X-Blades teszt

Vannak olyan játékok, melyek az igazi kikapcsolódást nyújtják az embernek. Nem igényelnek csavaros logikát, szuper taktikai érzéket, vagy esetleg páratlan ügyességet. Csak egy játékost, aki leül eléjük, és átadja magát az általuk nyújtotta élvezeteknek. Ez utóbbi kategóriába tartozik a 2004-es év egyik koronázatlan királya, a Painkiller, a viccesebb hangvételű testvére, a Serious Sam, vagy akár maga, a méltán híressé vált Diablo. S bár új legendát most nem fogok avatni, azt előre elárulom, hogy az X-Blades méltán viseli magán a "hack&slash" kategória címkéjét.

Tisztában vagyok vele, hogy a Painkiller és a Diablo nem igazán sorolható egy stílusba, de ha az alapelvet megnézzük - menj és gyilkolj, közben gyűjtögess -, akkor felfedezhetünk némi hasonlóságot. Éppúgy, mint a frissen megjelent X-Blades esetében.

Egy letűnt korban járunk, valamikor az idők kezdete előtt, amire már az istenek is alig emlékeznek. A történet szerint Ayumi, a fiatal kincsvadász egy térkép nyomán eljut egy ősi templomba, ahol egy isteni erővel megáldott ereklyét keres. Ám hiába figyelmezteti a Fény (maga az Isten), szabadjára engedi a gonoszt, melynek következtében Ő maga is "megfertőződik" a rossz által. A feladata nem ér véget az "ellenszer" keresésével, ugyanis hamarosan találkozik egy másik kincsvadásszal, Jay-jel, akiről úgy tűnik, magában hordozza a fény erejét...
Bár a történet elsőre nem tűnik túl nagy számnak, ahogyan előre haladunk az események sűrűjében, egyre több váratlan fordulatba futunk bele, egyre több meglepő dolgot tapasztalunk és egyre jobban megismerjük az ősi világ természetét. Külön megemlíteném az átvezető videókat, melyek nagyon elnyerték a tetszésemet. Ennek oka a megjelenítés, ugyanis a Prince of Persia legújabb részéhez hasonlóan a cell-shaded technológiát használja. Amiben viszont mégis más a fent említettől, az a játékbéli grafika.


Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám, lenyűgöző. Nem gyönyörű, nem iszonyatosan szép, hanem csak egyszerűen csodás.
A kor igényeinek teljesen megfelel, a színek élénkek, a nap vakít a fehér márványon, anime hősnőnk pedig egy szál bikiniben és acélbetétes bakancsban (ne kérdezzetek:D) élvezi az egzotikus környezet nyújtotta élvezeteket.
A grafika tehát szép, színekkel teli... és túlságosan élénk. Alapesetben nem zavarna, viszont sokszor előfordult, hogy a kemény harcok során nem láttam semmit, köszönhetően annak, hogy a világos padlón annyira vakított az égi gázgömb, hogy hunyorognom kellett a monitor előtt. Ennek az volt a következménye, hogy egy idő után kikapcsoltam a HDR effektet, így ugyanis nem volt értelme használni. Ettől eltekintve azonban nem kellett csalódnom. A külcsín elnyerte a tetszésem.


Mint tudjuk azonban, a kinézet nem minden, így itt az ideje, hogy kivesézzük a játék muzikális részét is. Igaz, nagyon nincs mit rajta boncolgatni, amint meghallottam, tudtam, tökéletes alap lesz a játékhoz. A szólamok között találunk lágy dallamokat, menyeknek köszönhetően, ahogy harcok után sétálunk a romok között, vagy a tengerparti homokban, belefájdul az ember szíve, hogy nem lehet ott. A lágy dallamok által festett idillt azonban egyből átveszi a vérgőzös harci szellem, amint beindulnak a zúzós szólamok. Már pedig elég sokszor be fognak, köszönhetően a játékmenetnek: két kardot a kézbe, és gyerünk! Az egyetlen negatívum amit fel tudok róni a hangok irányába, a szinkronnak szól. Az első videókban ugyanis sokszor találkozhatunk üresjáratokkal, mikor Ayumi csak sétál, esetleg egy régi ereklyék tanulmányoz. Hogy ne legyenek olyan csöndesek ezek a videók, a készítők nyögésekkel tarkították őket. Kicsit furcsán hangzik, és higgyétek el, még furcsábban hat: hősnőnk csak áll egy helyben egy kocka felett, miközben időnként nyögdécsel néhányat (rossz az aki rosszra gondol). Szerencsére azonban a későbbi videók már cselekményben dúsak voltak, így elmúlt ez a zavaró jelenség. Ami azt illeti, éppen időben.

