Total War: Pharaoh teszt

Eme bizalmat leginkább a Total War szériával érték el, azonban nem csak stratégiai játékokkal látták el a rajongókat a több, mint négy évtizedes működésük során. Került már ki a kezeik alól túlélő horror (Alien: Isolation), klasszikus, platformer móka (Sonic Classic Collection), sportalkotás (London 2012), de még a hack-and-slash műfajba is belevágták a fejszéjüket (szó szerint) a Spartan: Total Warrior-ral.

Egy ilyen felvezető után azt hinné az ember, hogy valami igazi csemege kerül ma az asztalra, ám egy újabb Total War játékot hoztak el nekünk. Én nem bánom, tudják, mitől döglik a légy és Gargaméta bácsi is, úgyhogy íme a Total War: Pharaoh. Aki eleget hallotta a fel a fára Ó vicceket (mint például jómagam), az könnyedén ki fogja találni, hogy a CA-s kollégák tovább folytatták a történelmen visszafelé haladó háborús stratégiavonalat, és az ókori Egyiptomot tették meg legújabb alkotásuk témájává.

Bizonyos ősi utakat követhetünk idővel, ráfókuszálva specifikus célokra.

Roppantmód sajnáltam, hogy ismét kihagyták a mitológiai vonalat; a Total War: Warhammer II - Rise of the Tomb Kings kiegészítő óta a Kripta Királyok frakciója lett az egyiptomi hangulatú nép etalonja számomra. Szívesen láttam volna itt is sétáló csontvázakat, múmiákat, óriásskorpiókat, életre kelt szfinxeket és halálsugarat lövellő, kolosszális szobrokat.

Sebaj, a játék kárpótol bunkókkal, kardokkal, fejszékkel, íjakkal és parittyákkal ellátott katonák tömkelegével. Sajnos túlságosan sok izgalom nem járt át, mikor végignéztem a rostán, de talán ez nem is annyira meglepő. Egyiptomban, a harcászat hajnalán, nem lehetett elvárni nehézlovasságot, lángoló sziklákat hajigáló katapultokat és visszacsapó íjakat.

Így jártam, de legalább a készítők mindent megtettek, hogy visszaadják a lehető legdiverzebb felállást, amit ki tudtak hozni a történelem ezen, sok homályos részlettel ellátott etapjából. A különböző népekhez egyedi egységek tartoznak, bár az egyediség csupán névleges, hatékonyság szempontjából mindegyik követi a már ismerős, Total War-os struktúrát.

A speciális képességek nem igazán érdekesek, de egy embertől ne várjunk el lökéshullámokat és tűzesőt. Szipp...

Mivel a harci hintók jelentik az egyetlen lovassági lehetőséget, ezért több gyalogsági csapat közül lehet válogatni: bunkósok, kardosok, fejszések és lándzsások állnak a rendelkezésünkre, illetve még a dárdahajigálók is átmehetnek közelharcba, ha kifogynának a dobófegyvereikből. Ám hiába a diverzitás a fegyverek terén, továbbra is érvényesek a megszokottnak nevezhető harci manőverek hatékonyságai.

A hintókkal az íjászok ellen érdemes felvonulni, ezért őket lándzsákkal kell megvédeni, a nyilak effektívek a minimálisan páncélozott osztagok ellen, a hajítódárdák pedig gyilkos hatékonysággal irtják a páncélozott katonákat. Az időjárási hatásokra is oda kell figyelni, mert a homokviharban, vagy a villámokkal ellátott esőben történő csatározás hátrányosan hat embereinkre, és ilyenkor egy rossz döntés is gyakorta eredményezheti az erősebb sereg vesztét.

Ám lássuk az igazán érdekes részét a játéknak, a különféle népeket és az új mechanikákat. Összesen nyolc frakcióból választhatunk, melyek mindegyike egy neves vezetővel van ellátva. Négy egyiptomi híres személy, kettő kánaáni és kettő hettita áll a rendelkezésünkre. Ezen vezetők nagyjából egy időben voltak jelen az egyiptomi történelemben (száz év plusz-mínusz), azonban itt-ott elcsúsznak az életutak, de ez egy olyan áldozat, amit kénytelenek voltak a fejlesztők meghozni a játékmenet érdekében.

Választhatunk, hogy az egyiptomi vagy a hettita udvarban akarunk randalírozni.

Az egyiptomiak terén Ramszesz, II. Széthi, az ő királynője Tauszert, és az ellenlábasa Amenmessze várnak ránk. Kánaánból Irsu, egy feltörekedett törzsfő, illetve Bay, egy nemesember látogattak el hozzánk. Apró érdekesség, hogy Bay Sziptah idejében emelkedett magas politikai rangra Egyiptom területén, származása ellenére. Az pedig még egy kis plusz, hogy Sziptah apja vagy II. Széthi, vagy pedig Amenmessze. Így már érthető a konfliktus a vezetők között.

