VirtualBox 1. rész

A virtualizációt sok helyen, sokféle feladatra alkalmazzák, legtöbbször hálózati a kiszolgálókon, mellyel jelentősen csökkenthetőek a hardver eszközökre fordított költségek. A mindennapi munka során is nagyon sok területen használhatók, például egy még tesztelői fázisban levő operációs rendszert szeretnénk kipróbálni, akkor azt nem célszerű egy éles környezetben beüzemelni, ezért egy virtuális gépet készítve, majd erre feltelepítve ezt a rendszert, biztonságosan tesztelhető anélkül, hogy szoftverhibából adódóan kárt tennénk a számítógépünkben. Ezen kívül alkalmazhatjuk még a virtualizációt a régebbi alkalmazásaink futtatására, valamint bizonyos esetekben akár még a tanulás során is igen nagy hasznát vehetjük eme eszköznek. Mindezen használati eseteken kívül van még egy nagyon hasznos funkciója, mivel a legtöbb virtuális gép kezelő szoftver sok vendég operációs rendszert támogat, így a fizikai gépünkön levő rendszer által nem kezelt hardver eszközök is működésre bírhatóak.



PC virtualizáció leegyszerűsítve
A számítógépünk hagyományos kiépítésben úgy működik, hogy az asztali gépünk fizikai eszközeinek működését az operációs rendszer vezérli az eszközmeghajtókat használva oly módon, hogy elrejti előlünk a hardverkezelés problémáit, és ezen kívül egy olyan felületet biztosít, amin kényelmesen tudjuk futtatni programjainkat. A virtuális gépeket használva ez a modell némiképp módosul, mégpedig az operációs rendszer felett alkalmazásként tudjuk futtatni a virtuális gép kezelő szoftverünket, ami egy elkülönített, látszólagos környezetet hoz létre a szimulált számítógépek számára. Ebben az elkülönített térben létrehozott virtuális gépeknek ugyanúgy megvannak a megfelelő hardver egységei, mint a valóságos számítógépeknek, természetesen ezek az eszközök csak egy szoftveres emuláció eredményei. Ezeket a szimulált hardvereket is szintén vezérlőprogramok segítségével tudják a vendég rendszerek (azok az operációs rendszerek amelyeket a virtuális gépekre telepítünk) kezelni.



VirtualBox verziói
A VirtualBox a GPL kettes verziójával, valamint PUEL (Personal Use and Evaulation License) licencel érhető el. A nyílt forráskódú változat a legtöbb Linux disztribúcióban csomagkezelővel letölthető és telepíthető, míg a Windowst használva csak a program forráskódja szerezhető be, és magunknak kell lefordítanunk (elkészítenünk a futtatható állományt) a forrás állományokat. Ezen verzió nemcsak otthonra használható ingyenesen, hanem vállalati környezetben is szabadon alkalmazható. A másik a PUEL licence-re épülő verzió csak személyes, valamint oktatási célokra használható szabadon. A két verzió közötti legfontosabb technikai különbségek, hogy a nyílt forráskódú változatban hiányoznak az alábbi beépített eszközök:
RDP kiszolgáló (távoli asztali eléréshez).
ISCSI támogatás.
USB eszközök kezelése.
OVF (Open Virtualization Format) export/import támogatások (ez a szimulált számítógépek szabványosított formátuma, mely segítségével akár más virtualizációs eszközökre is át tudjuk vinni a látszólagos gépeket).

Hardver követelmény
A virtualizációs eszközök általában igen erőforrás igényes alkalmazások, így a VirtualBox is viszonylag erősebb hardvereket követel meg a gazda géptől. Magának a virtualizációs szoftverünknek a futtatásához nem szükséges hatalmas teljesítményű számítógép, viszont ha már vendég rendszereket indítunk el, akkor ezek az igények jelentősen megnőnek.



Támogatott vendég rendszerek
A legtöbb otthon is használható virtualizációs alkalmazásban megtalálhatók az előre "beégetett" operációs rendszer támogatások, ezek a beállítások egy testre szabott szimulált környezetet biztosítanak minden vendég rendszer számára. A VirtualBox is számtalan ilyen előre beállított virtuális platformmal rendelkezik, és az alábbi operációs rendszerek számára készültek ilyen virtuális konfigurációk:
Microsoft operációs rendszerek a Windows 3.1-től egészen a legújabb fejlesztésű Windows 7-ig.
Linux disztribúciók (Arch Linux, Debian, openSUSE, Fedora, Gentoo, Mandriva, Red Hat, Turbolinux, Ubuntu, Xandros, valamint a 2.2, 2.4, és a 2.6-os verziójú kernelt használó disztribúciók).
Solaris (Solaris, OpenSolaris).
BSD (Free BSD, Open BSD, Net BSD)
IBM OS/2 különböző verziói.
Mac OS X
Egyéb rendszerek (DOS, NetWare, L4, QNX)



Telepítés előtti beállítások
Mielőtt elkezdenénk a telepítést a legfontosabb beállítás amit meg kell tennünk, hogy a számítógépünkön futó tűzfalat kikapcsoljuk a telepítés erejéig, megakadályozva ezzel, hogy az installáláskor létrejövő szimulált hálózati kártyák letiltásra kerüljenek, vagy ne jöjjenek létre. Néhány Windows operációs rendszerre készített tűzfal esetén elég csak az úgynevezett "telepítési mód" bekapcsolása.

