Avowed teszt

Plusz mai tesztünk alanya, az Avowed, is bele tartozik az év második hónapjára jutó nagy megjelenések listájába. Az Obsidian Entertainment legújabb alkotása az előző évek egyik legjobb szerepjátékos-franchise-ának, a Pillars of Eternity szériának az univerzumában, Eorában, játszódik. A főhős egy isteni létező (Godlike), vagyis elvileg egy isten által megáldott individuum (nomen est omen). Ritka fenomén a Godlike faj, lévén, hogy nem tudnak szaporodni és pont emiatt istenítik, vagy utálják őket.

Ez a karakterünk kinézetén is meg fog látszódni: különféle érdekes arcdíszeket, gombás, agancsos esztétikákat is rátehetünk emberkénkre, bár szerintem annyira nem lett túlzásba víve a karakteralkotási lehetőség. Például mellméretet sem lehetet állítani, de ez csupán a felszínes személyeknek fontos és én biztos nem vagyok ilyen ("Jah, kinek is van fürdőruhás Tifa poszter az asztala felett?" - iPet). Viszont kiválaszthatunk egy hátteret is hősünknek, mely a dialógusok szempontjából lesz fontos, hisz egy háborús veterán kicsit másképp fog lereagálni egy bandita támadást, mint mondjuk egy arisztokrata.

A kinézet, illetve a háttér meghatározása, és az alapértékek elosztogatása után, bele is vethetjük magunkat a játékba, ami úgy magával fog ragadni, hogy reggel lesz, mire magunkhoz térünk. A hétvége pedig valamiért csupán egy naposnak érződött; fura. A főszála a történetnek nem túl zavaros: van a Living Lands nevezetű vadvilágnak számító terület, ahol egy titokzatos fertő az élők lelkeit emészti el, ez pedig a természet kicsavarodásával és elvadulásával jár. A szó legszorosabb értelmében feléledt a Living Lands, és a feladatunk megnyugtatni a természetet (tűzzel és vassal), illetve kideríteni, hogy mi a forrása ennek a fenoménnek.

Égés, vérzés, fagyás, elektromosság, méreg... sok másodlagos sebzésre és hatásra is figyelnünk kell.

Talán emlékeztek még a karácsonyi jóscikkünkre, ahol megígértem, hogy a szünetben lenyomom a Pillars of Eternity játékokat, felkészülve az Avowed-ra. Sajnálattal kell bevallanom, hogy hazudtam. Inkább Pathfinder-eztem, az is eléggé sokáig tartott, viszont így teljesen vakon vetettem bele magam ebbe ebbe az isteni kalandba, és valószínű ezzel nem leszek egyedül. Azonban a világ megelőző ismeretének hiánya semennyire sem rontott a játék élvezeti faktorán, hisz nem borított rám mértéktelen történetet az Avowed, mindent emészthető gyorsasággal kaptam és érthetően álltak össze a dolgok.

Ha pedig mindenképpen kíváncsi lettem volna az univerzumra, a részletekre és az érdekességekre, akkor a világ tele van elszórt írásokkal, könyvekkel, melyek segítettek volna nekem elmerülni a Living Lands-et körbeölelő históriában. De én inkább ölni akartam, hisz azért jár az XP. Meg szociálisabban álltam az egészhez hozzá, és szerencsére az NPC-kel történő beszélgetések során is nagyon sok mindent megtudhatunk a környezetünkről, a hétköznapi emberek problémáin, véleményein és történetein keresztül.

Lehet felületesen is elcsevegni a városokban és a vadonban ránk váró karakterekkel, azonban sok kérdést is feltehetünk nekik általában, szóval tényleg minden adott ahhoz, hogy megértsük a történéseket, melyek körbevesznek minket. Azonban, mint már említettem, én nem vagyok nagy olvasós, és igazából beszélgetni sem volt túl sok kedvem, kivéve küldetésfelvételnél, vagy leadásnál. Ám a készítők gondoltak az olyanokra is, mint én, akik nincsenek annyira rápörögve az olvasásra és a háttérkibontásra. A mi figyelmünket tökéletesen le tudja foglalni a combos szerepjáték- és harcrendszer, rengeteg fejlődési lehetőséggel, kalandozással, kincskereséssel és mértéktelen zsákmánnyal.

