Grand Theft Auto V (PC) teszt

2015. május 02.
76.6201
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Bő másfél évvel az eredeti - PS3, XBOX360 - verzió után érkezett meg a Grand Theft Auto V (PC) portja, aminek nem kapkodtuk el a tesztjét, hiszen elég időt kellett a történetbe ölni a reális verdikthez, viszont nagyjából száz órányi játék után bátran merem azt írni, ez az a változat, amellyel a PC-s GTAV lett az eddigi legjobban sikerült GTAV verzió.
 


Mindezt nem a történettel éri el, hiszen semmit nem tesz pluszban a kurrens konzolgenerációs változatokhoz képest, sokkal inkább a nagyszerűen sikerült optimalizációval, a milliárdnyi finomhangolási lehetőséggel és a brutálisan masszív tartalommal teszi ezt. A Grand Theft Auto V (PC) változata ugyanis az előző részhez képest végre úgy érkezett meg az asztali konfigurációkra, hogy a manapság átlagos vason is szaggatásmentesen, gyönyörűen fut, nem hemzseg a bugoktól és - némi Social Club-os ügyetlenkedést leszámítva - nem problémás telepíteni sem.

A megjelenés környékére mindkét GPU gyártó külön frissítést adott ki a GTAV miatt, aminek a telepítsével garantálhatóvá vált, hogy optimális beállításokkal simán meglesz a FullHD / 60FPS minőség a PC-k nagy részén. A tesztgépben nVidia GTX 780 duruzsol 3GB VRAM társaságában, aminél gyakorlatilag Very High beállítás mellett semmilyen reccenés nem volt tapasztalható sem éjszakai száguldozás, sem nappali szakadó esős játék közben sem, akármennyi NPC is kolbászolt éppen a képernyőn.

Minden fullon, és 60fps. :) Ja nem, 59. Ja és nincs minden fullon.

Minden fullon, és 60fps. :) Ja nem, 59. Ja és nincs minden fullon.


A PC-s GTAV sajátossága egyébként hogy 4K felbontásban is képes pompázni, valamint hogy a konzolos 30 helyett most már 60FPS a standard, ami jelentős minőségbeli növekedést jelent és játékélmény szempontjából sokat számít. A mozgás sokkal folyamatosabb, dinamikusabb, egyszerűen kellemesebb a látvány. Szintén csak a PC verzió dicsekedhet el azzal, hogy Oculus Rift támogatással bír, így amikor a VR cucc debütál, újra neki lehet majd esni egy egsézen másféle szemszögből a játéknak.

A játék történetére nem térnék ki külön, hiszen a lastgenes első GTA V tesztben alaposan kiveséztem már mindent, a kurrens generációs tesztben pedig a különbségekre, újításokra tértem ki részletesen. A PC-s változat a PS4 / Xbox One verzióhoz képest játékmenetbeli újítást nem hoz, azonban minden azóta megjelent DLC-t és módot alapból tartalmaz, ami azonnali totális játékélményt kínál mind a kampány mind pedig az online módban.

Még nem tudják hogy mindjárt vérfürdő lesz.

Még nem tudják hogy mindjárt vérfürdő lesz.


A grafikai különlegességeken felül egyetlen olyan PC-exkluzív dolog került a játékba, amiről feltétlenül érdemes említést tenni, ez pedig a Rockstar Editor, amellyel mind a single mind az online módokban felvett videókat tudjuk szerkeszteni, nem is akárhogy. Gyakorlatilag komplett filmeket, történeteket tudunk vele megrendezni, majd feltöteni azt a közösségi felületekre, vagy esti mozinak befoglalni vele a családi tévét.

A felvett anyagok nagyságát mi tudjuk beállítani, az általunk meghatározott mérettől függ, hogy egy-egy videóanyag hány másodperces lesz. Persze a folyamatos 60FPS elég gyorsan képes teleírni a merevlemezt, ezért hacsak nem rendelkezik valaki minimum 100 giga erre felhasználható hellyel, jobb ha nem is nagyon tervezi hosszúra a megvágandó filmet.

