Wolfenstein teszt

Mielőtt azonban ennyire elszakadnánk a múlttól, a történet szempontjából szinte kötelező jelleggel elő kell hívnunk emlékeinket, méghozzá rögtön a játék indítása után, lévén a történetet megérthetjük önmagában is, de a nagy előd ismeretében talán könnyebben. A Wolfenstein sztorija egy német hadihajón veszi kezdetét, főhősünk, B.J. Blazkowitz éppen egy tisztességtelen bevetésre készül. Öltözéke bármennyire is hasonlít az előkelő náci katonákéra, néhány baka nagyon gyorsan kiszúrja félnótás fizimiskáját, majd megindul a tűzharc. Hogy B.J. mit is keres éppen itt? A válasz egyszerű. A náci Németország kissé okkultista megoldásokhoz folyamodik annak érdekében, hogy a második világháborút megnyerje, nekünk pedig a feladatunk az, hogy kikémkedjük ezeket a rejtett energiákat, miközben mi magunk is függő felhasználóivá válunk az anyagnak, amelyet csak úgy hívnak: Black Sun.


A történetet így néhány szóval el is intézhetjük, hiszen annak ellenére, hogy egy erős sztoriszál feszül meg a Wolfenstein mögött, nem szeretnénk pont mi lelőni minden poént, majd ti magatok szépen felfedeztek mindent, azt viszont már most elkönyvelhetitek, hogy bármerre is jártok majd a Wolfenstein világában, változatos és hangulatos helyszíneken fogtok kóvályogni. Itt pedig nagyon gyorsan meg is ragadnám az alkalmat, és ismertetném veletek, hogy mennyire élvezetes és elragadó a játék szinte minden egyes pillanata. Minden objektivitásomat megőrizve is sajnos nem tudok nem szuperlatívuszokban beszélni a játékról.

Nem azért, mert nagy múltú névvel van dolgunk, és nem is azért, mert a "semmit nem tudnak elrontani" Raven Software keze munkáját viseli a produkció, hanem azért, mert végre egy olyan FPS játék került a nagyközönség elé, amelyet élvezet játszani, egyszerűen megunhatatlan, és nem az hajtja előre a játékost, hogy halomra ölje az ellenfeleket, hanem sokezernyi más apróság, például maga a történet, a felfedezés, az új tájak megismerése, az új kihívások, a fegyverek fejlesztése, vagy éppen a titokzatos energiák megismerése. Nem mehetünk el továbbá amellett sem szó nélkül, hogy az alkotás alapjait tulajdonképpen a második világháborús tematika képezi, azonban nyilván felelőtlenség és butaság lenne egy világháborús FPS-ként számon tartani a programot, hiszen a már fent említett okkultista és misztikus dolgok bevonása a történetbe, egy érdekes alternatív múltat eredményeznek, amely egyszerre furcsa, de egyben mégis barátságos összhatást kelt.

#tv#
Ami viszont még ennél is érdekesebb, az az, hogy a valóságból átvett dolgok, például a realisztikusan lemodellezett egyenruhák, járművek és fegyverek mellett hiába kerül be a képbe néhány démoni szerzet és csodafegyver (hála szintén az okkult erőknek), a Wolfenstein valamiért így is megmarad hihetőnek és szerethetőnek. Sőt, ettől csak még izgalmasabbá válik a játék, hiszen míg egy német katonát elég egyszer fejbe találni, addig egy csodaszörnyet vagy két tárral, vagy csak bizonyos pontjain leszünk képesek megsebezni. Az pedig szintén nem elhanyagolható tényező, hogy egyes szörnyek simán az alsónadrágfestés határára képesek ijeszteni az átlag játékost, hiszen például a kórházban játszódó pályán, az elmebajosok között alapból kicsit feszült a hangulat, hát ha még beugrik a képbe egy nem éppen kellemes látványú és hanghatásokkal rendelkező szörnyeteg. Természetesen nem csak a pályától függ egy-egy ellenfél ijesztgetési szintje, ugyanis teljesen nyugodt környezetben is a frászt hozhatja az emberre egy hatalmas, maszkos, leginkább robotzsarura emlékeztető alak, furcsa csodafegyverrel a kezében. Így tehát akár még a horrorisztikus jelzőt is bátran ráhúzhatjuk a legújabb Wolfensteinre, hiszen tulajdonképpen ez a megközelítés sem áll messze az igazságtól.


