The Settlers: New Allies teszt

2023. március 09.
99.4501
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
A lassabb stratégiai játékok, alapjáraton, rendkívül szimpatikusak számomra, lévén, hogy elég gyakran csapok rá az alt-tab kombóra beszélgetés, szerepjáték, mellékhelyiség-, esetleg konyhaszünet alkalmából. Ilyenkor, ha megy a háttérben a játék, és lezajlanak az unalmasabb procedúrák anélkül, hogy közvetlenül szükség lenne a behatásomra, azt rendkívül relaxálónak találom (igen, furcsa vagyok, szerintem ez nem újdonság).


Amikor pedig sikerült az adott pálya struktúráját kiismernem, és az ellenfeles támadásokat is előre látom, akkor azok kivédéséhez sem kell külön a játékban jelen lennem, így tényleg akkor folytatódik a menet, amikor én akarom. Persze joggal kérdezheti a hétköznapi stratéga, hogy ebben mégis mi a jó? Minek játszik az ember egy olyan alkotással, amire nem kell odafigyelnie? Jogos felvetés: szerencsére azért oda kell figyelni javarészt még az ilyen mókáknál is, főleg az elején, csupán vannak hosszadalmasabb részek, melyeknél el lehet engedni az egeret, annyira belassul a játékmenet.

Ha ilyen típusú RTS-ekre kellene gondolnom, akkor a Knights and Merchants és az Anno sorozat jutna eszembe elsőre, és ezen utóbbi találó, ugyanis mai tesztünk alanya, a The Settlers: New Allies fejlesztőcsapata megegyezik az Anno 1800-éval. Így azt remélhetné a hű rajongó, hogy ismét egy minőségi címhez van szerencséje, ám, sajnálatos módon, a varázs, ami az Ubisoft Blue Byte fent említett alkotását különlegessé tette, az elment nyaralni; eme legújabb Settlers játék távol esik a megszokott minőségtől.

A speciális egységeink képességeit ki kell fejleszteni, az alap kivételével.

A speciális egységeink képességeit ki kell fejleszteni, az alap kivételével.


A New Allies három frakcióval, egyedi egységekkel és egy érdekes, de nem újdonságnak számító, építési rendszerrel lepi meg a játékost. Ez a rendszer az oka a gyakorta teljesen indokolatlanul lelassuló játékmenetnek. A nyersanyagcipelgetésről van szó. Vagyis szerencsétlen munkásainknak egy raktárépületből el kell vonszolniuk a megfelelő mennyiségű építőelemet az építés helyszínére, ahol az építészek aztán házikót varázsolnak belőlük.

Továbbá egy épületnek mindig csatlakoznia kell egy úthoz, különben az nem tud üzembe lépni. Kivételnek számítanak a tornyok, melyek anélkül is tudnak nyilazni, hogy egy föld-, vagy kőút vezetne hozzájuk. Az út azért kell egyébként, hogy a civiljeink biztonságosan el tudjanak jutni az adott házhoz és dolgozhassanak (nyersanyagelhozás, katonává válás stb.). Mivel minden egyes új épület lefoglal egy bizonyos mennyiségű civilt, előbb-utóbb kifogyunk belőlük; lakóházak építésével tudjuk pótolni a hiányt.

Fél órája vettem vagy száz szenet. Még mindig cipelik. Izgi.

Fél órája vettem vagy száz szenet. Még mindig cipelik. Izgi.


Az első probléma a rendszerrel az, hogy ha valami nagy dolgot szeretnénk csinálni, mint például el akarunk adni száz darab halat, akkor a szabad civilek felpattannak, elzarándokolnak ahhoz a raktárhoz, ahol a halak megtalálhatóak, felkapnak egyet és elcipelik a kikötőhöz, ugyanis ott megy végbe a cserekereskedelem. Ez akkor válik bajossá, mikor egyszerre ilyen sokan akarják az utakat használni; ilyenkor könnyedén elakadhatnak egymásban, főleg, ha más munkások érkeznek szemből, és emiatt roppantmód lelassul ez a szimpla tranzakció.

Persze a halak leadása után várnunk kell, mire a hajó elmegy, és visszatér az arannyal. A munkások ezután hazaviszik a pénzt (szerencsére egyszerre százat is fel tudnak markolni), majd, ha vásárolni szeretnénk más nyersanyagot, vagy ismét el szeretnénk adni párat a tartalékunkból, akkor újra végig kell csinálnunk ezt a folyamatot. Borzalmasan irritált ez engem, hisz olyan könnyen meg lehetett volna oldani, hogy ez a tranzakció gyorsabban menjen végbe, de hát ennek a játéknak az a mottója: ha egy parti nem tart 3 óráig, akkor feleslegesen kapcsoltad be a gépet.

A cél leverni az ellenfél összes raktárát. Talán menni fog.

