The Dark Pictures Anthology: Man of Medan teszt

Szokásomhoz híven a történettel kezdeném, aminek alapjául ezúttal egy létező tengeri legenda szolgál. Ha megengeditek, nagy vonalakban el is mesélném, hiszen ennek ismerete kétségkívül hozzájárul majd a játék élvezhetőségéhez. Elvileg a második világháború idején volt egy S.S. Ourang Medan nevezetű hajó, amelynek fedélzetén valamilyen nagyon fura események mentek végbe, mert egy napon holtan találták az egész legénységet, mindezt bármiféle külsérelmi nyom nélkül, arcukon a ráfagyott rémülettel.

Persze valószínűleg full kamu az egész, mert a tengeri nyilvántartások szerint ilyen nevű hajó soha az életben nem létezett, de rémtörténetnek egész ütős, nem igaz? Alighanem a készítők is így gondolták, mivelhogy a prológusban épp az S.S. Ourang Medan fedélzetén találjuk magunkat egy katonán keresztül. Emberünk egy kissé berúg, pont akkor, amikor kezdetüket veszik a végzetes események, igaz, sokat mi sem látunk belőle.

Ezek után ugrunk egyet az időben, és kezdetét is veszi a tényleges sztori. Néhány tinihorrorból szalajtott klisés fiatal épp tengeri búvárkodásra készül... Ennél többet semmiképp nem lőnék le, legyen elég annyi, hogy természetesen közük lesz az S.S. Ourang Medan-hoz és annak történetéhez. Ja, aminek a neve egyébként nagyjából azt jelenti, hogy Medan-ból származó ember, innen a cím is ugyebár, de mostmár tényleg abbahagyom a történelmi kicsapongást.

Ha engem kérdeztek, ez nem lesz túl jó selfie.

Játékmenet terén ne számítsuk semmi újra, ugyanazt kell elképzelni, mint amit az Until Dawn esetében már láthattunk és megszokhattunk. Adott egy nagyjából lineáris történet, amit a döntéseinkkel azért elég erőteljesen befolyásolhatunk, leginkább abból a szempontból, hogy a végére ki marad életben, már ha egyáltalán lesz ilyen.

Jelentős újdonságot csak a Shared Story és a Movie Night játékmódok hoznak a képletbe. Előbbi tulajdonképp online multi, ahol egy barátunkkal játszhatunk együtt két külön karaktert irányítva, más nézőpontból látva az eseményeket. Utóbbi, a Movie Night egy még egyértelműbb helyi többjátékos mód, amit legfeljebb öten tolhatunk. A sztori elején kijelöljük, hogy ki melyik karakterért felel, a játék pedig szól, hogy ha épp valakinek át kell passzolni a kontrollert. Ötletes megoldás mindkettő, és viszonylag sikerült is kivitelezni őket.

Vissza az egyjátékos éményhez. Az esetek túlnyomó többségében arról határozhatunk, hogy a karakterünk mit mondjon, hogyan reagáljon egy adott párbeszéden vagy szituáción belül, vagy mondjuk hogy egy veszélyhelyzetben mit cselekedjen. Elbújhatunk, menekülhetünk, harcolhatunk és így tovább.

Itt még csak hallgatjuk a rémtörténetet...

Akad többféle quick-time event is, némelyik ráadásul kifejezetten nehéz. Én magam összesen két karaktert vesztettem el, mindkettőt a játék vége felé, és mindkét esetben ilyen quick-time eventnek estek áldozatul, úgyhogy ezekre tessék nagyon odafigyelni, ha jót akartok.

Döntéseink következményeit egyébként kiszámíthatóbbnak éreztem, mint anno az Until Dawn esetében, de ez persze teljesen szubjektív vélemény. Segítségképpen most is kapunk mindenféle rövid videókat, amelyek esemény-töredékeket mutatnak be, amolyan "akár így is történhet"-stílusban. Alapvetően Until Dawn tehát a dolog, csak pepitában, de ezzel még nem is lenne baj.

Az eddigiek alapján még nem is hangzik rosszul ez az egész, de néhányan talán már sejtitek, hogy hol lesz a kutya elásva. Először is, maga a történet. Ebben a műfajban a játékok szívét-lelkét mindig a sztori adja meg, az pedig itt olyan gyenge, hogy valami leírhatatlan. Amilyen jól indul a felütéssel, és amilyen jól megalapozza a hangulatot, olyan zavaros, semmitmondó lesz az utolsó fele-két harmada. Még "jó", hogy legalább nagyon rövid is, össz-vissz öt óra alatt végigjátszható, igaz, ennek megfelelően nem is teljes áron kínálják.

...itt meg már benne is vagyunk.

Tovább megyek, gyakorlatilag nem készült sztori a Man of Medan-hoz. Amit itt látunk, azt bárki, akinek a legkevesebb affinitása van a forgatókönyvekhez vagy a meséléshez, le tudta volna tenni az asztalra, még én is, fele fizuért, ahogy mondani szokás. Hasonló minőségű a karakterek kidolgozása is.

Van a szokásos jó csaj, annak jó pasi csávója, egy nerd, és egy elkényeztetett gazdag srác, aki egyébként a jó csaj testvére. Ők az búvárkodni készülő turisták, hozzájuk csatlakozik még Fliss, a hajóskapitány csajszi. Őt azért vettem külön, mert tényleg szimpatikus és kidolgozott karakter, még valamiféle háttérsztori is felsejlik mögötte.

Hangulatos lakás diákoknak, 150+rezsi.

Félreértés ne essék, akadnak jó momentumai a szereplőknek, de összességében nagyon sótlanok, az Until Dawn-hoz képest is. Színészek tekintetében is jókora a visszalépés, ott azért volt egy Hayden Panettiere, egy Peter Stormare vagy egy azóta már Oscar-díjas Rami Malek. Ehhez képest itt még a központi, az antológia minden részét összefogó Kurátor (amolyan narrátor-féle) szerepében is az a Pip Torrens tetszeleg, aki ugyan volt már egy-két nagyobb filmben, de nekem első blikkre fogalmam sem volt, hogy kicsoda, pedig nagy filmkedvelő volnék.

A fent említettek még akkor is lerontanák az élményt, ha egyébként a megvalósítás oldaláról nézve minden rendben lenne a produktummal, de sajnos nem ez a helyzet. A grafika még úgy-ahogy elfogadható is lenne, de az már kevésbé, hogy folyamatosan sötét van, és gyakorlatilag az orrunkig sem látunk.

Persze-persze, ez a helyszín miatt van, de könyörgöm, muszáj volt egy ilyen környezetben játszódnia egy játéknak? Olyan hatalmas ziccernek tűnt ez az uncsi hajós dolog, amit nem akartak kihagyni? Ha igen, miért nem csinálták meg jobban? Csak gyűlnek és gyűlnek a megválaszolatlan kérdések.

Itt vagy buli volt, vagy valami nagyon rossz.

Az Until Dawn sok kritikát kapott a gyatra irányítása miatt, ami elsősorban a sokszor lehetetlen kameranézeteknek volt köszönhető. Néhány fejlesztőcsapat biztosan hallgat a vásárlók kritikáira, és igyekeznek megoldani a problémákat, vagy javítani rajtuk, de a Supermassive Games szemmel láthatóan nem tartozik ezek közé. Minden, ami rossz volt, maradt a régiben, azzal a különbséggel, hogy megfejelték ezekkel a szűkös terekkel is, tehát a lépten-nyomon elakadás garantált.

Az irányítás leszólása nálam egyébként pont olyan tényező, ami azt bizonyítja, hogy mennyire nem szórakoztató a játék. Vannak jó pillanatai, elsősorban ijesztések terén, de összességében nagyon összecsapottnak érződik. Nyilván ha lekötne a történet vagy a látvány, akkor nem akadnék ki olyanokon, hogy néha beleakadok egy asztalba, az Until Dawn esetében sem tettem. Szomorú, hogy a Man of Medan-ban ez mennyire feltűnő lett.

Sajnos még mindig nincs vége a negatívumok sorának, sőt, most következik az egyik legfurcsább. 2019-ben teljesen érthetetlen ugyanis, hogy egy közepes kinézetű játék ilyen sokszor megakad. Elő-előfordul játék közben is, de igazán az átvezető animációkban válik tolerálhatatlanná, ráadásul a játék vége felé egyre rosszabb a helyzet. A hiba nem az én készülékemben van, iPet is ugyanerre panaszkodott, pedig ő PS4 Próval tolta.

Az éjszakai műszak csodálatos.

Hozzáteszem, hogy én két héttel a hivatalos megjelenés előtt már kipörgettem (persze a megjelenés előtt még beletettem újra néhány órát), tehát elvileg lehet, hogy kezdenek ezzel valamit. Nekem valamiért gyanús, hogy nem fognak, de ha igen, akkor is gáz, hogy a tesztereknek így adták oda az anyagot. Mindenképp megy a mínusz pont, sajnos. Ha megveszitek, és nálatok tükörsimán fognak futni az átvezetők, akkor talán adjatok hozzá egy ici-picit a végső értékeléshez.

Kedvenc zsánerem új képviselője tehát jött, látott és egyelőre nem győzött. Azért írom, hogy egyelőre, mert ugyebár antológiáról van szó. A legnagyobb problémák szerintem a történettel és a helyszínnel vannak, azok meg teljesen mások lesznek a következő részekben, sőt, még a karakterek is.

Ki tudja, még az is lehet, hogy azok jobban sikerülnek, én magam továbbra is várom őket, még ha már csökkent lelkesedéssel is. Egy végigjátszást a műfaj szerelmeseinek talán megér, és a multis lehetőségek is jópofák, de összességében a Man of Medan egy teljesen kihagyható darab lett.