A karakter háttere és bizonyos értékei egyedi válaszlehetőségeket nyitnak meg.

A legelső helyszín, Dawnshore, alaposan felkészít mindenre, amivel a játék később meg fog dobni minket. A főszálon kívül számtalan mellékküldetés vár ránk, melyek szinte mindegyike egész kellemesen belepasszol az adott régiót átfogó mesébe. A karaktereknek mindig van valami érdekes mondanivalójuk, és az irántunk tanúsított megítélésük is változhat, főleg olyankor, mikor döntenünk kell egy küldetés végkimenetelét illetően (általában két opcióból kell a nekünk szimpatikusabbat kiválasztani). Ráadásul ezek a feladatok sem annyiból állnak (a legtöbbször), hogy menj oda, ölj meg tíz ilyet, majd hozd vissza a skalpokat. Bár... igazából a vérdíjas küldetések pont ilyenek, de ezeknél is van körítés és kalandozás, szóval nem lehetne unalmasnak nevezni ezeket sem.

És még ha repetitívek is lettek volna, mindegyik mögött ott van a kalandozás lehetősége, hisz hála a misszióknak az adott területnek szinte minden szegletét be fogjuk járni. A sok sétálgatás, hegymászás, barlangászás pedig nyersanyagokat, alapanyagokat és eldugott kincsesládákat eredményezhetnek. Egyszerűen hajmeresztő mennyiségű eldugott tárolót és kirámolható hullát pakoltak el a készítők a világ minden zugába, melyekből az értékesebbeket gyakran nem egyszerű megtalálni.

Körbe kell nézni, falat kell mászni, nagyokat kell ugrani, aktiválni kell ajtónyitókat, figyelni kell a csapdákra, halomra kell ölni szörnyeket, miközben végig figyeljük a finom csilingelő hangot, mely a zsákmány közelségét jelzi. Irgalmatlanul addiktív ez a játékmenet, és ugyan van gyorsutazási lehetőség különféle állomások és táborhelyek között, gyakorta nem használtam ezeket, hanem inkább gyalog mentem, és gyönyörködtem a tájban, szedegettem fejlesztéshez nélkülözhetetlen anyagokat, illetve a bokrokról lelógó megehető, vagy gránátként használható terméseket.

A bal oldalt látható zöld számok mutatják, hogy egy attribútum bónuszt kap tárgyból vagy más forrásból.

Azonban a küldetéseket előbb-utóbb meg kell csinálni, ugyanis ezekből kapjuk az igazán nagy tapasztalati pont jutalmakat. A szörnyek ölése, illetve a területek felfedezése is XP-vel jár, de messze nem kapunk így annyit, mint amennyire egy feladat elvégzésével markolhatnánk fel. Néha kapunk pénzt és különlegesebb tárgyakat is egy-egy küldi után, de az utóbbiakból a vadonban találtak az igazán kiemelkedőek.

És nagyon szükségünk lesz az alapanyagokra, illetve a magasabb szintű felszerelésre, ugyanis a játék nagyon hamar a tudatunkra adja, hogy szintlépéssel, attribútum növeléssel, és képességek vásárlásával / fejlesztésével nem fogunk túl messzire jutni. A magas szintű ellenfelek megkövetelik a hasonlóan emelt szintű fegyvert és páncélt is, és itt jön be a millió zsákmány fontos mivolta. Ugyanis a talált dolgok nagyrésze ilyen fejlesztési anyag, melyekből eszközeink szintjeit tudjuk növelni.

