A történet in medias res indul, kedvenc witcherünket megláncolva, összeverve láthatjuk egy várbörtönben. Vernon Roche, a király különleges egységének vezetője magához hívat, hogy kihallgasson minket. Itt kell elmesélnünk az elmúlt napok eseményeit (az általunk választott sorrendben). Ezalatt fény derül arra, hogyan válhatott Geralt Foltest király megmentőjéből és testőréből egy gyilkosság első számú gyanúsítottjává, egyúttal ez szolgál tutorialként, elsajátíthatjuk a játék használatát. Hamarosan a prológus végére érünk és a kör bezárul. Nem hiszem hogy nagyon nagy poént lövök le azzal, ha elárulom, hogy megszökünk a börtönből és izgalmasabb vizekre evezünk (szó szerint is).
Mivel a játék Andrzej Sapkowski könyveiből íródott, háttéranyag adódott bőven, természetesen a játékban is nagy hangsúly van a történetvezetésen. Ami lényeges, hogy sokszor lényegtelennek tűnő párbeszédek is eldönthetik milyen irányt vesz egy-egy küldetés, vagy akár a fő sztori. Meglehetősen gyakran fordul elő a dialógusoknál, hogy megválaszthatjuk milyen hangnemben szólunk az illetőhöz, valamint sokszor használhatunk megfélemlítést és mágikus hatalmunknál fogva afféle „Jedi-elmetrükkös” tudatbefolyásolást. Küldetésekből akad jócskán, de azért nem Morrowind mennyiségű (ami nem is feltétlenül baj), a történet a prológuson kívül három felvonásra van osztva. Ezekben pár fő küldetés fordul elő, valamint kisebb melléküldetések, ezek nagy részét nem kötelező megcsinálni, de anyagi és tapasztalati pontokban megmutatkozó hasznot hajtanak nekünk.
Vessünk egy pillantást a harcrendszerre, hiszen mégis akció-RPG-ről van szó, ezért nem elhanyagolható, hogy az az akció hogyan is zajlik. Nekem vegyes érzéseim voltak a csatákkal kapcsolatban. Elvileg az első rész óta sokat egyszerűsödött a harc (azzal nekem nem volt szerencsém játszani), de még így sem mondanám magától értetődőnek, sem egyszerűnek. A kardforgatás különösebben nincs bonyolítva: választhatunk az acél- és az ezüstkardunk között, előbbi a humanoidok ellen jó, utóbbi a szörnyek, természetfeletti lények ellen erősebb. Bal egérgombbal gyors csapás, jobb egérgombbal erős csapás, az E gombbal hárítjuk ellenfeleink támadásait (ez nem nullázza le a ránk eső sebzést, de jócskán csökkenti azt, főleg ha fejlesztjük a hárítást). Fontos még a gurulás, ezt az alapból beállított W,A,S,D mozgásbillentyűk dupla lenyomásával hozhatjuk elő.

Ha több ellenfelünk van, akkor Geralt sokszor automatikusan egyiktől a másikig pattog, látványosan osztogatva a csapásokat (és védtelenül hagyva a hátát, ami aztán sűrű visszatöltésekhez és némi anyázáshoz vezet). Egy célkereszt mutatja nekünk, éppen ki a kiszemelt célpontunk, őt támadjuk és az ő csapásait hárítjuk. A harcnak elengedhetetlen része még a mágia, az úgynevezett Jelek használata. Ezek többek közt lebénítják, felgyújtják a rosszarcúakat, vagy éppen védettséget biztosítanak nekünk. Jeleket az Erélyünkből idézhetünk meg, ez harc közben újratöltődik, és nyugiban is regenerálódik, csak olyankor lassabban. Elegánsnak tűnik ez a dolog, nekem mégis sokszor zavarosnak érződött a csata, főleg ha megjelent mondjuk háromnál több erősen páncélozott ellenfél. Ilyenkor vad vagdalkozás és hárítás, aztán fejvesztett menekülés következik, miután Geralt betáncol középre és félig agyonvereti magát, ja és gurulás ezerrel. Nem vagyok biztos benne, hogy egy kemény, hidegvérű szörnyvadászhoz illik ennyi porban fetrengés :).
A Jeleken kívül azért van még pár dolog ami segítségünkre lehet a harcban: mágikus főzetek, bombák és csapdák. Ezeket készen is megkaphatjuk, de jól lehúznak minket pénzzel, jobb ha magunk készítjük el. Először is rendelkeznünk kell a megfelelő formulával, amit kereskedőknél vásárolhatunk, néha találunk is egyet-egyet kalandjaink folyamán. Ha ez megvan, akkor a hozzávalókat is fel kell hajtanunk, ezeket mindenfelé gyűjtögethetjük, szintén megvehetjük kalmároktól, sokszor pedig különböző szörny-alkatrészeket kell összeszednünk azok teteméből. Itt megjegyezném, hogy a cuccok földről való felszedegetése, és egyéb interakciók a tárgyakkal néha igazán idegesítőek tudnak lenni, mivel nagyon pontosan kéne célozni az egérrel a macerálni kívánt dologra, a felvehető tárgyak listája pedig aprócska. Ha összeszedtük amit kell, akkor a meditáció menüből érhetjük el alkímia képességünket és létrehozhatjuk hasznos tárgyainkat.

