Ám, miután belelestem néhány külföldi rendőrségi adásba, kiderült, hogy továbbra is meglepően hatékony tud lenni, álcázás szempontjából, a kamerák felé mutatott leszegett fej, avagy egy egyszerű orvosi maszk és bézból-sapka kombináció. Azonban mi történik, ha a rablóknak hasonlóan okos eszközök kerülnek a mancsaikba, mint a védőknek? Akkor bizony megkapjuk a Payday 3-at.

Nekem rendkívül tetszett az alapfelállás; az egész egy kooperatív Hitman-nek tűnt, kicsit több akcióval, ám az említett franchise-al ellentétben, kevésbé rugalmas megoldásokkal. Mondjuk ez érthető is, itt nem egy beszivárgó kettős ügynököt alakítunk, hanem rablókat, akik, elvileg, percek alatt bemennek, rámolnak, majd távoznak.

A Magnew Games jóvoltából be is futott a játék a szerkesztőséghez, és lelombozódott a lelkesedésem. Nem az alapokat illetően, mert azok tényleg olyanok, mint amilyennek elképzeltem őket: egy négyfős csapat behatol egy adott helyszínre, majd igyekszik meglépni egy raklapnyi zsákmánnyal, miközben próbálnak nem feltűnni a helyi őröknek, civileknek és kameráknak. Ám a lopakodó aspektus hamar megy a levesbe, ha elkapják bármely tagot randalírozás közben.

Ilyenkor beindul a „B” terv, és a brutálisabb utat kell választania a bandának, mivel most a feladat „A” változatának az elvégzését a rend éber őrei akadályozzák. A Left 4 Dead-hez hasonló rendszerrel ellátva próbálnak elárasztani minket a kommandósok, SWAT-osok és a különféle specialisták, így, ha egy küldetés erőszakba torkollik, akkor, a tervváltás mellett, megindul a verseny az idővel, ugyanis előbb-utóbb el fognak árasztani minket a „gonoszok”.

Lássuk, hogyan is épül fel egy misszió, utána pedig elregélem csalódásom okát. Regisztráció és bejelentkezés után a kezdőmenüben kiválaszthatjuk operátorunkat és az alapvető felszerelését. Később, ahogy szerzünk pénzt és prémium érméket (melyeket lehet a játékban zsákmányolt lóvé beváltásával is vásárolni) úgy megnyithatunk további lehetőségeket, esztétikai extrákat és fegyverkiegészítőket.

Miután a nevetségesen limitált opciókból összeraktuk emberkénket, belevethetjük magunkat az elérhető nyolc küldetés egyikébe, majd megindul a társak keresése. Sajnos ez nem az a játék, ahol egyedül lehet mókázni, illetve a szó szoros értelmében lehet, de csak úgy, ha elindítunk egy menetet, és nem csatlakozik be partner a lobbinkba. Ilyenkor van öt percünk társakat szerezni, és utána elindul a parti mesterséges marhaság irányított három másik taggal. Persze nem kell az öt percet végigvárnunk, manuálisan is rányomhatunk a „Ready” gombra.

Erre majd később kitérek bővebben, azonban előbb nézzünk egy ideális felállást, amikor három játékos csapódik hozzánk. Miután elindul a menet, megkezdődhet a szerencsétlenkedés. A rendszer elmondja, hogy az adott pillanatban mit kell csinálnunk, azonban semmi jel sem mutatja, merre kell mennünk a feladat teljesítéséhez, legtöbb esetben. Saját magunknak kell felfedeznünk a helyszínt, és bizony illegális helyekre is be kell dugnunk a fejünket, mert a megfejtés sosem az első teremben lesz eldugva.

