, most sem távoztak el teljességgel. Többször is sikerült beragadnom textúrák közé, vagy lezuhanásnál megragadnom valami platformon, amire elvileg nem szabadott volna, hogy ráérkezzek. Szerencsére ezek nem jelentettek nagy akadályt, az ugrás és "dash" kombinációval szinte mindenhonnan sikerült kijutni, kivéve egyszer, mikor vissza kellett töltenem egy korábbi "checkpoint"-ot.
Mondjuk ez sem jelentett nagy időkiesést, ugyanis a játék nagyon gyakran készít automatikus mentéseket. Továbbá olyan apró hibák is előfordultak, mint például a szinkron elrepülése bizonyos helyeken: a "Lorb"-okat ("Lombax orb"; Lombax történelmet és érdekességeket tartalmazó hangfelvételek) gyakorta nem hallottam, olyan halkra volt a dialógus tekerve rajtuk valamiért.
A szereplők interakciói is kicsit furának hatottak. Én értem, hogy egy olyan sztorival állunk szemben, amit még a főgonosz sem vesz teljes mértékben komolyan, úgyhogy ne legyünk meglepődve, ha valami meghökkentővel találkozunk, de helyenként olyan hirtelen történtek az események, hogy hangulati beakadást okoztak szegény elmémnek.
Elit Biztonsági Részlet. Micsoda boss nevek...
Mikor kiderül Ratchet-nek Kit hirtelen haragú természete, akkor az egyik pillanatban még a jelenet halálos kimenetelűnek érződött, aztán egy másodperc múlva már Ratchet azt mondja a kis robotnak, hogy "de én azért lennék a társad". Wat?
Valami hasonló Rivet-tel is megesik, mikor a Fixer-nek mond Clank egyetlen szimpla mondatot, az pedig elfelejti az idegességét, és nem nyomja szét őket, mint egy hangyát. Inkonzisztenciák igen, ám szerencsére nem rontják el a mesét, csupán felrohant tőlük a szemöldököm egészen a tarkómig. A harc rendkívül jól ment billentyűzet-egér kombinációval, és ugyan egy raklapnyi fegyver áll a kedves játékos rendelkezésére, én mindig a közelharci ütlegelést részesítettem előnyben, a kis robotokat és gombákat teremtő gránátok mellett.
Jó Sony-s PC port révén itt is megjelennek a már ismerős grafikát feljavító implementációk. A 21:9 és 32:9 mellett a 48:9-es tripla monitoros ultraszéles támogatás is elérhető, ha nyaktornázni akarunk játék közben.
Az űrbeli álomvilágnak a sok dimenziója... őőő túl sok LSD...
Ezen kívül válogathatunk az NVIDIA DLSS 3, Reflex, DLAA, az AMD FSR 2, az Intel XeSS és a készítőcsapatnak a saját technológiája, a Temporal Injection közül, ha grafikai skálázásra van szükségünk. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy fánküzletben: mindegyik olyan jól néz ki, de melyiket vegyem meg? Az összeset mégsem lehet (mondjuk egy fánkboltban de).
Sajnálatos módon végére is értünk az objektív részének a cikknek; lássuk a szubjektívet. Megvenném-e a PC-s kiadását a Ratchet & Clank: Rift Apart-nak? Nos, nem, mert a szerkesztőségi Steam-en ott figyel, de ha nem lenne ott? Akkor viszont igen.
Nem csak azért, mert a Sony ismét kiadott egy zseniális PlayStation-ös exkluzív címet a számítógépes társaságnak, vagy azért, mert a videojátékiparban nagy névnek számító Insomniac-hez tartozik ez a cím. Hanem azért is, mert ez, minden hibája ellenére, változatlanul egy magával ragadó és rendkívül szórakoztató játék.
Igazi videojátékos fegyver: a pixelező.
A poénok ugyan nem ütnek akkorát, mint a régebbi részeiben a sorozatnak, a történetet sem lehetne magasröptűnek nevezni, és bár a harc kellemes (annak ellenére, hogy Ratchet és Rivet ugyanaz a karakter, csak más bőrben; egyedi képesség nuku), elég-e ennyi ahhoz, hogy tágasra nyissam pénztárcám? Igen, ugyanis ennek a játéknak szíve és lelke van.
Ez pedig leginkább a színészi játékban jelenik meg; a Rivet-et fergetegesen megszólaltató színésztől kezdve, a legutolsó mellékszereplő hangjáig, mindenhonnan árad a lelkesedés és a szenvedély. Egy olyan univerzumot kapunk, mely tele van érdekes részlettel, NPC-k általi színesítő dialógussal és élettel. Mint a Spider-Man-nél, ha egyszer nekikezdünk a játéknak, akkor nem fogjuk tudni letenni. De a frászért kell ilyen drágán árulni.