Tetszik a varázsfőzetek használata, nem a szokásos „telerakom a zsebem gyógyító itallal aztán mikor meghalnék felhörpölök kettőt és tök jól vagyok”. Főzeteket ugyanis csak meditálva ihatunk, tehát harcon kívül, akkor is csak maximum kétfélét egyszerre, ezért előre el kell tervezni, mire is lesz szükségünk. Ezután pár percig rajtunk lesz azok hatása (pl. regeneráció, méregimmunitás, éjjellátás). Fontos persze a jobbnál jobb fegyverek, páncélok beszerzése is, amiket szintén csináltathatunk magunknak, ha megvan hozzá a tervrajz és az alapanyagok. Ezekhez fejlesztések is vannak, amiket rájuk pakolhatunk, ezen kívül rúnák, fegyverolajok, dobótőrök, és magunkra (magunkba) rakható mutagének is rendelkezésünkre állnak, van miből válogatni.
Jó megoldásnak tartom a gyorsmenüt, ezt alapból a ctrl gomb lenyomva tartásával hívhatjuk elő. Ilyenkor a játék belassul, mi pedig kiválaszthatjuk melyik fegyverünket, bombánkat, Jelünket akarjuk épp használni. A meditáció menü is innen érhető el. Ötletes még a medálunk, ehhez tartozik egy ikon is, amely felvillan ha veszély van a közelben, vagy ha mágikus erőtér környékén vagyunk. Ha aktiváljuk a medált, akkor körülöttünk pár másodpercig sárgán világítanak a lényeges dolgok: a felvehető, a küldetés szempontjából érdekes tárgyak, csapdák és vöröses-sárgán az erőterek, amikbe ilyenkor beleléphetünk. Ezek a főzetekhez hasonló időleges bónuszokat adnak nekünk, általában eléggé erőseket. A QTE-k, azaz Quick Time Event-ek nélkül meglettem volna, ez inkább konzolokon jellemző minijátékokat takar. A felvillanó billentyűket kell lenyomnunk megfelelő sorrendben, vagy az egeret nyúzni vadul, mielőtt letelik a megadott idő. Így működnek a városokban játszható „kocsmasportok”: az ökölvívás és a szkander, de sokszor a történet kulcsjeleneteinél is hasonló minigame-ekkel találkozunk.
Ejtek néhány szót a karakterfejlődésről is, hiszen ez is lényeges eleme minden RPG-nek. Szokás szerint a leölt szörnyekért és a végrehajtott feladatokért kapunk tapasztalati pontot, ha elegendő összegyűlt, szintet lépünk (maximum 35. szintűek lehetünk). Ilyenkor nő az életerőnk és kapunk egy tulajdonságpontot, amit a négyfelé ágazó tulajdonságfán költhetünk el. Az itt található tulajdonságokra max két szintet pakolhatunk és az erősebbeknek előfeltétele, hogy a gyengébbeket megtanuljuk abban az irányban. Természetesen nem tudunk majd mindent maximumra fejleszteni, mérlegelnünk kell, mi is számunkra az igazán fontos. A négy irány:

Képzés: az elsődleges út, erély regeneráció, hatékonyabb hárítás, tőrvetés és hasonló okosságok. Minimum hat pontot el kell itt költenünk mielőtt a többi irányt fejleszthetnénk.

Kardforgatás: kardvívásunkat fejleszti, nagyobb sebzések, még hatékonyabb védés, védekezésből visszatámadás és csoportos kivégzések, a harcosok választása.

Alkímia: a bombákat, csapdákat, főzeteket erősíti, nagyobb lesz a hatóidejük, több hozzávalót tudunk begyűjteni, létrehozhatunk mutagéneket, egyéb bónuszok ha főzet hatása alatt állunk.

Mágia: a Jelek használata profi szinten, nagyobb hatótávolság, hosszabb hatás, sokszor újabb hatások is adódnak az eddigiekhez. Megtanulhatjuk a Heliotróp Jelet, ami lelassítja az időt, előnyt szerezve nekünk a harcban.
Arról még nem írtam, hogy mindez hogy is néz ki, pedig azt kell mondjam elég komolyan. A vártornyok tetejéről lenézve, vagy éppenséggel szakadékok előtt állva, a városok utcáit, vagy erdők mélyét járva egészen filmszerű látványban lesz részünk, ugyanez igaz az átvezető jelenetekre is. A részletekre hasonlóan nagy hangsúlyt fektettek: kesztyűvarratok, szeplők az arcon, sok minden nagyon megfoghatónak tűnik. Persze mai csúcsgrafikájú akciójátékokkal nem feltétlenül veszi fel a versenyt, de szerepjáték viszonylatban jócskán a felső határon van: életszerű fények, napszakok, a fém fémesen csillan, a víz nedvesnek tűnik, az élőlények is egész hitelesen mozognak, viselkednek, aprólékosan kidolgozott itt minden. Viszont ennek apropóján meg kell említenem az egyik súlyos hibát, amit elkövettek a fejlesztők. Az optimalizálás hiánya, mint sajnos annyi más játéknál manapság, itt is megjelenik. Számítottam rá, hogy nem fog maximális grafikán futni a játék, de hogy gyakorlatilag le kell hogy vegyek minden effektet és a felbontást is, mert különben csak egy slideshow-t látok, az azért durva.

Ekkor viszont az eddig is csak olvashatóság határán levő betűméret teljesen használhatatlanná vált, pár napja akadtam rá egy játékos által gyártott betűméret növelő patch-re. Így a feliratok vége néha lemarad, de legalább olvashatóak. És mint kiderült, nem csak én küzdök ezzel: az internetet és a Witcher oldalát elárasztották a panaszok, van akinek el se indult a játék, másoknak hang nincs, van hogy nem ismeri fel a jogtiszta CD-kulcsot, vagy éppen nem lehet letölteni az első, ingyenes DLC-t. A legtöbbjüknél pedig ugyanúgy jelentkezik az egyszámjegyű FPS-ek problémája, olyan gépeken amiken más, hasonlóan szép játékok zokszó nélkül futnak. Akiknek ATI videokártyája van, mint pl. nekem, azokat különösen nem kedveli a játék, egyelőre meg kell elégedniük a hamarosan érkező optimalizáló hotfix ígéretével. Így csak egy haveromnál tudtam megszemlélni a játékot feljebb húzott grafikával, meg kellett békélnem a „csúnya, de használható” beállítással.
Hogy ismét pozitívumokról is szót ejtsek: a játék világa nem csak grafikailag lenyűgöző, egészen egyedi hangulatában, szereplőiben is. Nem a szokásos hősi fantasyről van itt szó, hanem sokkal reálisabb világról ha úgy tetszik. A halál igen gyakori dolog ezeken a földeken, a tündék és törpök elnyomásban és fajgyűlöletnek kitéve élnek a városokban, ezért sokan a „másfajúak” közül a lázadókhoz csatlakoznak és véres harcokat vívnak az emberekkel. A karakterek sokszor mocskosszájúak, nem vetik meg az italt és a pénzt, sok helyen találkozunk kegyetlenséggel, bűnözéssel, prostitúcióval, esetenként fekete humorral. Vér- és erőszakmennyiség szempontjából eléggé 18-as karikásnak mondható a játék, azt hiszem. Mégis, ez a fajta komor, fenséges, sokszor gyarló világ kifejezetten egyedi hangulatot áraszt, nekem személy szerint bejött. A zene és a hangok is kitűnőek, az angol akcentusú szinkronhangok passzolnak a szereplőkhöz, nem jellemzőek a ripacskodva előadott, túlspilázott szónoklatok. A zene is igen kellemes aléfestést nyújt a történésekhez.
Ami esetünkben egy külön kitérőt megér, az a honosítás. Itthon ugyebár magyar nyelvű felirattal kapható a játék, (persze állíthatjuk angolra, lengyelre, vagy ki is kapcsolhatjuk) és az összes többi szöveget is lefordították ékes nyelvünkre. Azt kell mondjam, ez még mennyiségre nézve is szép munka és azért igényesen sikerült elvégezni. Hol van már a borzalmas, ékezet nélküli, nyelvtant megerőszakoló magyarítások ideje? 🙂 Néhányszor találkoztam csak olyan mondatokkal, ahol szerintem nem tett olyan jót, hogy szabadabban fordítottak és átértelmezték a szöveg tartalmát, néhol kicsit magyartalannak éreztem pár sort. Helyesírási hiba is maximum egy ha rémlik.
Összességében elmondható, hogy a Witcher 2 megállja a helyét a mai akció-RPG-k köszött. Akinek bejön a műfaj, valószínűleg hamar belemerül ebbe a világba és egy darabig nem is kíván elszabadulni onnan. Az igényesség és aprólékosság megmutatkozik a játék majd minden részén, ha ezek a fránya kompatibilitási gondok és a hibák nem lennének és a harcrendszert átgondolták volna, akkor nálam közel 100%-os lenne a játék. Még ha nem is lett az, de mindenképp az élmezőnyben végzett, ajánlom mindenkinek, hogy tegyen vele egy próbát, csak legyen meg hozzá a vas és ha még van egy kis türelme, várja meg az első javításokat. Jó szörnyvadászatot!