Two Point Museum teszt

Ó, pillanat, ez nem olyan ütés; ez inkább olyan, amit mi kapunk. Egy bohóc által. Talán emlékszünk még a Two Point Hospital-ra és a Two Point Campus-ra. Mindkettő alkotás egész elfogadhatóra sikeredett, azonban egy kaptafára épülő játékmenetük miatt hamar nehézkessé, bosszantóvá és ami a legrosszabb, unalmassá váltak. Ez pedig nagyon sajnálatos hisz látszott a játékokon, hogy a készítők nagyon sok fantáziát beletettek a struktúra és a tartalom felépítését illetően.

Úgyhogy tanulva az előző két móka hibáiból, a Two Point Museum egy olyan múzeum építő szimulátort hoz el nekünk, amit még sosem láttunk. Remélhetőleg. Nem tudom, hogy az általam talált öt másik hasonló játéknak milyen a minősége, de az értékelések alapján ka-ka mind. Mai tesztünk alanya szerencsére nem (annyira) rossz, és talán azért van ez, mert nem csak régiségeket mutogathatunk a múzeumjainkban, hanem sok más érdekességet is.

A vakondemberek legnagyobb ellensége... a borstörő. Végülis borsot törnek az orruk alá... inkább hagyjunk.

A megszokott prehisztorikus tárlatokon kívül, botanikus kiállításokat, víz alatti látványosságokat, illetve paranormális-, tudományos- és űrmúzeumokat is létre hozhatunk. Mondjuk a múzeum szó kicsit csalóka, hisz leleteken kívül élő növényeket és állatokat is berakhatunk a kiállításainkba, melyek ráadásul nem is prehisztorikusak.

A pályák felépítése nem lineáris, az elődökkel ellentétben, hanem a játékmenet állandóan visszarángat minket a korábbi múzeumokba, hogy újonnan megnyitott elemekkel, lehetőségekkel és leletekkel gazdagíthassuk a már felépített bizniszt. Ez nem csak azért kell, hogy elérhessük a hőn áhított három csillagos értékelést egy pályán, hanem újabb múzeumokat is így lehet megnyitni. Emiatt az ugrabugra miatt az haladás lelassul, ami szerény személyemnek bejött, mivel én kedvelem nagypapásan nézegetni, ahogyan kibontakozik és beindul egy kreálmányom.

A szellemes hangulat átjárja a játékot ízig-vérig. Még, ha ezek csak szellemek...

Ám ez nem jelenti azt, hogy magam az alapfelépítés ne lenne szinte mindenhol ugyanolyan. Múzeumunk tartalmaz egy vagy több jegyárus bódét, melyek a legelső állomásnak számítanak egy látogató élvetében. Ezek után a jómadár berohanhat és ha nincsenek irányt mutató táblák kirakva, akkor össze-vissza fog kirándulni, összetapogatja a látványosságokat, kirabolja a chips-es automatát, szárazra szüpürtyüli a vizet spriccelő kutat, hagy egy szeretetcsomagot a budiban, majd lelép. Közben pedig költ, mint az állat, és emiatt a feladatunk minél tovább bent tartani egy vendéget, ezt pedig a szükségleteinek a szinten tartásával tudjuk elérni.

Egy látogatónak hat alapértéke van: éhség, szomjúság, energia, ürítési inger, szórakozás és dekoráció. Automatákkal, padokkal, WC-kel fel lehet tölteni az alapvető szükségleteit, azonban a szórakozás és a dekoráció a múzeum értékesebb tárgyaitól függ. Minden legyen szép, csili-vili, és legyen sok kuka, nehogy még "tévedésből" is valaki a földre szórjon egy szemét darabot. A kiállított attrakcióknak lehet szórakoztatás értékük (nem mindegyiknek van), de leginkább csupán egy úgynevezett "Buzz" pontértékkel látják el a megtekintőket.

Néhány expedíció elakad, és "nagy" döntések meghozására leszünk kényszerítve.