A cél leverni az ellenfél összes raktárát. Talán menni fog.


Szerencsére kőút kiépítésével, és szamarak osztogatásával jelentősen gyorsabbá válik a nyersanyagok szállítása, ám már a kőút felhúzása is egy kockázatos manőver, főleg a játék elején, amikor inkább tornyokra, avagy más termelőépületekre érdemes költeni a lassan csordogáló követ. Ráadásul, ha nem figyelünk oda, akkor hamar ki is fogyhat a kőforrásunk, lévén, hogy eleinte kőfejtőkből és nem bányákból kapjuk a szóban forgó építőelemet.

Igen, a gyűjtögethető nyersanyagok akár ki is fogyhatnak. Fa, hús, gyümölcs, kő, ezekből mind van olyan féle, ami nem termelődik újra. Ha fölé megyünk a különféle anyagoknak a nagyvilágban a kurzorral, akkor a játék segítőkészen kiírja, hogy újratermelődik-e az. Fából és gyümölcsből könnyű megújuló forrásokat találni, ám kőből már macerásabb, ugyanis ehhez speciális, murvás területeket kell felderítenünk az építészeinkkel. Ráadásul itt nem csak kőforrásra bukkanhatunk, hanem más kifogyhatatlan ásványokra is (vas, szén, arany vagy drágakövek).

Az átvezetők, első ránézésre, csinosak, de sajnos az arckifejezések és a szájak mozgása elkeserítően festenek.

Az átvezetők, első ránézésre, csinosak, de sajnos az arckifejezések és a szájak mozgása elkeserítően festenek.


A legfontosabb négy nyersanyag a fa, a kő, a szén és a vas. Az első kettő az építkezésnél, az utolsók pedig a katonák toborzásánál elengedhetetlenek. Érdekes, de íjat is ércből csinál a kovács, így, ha nem találunk fémet, akkor tornyok segítségével tudjuk legfeljebb felvenni a harcot másokkal, de sajnálatos módon támadni nem lehet velük, csupán védekezni. Ráadásul az ilyen védelmi berendezéseket különlegesebb egységekkel könnyű megtörni.

És ezzel el is jutottunk a második nagy gondhoz: a katonai összecsapásokban a stratégiázásnak nincs túl sok szerepe. Általában az nyer, akinek több egysége van, ráadásul a speciális emberkék legyártásához aranyra vagy drágakőre van szükségünk, így, ha nincs ezekből az anyagokból, akkor csak az alapvető három egységet tudjuk választani: a pajzsost, a szálfegyverest és az íjászt. Persze jók ezek a katonák is, annak ellenére, hogy szerény véleményem szerint az íjász nevetségesen keveset sebez.

A fejlesztésekért megérheti egyébként nem használt nyersanyagokat kitermelni, vagy vásárolni.

A fejlesztésekért megérheti egyébként nem használt nyersanyagokat kitermelni, vagy vásárolni.


A különleges harcosok, mint fent említettem, általában az épületek leverésében jeleskednek, illetve mindenféle kiegészítő varázslattal teszik a csatateret minimálisan dinamikusabbá. A gyógyítók nem tudnak támadni, de nem is baj, elég annyi, hogy nem hagyják meghalni az embereinket, illetve egy rövid idejű sebzésbónuszt is tudnak nekik adni (feltéve, ha kikutattuk ezt). A varázslók, druidák villámokkal, illetve más természeti csapásokkal kapják le az épületeket, kívátképp a tornyokat, másodpercek alatt, és akár le is lassíthatják az ellenfeles hadosztályt egy varázslattal, de az alapkatonáknak ők sem tudnak nagyon ártani.

Az imént említettem a kutatást: ha építettünk akadémiát, akkor fejlesztéseket is vehetünk a népünknek (a civileket, harcosokat és az épületeinket is jobbá tehetjük ezek által). A kikutatható bónuszokért nyersanyagokkal kell fizetnünk, és természetesen ezeket is oda kell rángatniuk a munkásainknak, de nincs külön fejlesztési idő. Ezen bónuszok miatt megérheti olyan anyagokat is kitermelni, melyekre túl sok szükségünk, alapjáraton, nincs, mint például élelmet, hisz ezek már nem esszenciálisak a játékban.

Ezeket a köves-murvás részeket fel kell deríteni, ha látni akarjuk, milyen ásványok bújnak meg alattuk.

Ezeket a köves-murvás részeket fel kell deríteni, ha látni akarjuk, milyen ásványok bújnak meg alattuk.


A kenyér, a gyümölcs, a hús és a hal csupán arra jók, hogy felpörgessék a termelést bizonyos gyártóhelyeken, ami egyébként nem rossz, de nem elengedhetetlenek a túléléshez. Illetve, ha nem tudunk egy igazán fontos elemet kitermelni, akkor ezen étkek eladásra is ideálisak. Viszont előbb-utóbb megtelik a birodalmunk, és terjeszkednünk kell új nyersanyagokért, vagy építési területért. Itt bejön az építőink második szerepe: ki tudják terjeszteni birodalmunk határait.

