The Callisto Protocol teszt

Először a PUBG világában játszódó, sötétre hangszerelt alkotásként tetszelgett, de aztán rövid úton kilépett ebből a mederből és egy önálló IP-vé fejlődött. Nagyon ritkán ülök fel a hype vonatra, de ahogy belefutottam az első trailerbe, szinte azonnal éreztem a húzást. Nem titok hogy imádtam a DS első két részét (a harmadiknak csak bizonyos pillanatait) és valószínűleg emiatt került fel a radarra nálam.

Ritkán használom ezt a kifejezést, de annyira rápörögtem sok millió játékossal együtt hogy bizony vágtam a centit a megjelenésig. Aztán elolvastam néhány (általam nagyra becsült) médium kritikáját: röpködtek az alapvetően negatív tartalmú mondatok, ekézték szépen a stuffot. Ez persze nem rontott semmit a lelkesedésemen. Néhány órányi játék után viszont abszolút fejet kell hajtanom az ítészek előtt és be kell állnom a sorba: a TCP bizony egy minimum kompromisszumos játék, ahol minden jó pillanatra jut két rossz.

Nocsak, mintha valami nem stimmelne

Pedig kifejezetten erősen indít: történetünk hőse Jacob, aki egy szerződéses teherpilóta. Már több fuvart is lebonyolított az UJC cégnek - sérülékeny csomagokat szállítottak az Europáról a Black Iron börtönbe, ami a Callistón található.

Ez lenne az utolsó kör, mert annyi pénz ütné a markukat, amivel vissza tudnának vonulni ettől a szürkezónás melótól. Némi közjáték után azonban kényszerleszállást kell végrehajtanunk a Callistón (értsd: lezuhanunk), majd pedig legnagyobb megdöbbenésünkre rabként kezelnek bennünket is. Valami doki egy cuccot ültet a tarkónkba, majd jön végre a jótékony sötétség. Magunkhoz térve a helyzet nem túl szívderítő, mert cellánk ajtaja nyitva, körülöttünk pedig mindenhol tűz és a káosz hangjai - ideje hogy elhúzzuk a csíkot. Klisésen, de hatásosan nyit tehát a program.

A sztorinak ez csak a nyitánya, de összességében elmondható hogy kifejezetten gyenge lett ebből a szempontból. A létező összes klisét el fogja lőni, de a fő baj az, hogy a legtöbbet érezhetően a Dead Space-ből meríti. Szóval végig olyan érzésem volt a teszt közben, hogy én ezt már láttam, itt már jártam. Az USG Ishimura szinte minden lépésünkben visszaköszön. Túl sok szereplő amúgy nincs, de akik meg vannak, azok hősünkön illetve a későbbi társai kivételével teljesen súlytalanok és jelentéktelenek. Az összes csavart és fordulatot kilóméterekről látni fogjuk, tényleg minden ismert panelt fel fognak használni.

Közepesen vagyok biztos benne hogy jó ötlet arra menni

Ez még önmagában nem lenne akkora tragédia - ami sokkal nagyobb gond, hogy a fantáziátlanságot szemétkedésekkel próbálják leplezni. Például próbálunk a mélybe ereszkedni valahol, hogy aztán szerencsétlenül lezuhanjunk. Nagy nehézségek árán visszaküzdjük magunkat, majd pár perccel később újra megcsinálja velünk ezt a program. És sajnos rengeteg ilyen pillanat lesz. Viszont ami meg durva, hogy az atmoszféra azért így is működik, köszönhetően nagyrészt az elég komoly vizualitásnak.

Az emberi szereplők döbbenetesen élethűek és részletesek, de a szörnyek úgyszintén brutál durvák. Amikor átvezető van és közelebbről mutatják az események résztvevőit azt tényleg tátott szájjal lehet nézni. A hangulati elemek (köd, villódzó fények, félhomály) úgyszintén rendben vannak, de imádtam azt, ahogy a különféle fényforrásokkal játszott a program. Az árnyékunk miatt többször is majdnem összecsináltam magam.

