Payday 3 teszt

Ám, miután belelestem néhány külföldi rendőrségi adásba, kiderült, hogy továbbra is meglepően hatékony tud lenni, álcázás szempontjából, a kamerák felé mutatott leszegett fej, avagy egy egyszerű orvosi maszk és bézból-sapka kombináció. Azonban mi történik, ha a rablóknak hasonlóan okos eszközök kerülnek a mancsaikba, mint a védőknek? Akkor bizony megkapjuk a Payday 3-at.

Nekem rendkívül tetszett az alapfelállás; az egész egy kooperatív Hitman-nek tűnt, kicsit több akcióval, ám az említett franchise-al ellentétben, kevésbé rugalmas megoldásokkal. Mondjuk ez érthető is, itt nem egy beszivárgó kettős ügynököt alakítunk, hanem rablókat, akik, elvileg, percek alatt bemennek, rámolnak, majd távoznak.

A Magnew Games jóvoltából be is futott a játék a szerkesztőséghez, és lelombozódott a lelkesedésem. Nem az alapokat illetően, mert azok tényleg olyanok, mint amilyennek elképzeltem őket: egy négyfős csapat behatol egy adott helyszínre, majd igyekszik meglépni egy raklapnyi zsákmánnyal, miközben próbálnak nem feltűnni a helyi őröknek, civileknek és kameráknak. Ám a lopakodó aspektus hamar megy a levesbe, ha elkapják bármely tagot randalírozás közben.

Amikor látunk a térképen helyszínjelölőket, akkor már riadó van.

Ilyenkor beindul a "B" terv, és a brutálisabb utat kell választania a bandának, mivel most a feladat "A" változatának az elvégzését a rend éber őrei akadályozzák. A Left 4 Dead-hez hasonló rendszerrel ellátva próbálnak elárasztani minket a kommandósok, SWAT-osok és a különféle specialisták, így, ha egy küldetés erőszakba torkollik, akkor, a tervváltás mellett, megindul a verseny az idővel, ugyanis előbb-utóbb el fognak árasztani minket a "gonoszok".

Lássuk, hogyan is épül fel egy misszió, utána pedig elregélem csalódásom okát. Regisztráció és bejelentkezés után a kezdőmenüben kiválaszthatjuk operátorunkat és az alapvető felszerelését. Később, ahogy szerzünk pénzt és prémium érméket (melyeket lehet a játékban zsákmányolt lóvé beváltásával is vásárolni) úgy megnyithatunk további lehetőségeket, esztétikai extrákat és fegyverkiegészítőket.

Miután a nevetségesen limitált opciókból összeraktuk emberkénket, belevethetjük magunkat az elérhető nyolc küldetés egyikébe, majd megindul a társak keresése. Sajnos ez nem az a játék, ahol egyedül lehet mókázni, illetve a szó szoros értelmében lehet, de csak úgy, ha elindítunk egy menetet, és nem csatlakozik be partner a lobbinkba. Ilyenkor van öt percünk társakat szerezni, és utána elindul a parti mesterséges marhaság irányított három másik taggal. Persze nem kell az öt percet végigvárnunk, manuálisan is rányomhatunk a "Ready" gombra.

Egy munka után a csapat feloszlik; mindegy, hogy baráti banda, akik már a parti előtt összegyűltek.

Erre majd később kitérek bővebben, azonban előbb nézzünk egy ideális felállást, amikor három játékos csapódik hozzánk. Miután elindul a menet, megkezdődhet a szerencsétlenkedés. A rendszer elmondja, hogy az adott pillanatban mit kell csinálnunk, azonban semmi jel sem mutatja, merre kell mennünk a feladat teljesítéséhez, legtöbb esetben. Saját magunknak kell felfedeznünk a helyszínt, és bizony illegális helyekre is be kell dugnunk a fejünket, mert a megfejtés sosem az első teremben lesz eldugva.

Ha először kapnak el a biztonságiak, hogy épp tiltott helyen flangálunk, akkor nincs baj, csupán kivezetnek minket és ejnye-bejnyéznek. A gond akkor kezdődik, mikor másodszorra is elrontjuk a settenkedést, mivel akkor bilincselés a jussunk. Az utóbbi nem ideális (bár a társak még kiszabadíthatnak), azonban az előbbi néha hasznos lehet, ugyanis például észrevehetjük a minket kidobó biztonsági övén fityegő beléptetőkártyát és ellophatjuk azt.

