TopSpin 2K25 teszt

Ezt személy szerint nagyon sajnáltam és igazából nem is értettem, mert ha követitek valamennyire ezt a sportágat, akkor láthatjátok, hogy eszeveszett mértékű pénzdíjak röpködnek még a kisebb tornákon is, illetve 20-30 ezres stadionokat töltenek meg.

Én személy szerint sokáig profinak készültem, egész szép junior eredményeim voltak, de a következő lépcsőfok olyan mértékű elköteleződést jelentett volna, hogy inkább megmaradtam a Budapest bajnokság - OB vonalon. Arra is tisztán emlékszem, hogy mennyire imádtam a TopSpin különféle részeit: elképesztő részletgazdagság és animációk, eszement feladatok és szórakoztató játékmenet fémjelezte a 2K játékát. Igen, jól sejtitek, több tucat órát öltem bele.

Ejtés, átemelés, ahogy kell

Az örömöm szintén határtalan volt, amikor értesültem róla, hogy fel fogják támasztani a "legendás" címet - nyilván Marconak azonnal jeleztem, hogy ezt én fogom tesztelni. Aztán ahogy jöttek a trailerek, úgy kezdtem elkámpicsorodni. Noha a körítés iszonyúan hangulatos volt, de a játékosok olyan elképesztően igénytelenül néztek ki, hogy hirtelen 2010-ben éreztem magam újra.

Nagyjából tizenöt órát öltem bele tesztalanyunkba, a TopSpin 2K25-be és finoman szólva is vegyesek az érzéseim, de azt hiszem ez a pontszámon is látszik. Kezdésnek beszéljük át a lehetőségeket és a játékmechanikát, mert a külcsín mellett ez a másik nagyon lényeges pont. Egy új játék kezdetén a meglehetősen puritán főmenü üdvözöl minket, bár valamennyi visszaköszön a "játéktermi" fílingből, ahol ugye sokat lehetett találkozni a TS epizódokkal. Kezdésnek rögtön vessük figyelő tekintetünket a TopSpin Academy, azaz a tutorial felé, ahol a legendás John McEnroe fogja több lépcsőben bemutatni nekünk az alapokat, illetve a fejlettebb stratégiákat.

Tudunk teli lappal ütni, pörgetni, nyesni, átemelni és ejteni/rövidíteni. Mindegyik ütésfajtát máshogy kell használni, de persze mehetünk röptézni és úgy variálhatjuk a játékunkat ahogy nekünk tetszik. A helyezkedés, a lábmunka és a megfelelő erő használata legalább ennyire fontos, mert hiába akarunk beverni egy egyenest izomból, ha messze vagyunk a labdától. Ebben az esetben vagy hibázunk, vagy röviden adjuk vissza a sárga bogyót, ellenfelünk meg köszöni szépen és ki is használja ezt.

Jóvan John, akkor arrébb állok, na

Szóval ne sajnáljuk az időt a gyakorlásra - látványos labdamenet már az elején is lesz, szóval jön a sikerélmény, de ahhoz, hogy kifejezetten jók legyünk és mondjuk ne fújják ki az orrunk online más játékosok, ahhoz nagyon sokat kell fejlődnünk. Tényleg jól össze van rakva ez, bár azt imádtam volna, ha az öreg John a sokadik bénázás után elkezd üvöltözni velünk, de sajna ennyire nem életszerű a cucc.

Ha ezzel megvagyunk, rámehetünk a sima Exhibition-re. Itt a profik közül szelektálhatunk - Federer, Alcaraz, Ben Shelton, Emma Raducanu, Serena Williams, Agassi, Sampras, Leylah Fernandez, Andy Murray, Paula Badosa, Coco Gauff hogy csak egy párat emeljek ki közülük. Összesen huszonöt főt számlál a roster, ami teljesen korrekt, de azt nem tudom, hogy Djokovic vagy Nadal miért nincs közöttük, ahogy Sabalenkának is itt lenne a helye. Mivel minden hivatalos licensz megtalálható a stuffban, így kedvünk szerint válogathatunk a Grand Slam helyszínektől kezdve az 1000-es tornákon át egészen az 500-ig.

Variálhatjuk a hőmérsékletet, a napszakot meg egy csomó mindent, szóval kedvünk szerint paraméterezhetjük az egészet. És igen, nyilván a barátainkkal is tudunk játszani offline coop-ban. Anyagunk gerincét a MyCarrer fogja adni, ahol egy zöldfülű kis kezdőt alakítunk és vérrel-verejtékkel el kell jutnunk a világelsőségig. Ez a mód bizonyos szempontból számomra hatalmas csalódás, mert faék egyszerűségű.

Látjátok mennyire örülök a díjnak?