Kétféle típusa lehet egy tárgynak: hétköznapi és egyedi. A különbség, azon kívül, hogy az egyedi cuccoknak különleges képességeik is vannak, hogy azokat legendás szintig tudjuk fejleszteni, míg a hétköznapiakat csak a szuper szintig. Hogy könnyebb legyen elképzelni, használjuk a szerepjátékos színkódokat: egy hétköznapi tárgy lehet zöld, majd kék, utána lila, végül piros, míg egy egyedi felszerelés a sárga színt is el tudja érni, mely a piros után következik.

Ektoplazmát pisztollyal... mi rossz történhÁÁÁÁH NEMSÉRÜL... ja de mégis.

Értelemszerűen az ilyen "unique" dolgokat érdemes gyűjtögetni, lévén, hogy minden téren erősebbek a hétköznapiaknál. Viszont több és különlegesebb alapanyagokra lesz szükségünk a fejlesztésüket illetően, így érdemes minden árustól felvásárolni ezeket feltéve, hogy van a raktárukban. Továbbá a zárpiszkálókra (lockpick) is csapjunk le, ha már ott vagyunk, ugyanis sokszor fogunk lelakatolt ládákkal találkozni, melyeket nem lehet erővel kinyitni, csupán ügyességgel. A láda "nehézségi szintjétől" függően kell egy vagy több zárnyitót beáldoznunk a fedél kipattintásához.

Ha már említettem a szintlépéses fejlődést, nézzük ennek a részleteit is. Hat értékünk van (hatalom, erőnlét, ügyesség, észlelés, intelligencia, eltökéltség), és ezeket lehet egyesével növelni majdnem minden szintlépésnél (bár van, mikor csak képességpontot kapunk, de attribútumot nem). Érdemes a karakter-archetípusunknak megfelelően osztogatni a pontokat. Például a harcosoknak a hatalom, az erőnlét és az eltökéltség magasan tartása lehet hasznos, míg mondjuk egy mágus vagy egy íjász inkább az intelligenciát, az ügyességet és az észlelést fogja előrébb valónak tekinteni.

Továbbá a háttérhez hasonlóan, most is tudunk egyéni dialógus-lehetőségeket használni, ha bizonyos értékünk elér egy adott szintet. Például egy alacsony hatalom szinttel nem fogunk tudni mellet dülleszteni a belénk kötő banditacsapatnak, ezzel megfélemlíteni a gyengébb idegzetű tagokat, viszont ha az észlelésünk nincs a megfelelő szinten, akkor különleges észrevételeket sem fogunk tenni beszélgetések közben és bónusz információt szalajthatunk el így.

Társainkat képességhasználatra felszólíthatjuk, ha valami az utunkat állja, és arra megoldást jelent az adott technika.

A képességfák is archetípusoknak megfelelően vannak elosztva: harcos, íjász és varázsló, azonban kapunk egy isteni és egy bajtársi fát is. Az isteni részlegnél azokat a képességeket találjuk, melyekre speciális küldetések révén tettünk szert, míg a bajtársi fa, a nevéből adódóan, a hozzánk csapódó pajtások képességeit tartalmazza. Ezeket is ugyanúgy tudjuk fejleszteni, mint a sajátunkat, bár a társak jóval ritkábban kapnak elkölthető pontot ide, ráadásul nekik jóval limitáltabb lehetőségeik vannak hozzánk képest. Összesen négy barátot tudunk a játék során összeszedni, kikből egyszerre maximum kettő tarthat velünk, a másik kettő a táborban fog ránk várni.