Amit semmiképpen se csináljunk, az a rohanás, mivel nincs olyan, hogy megfeledkezik rólunk az őr, ha eltűnünk előle, hanem szépen riasztja a többieket, potenciálisan beindítva a riadót. A legkönnyebb megoldás az irritáló őrök ellen a maszk felhúzása, a pukkantás, majd a hullák eldugása, azonban, ha így találkozunk civilekkel, akkor értelemszerűen köztük is kitör a pánik, ami ugyancsak riadóhoz vezethet.

Jobb oldalt, ha megtelik az Overkill Weapon csík, akkor bekérhetünk egy ütős, tömegoszlató fegyvert.

Ha pedig ennyi nem lett volna elég, akkor a kamerák is meg tudják akasztani a haladásunkat, illetve akkor is kaphatunk riadót, ha a lelőtt őröket nem tudják rádión elérni a társai (megoldás, hogy válaszoljunk helyettük, telefonunk hangtorzító szoftverét felhasználva).

Szóval a lopakodós rész meglepően komplex, azonban rém frusztráló is, ha kezdőként megyünk neki a kalandnak, ugyanis nevetségesen könnyű riadót okozni. Elég egy másodpercnél tovább maradni egy őr látószögében, vagy egy kamera lencséje előtt, és azonnal megtörténik a biztonságiak riasztása. Sajnos nem lehet beöltözni alkalmazottnak, mint a Hitman-ben, de legalább annyi előnyt kapunk, hogy csak az őrök piszkálnak minket, az alkalmazottak alapjáraton nem.

Ha mindent jól csinálunk, akkor nem, vagy csak a küldetés legvégén történik riasztás, és ennek így kell történnie. Azonban még négy veterán játékos is követhet el hibát és indíthat be riadót; ilyenkor más opciókhoz kell folyamodni, hisz mondjuk a széf terem lezáródik és nem lehet az ajtaját többet kinyitni. Az ilyenkor megnyíló alternatív út egyszerűbb, ám nehezebb is, sok esetben, mivel megindulnak az egyre erősebb támadásai a rendőrségnek, nekünk pedig előbb-utóbb kifogy a töltényünk, a páncélunk és az életünk is a végén.

Fegyvereinket nem csak külsőleg, hanem funkcionalitásukat tekintve is fel lehet turbózni.

Úgyhogy, ha kitör a káosz, akkor előkerülnek a fegyverek és a túszok is. A civileket megbilincselhetjük, élőpajzsként használhatjuk, de ide-oda irányíthatjuk is őket, ha épp szükségünk van a menedzser szemére egy leolvasónál, vagy, ha ki kell engednünk pár túszt, elodázva így a rendőrség betámadását. Azonban, ha megindul az offenzíva, akkor sem torkollik egyszerű lövöldébe a játék.

Az egyszerű kommandósokat ugyan könnyű fejre irányított lövésekkel ártalmatlanná tenni, azonban a probléma a specialistákkal van. Itt jön ki igazán a Left 4 Dead hatása, mivel ezeknek külön neveik vannak, bár ezt csak emberünk kiabálja, ha lelőtt egy ilyennel ellátott támadót, a rendszer nem írja ki, és bónuszt sem kapunk érte. Találkozhatunk mesterlövésszel, gránátossal, pajzsossal, sokkoló felszerelést cipelővel, felpáncélozott golyófogóval és rém idegesítő, ninja-szerű pattogó alakokkal is.

A lelőtt ellenfelek töltényeket dobnak, de sosem annyit, hogy könnyedén megteljen táskánk tőlük. Gránátból, kötszeres dobozból, töltényes csomagból, vagy páncélzsákból csak a küldetés elején tudunk rakni magunknak, ráadásul egy pályán limitáltan vagy sehogy sem lehet ilyen nyersanyagos ládákkal és szekrényekkel találkozni. Tehát előbb-utóbb el fog vérezni a csapat, de ez is a lényeg: mindenki tudja a dolgát, ne pazaroljon lőszert és gyorsan teljesüljenek a feladatok.

