Grand Theft Auto V nextgen teszt

2014. december 05.
74.8101
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Kevés olyan játék van, aminek a különböző platformokra készülő verziói olyan nagy időbeli különbséggel jelennek meg, mint a GTA széria epizódjai. A GTA V kurrens és lastgen verziói között több mint egy év telt el és a PC debütálás még odébb van. A várakozás azonban mondhatni egy teljesen új játékot hozott a PS4 és Xbox One tulajdonosok számára, hiszen nem csak grafikailag de játékmenetben is újdonságokat hozott Trevor, Michael és Franklin újgenerációs kalandja.


A tavalyi Grand Theft Auto V tesztben már kiéltem magam ami a legújabb GTA epizód magasztalását illeti, így a terület és maga a stuff bemutatását most mellőzöm, megpróbálok a frissítésekre, újításokra szorítkozni. Nem kapkodtam el a nextgen GTA V tesztjét, mert mindenképp bele akartam ölni legalább 20 órát és a küldetések minimum feléig el akartam jutni, na és persze az sem mellékes hogy a multit is teljes pompájában akartam megtapasztalni, ami néhány nappal ezelőttig nem volt olyan egyszerű.

Fű. Nem, nem olyan

Fű. Nem, nem olyan


A probléma nem az hogy nem működött, hiszen most nem voltak fennakadások a szerverekkel, egyszerűen kevesen voltak az Online-ban. Okot nem igazán találok rá, szerintem arról van szó, hogy nem feltétlenül érdemes áthozni a karakterünket az X360 vagy PS3 verzióból, az okokat később el is magyarázom.

Természetes igény és az esetek nagy részében természetes jelenség egy újgenerációs kiadásnál hogy az elődhöz képest szebb grafikával találkozunk, ez a Grand Theft Auto esetében maximálisan meg is valósul. Nem csak a környezet lett szebb, ami élénkebb tájábrázolásban, nagyobb belátható területben, életszerűbb vegetációban (például, fű, fa, bokrok) nyilvánul meg, hanem rengeteg apró változásban is tetten érhető. Olyan kisebb, mégis látványos változásokat kapunk, mint például a jobban kidolgozott arcok, állatok szőrzete, látványos víztócsák (!) - ezek így összességében szépérzékünknek megadják azt a pluszt amitől olyannak látjuk az ábrázolást, amilyennek egy újgenerációs játéknak lennie kell.

A változások azonban hoznak némi problémát is magukkal, a játék nem egyszer akad meg, ami elég zavaró tulajdonság, főleg egy komolyabb üldözéses, vagy lövöldöző akció kellős közepén. Persze a felbontás 1080p - igen, Xbox One-on is -, de a 30fps néha nem annyi, hanem szemlátomást jóval kevesebb. Nyilván előbb-utóbb patchelik a dolgot, de a teszt írásakor még létező jelenség, mindkét kurrens konzolon.

Sokkal élvezetesebb amikor a szélvédőn placcsannak szét a delikvensek

Sokkal élvezetesebb amikor a szélvédőn placcsannak szét a delikvensek


Van egy csomó új zene a rádiókban, ami jó, mert a rommá hallgatott dalok néha már unalmasak lennének a hardcore GTA fanoknak, míg újra végigkocsikázzák a hatalmas várost. A több zenével több rádióadót is kaptunk, nem sokkal nőtt a számuk, azonban mindenképpen színfoltot visznek az autókázásba.

A számtalan vérfrissítést kapott elemen és a grafikai tuningon felül kétségtelenül a legnagyobb újítás az FPS mód. A hosszú évek óta TPS-ben pompázó, megszokott GTA környezet hihetetlen változáson megy át amint az egyetlen gombnyomásra aktívvá váló új nézetre kapcsolunk. A PC-s modderek évek óta próbálkoznak több-kevesebb sikerrel a széria belső nézetessé változtatásán, de a Rockstar kivárt a dologgal, természetesen nem véletlenül. A csapattól megszokhattuk, hogy ha valamit megcsinálnak akkor az bizony patent.

A belső nézetes mód ennek megfelelően nem csak egy egyszerű nézetváltás, vagy a külső nézetben látható főhős kiradírozása, egy ízig-vérig FPS-hű játékélménnyel gazdagodott a GTA V. Az új nézetben minden részletre kiterjedően megváltoztatták a látványt, ennek megfelelően sok újdonságot fedezhetünk fel a már ismert elemeken felül. Amit eddig nem láthattunk, az most egycsapásra megváltozik, egy autó ellopásakor például látható, ahogy a műszerfalat letépjük és a drótokkal babrálva életre keltjük a verdát, a verekedések közben az ellenfél grimaszolása, vagy beszélgetés közben a szájak mozgása teljesen más fényt vet a megszokott látványra.

Mami olyan rusnya hogy a kijelző is berepedt. Pedig nem is iPhone.

