Tekken 7 teszt

Egy Tekken-teszt bevezetőjét véleményem szerint igazán nem érdemes bő lére ereszteni, bele is csapnék azonnal a közepébe, nézzük, hogyan sikerült a régóta beharangozott nagy visszatérés.

Az egész savát-borsát természetesen most is a klasszikus Tekken-harcrendszer adja, ezen tehát nem változtattak sokat: alapvetően minden gombhoz egyféle ütés tartozik, hogy aztán a pontos végkifejlet mi lesz a képernyőn, az nagyban a lenyomások sorrendjétől, kombinálásától, de még karakterünk pozíciójától is az ellenfélhez képest. Fontos megjegyezni, hogy - főleg könnyű nehézségi fokozaton - viszonylag elegendő az üdvösséghez a gombok ész nélküli csapkodása is, de ha valóban belemélyedünk a harcrendszer elsajátításába, akkor sokkal-sokkal látványosabb csatákat produkálhatunk.

Elfajult a menyasszonytánc

Ez utóbbihoz, azaz a látványossághoz sokat hozzátesznek az új támadási módok, mert bizony ilyenek is kerültek a hetedik részbe: név szerint a Rage Art, a Rage Drive és a Power Crush, ezekre mindenképpen szenteljünk néhány szót, hiszen meglehetősen gyakran fogjuk segítségül hívni őket.

A Rage Art kivitelezéséhez először is az kell, hogy 25% alá essen az egészségünk. Ha sikeresen lealáztattuk magunkat erre a szintre, akkor egy egyszerű, kétgombos kombóval nagyon mutatós és hatalmas sebzésű támadást hajthatunk végre, amivel gyakorlatilag megfordíthatjuk az ütközet menetét.

Meglehetősen könnyű bemutatni, annál nehezebb viszon sikerre vinni ezt a támadást, az ellenfelek ugyanis elég könnyen kivédik, kell hozzá egy bizonyos ütemérzék, hogy pont akkor próbálkozzunk ezzel, amikor az aktuális ellen nem figyel. A Rage Drive hasonló alapon működik, azzal a különbséggel, hogy itt még folytathatjuk a kombót a fő sebzés bevitele után is, tehát ez mindenképp hatékonyabbnak mondható.

Így kezdődik egy cicaharc

Nézzük a Power Crusht. Ez tulajdonképpen annyi, hogy hatástalanítjuk verekedőpartnerünk támadását, és visszatoljuk az arcába, azaz ellene használjuk annak erejét, hasonlóan a Street Fighter sorozat Focus Attack-jához-annyira hasonlóan, hogy az egyik karakter Power Crush-ját konkrétan így is hívják... a karakter pedig maga Akuma a Street Fighterből! Akinek az ázsiai eredetű verekedős stuffok a bibliái, biztosan nagyon örülni fog ennek a kis csemegének.

Ha már Akuma szóba került, tegyünk említést a többi karakterről is. Sokan visszatérnek a régi részekből, például Bryan Fury vagy Yoshimitsu, de akad pár új is, összességében elmondható, hogy mindenki kellően érdekes, jól néz ki és ami a legfontosabb, hogy egyedi stílusban harcol, időbe telik, amíg mindenkit kiismerünk, de mindenképpen megéri.

Lara Croft szerepére jelentkeznék, jó helyen járok?

Ha sikerült, valódi látványorgia tárul elénk minden egyes csihipuhi alkalmával, érdemes tehát foglalkozni mindenkivel, különös tekintettel a mindenféle cicababára, akikből szerencsére ezúttal is akad szép számmal (az én kedvencem az elegáns pusztító Nina volt, de az anime-cosplayes kiscsajokra feltűnően hajazó Lucky Chloe is megér egy misét, vessetek rájuk néhány pillantást mindenképpen).

Igen ám, de mire számíthatunk játékmódok terén? - Kérdezhetitek joggal. Van nekünk először is egyjátékos sztori módunk, amit véletlenül se tessék túlmisztifikálni, átvezető animációkkal megszakított pofoncsatákról van szó csupán, de aki másra számít, az nyilván nem látott még Tekkent, ugye. Magáról a történetről annyit érdemes még tudni, hogy a címe The Mishima Saga, és továbbra is a már megszellőztetett Heichachi Mishima-Kazuya Mishima viszály a fő mozgatórugója, valamint hogy egy Oscar Wilde (igen, Oscar Wilde) nevű újságíró narrálja nekünk az egészet.

Ütlek, borulsz!

Itt van továbbá az Arcade Mode, ami gyakorlatilag nem több pár meccsnél a gép ellen, valamint a Treasure Bunch, ami nem csavar sokat a dolgon, és szintén pár meccs a gép ellen-igaz, utóbbiban néha szembejön egy boss-féleség, vagy hogy speciális szabályok szerint kell küzdenünk (például könnyebben és gyorsabban sebződünk, vagy maga a játék sebessége változik meg).

Külön említést érdemel a VR mód, amelynél feleslegesebbet ritkán látni. Semmit, de SEMMIT nem lehet benne csinálni, csak üres dojókat vagy a karaktereket nézegetni. Így ebben a formában igen vérszegény a dolog, mondhatom, felejtsük is gyorsan el, ha valaki emiatt akart beruházni a Sony luxuskütyüjére, gyorsan verje ki a fejéből.

Jobb kezem a Rókus kórház...

Ha úgy véled, hogy ez bizony nem sok, akkor csalódni fogsz, mert bizony ez az összes mód, viszont szerintem a célnak tökéletesen megfelelnek, főleg hogy az egész természetesen kiegészül az online játék lehetőségével, valamint szintén magától értetődő módon harcolhatunk a barátaink ellen is, két kontroller segítségével, ami mindig is a legnagyobb fun volt a Tekken-játékokban, sztori mód ide vagy oda-most sincs ez másképp, hívjátok át tehát a haveri kört aztán csapjatok oda, megéri.

Az online mód is egyszerűen fantasztikus, sosem akad, mentesnek tűnik a technikai malőröktől, pacsi a fejlesztőknek.

Várj csak, iyen hógolyót még nem láttál, öcsi!

Elkerülhetetlen, hogy a negatívumokról is beszéljünk, hiszen azért akad olyan is. Az egyiket a grafika terén vélhetjük felfedezni, ami meglepően kopottas, elcsépelt a szó de egyszerűen ez a legjobb rá. Kifejezetten csúnyának nem nevezném, de láttam már szebbet az itt futó Unreal Engine 4, sőt még UE 3 alatt is. A másik az új támadásmódok problematikája, amelyeket azért igyekeztem valamennyire bemutatni és behozni a köztudatba, mert a játék bizony nem teszi meg ezt a szívességet.

Úgy egyáltalán, szinte sorsukra hagyja az új gamereket, amolyan "oldd meg valahogy" technikát alkalmazva, ami bizony nem szép dolog, mert ily módon tényleg könnyen csak random gombcsépeléssé fajulhat az egész. Nézzetek utána, mit hogyan kell, ha megveszitek a játékot, az a biztos, ha már ők nem segítenek, oldjuk meg maszekba', mert tényleg megéri beleásni magunkat.

Ezt a párosítást nem szabad kihagyni!

A végső verdiktem az lenne, hogy a Tekken 7, néhány apróbb hibától eltekintve egyáltalán nem sikerült rosszul, mondhatjuk, hogy a sorozat újra régi fényében tündököl, és méltán veszi fel a versenyt a műfaj új királyának tartott Injustice 2-vel. Igaz, a Marvel címének még jobbára csak a hátát nézi, de egészen közelről, ha élhetek ezzel a képzavarral.

Nyugodtan próbáljátok ki, minden benne van, amire a "Tekken" név hallatán számítani lehet-annál meg ugye nemigen kell több, ha verekedős játékot szeretne a gamer.