Ez a "Buzz" sokféle érzést szimbolizálhat egy emberben, azonban jelenesetben, szerény véleményem szerint, a fantáziának a beindítását jelentheti. Mikor megtekintünk a való életben (úristen, az valami betegség?) egy kiállított régészeti leletet, akkor mi is gyakorta érezzük, hogy a látvány feltölt minket a régmúlt misztikumával, és ismét az ókorban, a középkorban vagy akárhol találjuk magunkat a fantáziánk segítségével, átélve azokat az időket, melyeket sose fogunk látni (legalábbis ameddig fel nem találják az időgépet).

Szóval a kiállításaink legfontosabb értéke a "Buzz". Minél nagyobb ez a szám, annál jobban növeli meg a látogató "Buzz" szintjét (köszönjük kapitány), aki pedig ez alapján fogja a múzeumról kialakított értékelését formálni, többek között. Azonban ennyi nem elég a teljes élményhez. Van egy tudás értéke is minden kiállított leletnek, mely azt mutatja, hogy mennyi kiegészítő és színesítő tényt tudunk az adott darabról megosztani. Ehhez azonban információs táblákat is le kell helyeznünk, mert magára az attrakcióra nem lehet felvésni a magyarázatokat. A "Buzz"-t díszítésekkel, a tudást pedig lelet-duplikációk laborban történő "feláldozásával" és kutatásával lehet növelni.

A csillag-számok mutatják egy attrakció "Buzz" mennyiségét és maximumát.

Azonban ezeket a leleteket meg is kell előbb találni. Ehhez pedig el kell zavarnunk a "szerencsés" alkalmazottjainkat Indiana Jones-féle kalandokra. Egy ilyen expedíció első sorban pénzbe kerül, illetve bizonyos számú és minőségű alkalmazott jelenlétét is megkívánja. A kalandorok mindenképp sikerrel fognak járni, ami jó hír, a rossz viszont az, hogy ha nem adunk nekik megfelelő képzést, felszerelést, akkor megsérülhetnek, megbetegedhetnek, eltűnhetnek, vagy akár heteket, hónapokat is tölthetnek a kalandon.

Ráadásul ameddig expedícióznak az emberkéink, addig helyettük valakinek dolgoznia is kell, és egy múzeumot nem könnyű fenntartani. Kellenek szakértők, akik restaurálják az állandóan romló minőségű látványelemeket, vagy épp idegenvezetőként rohangálnak a vendégekkel, esetleg tisztába teszik a halakat, növényeket, illetve kordában tartják a szellemeket (mert vannak azok is). Továbbá szükségünk lesz segédekre (bolti eladóknak, jegyárusoknak), karbantartókra (a fejlesztések és a szórakoztató attrakciók önmagukat nem készítik el), illetve biztonsági őrökre (ők az adománygyűjtők és a tolvajkergetők).

Örülünk Vincent? Hát... annyira azért nem.

Azonban egy beosztottal is csak a baj van. Szükségletei vannak, továbbképzés után álmodozik, fizetésemelést akar, ha pedig megsérül, vagy megbetegszik egy expedíció során, akkor nekünk kell felgyógyítanunk, mert a kórházak gondolom bottal sem akarnának hozzájuk nyúlni (még a végén elkapnak valamit... az orvosoktól). Ez a múzeumépítés igazán nagy kihívása: zsonglőrködni a tárlat bővítésével, az alkalmazottakkal, a díszítő elemekkel és a biztonsággal. Bizony, vigyázni kell az adományos dobozokra, és a tárlatelemekre lévén hogy ezek a legnagyobb bevételi forrásaink.

Minden attrakció mellé érdemes levágni egy adománygyűjtő állomást, melybe az elégedett vendégek beleszórhatnak pénzt. Kártyát nem áll módunkban elfogadni... bocsi. A bizti őröknek a dolga üríteni ezeket, és ha sokáig hagyják magukra szegény standokat, bizony megjelennek az opportunista tolvajok, akik nem csak a pénzzel, de akár egy egész attrakcióval is a zsebükben leléphetnek. Ellenük sajnos nem véd a fémdetektor, bár nem mintha lenne ilyen a játékban.

Egy falrajz hulló zselébogyókról. A kőkorszak bizony félelmetes volt.

Rém irritálóak ezek az enyves kezűek, akik akár több úton és módon is ellátogathatnak hozzánk. A legtöbb esetben sima emberek vedlik le az álcájukat és változnak át hirtelen tolvajokká. Őket mondjuk még ez előtt le lehet buktatni, de ha tévedünk, akkor a látogató durcásan távozik és ez lerontja a múzeum megítélését. Ezen kívül a föld alól és a budiból is kimászhatnak, bár ezek már azonnal rabló módban vannak, így nem kell találgatni kilétüket illetően. A végeredmény pedig az lesz, hogy szinte sosem lesz elég biztonsági őrünk, hogy megfogjuk az összeset. És azért elég gázos, ha például meglépnek egy "Pristine" minőségű lelettel, ami a lehető legmagasabb minőség a játékban, és baromi ritka ilyen kvalitást találni.

Szóval eme aspektusa igencsak irritáló a Two Point Museum-nak és szerencsére igazából ez az egyetlen rész, amit egyáltalán nem szerettem a játék tartalmát illetően. Volt egy másik rész is, de az technikai jellegű: optimalizálatlannak érződik a program. Indokolatlanul kipörgette szegény gépemet oly módon, amilyent a Spider-Man 2 -től vártam volna, bár pók úrnál végül elmaradt ez a "katarzis" élmény. Azonban itt egy bizonyos pálya nagyon felpörgette a videokártyát, ráadásul ez a szint bug-os is volt, eléggé játéktörő módon.

Egy expedícióhoz megfelelő típusú személyzet szükséges, a helyes képzettségekkel ellátva.

A vendégek egy idő után, gondolom útvonalkeresgélési hibából adódóan, felálltak az automaták és az ivókút elé, azonban nem mozdultak semerre utána. Nem használták egyiket sem és mikor rájuk kattintottam azt láttam, hogy elvileg egy attrakcióhoz állnak sorban. Kár, hogy az adott látványosság előtt senki sem volt. A helyzet csupán kicsit változott, mikor átpakolgattam az automatákat, feloszlatva így a sorban állókat, de hamar ismét visszaálltak az chips-es és üdítős gépek elé a bolondok, úgyhogy ez egy csúnya fekete pont ezen az egyébként kellemes játékmenettel ellátott alkotáson.

A humor hajaz az elődökére, és itt-ott a kőszívem mosolyra is húzta az arcomat, de sajnálatos módon a szóviccekből összetevődő leletek és attrakciók nevei, illetve színesítő leírásai nem igazán ütöttek, ráadásul a hangos bemondónak, illetve a rádiósnak, akiket gyakran hallani fogunk, sem találtam igazán viccesnek a szövegeléseit. A grafika az változatlan, alapjáraton, némi tisztulással itt-ott; a Wallace and Gromit stílusú uniszex gyurma-esztétika aranyos, de ne ettől a játéktól várjunk God of War-t megszégyenítő látványvilágot. Nem is ez a célja.

Bezzeg a hülye szemű halakhoz senki sem áll sorba... nem is értem, miért.

A Two Point Museum nem fog bántóan sok meglepetéssel szolgálni, de látszik, hogy a készítők fantáziája továbbra is tombol, és nincsenek híján az ötleteknek. A megszokott játékmenetet, vagyis az egyik pályáról a másikra vonulós procedúrát feldobták egy vissza-visszatérős megoldással, ami könnyebben emészthetővé tette a hosszabb etapokat, melyeket egy-egy múzeummal el kell töltenünk.

Azonban a bosszantó részletek, mint a tolvajok, a technikai gondok és az alapvetően változatlan játékstruktúra mai tesztünk alanyát is kicsit nehézkessé tudják varázsolni. Eme mókát is érdemes részletekben fogyasztani, nem szabad egyszerre lenyelni mindet, mert a végén úgy jártok, mint én. Vagyis a játék megfekszi a gyomrotokat, és csontváz T-rexen lovagló yetikkel fogtok hetekig álmodni, miközben azon gondolkoznak, hogy mi a bánatot is keresnek yetik a múzeumotokban?