Viszont óvatosan kell ezt a kaszkadőrmutatványt csinálni ellenséges egységekhez közel, ugyanis az építőink, még fejlesztésekkel, is nagyon törékenyek, ráadásul azonnal megszakítják az építés folyamatát, ha túl közel merészkedik hozzájuk egy rosszban sántikáló katona, így tornyokat felhúzni az országunk határain igencsak idegtépő tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy a civilek is eldobálják a cipelt nyersanyagokat ellenséges katona láttán, és a veszély elmúltával nem viszik tovább az építés helyszínére, hanem visszaviszik a legközelebbi raktárba.

Venni és eladni kizárólag a kikötőben lehet. Ciki, ha nincs partszakaszunk.

Venni és eladni kizárólag a kikötőben lehet. Ciki, ha nincs partszakaszunk.


A kampány alaposan bemutatja ezeket a mechanikákat, és ugyan maga a történet eléggé lapos, furcsán animált átvezetőkkel megspékelve, legalább tökéletesen felkészít az online, avagy a "Skirmish" meccsekre. A három választható nép stílusában és faji bónuszaiban is különbözik egymástól, így egyedinek érződnek, annak ellenére, hogy az alapvető struktúra az összesnél ugyanolyan. Egyik sem érződött túl gyengének, vagy túl erősnek, úgyhogy a kiegyensúlyozás példásra sikeredett. A lassú játékmenet mindegyikre érvényes, szóval érdemes egy délutánt félretenni, ha játszani támad kedvünk.

Viszont, sajnálatos módon, nagyon távol áll a New Allies az izgalmastól. Ha elhúzódó játékot szeretnék, akkor inkább egy Civilization vagy egy Total War menetet tolnék, függetlenül attól, hogy azok körökre osztottak és a Settlers pedig valós idejű. Egyszerűen túl sok az üresjárat, a bázisépítés inkább nyűgös, semmint kielégítő, és ha a szerencse nincs velünk, akkor még nyersanyaghátrányba is kerülhetünk. Az egészet kiegészítik technikai hibák (textúravillódzások, fura animációk, fagyások), illetve egy gyenge szinkron.

A kis piros kövek mutatják, hogy mi épp egy ellenfél területén hancúrozunk.

A kis piros kövek mutatják, hogy mi épp egy ellenfél területén hancúrozunk.


A multizásért tapasztalati pont jár, és az ebből fakadó szintlépésekért pedig kozmetikai tuningelemeket kaphatunk. Továbbá prémium pénzért is lehet mindenféle "skin"-t venni, de legalább lehet azokban gyönyörködni, időnk az lesz. Persze nem könnyű gyomorral bírni az ilyen hosszú partikat, így nagyon hamar elengedtem ezt a részét a játéknak. A napi kihívások érdekes lehetnek, de azokat egyedül is lehet teljesíteni.

Fáj a szívem, de attól félek, hogy a régi Settlers recept egyszerűen nem állja meg a helyét a mai környezetben. A hangulat és a színvilág is hozza a klasszikus vonalat, de ezek nem ellensúlyozzák a lassúságot, a Kicsi-a-Rakás-ra hasonlító háborúzást, és a városépítés hiányosságait. Egynek tökéletesen megfelel, ám hosszútávú lekötést ne várjunk a New Allies-tól. Arra csak a beton képes. Vagy a bankok.

The Settlers: New Allies / Tesztplatform: PC

egynek jó...
  • Stílus: RTS
  • Megjelenés: 2023. február 17.
  • Ár: 24.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • A megszokott, aranyos, Settlers-es hangulat továbbra is jelen van
  • Általában nyugodalmas a játékmenet
  • Mint stratégia, nem a legutolsó
  • De nem nagyon fog lekötni sem
  • A prezentáció egyszer fent, egyszer lent
  • Technikai hibák
  • Hang
    7
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    7
6.5
5 hozzászólás

Patrik94

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Imádom a grafikáját!

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

Nálam biztos hogy kihagyhatatlan. Rohadtul meglepett hogy csomó helyen hogy lehúzták, ez egy nagyon korrekt pontszám egyébként, és az átlagnál sokkal pozitívabb teszt.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

De vártam már! Settlerst nem tudom nem szeretni.

válasz erre

zender

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

Nekem kötelező vétel, de nem azonnal. Várok vele valami jó akciót.

De Settlers nélkül nem maraok, még akkor sem, ha nem 100% az élmény. mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

Hát nem tudom, nekem pont az jön be hogy ennyire lassú. mosolygó smiley Éjjeleket át tudta a régiekkel játszani, igaz ezt még nem vettem meg.

válasz erre
The Settlers: New Allies
24.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások