The Medium teszt

Ezt a hullámot próbálta meglovagolni legújabb alkotásukkal a Bloober Team csapata is: keverjük össze a pszichológiai horror elemeket egy kis keresgéléssel, valamint a túlvilággal - ez lenne jelen tesztünk alanyának, a The Medium-nak a gerince. Ha ismerősen cseng ez a név, akkor nem nálad van a hiba. Eredetileg PC-re, valamint Xbox Series S/X párosra jelent meg idén év elején és akkor úgy tűnt, hogy exkluzív marad.

Nem kellett azonban sokat várni, bő fél év múlva befutott a Sony újgenerációs masinájára, mi pedig ezt a verziót vettük górcső alá. Már csak azért is, mert a készítők elmondása szerint ez lett a legkomplettebb verzió, köszönhetően például a DualSense támogatottságnak. Persze ezt ők állítják. Ahogy a pontszámból már kideríthettétek, a mi véleményünk ettől azért kissé eltér.

Egyetemistáknak tökéletes lesz

Mi szükséges ahhoz, hogy egy ilyen program jól működjön? Okos, misztikummal és rejtéllyel teli történet, valamint olyan atmoszféra, ami ezt kellően támogatja. Szerencsére ebben a kettőben kifejezetten erős a stuff. Hősnőnk, Marianne egy médium: különleges képességei miatt lehetősége van kapcsolatot teremteni az elhunytak lelkeivel, sőt, bizonyos szituációkban még a kvázi "túlvilágra" is képes átmenni.

A sztori nem kezdődik túlzottan vidáman, ugyanis éppen nevelőapját készül eltemetni Lengyelországban, 1999-ben. A művelet jól halad, viszont két nem várt fejlemény is történik közben. Az egyik még érthető, mert a majdnem-családtag megjelenik Marianne előtt, kategóriákkal nehezebbé téve a búcsú és elengedés folyamatát. A másik még ennél is felkavaróbb. Épphogy végzünk a fenti tevékenységgel, töltenénk magunknak egy erősebb italt, amikor csörög a piros telefon.

Persze hősnőnk zsigerből lerázná a hívó felet, aki azonban nagyon meglepő dolgokat mond: tudja hogy kik vagyunk, milyen képességeink vannak és hogy mikről álmodunk. Thomas néven mutatkozik be és a segítségünket kéri: el kell mennünk a Niwa Resorthoz, hogy valamilyen ügy végére pontot tegyünk, meg valami fenyegetésről is beszél, utána meg nemes egyszerűséggel ránk teszi a telefont.

Tiszta, rendezett, napfényes udvar

Természetesen egy belső sugallat hatására felkerekedünk és megkeressük ezt a bizonyos helyet. Aztán kiderül, hogy ez egy szocialista, amolyan melós pihenő volt egy erdő közepén. Minden földi jóval felszerelt hotelről van szó, ahol azonban történt valami, amit az emberek csak úgy emlegetnek, hogy a niwai mészárlás.

Ezekkel a baljóslatú jelekkel keződik tehát a sztori, amiből többet nem árulnék el, hiszen tualjdonképpen ez anyagunk lényegi része. Gondolom sejtitek hogy mennyire sötétre van hangszerelve, de ez jól is van így, hiszen a Medium alapvetően egy pszichológiai horror cucc lenne. Ahogy elmerülünk az épület mútjában, úgy fedezünk fel egyre durvább dolgokat - szépen, lassan adagol mindent a játék, bőven van időnk elmerülni benne. Aztán persze ehhez hozzájön a túlvilág, vagy ahogy itt nevezik, a Spirit World.

Ahogy hősnőnk mondja, főleg akkor lát ott dolgokat, amikor egy adott helynek van valami története, amit el akar mesélni, esetleg egy léleknek segítenie kell, aki megragadt a két világ közötti mezsgyén. Erről nemsokára beszélek később, mert talán ez a program legérdekesebb játékmeneti pontja. Tehát alapvetően izgalmas az elbeszélés, viszont egyrészt pár órával jobban el lett nyújtva, mint amennyit elbír, másrészt közepesen erős angol tudás kell hozzá (nincs magyar felirat).

Akkor egy delux szobát kérnék, medencére néző erkéllyel

Külső nézetből irányítjuk Marie-t, ráadásul rögzített kamerákkal operál a játék, mint a már emlegetett Silent Hill-ben. Ezt alapvetően megértem, mert lesz egy-két olyan szög vagy beállítás, ami azt sejteti, hogy pár pillanat múlva telerondítjuk nadrágunkat. Tehát ez amolyan velejárója a feszültség növeléséhez. Ami ellenben gyalázatosra sikerült, az a kezelhetőség.

Emberünk kifejezetten lassan reagál az irányváltásokra, ami már alapvetően is frusztráló, hát még akkor, amikor mondjuk menekülnünk kell. Abszolút visszaköszönt az Until Dawn-ban tapasztalt, nagy fokú elégedetlenségem ezzel kapcsolatban. A játékmenet egyébként pofonegyszerű: végig kell mennünk a lokációkon, begyűjteni az elrejtett infómorzsákat és nyomokat, megoldani pár logikai feladványt vagy különféle zárt ajtókhoz keresgélünk kulcsokat.

Igazán érdekessé akkor válik, amikor párhuzamosan látjuk a való világot, illetve a spirit world-öt. Ezt szó szerint értsétek: ezekben a helyzetekben megfeleződik a kép, aztán a bal oldalon a normális univerzum terül el, míg a jobb oldalon a rendkívül beteg túlvilág. Ugyanott vagyunk, csak egyszerre két helyen. Persze ez abszolút érdekes szituációkat tud eredményezni, hiszen jól kombinálják a fejlesztők a feladatokat. Ennyiben persze nem merül ki a médiumi tárház: az úgynevezett Insight segítségével alaposan eldugott tárgyakat kereshetünk, illetve bizonyos ideig el tudunk szakadni a hús-vér testünktől és szabadon garázdálkodhatunk.