A játékmenet nem túl változatos, inkább eseménydús. A feladatunk egész végig ugyanaz lesz, megtisztítani az adott területet a rajta ólálkodó teremtményektől. Annyira azért nem lesz egyszerű dolgunk, köszönhetően a játék egyik alapelvének: "építkezzünk az ellentétekre". Ez mind a történetben, mind a játékmenetben érvényesül. Az előbbit nyilván nem leplezem le, de az utóbbiról nyugodtan szólhatok. Az X-Blades négy alapelemből építkezik, ezek a tűz, a jég, a sötét, és a fény. Rengeteg ellenséggel fogunk találkozni, amelyek képviselik az előbbiek egyikét, így rájuk értelemszerűen az ellentétes erő hat. Tehát ha egy jég elementállal kerülünk szembe, értelemszerűen lángoszloppal kell támadnunk, fényre a sötét hat stb. Ezt azonban csak elgondolni könnyű, kivitelezni már nem annyira. Négy gyorsbillentyű - hotkey- áll rendelkezésünkre, hogy tetszés szerint konfiguráljuk őket, hozzájuk rendeljünk különböző varázslatokat, de nemegyszer előfordult, hogy ez a négy is kevésnek bizonyult.


A töménytelen ellenségnek köszönhetően nem egyszer végződött a tömeggyilkossági kísérletem egyszemélyes halállal - természetesen az enyémmel -, de ezért ha valamit, hát az irányítást okolhatom a legkevésbé. Az egyszerűen ugyanis tökéletesre sikeredett. Hősünk mindig a megfelelő irányba mozdul, nincsenek idegesítő mozdulatai, a célzórendszer pedig valami fenomenális lett. Elég csak egy adott irányba néznünk, ha van ellenség, azt azonnal befogja a célkereszt. Ha váltani akarunk a célpontok között, elég egy aprót mozdítania z új ellenség irányába, s manőverünket egyből siker koronázza. A célzás tökéletes, mint ahogyan az irányítás is. Bevallom, legnagyobb félelmeim közé tartozott a kontrollálás elszúrása, de ezúttal ez alaptalan volt. Piros pont a fejlesztőknek.

A többszemélyes mókákról sajnos le kell, hogy mondjunk, nagy bánatomra semmilyen multira nincs lehetőségünk, pedig bevallom, egy kooperatív játékmódot simán el tudnék képzelni benne. Arról nem is szólva, hogy így többszörös a többszörös újrajátszás is garantált lett volna. Persze így, a multi nélkül is nekifuthatunk újra Ayumi kalandjainak, köszönhetően annak, hogy számos extra csak az első végigjátszás után érhető el. Ilyen például az új nehézségi szint, vagy az új (erősebb) ruhák.


A másik félelmem - ami mostanában a legtöbb játékban sajnos előjön - a monotonitás volt. Először itt is voltak aggályaim, főleg miután kiderült: a helyszínek száma meglehetősen alacsonyan mozog, körülbelül 35 helyszín áll rendelkezésünkre. Elégnek tűnik? Akkor megsúgom, hogy egy terület megtisztítása 4-5 percet vesz igénybe ( persze vannak ennél nagyobb hangvételűbbek csaták is), aminek függvényében már nem is annyira sok az a bűvös kétjegyű szám. Ha ehhez hozzávesszük a körülbelül 4 órás játékidőt, biztosan sok mindenkinek leesik a tantusz: itt bizony többször fogunk ugyanazon a színpadon szerepleni. Szerencsére azonban, amikor másodjára járunk ugyanazon a helyen, már nem lesz részünk ugyanolyan harcban: új ellenségek, egy-két boss, esetleg néhány új ereklyedarab honorálja fáradozásunkat.

Az egyetlen dolog, amit a játékkal kapcsolatban savalhatok, talán a történet vége. Az ugyanis túl kurtára sikeredett, szinte ordít egy folytatásért. Ez azonban még a jövő zenéje, koncentráljuk a jelenre, és élvezzük Ayumi kalandjait, hazánk lakosainak örömére magyar felirattal, mely több, mint tökéletesre sikeredett. Egy gyönyörű lány, pörgős játékmenet, változatos sztori, intenzív játékmenet. Csak bírjuk energiával a játék végéig;)