Ha először kapnak el a biztonságiak, hogy épp tiltott helyen flangálunk, akkor nincs baj, csupán kivezetnek minket és ejnye-bejnyéznek. A gond akkor kezdődik, mikor másodszorra is elrontjuk a settenkedést, mivel akkor bilincselés a jussunk. Az utóbbi nem ideális (bár a társak még kiszabadíthatnak), azonban az előbbi néha hasznos lehet, ugyanis például észrevehetjük a minket kidobó biztonsági övén fityegő beléptetőkártyát és ellophatjuk azt.

Amit semmiképpen se csináljunk, az a rohanás, mivel nincs olyan, hogy megfeledkezik rólunk az őr, ha eltűnünk előle, hanem szépen riasztja a többieket, potenciálisan beindítva a riadót. A legkönnyebb megoldás az irritáló őrök ellen a maszk felhúzása, a pukkantás, majd a hullák eldugása, azonban, ha így találkozunk civilekkel, akkor értelemszerűen köztük is kitör a pánik, ami ugyancsak riadóhoz vezethet.

Ha pedig ennyi nem lett volna elég, akkor a kamerák is meg tudják akasztani a haladásunkat, illetve akkor is kaphatunk riadót, ha a lelőtt őröket nem tudják rádión elérni a társai (megoldás, hogy válaszoljunk helyettük, telefonunk hangtorzító szoftverét felhasználva).

Szóval a lopakodós rész meglepően komplex, azonban rém frusztráló is, ha kezdőként megyünk neki a kalandnak, ugyanis nevetségesen könnyű riadót okozni. Elég egy másodpercnél tovább maradni egy őr látószögében, vagy egy kamera lencséje előtt, és azonnal megtörténik a biztonságiak riasztása. Sajnos nem lehet beöltözni alkalmazottnak, mint a Hitman-ben, de legalább annyi előnyt kapunk, hogy csak az őrök piszkálnak minket, az alkalmazottak alapjáraton nem.

Ha mindent jól csinálunk, akkor nem, vagy csak a küldetés legvégén történik riasztás, és ennek így kell történnie. Azonban még négy veterán játékos is követhet el hibát és indíthat be riadót; ilyenkor más opciókhoz kell folyamodni, hisz mondjuk a széf terem lezáródik és nem lehet az ajtaját többet kinyitni. Az ilyenkor megnyíló alternatív út egyszerűbb, ám nehezebb is, sok esetben, mivel megindulnak az egyre erősebb támadásai a rendőrségnek, nekünk pedig előbb-utóbb kifogy a töltényünk, a páncélunk és az életünk is a végén.

Úgyhogy, ha kitör a káosz, akkor előkerülnek a fegyverek és a túszok is. A civileket megbilincselhetjük, élőpajzsként használhatjuk, de ide-oda irányíthatjuk is őket, ha épp szükségünk van a menedzser szemére egy leolvasónál, vagy, ha ki kell engednünk pár túszt, elodázva így a rendőrség betámadását. Azonban, ha megindul az offenzíva, akkor sem torkollik egyszerű lövöldébe a játék.

Az egyszerű kommandósokat ugyan könnyű fejre irányított lövésekkel ártalmatlanná tenni, azonban a probléma a specialistákkal van. Itt jön ki igazán a Left 4 Dead hatása, mivel ezeknek külön neveik vannak, bár ezt csak emberünk kiabálja, ha lelőtt egy ilyennel ellátott támadót, a rendszer nem írja ki, és bónuszt sem kapunk érte. Találkozhatunk mesterlövésszel, gránátossal, pajzsossal, sokkoló felszerelést cipelővel, felpáncélozott golyófogóval és rém idegesítő, ninja-szerű pattogó alakokkal is.

A lelőtt ellenfelek töltényeket dobnak, de sosem annyit, hogy könnyedén megteljen táskánk tőlük. Gránátból, kötszeres dobozból, töltényes csomagból, vagy páncélzsákból csak a küldetés elején tudunk rakni magunknak, ráadásul egy pályán limitáltan vagy sehogy sem lehet ilyen nyersanyagos ládákkal és szekrényekkel találkozni. Tehát előbb-utóbb el fog vérezni a csapat, de ez is a lényeg: mindenki tudja a dolgát, ne pazaroljon lőszert és gyorsan teljesüljenek a feladatok.