De fura neved van more!

Jó példa, hogy találunk egy zárt ajtót, ami csak a valóságban van bezárva, a másik helyen nyitva. Ilyenkor be tudunk menni, körbenézünk és valami továbbjutást jelentő tárgy birtokába juthatunk. Ennél szerencsére lesznek bőven komplexebb feladatok, bár azok sem túlzottan nehezek, de arra bőven elegendőek, hogy kicsit megmozgassák a szürkeállományunk.

Ahogy látjátok, eddig minden adott ahhoz, hogy egy kiemelkedő alkotásról beszélhessünk. Sajnos azonban egy olyan szegmens heréli ki az egészet, amire nem is számítottam: technikailag egészen botrányos mélységekbe tud zuhanni tesztalanyunk. Ha csak a nyers grafikai prezentációt nézem, akkor nem ennyire vészes a helyzet.

És egyben ez a szerencsénk, mert ennek köszönhetően az összes hanyagságával együtt is kellően sötét és nyomasztó atmoszférát tud teremteni. Ez mondjuk valószínűleg köszönhető annak is, hogy alapvetően nincs nyitott világ, nem tudunk szabadon bóklászni, de ez itt most abszolút pozitívum. A központi hely természetesen maga a resort lesz, ezt pincétől padlásig be fogjuk járni. Alapvetően egyben van az egész, de mivel bő két évtizede nem tartotta senki karban, azért itt-ott már beomlott egy csomó dolog.

Biztos jó lesz nekem ha oda bemegyek?

Olvasgathatunk régi, szocialista propaganda dokumentumokat illetve egész jó betekintést nyújt egy másik, korábbi világba. Nade, kezdjük az ekézést. Amin a legjobban megdöbbentem, azok az állandó FPS droppok és akadások, szaggatások voltak. Ezt értsétek úgy, hogy egyszerűen sétálgatunk és nem elég, hogy botrány lassan történik mindez, még néha ki is akad a kép.

Az átvezetők között teljesen hétköznapi, hogy csúszik a hang, cserébe itt is szaggat. A szájmozgások meg mimikák nyilván köszönőviszonyban sincsenek azzal, ami a képernyőn történik. Kicsit olyan érzésem volt végig, mintha a vas nem bírná, de ez meg ugye nevetséges, hiszen egy korrekt közepesnél azt sem nagyon lehet feljebb értékelni. Mármint a nyers prezentációt. És ha mindez nem nem lenne elég, akkor a töltési idők megkoronázzák az egészet.

Ugye ahhoz már hozzászoktunk, hogy a bitang SSD-nek köszönhetően ilyen jellegű képernyőkkel nemigen találkozunk. Na, a Medium ebben is visszaugrik egy generációt és nevetve kínál meg minket laza egy-másfél perces ilyen jellegű tevékenységgel. Lányos zavaromban először azt hittem, hogy a PS4 verziót tesztelem, bár mondjuk ez már ott is gáz volt. Persze mivel ebből csak nextgen opció van, így el kellett vetni a teóriát és nem maradt más, csak a mérgelődés.

Vajon mi elől bújkálok?

Szóval ezen még nagyon (nagyon-nagyon)sokat kell reszelni, ami egyébként azért kifejezetten vicces, mert a fejlesztők eredetileg még PS3-ra álmodták meg ezt az egészet, de el kellett vetniük, mert állításuk szerint akkor nem bírták volna ezt rendesen bemutatni. Persze a DS képességei sincsenek normálisan kiaknázva, mindössze extra erejű rezgést, valamint a futás (vánszorgás) triggerelésének nehezebbé tételét sikerült belerakniuk.

Zenei fronton ennél lényegesen jobb a szituáció. A szinkron nem rossz, de a muzsika sikerült jobban, ami nem véletlen, mert olyan legendát sikerült meggyőzni a csatlakozásról, mint Akira Yamaoka, aki ugye olyan művek felett bábáskodott mint például az eredeti Silent Hill trilógia, hogy csak egy példát ragadjak ki életművéből. A szavatosság, ahogy már említettem, alapvetően rendben van. Nekem bő tíz órára volt szükségem ahhoz, hogy a kaland végére érjek, viszont nagyjából mindent megkerestem benne.

Első nekifutásra platinázható, ráadásul semmilyen endgame tartalom nem vár minket. Szóval ez egy tipikusan egyszer játszható szingli kaland (multi hála a magasságosnak) nincs benne. Cserébe azért az árazással sem szálltak el, valahol a budget és tripla A között van, ami szerintem korrekt és ezért egy kicsit elnézőbb is voltam.

Na, majdnem úgy nézek ki mint Geralt

A The Medium tehát alapvetően egyáltalán nem rossz játék. Adott egy izgalmas, misztikummal teli történet, ami kellően sok csavart tartogat, plusz meglehetősen nyomasztó atmoszférát kapott, amit megtámaszt a legtöbb lokáció is. Cserébe technikailag nagyon sok sebből vérzik (patch-csel még nem találkoztam), kicsit túl van nyújtva, illetve sokszor fogunk anyázni a kezelhetőség miatt.

Ha szereted az ilyen típusú játékokat és kicsit szemet tudsz húnyni a hiányosságok és problémák felett, akkor szerintem nyugodtan szólítsd magadhoz, mert csalódni azért nem fogsz. Azt viszont őszintén remélem, ha készül folytatás hozzá, hogy jobban oda fognak figyelni a prezentációra, mert a nextgen masinákra ilyet kiadni azért nem túl szép. Igen, rád nézek nyomorult loading screen!