A bejárható helyszínek már nem ennyire változatosak - nagy, szabad tér szinte nincs is, csak a szűk folyosók, ami néha egy barlang néha meg egy lekoszlott börtön textúráját kapta. Egy-két jobb szekvenciától eltekintve végig az lesz az érzésünk, hogy ezt már láttuk, itt már jártunk, ahogy a bevezetőben is említettem. Ellenfeleink ugyan valóban pompásan néznek ki a maguk rettenetes valójában, de alig néhány példány képviselteti magát. Ami meg jön, azokban sincs túl sok fantázia (a nekromorfokhoz képest pláne).

Hmm, majdnem jók az arányok

Kissé meglepve olvastam a visszajelzéseket a PC verzióról hogy mennyi technikai hibával küzd. Nálunk a PS5-ös kiadás járt teszten és igazából még csak hasonlót sem tapasztaltam hentelés közben. Oké, kisebb bugok előfordultak, hogy elmegy a hang, nem jelenik meg valamilyen fegyver Jacob kezében, apróbb döccenések, satöbbi, de game breaking bug nem volt.

Ami ezzel együtt biztos, hogy a külcsín lett a cucc legerősebb pontja és ez nem csak valami hányaveti gondolat, abszolút az élmezőnyben van ebből a szempontból. Ahol viszont rettenetesen elvérzik az egész az sajnos a játékmenet. Kevés program tud annyira felhúzni hogy mérgemben már a kontroller földhöz vágásán gondolkodom, de a Protocol óránként húzta ezt elő belőlem.

Kezdjük ott hogy ez alapvetően egy túlélő horror, szóval a legtöbb szivatós fícsör még akará magyarázható is lehetne ezzel. Alapvető gond hogy Jacob mozgása botrányosan lassú és körülményes. Kicsit olyan, mintha 130 kiló lenne, talpig nehézlovas páncélban, de ugye erről nincs szó, hiszen egy narancs hacukát visel, nyilván légáteresztő lenvászonból. Amíg barangolunk addig ez nem gond, de harc közben kamatostul visszacsap. Azt például felejtsük el hogy akció közben gyógyítunk, mert ehhez legaláb 20 másodperc kell - hősünk komótosan előveszi a fecskendőt, szép lassan letérdel és magába nyomja a matériát. A másik vérlázító dolog a fegyverváltás.

Igyekszem haver

A fejlesztők megpróbáltak trükközni ezzel: alapvetően kapunk egy markolatot, ami moduláris, tehát cserélhetőek a különféle elemek rajta. Na, ha váltani akarunk, akkor először le kell szerelni a meglévőt majd pedig felhelyezni mondjuk a shotgun elemet. Mindezt úgy, hogy közben van egy falat energiánk, egyszerre hárman akarnak ránk ugrani, mi meg ráadásul eleve lassított felvételek vagyunk. Már ez is megérne egy jókora csicskalángost, de a prímet egyértelműen a kitérés mechanikája viszi.

Az van, hogy a CP összecsapásai rendkívül brutálisak (és látványosak). A legnagyobb pusztítást egyértelműen a trailereken látott sokkolóval okozhatjuk, amihez értelemszerűen közelharcot kell alkalmazni. Ekkor figyelnünk kell a velünk szemben álló dögöt, majd pedig csapástól függően jobbra vagy balra el kell mozognunk. Ezt a bal analóg kar adott irányban való nyomvatartásával tudjuk kivitelezni. Ha ez megvan, akkor lesz egy másodpercünk pusztító counter bevitelére.

Ez egy teljesen halott elképzelés, főleg úgy, hogy túl nagy a holttere az analóg karnak. Tehát mi úgy gondoljuk hogy sikerült a kitérés, de ehelyett kapunk két maflást. Mivel a szörnyek egyébként a mielőbbi elpusztításunkra törekszenek, ráadásul roppant erősek, meglehetősen sűrűn fogunk találkozni megcsonkított tetemünkkel. Sajnos időt kell adni magunknak hogy ráérezzünk erre, de megszokni sosem fogjuk, annyira kényelmetlen és testidegen. Pontosítok: muszáj lesz megszoknunk a metódust, mert vannak olyan nyamnyamok akik egyetlen ütéssel kivégeznek minket.

Mikulás bácsi, merre tetszik lenni?

Két dolog azért tud segíteni. Jacob képes a hangtalan mozgásra és a legtöbb izét ki tudja végezni hátulról egy csapással. A másik cucc a jobb karunkra kerül és Isaac-hez hasonlóan sztázissal magunkhoz tudjuk rántani és ki tudjuk lőni a delikvenseket. Amikor csak lehet, használjuk ezt, mert így bele tudjuk lökni tüskékbe vagy ipari ventillátorokba a lényeket.

És igen, vannak olyan szekvenciák amikor ez jelenti a túlélés egyetlen eszközét. Lélekben készítsük magunkat arra, hogy a játék első felében vért fogunk izzadni. A fentiekhez hozzájön az is, hogy egyszerre hat tárgy lehet nálunk (később bővül a tárhely). A lőszer, életerő visszatöltő nyilván nem kérdés, viszont eszközeink fejlesztéséhez Callisto creditekre lesz szükségünk. Találunk majd sokér' eladható dolgokat, amik pedig szintén az inventoryban foglalnak helyet amíg el nem adjuk őket szép summáért.

Így nem elég, hogy két-három ütéssel megölhetőek vagyunk Normal nehézségen, még hadakozni kell a kezeléssel ÉS a felszerelésünk menedzselésével. Összesen öt lőfegyver szerezhető be - sima és lefűrészelt csövű shotgun, két pisztoly és egy automata flinta. Öt lépcsőben erősíthetjük ezeket 3D nyomtatóknál, nyilván tonnányi pénzért cserébe. Pluszba ott van még a sokkoló és a kalmantyúnk is, szóval lesz mire költeni. A játék egyébként teljesen lineáris, cső szakaszokat használ. Ha látunk egy elágazást valahol, biztosak lehetünk benne hogy valami extra cucc üti a markunkat a végén. Keresgélhetünk audio naplókat is, amik a történetet lennének hivatottak elmélyíteni, de inkább csak időrabló töltelékek, lényeges információt nem tudunk meg belőlük.

Ilyen egyszerű, ne cseszekedj Jacobbal

A hangok szerencsére nagyon a helyükön vannak. Értelemszerűen sötétben, fejhallgatóval érdemes játszani ezzel, mert így lesz valamiféle atmoszférája azért. Hiába tudod, hogy történni fog valami, a jól időzített jumpscare részeknek köszönhetően a naccer azért párszor barna lesz, főleg annak tudatában hogy nem valami helyi terminátorok vagyunk. Jacob és Dani szinkronja amúgy kimagasló, ami azért nem véletlen, hiszen Karen Fukuhara már jópár filmben szerepelt (Bullet Train és a The Boys például), de Josh Duhamel sem egy ismeretlen nímand.

Szóval az audió szekció egy kicsit azért megmenti a még csúfosabb bukástól a játékot. A hossz amúgy korrektnek mondható. Nekem uszkve 10 órámba került amire láttam a végefőcímet és ez bővel elég is volt ebből a játékból. Megtaláltam az összes naplót, rengetegszer haraptam fűbe (és akartam kikapcsolni meg letörölni az egészet). Szerintem ez bőségesen elegendő, mert a sztoriban nincs több, a karakterek nem elég érdekesek, a helyszín meg nem elég izgalmas ahhoz, hogy húsz órán keresztül bámuljam. És persze endgame tartalom sincs. Szóval arra azért készüljetek hogy ez egy egyszeri szórakozást ígér.

Biztosan nem ugranak a nyakamba ha kinyílik az ajtó

Ennek fényében nyilván kimondható hogy csalódtam a The Callisto Protocolban. Alapvetően azért nem egy vérhányás a stuff, mert a külcsín az tényleg remek, van atmoszférája és hozza a horror elemeket tisztességgel. A kezelés és a játékmenet viszont minimum kérdéses, de inkább kifejezetten idegörlő és gyenge. Olyannyira hogy szépen agyon is csapja az akciót. Nem értem például hogy logikai feladatok miért nincsenek benne, vagy mondjuk nagyobb, nyitott lokációk.

Sok apró dologgal fel lehetne dobni ezt az egészet, de valamiért inkább úgy döntöttek hogy szolgai módon követik Schofield klasszikusát, csak annak eredetisége és identitása nélkül. Őszintén nem tudom, mi volt az elvárás a kiadónak, de most úgy tűnik hogy a játék bukás. Azért azt remélem hogy lesz folytatás ahol átgondolnak egy csomó mindent, mert a műfaj egyébként nagyon alulreprezentált. Node sebaj, majd a Dead Space Remake pár hónap múlva!