Ők nem csak kalandozás közben tudnak speciális technikáikkal segíteni (pókhálót, vagy útban lévő növényt eltüntetni tűzképességgel), hanem harcban is nagyon hasznosak, még, ha csupán golyófogónak is. Azonban ők nem csak mellettünk álló jellegtelen robotok. Rengeteg egyedi beszólással dolgoznak küldetések bizonyos pontjainál, illetve helyezetekre, szituációkra reagálnak, és egymással is nagyon jól el tudnak diskurálni. Továbbá saját küldetéseik is vannak, és akár tulajdonságainkat is meg tudják növelni, ha elmélyítjük a kapcsolatunkat velük. Románcra nincs lehetőség, bár van egy-kettő igencsak forróbb hangvételű beszélgetés a szőrmók nővel (Yatzli). Románc hiánya ide vagy oda, látszik és érződik, hogy nagyon ráfeküdtek a készítők az elmés dialógusokra, és nem csak a minket követő karakterek, de a világot megtöltő szereplők is tele vannak szórakoztató, érdekes mondanivalóval.

Kicsit az Elder Scrolls: Morrowind-re emlékeztet engem az Avowed, gondolok itt az élettel teli, mégis sötét és groteszk esztétikára, mely főleg a későbbi területeken lesz domináns. A harc is hasonló volt a Bethesda klasszikusához: első nézetből (de át lehet váltani harmadik nézetre, ha ez zavarna bárkit is), egérnyomkodással hadonászik a főhős, kitér, blokkol, képességeket használ és dirigálja egyszerű parancsokkal a barátait.

A hétköznapi tárgyakat csak Superb szintig lehet fejleszteni.

Az ellenünk fellépő ellenséges gárda eleinte nem túl színes. Xaurip gyíkok, banditák, csontvázak, kísértetek és bogárfélék fogják az életünket nehézzé tenni, de azért befigyel egy-egy egzotikusabb rosszaság is, mint például egy ogre vagy demelgan. Azonban a garnitúra szépen színesedik, ahogyan haladunk régióról régióra, úgyhogy nem lehet panasz a felhozatalt illetően.

Egy ellenfél szintjét az életcsíkja mellett megjelenő koponya jelek és szín mutatják. Mivel a szörnyek és banditák statikusak erő szempontjából, ezért nem lehet mindennek nekimenni, amint megérkezünk egy új helyszínre, plusz a főküldetés mellett rengeteg mellékfeladat teljesítésére és felfedezésre is szükségünk lesz, ha szeretnénk valaha is eljutni a megkövetelt tárgyi fejlettségi szintre. Nekem mondjuk sikerült túlszintezett gonoszokat is lecsapkodnom az elején, de ott "cheese" taktikát kellett alkalmaznom egy szűk ajtójáró és egy nagydarab medve segítségével (aki oda beragadt én meg mindenkit le tudtam lőni, anélkül, hogy bárki közel tudott volna jönni).

Ez persze a következő területnél már nem jött össze, mert a magasabb ellenfelek túlságosan is hamar bedarálták a társaimat, meg engem is, sajtozásra meg nincs lehetőség mindenhol, úgyhogy többször megesett, hogy Szőr Garga a "vész láttán, ahogy tudott, farkát behúzva elfutott". Sebaj, a küldetések is mindig mutatják a nehézségi szintjüket koponyákkal, így ameddig nem volt meg a helyes fegyverszint, addig az alacsonyabbakat csinálgattam. Szóval a küldetések és a szörnyek struktúrája nagyon jól fel van építve, és ha megvan a megfelelő erőszint, még a főellenségek sem fognak nagy problémát okozni.

Jujj a fa néni különlegesnek hívott engem... uhhh azt hiszem elpirultam.

Nehéz bármilyen negatív aspektust is találni mai tesztünk alanyában. A szerepjáték rendszer szolid, a küldetések szórakoztatóak, a világ színes, élettel teli és roppant hangulatos, a párbeszédek pedig egytől egyik példásan vannak összerakva, illetve előadva. A prezentáció az említett színes, hangulatos mivolt mellett részletes is. A helyszínek színesek, vibránsak, élettel teliek, a házak, falvak, városok, kikötők pedig mind olyannak érződnek, mintha tényleg lakna, vagy lakott volna valaki bennük. Tálak, evőeszközök, kirakott ételek, értéktárgyak, papírok, íróeszközök és kézműves szerszámok, könyvek, ágyak, ládák és kiegészítők; ami meg nincs leszögelve, azt visszük is magunkkal.