Ahogy a bevezető környékén említettem, a GTAV PC portja viszonylag bugmentes lett (főleg a manapság kiadott játékokhoz képest), azonban akadnak kisebb-nagyobb zavaró tényezők. Bár a teszthardveren nem volt rá példa, azonban a szerkesztőségen belül más otthoni gépén előfordult olyan, hogy a városból kiérve drasztikusan leesett a framerate, ami a szem számára ugyebár akadozásokat jelent.

Tenk jú máj mádör, tenk jú máj fádör.

Tenk jú máj mádör, tenk jú máj fádör.


Ne felejtsük el, hogy a szabad ég alatti játékterek sokkal nagyobb részletességet igényelnek, hiszen a tereptárgyak, fák, madarak, fű és más egyebek jelentősen összetettebb megjelenítést kívánnak mint például az aszfalt. Az árnyékok minőségének lejjebb vételével a probléma orvosolható természetesen, de sok esetben az is megoldás ha a driver le van frissítve, vagy éppen az ha - nVidia esetében - a grafikus meghajtó kezelőfelületén automatikus optimalizálást választunk.

A grafikai egyensúlyt egyébként aszerint lehet finomhangolni, hogy mennyi VRAM van a videókártyán, ennek a telítettségét egy csúszka mutatja a GTAV beállítási felületén.

Felmerülő probléma volt még, hogy amikor felvételt indítottam, ami rögzítette a későbbi megvágandó anyagot, az irányítás néhány pillanatra megmakacsolta magát, így amikor kocsiban ülve nyomja meg az ember az F1-et, jobb ha valami szabad terepen száguldozik épp, ellenkező esetben roncsderbivé válhat a menet.

Lóvé, nő, szánsájn. Ráadásul az asszony csendben is van. Ritka.

Lóvé, nő, szánsájn. Ráadásul az asszony csendben is van. Ritka.


A kampánynak nem álltam neki újfent, hiszen már kétszer is végigvittem konzolon (úgysem fogom kibírni, itt is végig fogom vinni...), inkább a játéktér bejárásával töltöttem sok időt, valamint az online módra kattantam rá veszettül. A virtuális játéktéren az NPC-ken kívül egyszerre 32 játékos lehet jelen és gyakorlatilag bármit meg lehet tenni, barátságokat kötve mászkálni, feladatokat megoldani, vagy elmebeteg őrültként mindig, mindenkit kinyírni. Én az utóbbi roggyant elméjű, idegesítő játékos verzió vagyok, úgyhogy ha marcobazze néven látsz egy őrültet csalinkázni a városban, jobb ha menekülsz vagy azonnal belém eresztesz egy tárat.

Az online mókát jelentősen személyre lehet szabni, a karakterkreálsá folyamatában még az is megadható, hogy apu, anyu hogy nézett ki, ezáltal az arcunk megfelelően egyedi lehet, de a pattanásoktól kezdve a ráncokig minden finomhangolható. Induláskor érdemes megadott feladatokat végrehajtani és azzal pénzt szerezni, majd fegyverekből rendesen bevásárolni, ellenkező esetben a konzolról áttérő harcimacsók pillanatokon belül rommá fognak szedni - kb úgy ezerszer.

Idegesítő egyébként hogy ha valakit rendesen elkezdünk hentelni, akkor az fogja magát és kilép, ez ellen tennie kéne a Rockstar-nak, a Mortal Kombat X-ben debütált harc közbeni kilépés büntetése itt sem lenne megvetendő dolog.

Jövök. Megyek. Ütök. Verek.

Jövök. Megyek. Ütök. Verek.


Hogy az egér és billentyűzet kombóval, vagy a kontrollerrel való irányítás a jobb, mindenki döntse el maga, de tény hogy az egeres jobbra balra nézelődés például vezetés közben sokkal kényelmesebb játékot eredményez, és egy ős PC-snek (nagyrészt valószínűleg ők játszanak ezzel a verzióval) nem is lehet más irányítási módot elképzelni. A verekedés, a futás és úgy kompletten a mozgás billentyűzetre átültesével semmilyen probléma nincs, az autó, repülő vezetése pedig - bár lehet hogy nehezebb mint konzolon - egyszerűen PC-n sokkal élvezetesebb.

A Grand Theft Auto V (PC)-s verziója nem okozott csalódást, a konzolos verziókhoz képest újítás a stabil 60FPS, valamint a Rockstar Editor, mindez megspékelve a maximálisan finomhangolható grafikai tuninggal - kijelenthetjük, hogy a legújabb Los Santos-i gengszterkaland most lett tökéletes.