A komplikált családi tumultusba pedig még beleszólnak a hettita uralkodók is, Kuruntijasz és II. Szuppiluliumasz (próbáljuk meg ezeket a neveket háromszor egymásután gyorsan kimondani), akik annyira nem túl érdekesek, legalábbis családfa szempontjából. Ők csupán randalírozni jöttek. Mondjuk a kánaáni csapatok sem a békét keresik a Nílust körbevevő birodalom környékén, és ezzel el is jutottunk a játékhoz.

Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a haddelhaddba, részletesen be tudjuk állítani a különféle nehezítő, avagy könnyítő hatásokat, melyekkel kedvünkre forgathatjuk a kihívás szintet, bár ezeket én békén hagytam, mert szórakozni szeretnék, nem pedig monitort hajigálni. Inkább elindítottam a mókát és hagytam, hogy a kietlen dűnék, a zöld foltokkal tarkított sivatagi esztétika és a színes játékmenet elragadjon.

Minden isten más és más bónuszokkal látja el a híveit.

A játéktér a Nílus déli részeitől egészen a mai Törökország területéig nyúlik. Sajnos a görög és római területek kihagyott ziccerként a határokon túl maradnak, de majd egy DLC-ben, vagy egy nagy, összefogó játékban talán elérhetővé válnak (mint a Total War Warhammer: Mortal Empires-nél?). Az első dolog, ami a szemünkbe fog tűnni, az a nyersanyagsáv. Mint minden Total War játékban, itt is kell építkezni, katonákat toborozni és azokat fenntartani. Ez az úgynevezett "upkeep" avagy zsold, ebben a játékban az élelemből és a bronzból áll.

Ezen két anyagon kívül lehet követ, fát és aranyat is szerezni, továbbá van egy hírnév és egy civilizációs jóléti szint is (ezekről bővebben lejjebb), melyekre mind figyelnünk kell. A kő és a fa esszenciális, ugyanis ezek elengedhetetlenek az épületek felhúzásánál és azok fejlesztésénél. Ha már egyből hiányt szenvedünk, akkor baj van, és a szomszédjainkra vagyunk kénytelenek hagyatkozni, miközben reménykedünk abban, hogy van nekik a szükséges nyersanyagból és hajlandóak is megszabadulni azoktól. Meglepően irigy tud a gép lenni, ha cserekereskedelemről van szó.

Persze a másik lehetőség a birodalmunk kibővítése. Mindegyik városban egy specifikus nyersanyagot lehet nagyon hatékonyan kitermelni, de például egy termőföldekkel gazdag településen is lehet akár kőfejtőt (vagy valami más anyaggyártót) felhúzni, csupán nem fog annyi terméket hozni, mintha azt egy dedikált városban építettük volna fel. Ám így legalább olyan elemekhez is hozzájuthatunk, melyekből hiányt szenvedünk, anélkül, hogy szocializálódnunk kellene másokkal.

Hiába az ellenfeles túlerő, a jobb manőverezés (hátba támadás) könnyedén meg tudja fordítani a kockát... nem engem...

Az élelem általában az, melyből a leghamarabb ki lehet fogyni, lévén, hogy a nagy seregek bizony sokat esznek. Ráadásul néha még bronzlemezeket is elrágcsálnak, ha olyan fegyverekkel vannak ellátva, úgyhogy ezeknek a magasan tartása elegedhetetlen, ha hosszú távokban tervezünk gondolkozni. Ebben és más problémák megoldásában is segítségünkre lehetnek az úgynevezett "outpost"-ok, melyeket a megszokott épületektől függetlenül pakolhatunk le egy provinciába. Ezek passzív bónuszok mellett különböző hatásokat adnak az őket meglátogató seregeknek.

Például a kápolnák isteni áldással látják el a csapatokat, a kereskedelmi állomások lecsökkentik a fenntartási költséget, a kilátótornyok pedig segítik könnyebben észrevenni a rajtaütésben álló ellenfeles bandákat. Persze ezek csupán három körig tartó bónuszok, de legalább visszakapja egy java részét a mozgáspontjának az "outpost"-ot meglátogató katonai vezető (bár ne számítsunk végtelen mozgáspontokra így).

Szóval, mint a korábbi címeknél megszokhattuk, mai tesztünk alanyában is az épületekkel való jó zsonglőrködés segít bebiztosítani a gazdaságot, viszont politikai intrikákra is van lehetőségünk, legyünk részei a Hettita udvarnak, vagy az egyiptominak. Itt különféle tisztségeket tölthetünk be, melyek bónuszokkal járnak, illetve különféle akciókat is végrehajthatunk a tisztviselőkön, melyek lehetnek pozitívak, negatívak vagy semlegesek, változó hatásokat elérve így.

A vezetőnk képzettségei több attribútumra is kiterjednek, hisz csupán három van belőlük. Mármint képzettségből.

Vezetőnk hírneve számít ilyenkor, mivel az (is) meghatározza egy politikai akciónak a sikerszázalékát, más kiegészítők mellett. Ez a rész kicsit fárasztó lehet, ugyanis minden körben kapunk egy cselekvésre lehetőséget, amit nem mindig tudunk hasznosan elkölteni, és inkább hadakoznánk, semmint politizálnánk. Nem kötelező, persze, de a győzelem eléréséhez néha ilyen megmozdulásokra is szükség lehet.

Végül, de nem utolsósorban, ott a "Pillars of Civilisation" mérce, melyre csak indirekt módon van ráhatásunk. Ez azt mutatja, hogy mennyire van magasan a népek főépületeinek fejlettsége. Minél alacsonyabb ez a csík, annál nagyobb eséllyel történnek katasztrófák, mint például szárazság, hurrikán vagy elszabadult áradás, míg a magasan tartása ennek a mércének jólétet és áldásokat hozhat.

Mondjuk a világvége egy-két népcsoportnak pont jó lehet, egyedi bónuszok miatt, és vannak specifikus technológiák is, melyek kifejlesztése pont akkor válik igazán hasznossá, mikor beindul a civilizációk hanyatlása. Továbbá az évszakok is váltakoznak, és nem mindig fognak a termőföldjeink nagy betakarítással rendelkezni, így erre sem árt figyelni, hogy mikor jön a nagy stagnálás és lehetőleg akkor ne húzzunk fel egy (vagy több) húsz alakulattal ellátott sereget.

A legjobb taktika továbbra is a morál elfogyasztása.

Amit hátránynak tudnék felhánytorgatni a játéknak az a fejlődésrendszer, ami eléggé leegyszerűsödött. Minden vezetőnek van három tulajdonsága, és azok növelésével lehet bónuszokra szert tenni, illetve különböző titulusokra is, melyek képességekkel és harci extrákkal járhatnak. Leginkább az udvari posztok elfoglalásából és a vallási fejlesztésekből érkeznek a jó "skill" lehetőségek, bár azok egyediek és nem halmozhatóak.

Sajnos a technológia fa sem túl izgalmas, ugyanis minden népnek ugyanaz a táblázat jut, legyen szó egyiptomiról, hettitáról vagy kánaániról. A kikutatható lehetőségek szempontjából sem vitte túlzásba a gondolkodást a Creative Assembly. Nevükkel ellentétben, csupán itt-ott voltak kreatív elnevezések, illetve szórakoztató, a játéknak színt adó kiegészítő szövegek avagy idézetek a tech-fán, így némileg szürkének és ízetlennek érződött ezen része a játéknak. Tisztelet a kivételnek.

Irritáló negatívumból csupán egyet sikerült találnom, ez pedig a nomád népek betámadásai lennének, akik véletlenszerűen, inváziós időszakokban, megjelenhetnek birodalmunk véletlenszerű pontjain, hogy belerúgjanak egyet a legközelebbi városba, majd elhulljanak a pont későn odaérő felmentő sereg lábai előtt. Ez sajnos egy olyan aspektus, amit kénytelenek vagyunk lenyelni, és reménykedni, hogy pont nem akkor köszönnek be nálunk, amikor épp egy nagyobb kampány közepén találjuk magunkat.

Na jó, itt a színesítő szöveg hangulatosra sikeredett...

Továbbá némi technikai majrét is meg lehetne említeni, de csak azok fognak vele találkozni, akik szeretik az Alt+Tab nyomkodását... tehát én elég sokszor futottam bele. A rendszer az egyik asztalra való ledobás után egyszerűen játszhatatlan mértékben elkezd akadozni, és csak a program újraindítása tudja megmenteni a helyzetet. Aki a "Windowed Fullscreen" módot kedveli, az hamarabb fog ezzel a bug-gal köszönőviszonyba kerülni.

Azonban, mint mondtam, a Total War széria nagyon ritkán eredményez egy rossz epizódot, és a Pharaoh-val sincs ez másképp. Minden felhánytorgatott hibája feledhető, és annak ellenére, hogy a harcrendszer nem igazán változott az elődökhöz képest, és igencsak kevés nép közül lehet (egyelőre) válogatni, én rendkívül jól szórakoztam a tesztidőszak alatt. Ha nem a Total War Warhammer Tomb Kings frakcióját piszkálom, akkor ide fogok mindig röppenni, ha rám tör az egyiptomi kultúra és hangulat által kifejtett megszállottság.

A grafika, a hangok és az átvezetők a játékmenettel kéz a kézben meglepő hatékonysággal le tudják kötni a játékost, és bár a felület kezelésébe bele kell jönni, illetve potenciálisan a legváratlanabb helyekről érkező támadásokból fakadó irritált feszültség ellenére én nem igazán tudtam letenni az egeret, csak miután a barátnő szólt, hogy ideje munkába menni. Nekem. Másnap reggel.