Miután megszületett virtuális képmásunk (ez bezzeg nagyon részletes) karrierünk menüpontjában találjuk magunkat. Egy hónapban összesen három dolgot tehetünk: mehetünk gyakorolni, indulhatunk különféle bemutató mérkőzéseken és végül ott lesznek a rendes versenyek. Mivel a ranglistánk nem létező, ezért az első hónapokban a legegyszerűbb dolgokon tudunk csak indulni, ahol rövidítésekben dől el a győztes kiléte.

Minden tevékenységünkért pénzt és tapasztalati pontot kapunk. Előbbi nagyrészt felszerelésekre váltható be, míg utóbbi azért jóval fontosabb lesz. Ha összegyűlik megfelelő mennyiségű Xp, akkor jön a szintlépés, mi pedig pontokat oszthatunk szét a különféle tulajdonságaink között, amire szükség is lesz, ha jutni szeretnénk valahova. Ha kellően magas lesz karakterünk szintje, akkor megnyílik például az edzővel való együtt dolgozás lehetősége.

Viszonylag sok profilú mester közül lehet szelektálni, akik bizonyos kritériumok teljesítése után mindenféle buffot adnak a meccsek alatt és amúgy őket is lehet erősíteni. Ütőnkkel szintén machinálhatunk: cserélhetünk rajta húrt meg grippet, szintén némi pluszért cserébe. Próbáltak még ezen felül is egy kis erőforrás menedzsment szálat is belevinni. Figyelnünk kell az energia szintünkre, mert ha 20-30 százalék alá esik, akkor jó eséllyel valami sérülést kockáztatunk, ami pár hétre is visszavethet minket, szóval be kell iktatni némi pihenést is a rendszerbe.

Na, akkor mégegyszer a háló alja és meg is vagyunk

Az, hogy éppen melyik versenyen indulhatunk, bizonyos kritériumokhoz van kötve. Tehát nem csak karakterünk effektív szintjét kell emelgetni, hanem meg kell mászni egyéb lépcsőfokokat is - itt jutnak szerephez a különféle edzésmunkák például, amik ugye az elődökben rendkívül szórakoztatóak voltak.

Na, itt hiába vannak három tierre osztva (bronz, ezüst, arany) elképesztően fantáziátlanok és unalmasak, pusztán funkcionálisak. De igaz ez a megállapítás az egész szingli karrierre. Nincs még egy minimális sztori sem, hogy a célt meg se említsem. Két riporter dumál néha a képernyőn, hogy mizu és ennyi. Pedig azért az NBA-vel már bizonyították, hogy mennyi pluszt tud adni az egésznek, bármennyire is blőd. Gondolom a büdzsé másra kellett. Nyilván amúgy maga a tenisz élmény kifejezetten jó és élvezetes már az elején is, ezzel nincs szerencsére gond. Amivel ellenben van az a grafika.

Ahogy már említettem, a stadionok (főleg a Grand Slamek esetében) iszonyúan részletesek és pontosan olyanok, mint ahogy a közvetítések alatt megszokhattuk. De a valóságban nem létezők is jópofák egyébként. Viszont a teniszezők fizimiskája az valami rettenet. Sem a mozgásuk sem pedig más nem nagyon hasonlít ahhoz, amit megszoktunk tőlük. Murray-t például fel sem ismertem, pedig "csak" kétszeres olimpiai bajnok, nyert több Slam-et és a Federer-Nadal-Djokovic érában több hétig volt világelső.

Vigyázzá mert jön az alvilági tenyeres

Oké, értem, hogy több port is készült belőle (nálunk a PS5 verzió járt), de azért még fordíthattak volna nagyobb figyelmet erre. Maradt még egy nagyobbacska szelet a teszt végére, ami a netes móka lenne. A kapcsolat stabil volt végig, viszont elég kevés lehetőség van, pedig egy csomó minden adná magát ugye. A filter működik, szóval hasonló szintű játékossal fogsz ütni, mint amilyen te vagy, de ettől függetlenül vertek meg nagyon és én is osztottam ki biciklit (6:0 6:0) másnak. Összegezzünk.

Adott egy műfaj, amit elég mostohán kezelnek a cégek, de végre feléledt az egyik legerősebb szereplője és van egy csomó szeretni való benne. Jó a körítés, kábé végtelen időt lehet belefeccölni és maga az ütés is kiváló élmény. Ugyanakkor a grafika épphogy átlépi az átlagosat, teljesen fantáziátlan és fapados a MyCarrer de egyébként is nagyon kevés opció van benne. Hatalmas jóindulattal azért adok neki egy hetest így a Roland Garros előtt, de igazából a hatfél lenne reális. Nagyon remélem, hogy azért korrekt eladásokat produkál majd és nem fogják végleg elkaszálni, kár lenne érte.