Mami olyan rusnya hogy a kijelző is berepedt. Pedig nem is iPhone.


A harc is megváltozik, ha az FPS nézetet használjuk, hiszen példának okáért az autós üldözések közben bármerre lövöldözés mostantól nem lesz olyan egyszerű, hiszen emberünk nem tud körbe forogni, az oldalra nézésnek és onnan darálásnak megvannak a fizikai korlátai. Jó ez nekünk? Igen, azt hiszem, ez így hiteles. Aki pedig még többre vágyik a virtuális élményekből, menjen el egy sztriptízbárba és vigye szobára a lányt... Innen már csak egy lépés a VR-al megtámogatott virtual sex.

Újításokból a szokatlan GTA nézeten kívül azért jutott még a játékba. Ilyen például hogy bizonyos helyeken easter eggek vannak elrejtve, amiket felfedezve állattá változhatunk. Az ilyen lehetőségeket - amelyekből közel 30 található Los Santosban - kis zászlók rejtik, ahol némi gombázás (hallucinogén anyag szervezetbe juttatása csiperkére hasonlító növény megrágása majd lenyelése által) után bódult állapotba kerülünk és mint az indián varázslók anno a prérin, állatok testébe bújunk.

Ezek közül a legszemetebb a sirály egyébként, aminek bőrébe rejtezve végigpotyogtathatjuk a békés járókelők fejét vagy épp mint az életben a galambok is, a kocsik szélvédőjét. Tipikus GTA szemétség, nekem nagyon tetszett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valójában nem gombát, hanem Peyote-ot kell bekajálni, ami egy kaktuszféle.

Mondanám hogy WOW! De ez ritka rondán néz ki.

Mondanám hogy WOW! De ez ritka rondán néz ki.


Új történeti szálak is kerültek a játékba, kisebb mellékküldetésekkel, autóversenyekkel is gazdagodott a felhozatal, de van többek között egy krimi-vonal is, ahol egy gyilkosságot kell felderíteni. Ezek egy része csak azok számára áll rendelkezésre, akik a lastgen verzióval is játszottak, de nem hiszem, hogy ez sokáig így maradna, valószínűleg előbb-utóbb mindenki számára nyitottak lesznek az új lehetőségek.

A multiplayer az előző konzolgeneráció összes frissítését megkapta már induláskor, azonban ha ott is játszunk mind a mai napig, érdemes meggondolni, áttérünk-e az új konzolos online mókába. A Rockstar ugyanis úgy oldotta meg a GTA Online nextgenre váltását, hogy bár áthozunk mindent az előző generációs játékunkból, többé nem leszünk képesek belépni a régi gépen a multiba, ezáltal ha még sok ismerősünkkel bandázunk ott, elveszítjük a velük való aprítás lehetőségét.

A multiban egyébként az eddigieknél még több lehetőség áll rendelkezésünkre a karakterformázásnál, gyakorlatilag teljesen személyre szabhatjuk a játékban a kinézetünket. Az egy pályán játékban lévők száma 30 főre emelkedett, sajnos nagyon kevés ismerőssel tudtam együtt játszani, pedig az igazán nagy fíling az amikor virtuálisan is együtt sörözöl a spanokkal a luxusvillában, nem csak a rideg valóságban, például otthon a paneldzsungelben.

Kezdjük a hátsóval aztán az előtte lévővel, majd a kocsit lökjük a szakadékba

Kezdjük a hátsóval aztán az előtte lévővel, majd a kocsit lökjük a szakadékba


Összességében nagyon jó véleménnyel zárom a nextgen GTA V ismertetését, hiszen sokkal többet kapunk egyszerű HD-remake-nél. Számtalan új elemmel bővült az alapvetően is óriási és milliónyi szórakozást kínáló játéktér, sokkal élettelibb, látványosabb az egész élmény. Az NPC-k száma minimum a duplájára nőtt, a környezet szebb, élethűbb és minden mozgalmasabb. Az FPS nézet a hab a tortán, gyakorlatilag egy teljesen új játékot kapunk általa még akkor is ha már unalomig játszottuk az ötödik epizódot TPS-ként.

Amiért mégsem tudom maximálisra értékelni a játékot, az a néhol kicsit kopottasnak tűnő - máshol pedig pompázatos - grafika és az akadások, amik miatt ha csak egy-egy másodpercre is, de kizökkenünk a tökéletes játékélményből.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Grand Theft Auto V nextgen teszt / Tesztplatform: XBOX ONE

kihagyhatatlan!
  • Stílus: TPS
  • Megjelenés: 2014. november 18.
  • Ár: 17.999 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • FPS-mód
  • Rengeteg újítás
  • Több, nagyobb, jobb
  • Akadások, ugráló fps
  • Irreális ütközések
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9
23 hozzászólás

xpforever

5 éve, 25 napja

És még ennél is többet kapunk a PC változatnál
Bár az fps mód érdekes lesz, valahogy nem gta-hoz illő szerintem.

válasz erre

perfech72

5 éve, 4 hónapja és 17 napja

Ha már Pc megjelen remélem nem lesz valami brutális gépigény, de szerintem nem lesz jó ide i3

válasz erre

jezzahun

5 éve, 4 hónapja és 17 napja

EZ A FPS mód nagyon állat.. xbox 360-on is nagyon szép,de a nextgen konzolokon.. Valami csodás!! ezért megéri nextgen konzolra befektetni!! ahogy lesz rá pénz,veszek is egy ps4+gta V kombót!!! kiválló!!!

válasz erre

kpal

5 éve, 4 hónapja és 18 napja

Redbull941 írta:
Sziasztok. Bocsi a kérdésért, de mivel látom,hogy van aki pc-t emlegeti,gondoltam bedobom ide a kérdésem
Nos az érdekelne, hogy gta5-öt pl ha én pc-n játszom, haverom pedig ps4-en, akkor ha multizni szeretnénk, akkor lehet hogy egy szerveren játszunk, vagy a pc-sek külön szerveren tolják, a konzolosok pedig másikon? (Gondolok itt arra, hogy a konzolnál, ha jól emlékszem van egy kis célzás rásegítés (xbox360-on tavaly mikor játszottam, nem kellet rá céloznom, hanem r1 gombbal rá húzta az ellenfélre a célzást és csak tüzelnem kellet ), ha van rásegítés és pc-nél nincs az már egy fajta előnyt jelenthet a konzolosoknak ha valamit nem jól értek, javítsatok kérlek.).
Ez biztos nem lesz olyan sajna .
(Amiről tudok Street Fighter V lesz ilyen lehetőség konzol és pc mehet. )

válasz erre

Tommy

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

Sőt, annyira külön futnak, hogy még az X360 sem kompatibilis az XONE-al. Ezt amúgy nem értem miért jó így.

válasz erre

Redbull941

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
Külön futnak a szerverek.
Köszi szépen, erre voltam kíváncsi

válasz erre

rDAVE

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

Redbull941 írta:
Sziasztok. Bocsi a kérdésért, de mivel látom,hogy van aki pc-t emlegeti,gondoltam bedobom ide a kérdésem
Nos az érdekelne, hogy gta5-öt pl ha én pc-n játszom, haverom pedig ps4-en, akkor ha multizni szeretnénk, akkor lehet hogy egy szerveren játszunk, vagy a pc-sek külön szerveren tolják, a konzolosok pedig másikon? (Gondolok itt arra, hogy a konzolnál, ha jól emlékszem van egy kis célzás rásegítés (xbox360-on tavaly mikor játszottam, nem kellet rá céloznom, hanem r1 gombbal rá húzta az ellenfélre a célzást és csak tüzelnem kellet ), ha van rásegítés és pc-nél nincs az már egy fajta előnyt jelenthet a konzolosoknak ha valamit nem jól értek, javítsatok kérlek.).
Külön futnak a szerverek.

válasz erre

Redbull941

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

Sziasztok. Bocsi a kérdésért, de mivel látom,hogy van aki pc-t emlegeti,gondoltam bedobom ide a kérdésem
Nos az érdekelne, hogy gta5-öt pl ha én pc-n játszom, haverom pedig ps4-en, akkor ha multizni szeretnénk, akkor lehet hogy egy szerveren játszunk, vagy a pc-sek külön szerveren tolják, a konzolosok pedig másikon? (Gondolok itt arra, hogy a konzolnál, ha jól emlékszem van egy kis célzás rásegítés (xbox360-on tavaly mikor játszottam, nem kellet rá céloznom, hanem r1 gombbal rá húzta az ellenfélre a célzást és csak tüzelnem kellet ), ha van rásegítés és pc-nél nincs az már egy fajta előnyt jelenthet a konzolosoknak ha valamit nem jól értek, javítsatok kérlek.).

válasz erre

totyak

5 éve, 4 hónapja és 20 napja

marco írta:
Januárig kell csak kibírni.
Azért már több, mint egy éve várjuk, szóval az nem kevés. Persze mondjuk az is igaz, ha eddig nem vágtunk eret, akkor januárig már féllábon is kibírjuk

válasz erre

marco

5 éve, 4 hónapja és 20 napja

nivo258 írta:
Ideje lenne már PC-re is kiadniuk
Januárig kell csak kibírni.

válasz erre

nivo258

5 éve, 4 hónapja és 20 napja

Ideje lenne már PC-re is kiadniuk

válasz erre

Levente1987

5 éve, 4 hónapja és 20 napja

Csak összegyüt a teszt......Jó lett Marco!Csak a UHD monitorom hiányzik az asztalomról

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Grand Theft Auto V (nextgen)
17.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljagery1113 profilja