Még normál nehézségi fokon is könnyedén el tudja tarolni az igazságszolgáltatás egy felkészületlen csapatot, de szerencsére bármikor újrakezdhetünk egy pályát, feltéve, ha a csapat többi tagja is beleegyezik. A kooperációt nagyban nehezíti, hogy nincs igazán játékon belüli kommunikációra lehetőség, csupán rövid mondatokkal lehet szándékunkat tudatni a többiekkel. Nagy a tanulási ív, azonban, ha van három dedikált jóbarát, akkor Ocean’s 11-t is megszégyenítő rablásokat hajthatunk végre.

Ám, ha egyedül akarunk nekimenni a játéknak, akkor… sok sikert. Itt kezdődik igazán az a rész, ami miatt nagyon csalódtam ebben a címben. Az AI által irányított karakterek nem viszik túlzásba a gondolkodást. Mikor a lopakodós rész megy, akkor a publikus helyeken sétálnak, hagyják, hogy kibontakozzunk, azonban, amint beindul a riadó, csatlakoznak hozzánk és elfogadható hatékonysággal lövik az ellent.

Viszont nem használnak semmit, nem hatástalanítanak, vagy törnek fel zárakat, így, ha például időre kell készpénzes csomagokról leszedni a lopásgátló festék-műszert, akkor lesz néhány használhatatlan kötegünk a végére. Ráadásul még a szajré elhordásában sem segítenek.

Gépi társak egyedül olyan feladatoknál hasznosak, melyeknél nincs szükség rejtőzködnünk, vagy időre valamit megcsinálnunk. Ilyen küldiből nincs túl sok, így elképzelhető, hogy a szóló mentalitású játékosok hamar ejteni fogják a Payday 3-at.

Egy online összebuherált csapattal sem lesz feltétlenül sokkal könnyebb a dolgunk, mert, ha novíciust kapunk társul, vagy épp mi vagyunk a kezdők, akkor a türelmetlenebb csapattársak inkább lelépnek, semmint újra és újra megpróbáljanak egy pályát az elejéről, mert valaki riadót szerencsétlenkedett ki (már megint).

A játék megjelenésekor a szerverekkel is voltak problémák, és sokszor elindítani sem lehetett egy partit se, de ezeket a bajokat nagyrészt sikerült kiküszöbölni, azonban a „matchmaker” továbbra is nevetségesen gyakran osztja szólójátékba a játékost, ami nekem azt súgja, hogy vagy nincs elég játékos, vagy mindenkinek van három barátja, akikkel együtt mókázik. Szerencsések.

Továbbá a fejlődésrendszer sem épp a legintuitívabb. Kihívásokat kell teljesítenünk ahhoz, hogy szintet lépjünk, képzettségeket és eszközöket nyissunk meg. Néhány feladat nem túl komplikált (teljesítsed az adott küldit, az adott nehézségen x-szer, anélkül, hogy riadó történne), azonban van egy-kettő hajmeresztő is (500 métert becsúszva megtenni… wat?).

A végeredmény elfogadható, végső soron, de akinek volt szerencséje az elődhöz, az túl sok újdonságot nem fog itt találni, legfeljebb visszalépést tartalmi szempontból. Jó, a grafika fejlődött, de a külcsín csak ideig-óráig tudja a figyelmünket fogva tartani. Mi kellene ahhoz, hogy többen legyenek és Gargaméta ne csak egyedül ácsorogjon a lobbiban, minden alkalommal, amikor játszani próbál?

Normális „matchmaker”, szóló lehetőség, több küldetés, színesebb egyediesítési opciók és jobb játékbéli kommunikáció. Szerencsére már láthatáron a tartalom kibővítése, szóval van fény az alagút végén. De még távcső kell hozzá.