A pályák változatossága fentebb már szóba került, azonban elég érdekes, hogyan fűzték össze ezeket az illetékesek. Mindennek az alapja ugyanis egy kisváros, ami egy szabadon bejárható környezetnek felel meg, igaz, hogy komoly korlátok között, de akkor is. Ebben a kis germán beütésű településen szabadon járkálhatunk, arra és oda mehetünk, ahová csak szeretnénk, bekukkanthatunk épületekbe, de elindulhatunk a sztori szempontjából fontos küldetésfelvételre is. Ezeket általában a térképen jól elkülönített házikókban adják nekünk a megszálló németekkel hadakozó bajtársak. Ha sikeresen felvettük a küldetéseinket, akkor meglepő módon kikerülünk az ismert kisvárosból, és egy új (kicsinek nem nevezhető) pályán hajthatjuk végre feladatainkat. Természetesen a kisváros utcáin sem csak csatangolni, illetve gyűjtögetni fogunk, lévén szinte minden sarkon német katonák állnak, akik a két szép szemünkért biztosan nem fognak továbbengedni minket. Ha megakadt a szemed a gyűjtögetésen, akkor te egy figyelmes olvasó vagy, de ha továbbsiklottál felette se búsulj, hiszen most elmeséljük neked, hogy mit is lehet, és miért is olyan fontos gyűjtögetni a Wolfenstein-ben.


Küldetéseink közben, vagy a kisváros elhagyatott házaiban, de biztosan olyan helyeken, ahol nem szúrja ki a szemünket, általában találhatunk aranyat, vagy egyéb értéktárgyat, amelyet a későbbiekben beválthatunk fejlesztésekre. Ezzel el is érkeztünk a program egyik legjobb opciójához, de mielőtt kifejtenénk, maradjunk még a gyűjtögetésnél, hiszen többek között például tervrajzokat, egyéb, a történet szempontjából fontos dokumentumokat, vagy akár még a saját kis energiánk fejlesztésére szolgáló iratokat is találhatunk. A legfontosabb ezek közül azonban az arany, amiből többek között fegyvereinket tuningolhatjuk. Rendelkezésünkre áll több, a valóságban is létezett gépfegyver, vagy szimpla puska, lángszóró és kézigránát a múltból, azonban az okkult erőkkel felvértezett csodapuskák is megtalálhatók lesznek arzenálunkban, amelyek mind egytől egyig tuningolhatók.

Természetesen csak kemény pénzekért cserébe, hiszen a kisvárosban itt-ott megtalálható fegyverkereskedők sem mérik olcsón portékáikat, aminek az lesz a következménye, hogy a végletekig felspécizni maximum három-négy golyóköpködőnket lesz lehetőségünk. De azokat nagyon, és itt nem csak papíron történő tuningról van szó, hanem olyan extrákról, amelyek tényleg érezhető hatással vannak a játékban. Fegyvereinkre például tehetünk nagyobb tárat, távcsövet, szuronyt, erősebb ütőszeget, és még számos más apróságot, amitől azok csak jobbak, gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek. Mivel azonban nem csak fegyverekkel tudunk küzdeni, hanem a sötét erőknek hála különleges képességeink is vannak, nyilván azokat is lehetőségünk lesz magasabb szintekre emelni. Előbb azonban lássuk, hogy mikre is vagyunk képesek az úgynevezett Thule segítségével.

#tv2#
A Thule tulajdonképpen egy medál lesz, amelyhez szépen lassan négy képességet, vagy ha úgy tetszik, varázslatot csatolhatunk. Mindegyik ilyen kis bűbáj, megfelelő pénzösszeg feláldozásával tovább fejleszthető, aminek hála más apróságokra is képesek lesznek, mi azonban most maradjunk meg csak a kezdő pontoknál. Első körben, amit mindenki meg fog kapni a Thule-hoz, az a Veil, az első csodafegyverünk, amit bekapcsolva átlépünk egy másik dimenzióba, egy másik világba. Ebben a világban olyan járatokat találhatunk, amelyeken normális esetben nem lennénk képesek áthaladni, sőt, néhány fő, vagy csak komolyabb ellenség esetében ennek a képességnek a bekapcsolása mutatja meg a gyenge pontokat, ahová nagyon-nagyon sokat kell lőnünk, hogy elérjük a kívánt eredményt.

A második ilyen különleges kis varázslatunk az időlassítás, hiszen egy FPS játékban ez ma már ilyen vagy olyan formában kötelező, természetesen a Wolfenstein-ből sem fog hiányozni, mint ahogyan a védőpajzs sem, amelyet szintén a Thule medál lehetőségei közé sorolunk. Ezek működését és lehetőségeit úgy gondolom felesleges külön ecsetelni, éppen úgy, mint a legutolsó képességünkét, amely bekapcsolásával bármelyik fegyverrel, sokkal erősebbet sebzünk. Különleges erőinket nyilván nem akkor használjuk majd fel, amikor csak akarjuk, hiszen egy mérőcsík jelezni fogja, hogy mennyi energiánk van a tarsolyunkban, de ha kifogy se essünk kétségbe, ugyanis általában minden pályán dögivel találhatunk energiát tároló hordókat és gödröket. Utóbbiakba csak bele kell feküdnünk, és máris feltöltődik az erőnk, előbbieknél pedig egy plusz gomb lenyomásával nehezedik a feladatunk.


Most érkeztünk el tulajdonképpen ahhoz a ponthoz, ahol el lehet mondani, hogy a Wolfenstein opcióit, vagy szép magyar szóval élve, "fícsöreit" kiveséztük, így rá is térhetünk a játékmenetre, valamint a játék által megálmodott világra, amikbe már fentebb is bele-belekaptunk. Maga a Wolfensten tulajdonképpen nem nyújt többet első ránézésre egy átlagos FPS-nél. Még a felépítése is a klasszikus first person shooter játékokra hajaz, hiszen egy pálya, sok ellenfél, majd a végén egy főellenfél, és jöhet az egész előlről. Mélyebb ismerkedés után viszont rájövünk, hogy sokkal többet nyújt ez a játék, és olyan könnyen bele lehet szeretni, hogy az a szerelem egy életre szól. Az új Wolfenstein által lefestett világ ugyanis hangulatos, annak ellenére is, hogy a vége felé már elszabadul a Pokol, és mindenféle okkult teremtény követeli az életünket. Minden egyes pálya, de a legaljasabb, legmocskosabb és legeldugottabb ház is a végletekig ki van dolgozva, és nem csak el van szórva néhány horogkeresztes zászló, hanem valóban olyan apróságok is lemintázásra kerültek, amelyek alapesetben mondjuk feleslegesnek tűnnének, de hozzácsatolva a látványhoz, bizony fontos elemek.

Például egy csésze az asztalon, egy kard a kandalló felett, egy farakás az út mellett, egy virág a patak partján, egy elrozsdásodott ereszcsatorna a sarkon, önmagukban semmit sem érnek, de a Wolfenstein betöltése után olyannyira kellenek, és nem utolsó sorban szépek is, hogy kötelező az ottlétük. Nehéz ezt az élményt elmesélni, ezt igazából valóban látni és átélni kell, a megértéshez talán képzeljünk el egy olyan világot, ahol bárhová is nézünk, nem érezzük azt, hogy na igen, ide még kellett volna valami, ez itt hiányos, ugyanakkor természetesen zsúfoltságérzetünk sincsen. Ez persze önmagában még kevés lenne a teljes sikerhez, a program azonban a játék előrehaladtával sem lesz unalmas, és nyilván nem csak annak köszönhetően, hogy szépen berendezett minden. Az egyedi helyszínek ugyanis még tovább fokozzák az alkotás hangulatát, hiszen az említett városkán kívül megjárunk egy hegyvidéki tanyát, lemerészkedünk a föld alá, ellátogatunk egy reptérre, hadakozunk egy kastélyban is, elmebetegek közt járunk egy kissé ijesztő kórházban, de még egy léghajóra is felszökünk, hogy végigjárjuk a történetet.

#tv3#
A szépséges és változatos helyszíneken persze nem nézelődni fogunk, hanem keményen akciózni. Amilyen gyönyörködtető ugyanis a Wolfenstein világa, olyan váratlan fordulatok is történnek benne. Bármikor, egészen a játék utolsó momentumáig ránk támadhat ugyanis egy olyan létforma, amilyennel még nem találkoztunk korábban, és ha ez, valamint a sokat emlegetett környezet nem lenne elég a teljes változatossághoz, akkor itt jegyezzük meg gyorsan, hogy a Wolfensteint tulajdonképpen a mi stílusunk is komolyan befolyásolja. Rengeteg lehetőség adott lesz ugyanis a játékban, nem csak a rendelkezésünkre álló fegyverekkel, hanem a környezet segítségével is harcolhatunk, nem beszélve az okkult energiáinkról, amelyeket kombinálva (mert ilyent is lehet), olyan további lehetőségeink lesznek, amelyekre még álmainkban sem gondolnánk. Így tehát érdekes módon egy percre sem lesz unalmas a produkció, és nem lehetne kiemelni egy olyan momentumát sem, amely esetleg negatívan hatna a játékosra, hiszen minden egyes részlete barátságos, érdekes és egyben élvezetes is.


A sok-sok pozitívummal szemben azonban akad néhány negatívuma is a játéknak, hiszen bármennyire is szerettük volna tökéletesnek tudni a Wolfensteint, sajnos hiányosságai akadnak. Igaz, nem nagyok, de például nyugodtan beleköthetünk a mesterséges intelligenciába, amely néhol képes furcsa dolgokat produkálni, de néhány fejlesztői figyelmetlenségből elkövetett hiba is fellelhető a produktumban, amik miatt egy-két pont levonása sajnos elkerülhetetlen lesz, de ezek olyan apróságnak tekinthetők, amelyek még bőven kilenc körül tartják a végösszegek átlagát. Természetesen további apróságokat is fel lehetne hozni hibának, például a kézigránátok úgy pattognak, mint a gumilabda, de ezek olyan szinten szőrszálhasogatásnak minősülnek, hogy nem is érdemes rá különösebb szót fecsérelni. A Wolfensteinnek nincsenek nagy hibái, és pont.


Ellenben van neki szép kinézete, ami a mai játékok többségénél nem elhanyagolható tényező. Nem mondhatnánk rá azt, hogy olyan szép, mint az álom, de jól berendezett, barátságos és szemet nyugtató a Wolfenstein látványa, minden a helyén van, a fizika is roppant jóra sikeredett, azonban a maximális pontszámot így sem merem megajándékozni neki, mert valljuk be, hogy van mérföldekkel szebb alkotás is a játéknál. Ugyanakkor a hangok tekintetében már több kivetnivalót találhatunk, a fegyverek ugyan rendben megdörrennek, az ellenfelek és minden egyes hanghatás viszont olyan enyhén átlagos volt. Zene csak annyi van, amennyi kell, azonban ezek is felejthető darabok, tehát a hangok terén illett volna kicsit jobban odafigyelni a végeredményre.


Az elhangzottak alapján nem kizárt, hogy egy túlontúl pozitív bemutató született a játékról, ami nem véletlen, hiszen a Wolfenstein egy olyan alkotás lett, amely könnyen megkaphatta volna a hibátlan osztályzatot, és szimplán csak ökörhibákon hasalt el, de a jó minősítést így is kiérdemli. Végre egy olyan FPS, amit egy végigjátszás után nem dobunk a sarokba, hanem többször újra kijátsszuk, mint a régi szép időkben, de ha esetleg mégis megunnánk, van multiplayer móka is. Ne keresgéljünk foltot a zsákon, ez a játék kiváló lett, ha még nem szerezted be, de a stílus fanatikusa vagy, van egy utad a játékboltig, utána pedig egy hét szabadságod, illetve iskolai hiányzásod. A baj csak az, hogy egyszer ez a játék is véget ért... Illetve ne feledjük, hogy az elhangzottakkal nem kötelező egyetérteni! De a Wolfenstein akkor is az idei esztendő FPS játéka, eddig, és a névre bizony nem hozott szégyent.

#tv4#