Nem csak eldugott lyukakban és barlangokban, de egy fogadó asztalain, bűnügyi helyszíneken, illetve oltároknál is találhatunk zsákmány címszóval ellátott dolgokat. Ugyan nem fog senki sem megtámadni minket, ha kirámoljuk ezeket a helyeket, ám nem mindig hagyják szó nélkül eme cselekedetünket, és ez néha egész szórakoztató jeleneteket eredményez. Amikor egy ember orra elől szedtem el egy gombapörköltet, akkor hepajkodni kezdett, hogy még normálisan ebédelni sem tud. Megesett, hogy egy imahely áldozati tálját ürítettem ki, melyre egy hívő csak a szemeit forgatta, beszólva nekem, hogy ne lepődjek meg, ha "véletlenül" agyon vágna egy villám. De arra is volt példa, hogy egy helyszínelő őr megkért rá, ne zavarjam a bűnügyi területet azzal, hogy zsebre teszem az áldozat hátából a kést. Rejtő Jenő azért lájkolta.

Az animáció mondjuk nem a legjobb, ami egy finom komikus érzést kölcsönöz sok dialógusoknak. Mindig a beszélő embert nézi mindenki, és így ide-oda forognak a fejek egy állítólagos feszült beszélgetés közben is, aminek ugyan csak a végét fogjuk tudni elkapni, de én valamiért csak röhögcsélni tudtam ezen. Plusz a szájanimáció sem mindig illeszkedik a mondott szöveghez, de ebből is látszik a minősége a játéknak, hogy csak ilyen mondvacsinált hibákat tudok említeni.

Elnézést, kivenné a kardját a fejemből? Nem látok tőle.

A harc sem volt mindig a legkényelmesebb, főleg, mikor kicsit beesett a FPS, no meg túl sok villódzás, illetve robbanás történt körülöttem. Ilyenkor mindig kellett egy-két másodperc mire újra felfogtam, hogy hol is vagyok. Plusz a távolharci ellenfelek meglepően jól céloztak nagyon messziről is, ráadásul akadályon keresztül. De legalább tudtam, hogy kit kell gyorsan elintéznem, a gyógyító pap-félék után.

Azonban van egy technikai baj, ami nem mondvacsinált, ez pedig a játék alkalomadtán bekövetkező kifagyása. Nem tudom, miért, de sanda gyanúm, hogy a program nem bírja az ALT-TAB-olást, minden esetre nem egyszer és nem kétszer fordult elő, hogy a játék egy Fatal Error üzenettel egyszerűen kilépett. Bár nem nevezném ezt sem nagy bajnak, lévén, hogy elég gyakorta történik automatikus mentés, azért mégiscsak több haladást vesztettem ilyenkor, mint mondjuk a Spider-Man 2-nél előforduló bugok miatti újraindítás-kényszernél. Bosszantó, bosszantó, de reméljük ez, és a néha megjelenő be-beakadás, azaz az FPS egy pillanatra történő mélyugrása csupán azért vannak, mert a játékhoz készülő NVIDIA driver még nem jelent meg.

Az Avowed pontosan olyanra sikeredett, mint amilyenre számítottunk az Obsidian-tól. Zseniálisra. Öröm látni, hogy a tavalyi év végén tett jós-listából legalább egy címet sikerült eltalálnom, ráadásul egy új alkotásról van szó, nem pedig egy sokmilliomodik Remake-ről vagy Remaster-ről. Eme mókát mindenkinek csak ajánlani tudom, függetlenül attól, hogy volt-e szerencséje a Pillars of Eternity-hez vagy sem. Az elkért pénzösszeg miatt pedig ne fájjon a fejünk; kicsit drágának tűnhet a cédula, de itt lelkiismeretfurdalás nélkül kijelenthetem: az ár értéket takar.