A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.

Grand Theft Auto V (PC) / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Sandbox
  • Megjelenés: 2015. április 14.
  • Ár: 12.000 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Jól optimalizált
  • Gyönyörű látvány
  • Minden DLC benne van
  • Kisebb-nagyobb bugok
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
9
Grand Theft Auto V (PC) portja, aminek nem kapkodtuk el a tesztjét, hiszen elég időt kellett a történetbe ölni a reális verdikthez, viszont nagyjából száz órányi játék után bátran merem azt írni, ez az a változat, amellyel a PC-s GTAV lett az eddigi legjobban sikerült GTAV verzió. '>
Grand Theft Auto V (PC) portja, aminek nem kapkodtuk el a tesztjét, hiszen elég időt kellett a történetbe ölni a reális verdikthez, viszont nagyjából száz órányi játék után bátran merem azt írni, ez az a változat, amellyel a PC-s GTAV lett az eddigi legjobban sikerült GTAV verzió. '>
30 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 4 napja

"A grafikai egyensúlyt egyébként aszerint lehet finomhangolni, hogy mennyi VRAM van a videókártyán, ennek a telítettségét eg csúszka mutatja a GTAV beállítási felületén."

És ez az egyetlen hibája a portnak, ami mellett nem tudok elmenni. Jól optimalizált, de az, hogy megmondja mit enged... Hiba volt, mivel baromira zavaró. Ha fölé megyünk a csuszkának, akkor nem fogadja el a beállítást. Most nehogy már azon a pár MB-n múljon.

válasz erre

marco

11 éve, 4 napja

WarriorAutobot írta:
GrammarNazi ON
Van egy pici hiba az első bekezdésbe: Az nem PS4 hanem PS3 akart lenni szerintem
GrammarNazi OFF
Amúgy szerintem úgy is azok akik PC-n játszanak vele azoknak is nagy része kontrollerrel fogja használni a játékot. Még mindig jobb mint a padlógáz/satufék kombó.
Nekem nincs olyan erős gépem hogy azon játsszak vele, de a PS3-as verzióval is beérem. mosolygó smiley
Valóban. mosolygó smiley Köszi, javítva.

válasz erre

wegh

11 éve, 4 napja

Végre egy jól optimalizált port mosolygó smiley VAlahogy nem lepődöm meg a videóitok alapján, hogy te a mindenkit legyilkoló vérengző játékos vagy kacsintó smiley nyelvnyújtó smiley röhögő smiley Lesz videóteszt esetleg a játékról?

válasz erre

xpforever

11 éve, 4 napja

Jól sikerült teszt, grat hozzá mosolygó smiley
Én előrendeltem a játékot, így 14K-ért jutottam hozzá a dobozos változathoz. Viszont azt a gyökeret legszívesebben megölném, aki kitalálta, hogy a lemezekről való telepítés után még 5GB-t le kell tölteni. Ugyanis nekem így az az átkozott 5GB úgy 12 óra alatt jött le a 10 megás netemmel. "Kicsit" le voltak terhelve a szerverek. Ezt leszámítva minden rendben, az optimalizálás tényleg jól sikerült, a grafika egyszerűen gyönyörű. Az online-ban eleinte nálam előfordult stuttering, de ezt a patchek megoldották. Szóval aki még nem vette meg, annak nagyon ajánlom, megéri.

válasz erre

Levente1987

11 éve, 4 napja

Rendszerfrissítés óta crashel wtf smiley...először gond nélkül ment tény király lett ahogy Marco leírta/leírtad...

válasz erre

WarriorAutobot

11 éve, 4 napja

GrammarNazi ON
Van egy pici hiba az első bekezdésbe: Az nem PS4 hanem PS3 akart lenni szerintem
GrammarNazi OFF
Amúgy szerintem úgy is azok akik PC-n játszanak vele azoknak is nagy része kontrollerrel fogja használni a játékot. Még mindig jobb mint a padlógáz/satufék kombó.
Nekem nincs olyan erős gépem hogy azon játsszak vele, de a PS3-as verzióval is beérem. mosolygó smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Grand Theft Auto V (PC)
12.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások