Trials Evolution: Gold Edition teszt

2013. április 12.
72.6441
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
lamagra profilja, adatai
lamagra
Általánosságban igaz, hogy ha egy játékcím végén megpillantjuk az Edition szót - vagy ennek valamilyen ritkábban előforduló rokon értelmű kifejezését -, akkor lényegében nem egy új játékkal van dolgunk, hanem egy létező produktum valamilyen, az esetek többségében az eredetinél többet nyújtó kiadásával. Így van ez a Trials Evolution: Gold Edition esetében is, melynek eredetije - a simán csak Trials Evolution címet viselő alkotás - tavaly jelent meg Xbox 360-ra letölthető címként. A 2009-es Trials HD utódjaként napvilágot látó alkotásról azonban már a megjelenése idején felröppent a hír, hogy nem sokáig marad X360-exkluzív, hanem előbb-utóbb a PC-s játékosokat is megörvendezteti. Így is lett, ugyanis idén március 21-én megjelent a személyi számítógépekre szánt átirat, a Trials Evolution: Gold Edition.
 


Nem árt azonban rögtön tisztázni, hogy az újonnan megjelent játék képében nem pusztán a tavalyi konzolos változat portját köszönthetjük, hanem egyfajta felturbózott egyveleget, melyet a Trials Evolution-ből és a már fentebb is említett Trials HD-ből gyúrtak össze a Redlynx-Ubisoft cégfúzió szakemberei. És hogy miért volt erre szükség? Nos, valószínűleg azért, mert akármilyen hihetetlen (bár manapság már aligha az), ez a mély PC-s gyökerekkel rendelkező játéktípus jó ideje csak a konzoltulajdonosok számára volt elérhető, a számítógépüknél leragadt őskockák pedig kénytelenek voltak beérni a böngészőben futtatható flash-változatokkal, melyek ugyan jók, jók, de finoman szólva sem képesek teljes játékélményt nyújtani.

Nem lesz ez túl magas?

Nem lesz ez túl magas?


Mert miről is van szó? Terepmotor (vagy ha úgy jobban tetszik, cross-motor), 2D-s nézet, gáz, fék, előre dőlés, hátra dőlés és egy első látásra sokszor teljesíthetetlennek tűnő pálya, telis-tele akadályokkal. Megvan, ugye? (Persze hogy meg! Mindenkinek volt unalmas informatika órája olyan számítógépeken, melyekről még az Aknakeresőt is letörölte a diákok tudásszomjára áhítozó tanár...) A Trials Evolution: Gold Edition pontosan ezt gondolta tovább, ráadásul igyekezett mindezt felettébb humoros és változatos módon megtenni. Az alapötlethez képest számtalan újítást is felmutatni képes végeredmény kipofozott küllemmel is büszkélkedhet, a flashes két dimenziót 2,5D-re bővítették (Tudjátok, ez az, amikor van térbeli kiterjedése a pályáknak, csak épp mi, játékosok nem járhatjuk be azt.), zenének pedig menőbbnél menőbb rap-rock keverékeket válogattak össze a készítők. Minden adott tehát egy jó kis triálozáshoz, downhillezéshez vagy akadályversenyhez - gondolhatnánk...

Remélem átérek...

Remélem átérek...


És alapvetően jól is gondoljuk! Az egyjátékos móka egyre nehezedő pályái ugyanis változatosak, épp kellő mennyiségű kihívást tartogatnak az ügyességi motorozás rejtelmeibe visszarázódni vágyó játékosoknak, ráadásul minden pályára jut egy-két poén is - persze csak annak, aki veszi a lapot, hogy egyes elemek csupán mosoly-előcsalogatás céljából kerültek a térképre. Mert mi más lett volna a készítők célja a véletlenszerűen elrejtett mókusokkal, a pálya végi felrobbanásokkal, Holdba-repülésekkel és más balesetekkel, no meg azokkal a kiáltásokkal, melyek egy-egy nagyobb ugratás vagy egyéb életveszélyes mutatvány hatására hagyják el karakterünk száját? És mindezt ráadásul számtalan játékmódon és pályatípuson keresztül élvezhetjük a jogsi megszerzését biztosító tanítópályáktól kezdve a motor nélküli módozatokig, de mivel tényleg rengeteg van belőlük, érdemes talán kicsit bővebben mesélni róluk.

Még jó, hogy nem vagyok vérfarkas...

Még jó, hogy nem vagyok vérfarkas...


Először is nem csak vicceltem: tényleg meg kell szereznünk a jogsit, ha bele akarunk vágni a játékba! Mindez persze csupán egy-egy pályát jelent, melyeken az alapokat - majd később egyéb trükköket - elsajátítva már zsebünkben is tudhatjuk az egyre nagyobb köbcentire jogosító papírt, garázsunkban pedig a hozzá járó motrot. (Bárcsak a való életben is járna minden jogsi mellé egy jármű is...) Ha ez megvan, jöhet az első eventnek nevezett pályacsomag, ahol rögtön bele is kóstolhatunk a triálosabb és downhillesebb mapokba egyaránt, ám hamar rájövünk arra is, hogy ezek teljesítése tulajdonképpen kevés lesz a továbbjutáshoz. Ahhoz ugyanis, hogy megnyissuk következő eventet, el kell érnünk egy bizonyos pontszámot, melyeket a játék érmek segítségével számol. Az aranyérem három pontot, az ezüst kettőt, a bronz pedig egy pontot ér. Ha egy pályát először csak bronzérmesre tudunk teljesíteni, ám második (vagy sokadik) próbálkozásra összejön az ezüst/arany is, akkor plusz egy/kettő ponttal gazdagodhatunk. És most jön a trükk, amivel a játék igyekszik rávenni minket egyéb játékmódok kipróbálására is!

A menü, vagyis a lehetőségek tárháza

A menü, vagyis a lehetőségek tárháza


Ahhoz ugyanis, hogy elérjük a kellő pontszámot, vagy minden pálya végére aranyszínben kell pompáznunk (ez kb. csak akkor lehetséges, ha csőgázzal és hiba nélkül száguldottunk végig), vagy lehetőségünk van belekóstolni alternatív éremszerzési lehetőségekbe is. Ilyen például az óriási raktárépületekben való vagánykodás, egy-egy feloldott tournament teljesítése, vagy a Skill Game Circus-nak nevezett agymenés, mely változatosabbnál változatosabb kihívások elé állít minket. Hogy ne spoilerezzek nagyon, csupán az első két pálya poénját lövöm el: tegyél meg minél nagyobb távot felettébb gyorsan fogyó benzinnel, illetve motor helyett sílécekkel hasíts végig a homokos-földes cross-pályán! Az anyázás és a nagy nehezen bekövetkező siker utáni örömködés garantáltan nem marad el!

Nem akarok felakadni!

Nem akarok felakadni!


Ha a játék által kínált további opciókról akarunk szólni, nem mehetünk el szó nélkül a pimpelhető verdák és az öltöztethető versenyzők mellett. Ez egy újabb ösztönzés akar lenni arra, hogy minél többet játszunk a Trials Evolution: Gold Edition-nel, hiszen rengeteg virtuális pénzt kell ahhoz gyűjtenünk, hogy akár csak egy felfüggesztést kicseréljünk szeretett kétkerekűnkön, vagy akár egy vadonatúj kesztyűvel igyekezzünk egyedivé tenni karakterünk fizimiskáját. Pénzt pedig mivel szerezhetünk? Rengeteg versenyzéssel, minden pálya többszöri végigjátszásával, no meg a multiplayer játékmódban elért jobbnál jobb eredményekkel. Mert igen, többen is versenghetünk egyszerre egy-egy pályán akár online felhajtott ellenfelekkel szemben, akár ugyanazon a számítógépen barátunk/barátnőnk ellen. Az már persze más kérdés, hogy ez a multiplayer móka meglehetősen egysíkú, ennélfogva unalmas, ráadásul borzasztó lassú matchmaking systemmel van megáldva, azaz sokszor akár hosszú percekig is várakozhatunk, mire játszótársakat talál nekünk a rendszer a világhalón.

Az mindenesetre feltétlen dicséretre méltó a készítők részéről, hogy igyekeztek a közösségi szellemiséget lépten-nyomon beépíteni a játékba. A legjobb az egészben, hogy mindez nem merül ki a felettébb erős jelenléttel bíró YouTube és Facebook integrációban (melyek egyébként tényleg csupán egy-egy kattintásnyira hozzák eredményeink falra posztolását vagy legutóbbi futamunk felvételének közkinccsé tételét), hanem mindenki számára elérhetővé tettek egy egyszerűbb és egy összetettebb pályaszerkesztőt is, melyek segítségével egyedi megmérettetések elé állíthatjuk saját magunkat és játékostársainkat egyaránt, hiszen a megfelelő felületről ingyenesen letölthetők ezek a felhasználók által kreált tartalmak.

Pókjárás síléccel... vagy mi.

Pókjárás síléccel... vagy mi.


Sok minden fejlődött tehát a Trials-játékok jelenlegi ékkövének számító Trials Evolution: Gold Edition-ig, ami miatt azonban még mindig bosszankodhatunk, az elsősorban a játék fizikája. Értem én, hogy a pályák többsége a valóságban teljesíthetetlen lenne, és hogy az egész játék poénra van véve, de azon valahogy egyáltalán nem tudtam nevetni, amikor hátast dobva sikerült még több mint 100 métert megtennem egy pályán (igen, a hátamon csúszva) csupán annak köszönhetően, mert továbbra is nyomtam a gáz + előre dőlés gombkombinációt. Nem, ez egész egyszerűen szánalmas! Mint ahogy a járművek viselkedése is! Nagyjából kiszámíthatatlan és megszokhatatlan, hogy mikor mekkorát fog dőlni a motorunk, vagyis sikerül-e épségben talajt érni egy nagyobb ugrató után, vagy kezdhetjük elölről a műveletet a legutóbbi checkpointtól. És ha ezen felettébb bosszantó hibákhoz még hozzávesszük a grafikát, melyen csiszolgattak ugyan, sőt, robbanásokkal és leszakadó pályaelemekkel is tarkították a látványt, közelebbről nézve azért látszanak azok a nem túl szépen kerekített ívek és a magas fokú elnagyoltság. Na, de elég a dühöngésből, lássuk a végítéletet!

Győzelem?

Győzelem?


A Trials Evolution: Gold Edition egy (vagyis több) korábbi játék portja, ezt le sem tagadhatná. Éppúgy magán hordozza az évek alatt összeszedett újítások garmadájának pozitívumát, mint a széria állandó negatívumait, így cseppet sem vádolhatjuk azzal, hogy átverné a vásárlóközönséget. Ráadásul az árcímkéje sem túl borsos (lásd az adatlapon), ám hozzá kell tennünk, hogy ennél többet nem is szabadna elkérni ezért a produktumért. Aki odavan a böngészős triálozásért, és örül, hogy mindezt végre szebb környezetben és menő zenei aláfestéssel teheti meg PC-n, az semmiképp se hagyja ki a Redlynx üdvöskéjét. Aki viszont csak időhúzásként szeret néha ugrabugrálni virtuális motorbiciklijén, az maradjon az ingyenes változatnál, hiszen az élmény (és a vállamon ülő kisördög szerint a játékok fizikája is) egy az egyben ugyanaz.

Trials Evolution: Gold Edition / Tesztplatform: PC

jó lesz ez!
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2013. március 21.
  • Ár: 6.000 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • végre újra PC-n a széria
  • menő zenék
  • rengeteg játékmód
  • igazi kihívások
  • borzasztó fizika
  • gyenge multiplayer
  • a grafikát is van hova csiszolni...
  • Hang
    9
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    9
7.5
Trials Evolution: Gold Edition esetében is, melynek eredetije - a simán csak Trials Evolution címet viselő alkotás - tavaly jelent meg Xbox 360-ra letölthető címként. A 2009-es Trials HD utódjaként napvilágot látó alkotásról azonban már a megjelenése idején felröppent a hír, hogy nem sokáig marad X360-exkluzív, hanem előbb-utóbb a PC-s játékosokat is megörvendezteti. Így is lett, ugyanis idén március 21-én megjelent a személyi számítógépekre szánt átirat, a Trials Evolution: Gold Edition. '>
Trials Evolution: Gold Edition esetében is, melynek eredetije - a simán csak Trials Evolution címet viselő alkotás - tavaly jelent meg Xbox 360-ra letölthető címként. A 2009-es Trials HD utódjaként napvilágot látó alkotásról azonban már a megjelenése idején felröppent a hír, hogy nem sokáig marad X360-exkluzív, hanem előbb-utóbb a PC-s játékosokat is megörvendezteti. Így is lett, ugyanis idén március 21-én megjelent a személyi számítógépekre szánt átirat, a Trials Evolution: Gold Edition. '>
14 hozzászólás

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 26 napja

Mobilon jó, máson trágya.

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 27 napja

Nehéz lehet nagyon, főleg a gyatra fizika miatt.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Trials Evolution: Gold Edition
6.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja