The Witness teszt

Hét év rendkívül sok idő, igazából csodálom, hogy nem ment el a kedve a fejlesztés befejezésétől. Szívesen kürtölném világgá, hogy újra megcsinálta és egy igazi siker sztori lett ismét, de a józan ítélőképességem megakadályoz ebben. És nem, nem azért mert pocsék lett a Witness, sőt, mindenkinek ajánlani is fogom, aki egy kicsit is fogékony a stílusra.

Viszont maga a megvalósítás, az esszencia az, ami sokaknál kiverheti a biztosítékot, ugyanis ez bizony egy nyitott világú puzzle stuff lett, ami nagyon lesarkítva arról fog szólni 12 órán keresztül, hogy vonalakat húzogatunk.

Na itt találd meg Bambit

Sokat nem is vacakol az anyag, egyből az akció közepébe csöppenünk. Egy sötét alagút végén ébred hősünk, mindenféle információ nélkül. Fogalmunk sincs, hogy kik vagyunk, hol vagyunk, mit csinálunk itt. Amint kilépünk a folyosóból (és megtanuljuk, hogy minden interakcióhoz a kör gombot kell nyomnunk) egyből megértjük, hogy a külföldi médiumok miért dicsérték halálra a program grafikáját. Egészen egyszerűen hihetetlen az a békesség, nyugalom, ami árad az egész képi világból.

A Witness nem úgy szép, mint mondjuk egy Last of Us. Nem a hihetetlenül kidolgozott, 4k felbontású, tű éles, részletes mindenség fog levenni minket a lábunkról. Viszont olyan gyönyörű, élettel teli színpalettával dolgozik a játék, amit nagyon kevés helyen láttam eddig. Bármerre is kalandozunk a szigeten, garantáltan békesség fogja megszállni a lelkünket.

Átsétálunk egy kis mezőn, ahol lehetetlenül zöld a fű. Egy modern ház teraszán álldogálunk, élvezzük, ahogy az arcunkat süti a nap és gyönyörködünk a láthatárban. Egy közeli kis városkát felfedezünk, szinte turistának érezvén magunkat. Utoljára talán a Journey kényeztette ilyen módon a látóidegemet. Egy fárasztó, idegeskedő nap után komolyan felüdülés néhány órát eltölteni a játék mellett.

Ahogy mondtam, semmi más dolgunk nem lesz, csak felfedezni a teljes szigetet és megpróbálni megoldani a lehetetlen mennyiségű puzzle-t. A program kétélűsége sajnos itt jön elő, ugyanis más dolgunk nem lesz. Nincsenek párbeszédek, tulajdonképp nincs sztori és nagyon nehéz fenn tartani a motivációnkat.

Rémik a hely valami görög fotóról

Maguk a feladványok egyébként az egyszerűségükben nagyszerűek, mivel pontosan ugyanarra a metodikára épül az elsőtől az utolsóig. Ez pedig nem más, mint hogy egy kezdőpontból kiindulva jussunk el a kis fénykígyónkkal az adott labirintus kijáratához. Nyilván a kezdetekben csak a helyes irányt kell megtalálnunk, aztán ez egyre bonyolultabbá válik.

Először csak kis fekete bogyókat kell gyűjtögetnünk, utána már két párhuzamosan mozgó csíkot terelgetünk és így tovább, egészen a végkifejletig. Az is nehezíti a körülményeket, hogy semmiféle segítséget nem kapunk a stufftól, mindenre magunknak kell rájönni és a játék első harmada után mocskosul bedurvulnak a feladványok.

Simán volt, hogy órákig csak pislogtam, mire úgy nagyjából megértettem a logikát. Továbbá az sem egyszerűsíti a dolgunk, hogy tulajdonképp az első pillanattól kezdve arra megyünk, amerre szeretnénk, nincs még csak egy olyan nagyjából kijelölt irány se. Az elején még működik az, hogy ha valamit nem tudunk megoldani, később visszatérünk hozzá, de amikor negyed órát kutyagolunk, akkor már eléggé frusztráló tud lenni.

Ez az egyetlen igazi negatívuma a Witnessnek egyébként. Az első öt órát nagyon élveztem, mert felüdülés volt a sok vér és bél között úgy igazából használni végre az agyam. Itt még azt is elfogadtam, hogy az elégedettségen kívül, amit az adott feladvány megfejtése jelent, semmi mással nem honorál a program, csak egy újabb rejtvénnyel. Viszont a hatodik órára ez elkezdett zavarni. Értelmetlenül bedurvulnak a dolgok, nem történik semmi, toporgok egy helyben. Aztán átlendültem ezen, viszont itt már megtört bennem valami és egy másodpercig sem tudtam élvezni innentől a stuffot.

Már csak valami koktél hiányzik

Furcsa módon az egyáltalán nem zavart, hogy nincs zene. Mindössze a lépteink zaját, a szél susogását és néha a madarak vijjogását fogjuk hallani. Találhatunk amúgy néhány eldugott hangfájlt, amik egy perccel sem visznek közelebb a kérdéseink megválaszolásában, ráadásul a tudományos nyelvezetük miatt elég erős angol kell hozzájuk.

Stílszerűen a záró képsorokat egy bizonyos mennyiségű feladvány után tudjuk megtekinteni, ami után természetesen visszatérhetünk és megoldhatunk mindent, ha vagyunk ennyire mazochisták. Én nem voltam.

Minden tényezőt elemezve született meg az értékelőben látható magas pontszám. Nagyon ritkán találkozunk ilyen típusú játékkal, amit bizony meg is kell becsülni. A külcsín szemkápráztató, ezt kár lenne tagadni. A feladványok előtt le a kalappal, nagyon keményen meg fogják dolgoztatni a szürkeállományunk. Lesz, aki azt is pozitívumként fogja értékelni, hogy mindenre magunktól kell rájönni, nem fogja a kezünket az anyag, egy pillanatra sem.

Szélmalom. Miért van mindenhol szélmalom?

Visszakanyarodnék a cikk elején írtakra: a Witness egy csodálatos játék, amennyiben fogékony vagy az ilyen elvont dolgokra. Ha viszont csak úgy belenéznél, vagy épp nincs más dolog, amire költenéd a pénzed, messzire kerüld el, mert fél óra alatt idegbajt fogsz kapni.