Középen a figyelmeztetés mutatja, hogy sietni kell, mert nyakunkon a rendőri támadás.

Még normál nehézségi fokon is könnyedén el tudja tarolni az igazságszolgáltatás egy felkészületlen csapatot, de szerencsére bármikor újrakezdhetünk egy pályát, feltéve, ha a csapat többi tagja is beleegyezik. A kooperációt nagyban nehezíti, hogy nincs igazán játékon belüli kommunikációra lehetőség, csupán rövid mondatokkal lehet szándékunkat tudatni a többiekkel. Nagy a tanulási ív, azonban, ha van három dedikált jóbarát, akkor Ocean's 11-t is megszégyenítő rablásokat hajthatunk végre.

Ám, ha egyedül akarunk nekimenni a játéknak, akkor... sok sikert. Itt kezdődik igazán az a rész, ami miatt nagyon csalódtam ebben a címben. Az AI által irányított karakterek nem viszik túlzásba a gondolkodást. Mikor a lopakodós rész megy, akkor a publikus helyeken sétálnak, hagyják, hogy kibontakozzunk, azonban, amint beindul a riadó, csatlakoznak hozzánk és elfogadható hatékonysággal lövik az ellent.

Viszont nem használnak semmit, nem hatástalanítanak, vagy törnek fel zárakat, így, ha például időre kell készpénzes csomagokról leszedni a lopásgátló festék-műszert, akkor lesz néhány használhatatlan kötegünk a végére. Ráadásul még a szajré elhordásában sem segítenek.

Négy jól öltözött Joker. Nem feltűnő, áhh...

Gépi társak egyedül olyan feladatoknál hasznosak, melyeknél nincs szükség rejtőzködnünk, vagy időre valamit megcsinálnunk. Ilyen küldiből nincs túl sok, így elképzelhető, hogy a szóló mentalitású játékosok hamar ejteni fogják a Payday 3-at.

Egy online összebuherált csapattal sem lesz feltétlenül sokkal könnyebb a dolgunk, mert, ha novíciust kapunk társul, vagy épp mi vagyunk a kezdők, akkor a türelmetlenebb csapattársak inkább lelépnek, semmint újra és újra megpróbáljanak egy pályát az elejéről, mert valaki riadót szerencsétlenkedett ki (már megint).

A játék megjelenésekor a szerverekkel is voltak problémák, és sokszor elindítani sem lehetett egy partit se, de ezeket a bajokat nagyrészt sikerült kiküszöbölni, azonban a "matchmaker" továbbra is nevetségesen gyakran osztja szólójátékba a játékost, ami nekem azt súgja, hogy vagy nincs elég játékos, vagy mindenkinek van három barátja, akikkel együtt mókázik. Szerencsések.

Ha elhullunk, akkor egy kis ideig túl kell élniük a barátoknak nélkülünk, ám egy idő után visszatérünk.

Továbbá a fejlődésrendszer sem épp a legintuitívabb. Kihívásokat kell teljesítenünk ahhoz, hogy szintet lépjünk, képzettségeket és eszközöket nyissunk meg. Néhány feladat nem túl komplikált (teljesítsed az adott küldit, az adott nehézségen x-szer, anélkül, hogy riadó történne), azonban van egy-kettő hajmeresztő is (500 métert becsúszva megtenni... wat?).

A végeredmény elfogadható, végső soron, de akinek volt szerencséje az elődhöz, az túl sok újdonságot nem fog itt találni, legfeljebb visszalépést tartalmi szempontból. Jó, a grafika fejlődött, de a külcsín csak ideig-óráig tudja a figyelmünket fogva tartani. Mi kellene ahhoz, hogy többen legyenek és Gargaméta ne csak egyedül ácsorogjon a lobbiban, minden alkalommal, amikor játszani próbál?

Normális "matchmaker", szóló lehetőség, több küldetés, színesebb egyediesítési opciók és jobb játékbéli kommunikáció. Szerencsére már láthatáron a tartalom kibővítése, szóval van fény az alagút végén. De még távcső kell hozzá.