A másik művelet amit érdemes elvégezni, az a megfelelő méretű szabad terület felszabadítása a későbbiekben létrehozandó virtuális gépek számára. Ezt a szabad helyet érdemes egy olyan partíción biztosítani amin nem találhatóak létfontosságú adatok, például Windows rendszerkönyvtárak. Méretét tekintve pedig 15-30 GB szabad területre lehet szükségünk, mert a virtuális merevlemez tárolására szolgáló állományok igen gyorsan meg tudnak duzzadni.

A VirtualBox telepítése
Miután megtettük a szükséges alapbeállításokat, következhet a telepítő állomány beszerzése. A Windows rendszert használóknak egy egyszerű "exe" kiterjesztésű fájlt kell letölteni a VirtualBox honlapjáról. Ezután a letöltött telepítő állomány futtatásával néhány kattintással installálhatjuk a programot, ezen folyamat során érdemes minden értéket az alapértelmezetten hagyni. Az telepítés folyamán néhány hibaüzenet nagy valószínűséggel meg fog jelenni a képernyőn, mégpedig a virtuális hálózati adapterek létrehozásakor. Ez mindössze három figyelmeztetést jelent, és ilyenkor csak az a probléma, hogy a létrehozott virtuális eszközök vezérlőprogramjai nincsenek digitálisan aláírva, így a Microsoft operációs rendszerei nem megbízhatóként jelölik meg ezeket, de ettől nyugodtan folytatható a telepítés.



Linux operációs rendszert használva többféleképpen telepíthetjük a fent említett virtualizációs szoftvert. Az egyik megoldás, hogy a VirtualBox weboldaláról letöltjük a disztribúciónkhoz tartozó telepítő állományt (a legnépszerűbb Linux terjesztésekhez találhatók ilyen telepítő csomagok), és ezt installáljuk. A másik megoldás, ha Debian alapú disztribúciót használunk, akkor pedig a terjesztésünk csomagkezelőjébe felvehetjük csomagforrások közé ezen alkalmazás internetes tárolóját, majd szintén ezzel az alkalmazással installálhatjuk a szoftvert. Az utóbbi módszernek a nagy előnye, hogy a Linux terjesztésünkhöz érkező szoftver frissítésekkel együtt a VirtualBox-hoz érkező javítások is telepítésre kerülnek, valamint az installálás során a csomagfüggőségek kezelését megoldja az operációs rendszer.

#tv#
Néhány alapbeállítás
A telepítés után még nem kapunk egy tökéletesen működő szoftvert, ezért néhány beállítást még meg kell tennünk, hogy jól működjön a virtualizációs alkalmazásunk. Mielőtt nekikezdenénk a programunk beállításának érdemes kialakítani egy mappastruktúrát a virtuális gépek tárolására, ezt azon a partíción célszerű megtenni, amin megfelelő méretű szabad terület áll a rendelkezésünkre, például itt létrehozhatunk egy "VirtualBox" nevű mappát, valamint ezen belül még készítünk két alkönyvtárat egyet "HDD" néven a látszólagos merevlemezeknek, valamint egy másikat "VirtGep" néven a szimulált számítógépek beállításait tartalmazó állományok számára. Ezek után már megkezdhetjük a szoftverünk alap konfigurálását. A beállítási lehetősek a VirtualBox ablakában a "Fájl" menü "Beállítások" menüpontjában találhatók. Megnyitva a beállító ablakot öt fő opció közül választhatunk, úgymint: "Általános", "Bevitel", "Frissítés", "Nyelv" és "Hálózat".

Az "Általános" beállítások között két fontos opció található, az egyik az "Alapértelmezett lemez mappa", ez határozza meg, hogy hol tárolódnak a virtuális merevlemezek. Ezen opció módosításakor kiválasztjuk azt a könyvtárat, amit a látszólagos merevlemezeknek hoztunk létre, esetünkben ez a "VirtualBox/HDD". A másik beállítási lehetőség az "Alapértelmezett gép mappa", ennél az opciónál megadhatjuk a látszólagos számítógépek leíró állományai számára létrehozott könyvtárat, ebben az esetben ez a "VirtualBox/VirtGep".



A "Bevitel" opció segítségével azt szabályozhatjuk, hogy a gazdagép billentyűzetét és egerét melyik billentyű lenyomására "kapja el" az éppen futó látszólagos számítógép, vagyis amikor a virtuális gépet elindítjuk, akkor alap esetben a jobb oldali CTRL billentyű lenyomása után az alapértelmezett mutató eszköz és a klaviatúra a szimulált számítógépen belül lesz használható, ugyanezen gomb ismételt leütésére pedig megint a gazda gépen használhatjuk az alapértelmezett beviteli eszközeinket.

A "Frissítés" és a "Nyelv" beállítási lehetőségek kevesebb magyarázatra szorulnak mint az előző opció, az első a VirtualBox-hoz érkező frissítések ellenőrzésének beállításit szabályozza, míg a második beállítási lehetőséggel pedig a felhasználói felület nyelvét változtathatjuk meg.

A "Hálózat" beállításnál az úgynevezett "Host-Only" típusú adapterek kezelését végezhetjük. Ezeknek a virtuális hálózati csatolóknak a segítségével a szimulált számítógépünk a gazdagéppel képes kommunikálni. Itt lehetőség van több "Host-Only" csatoló létrehozására, törlésére, valamint ezek egyenként történő részletes konfigurálására.



Előretekintés
A cikk végéhez érve következzék egy kis előretekintés, hogy mi is várható a cikksorozat következő részében. Áttekintjük a virtuális médiakezelőt, valamint létrehozzuk az első szimulált számítógépünket és megnézzük hogyan lehet testre szabni ezt a látszólagos környezetet, ezek után pedig feltelepítjük a vendég gépre a kiszemelt operációs rendszerünket.