Steelrising teszt

Azonban azt biztos nem tudtátok, hogy a forradalom igazából egy zsarnok király ellen folyt, ki a házi gépésze, Cagliostro (kinek az igazi neve Giuseppe Balsamo), segítségével automatákkal tartotta a kezében a hatalmat. Nekem meg azt mondogatták kiskoromban, hogy a videojátékok nem okítanak. Mondjuk, ez a része a forradalomnak, valamiért nem jelent meg iskolai éveim töri óráin, de az is elképzelhető, hogy inkább a Pokémon-ok neveinek a memorizálásával voltam elfoglalva. A prioritásaim mindig is a helyükön voltak.

Bal oldalt, a "stamina" csíkunk alatt láthatjuk, melyik tárgy van kirakva a gyorsbillentyűre.

A francia forradalom alternatív feldolgozása robotokkal egy merész koncepció, ezt lássuk be, de mai tesztünk alanyának, a Steelrising-nak, sikerült egy kellemes alkotást kihoznia ebből. A szemfüles nyelvészeknek fel fog tűnni, hogy ez a cím nem teljesen követi a megszokott angolos nyelvtant, ám mivel Franciaországban játszódik a cselekmény, ezért ezt meg lehet bocsájtani a készítőknek.

Főszereplőnk, Aegis, egy női automata (ennek csak a sztori végén lesz jelentősége), aki, a többi hozzá hasonló óramű bábbal ellentétben tud beszélni, gondolatokat formálni és döntéseket hozni. Mivel még a mai világban sem fogunk találni olyan mesterséges okosságot, ami mindezekre képes egyszerre, ezért nem könnyű lenyelni ezt a tablettát egy 18. századi környezetben. Azonban javára legyen mondva a történetnek, kielégítő választ fogunk kapni a végén, még ha kicsit elvont is, végső soron.

A fegyvereinknek vannak speciális képességei is, melyeket sosem kellett használnom.

Aegis a királynő, avagy Mária Antónia nevében irtja a gonosz automatákat, és aktívan együtt dolgozik a forradalmárokkal, hogy megtisztuljon Párizs a rendbontó robotoktól. Mivel a francia hadsereg egyáltalán nem volt felkészülve erre az anakronisztikus technológiára, ezért nagyon hamar elbukott bármiféle közvetlen offenzíva a király ellen. Ebből kifolyólag az átlagember elbarikádozta magát otthonában, a katonák pedig nagyon kevesen maradtak, úgyhogy főhősnőnk kénytelen egymaga nekimenni az egyre problémásabbá váló automatáknak.

Egy Souls-like alkotást hozott el nekünk a Spiders csapata. Ahogyan fogynak az ellenlábasaink, úgy növekedik az Anima esszencia raktárunk is, melynek a tartalmát fejlesztésre tudjuk elkölteni. Robotunknak hat adottsága van: erő, ügyesség, elemi alkímia, szívósság, erőnlét és gépészet. Minden egyes fejlesztés növeli a szintjét is karakterünknek, és ezzel együtt a szükséges Anima a következő fejlesztéshez is emelkedik.

Akkora pofont kapott az ellenfeles robot bácsi, hogy kék füstté változott.

Az értékekből és a kezdő kasztokból (testőr, harcos, alkimista, táncos) kiindulva minimum négy irányba lehet elvinni robotunkat, de igazából a különféle fegyverek és a szintezés segítségével úgy ötvözhetjük a különféle stílusokat, ahogyan akarjuk. Én a testőri kasztot választottam, így egy buzogánnyal felszerelve, több kezdeti élettel, páncéllal és egyensúllyal ellátva (minél nagyobb ez, annál kisebb eséllyel akasztják meg a felturbózott nehéztámadásunkat) vetettem bele magam a mókába.

A játék során felvittem az erőmet maximumra (húszas szint), így eléggé nagyokat sebeztek a buzogányom találatai, melyek általában kibillentették, és gyakorta le is terítették az ellenfeleket. Ezek után a szívósságot és az erőnlétet növeltem, több életet, állóképességet és egyensúlyt adva Aegis-nek. Igazából a gépészetet is növelhettem volna, bónusz páncél értékért, de a magas életszintem, és azon tény, hogy sokszor el sem találtak ellenfeleim, feleslegessé tették ezt az értéket.

Will Smith, te vagy az?

Az elemi alkímia a tűzre, a fagyra és az elektromosságra ad ellenállást, illetve a saját ilyesféle offenzíváinkat is erősíti. Ezzel azért nem bajlódtam, mert a fagyos golyókkal dolgozó pisztolyomnál nem a sebzés, hanem a fagyhatás generálása volt a fontos, a kiegészítő gránátok pedig bőven eleget sebeztek tuningolás nélkül. Rengeteg főellenséggel történő összecsapást triviális nehézségűvé változtatott a gránátok, illetve a különféle elemi hatások használata.

A leggyakrabban egy pisztoly segítségével fogunk tudni ilyen effekteket előidézni a célpontjainkon. Az alapvető sebzése egy ilyen mordálynak nem sok, de nem is ezen van a hangsúly. Az ellenfél életcsíkjának jobb részén megjelenik egy karika a bekapott sebzés típusától függően (ha van annak elemi hatása, persze). Ha a kör megtöltődik, akkor elszenvedi a rosszaság (vagy akár mi is) a negatív velejáróját az adott elemnek.

Azon jóbarát odafent meditál. Gondolom. Odafent biztos jobb a levegő.

A tűz, értelemszerűen, lángba borítja az áldozatot, amitől az egy ideig sérül (a játékos a kitérés gomb nyomogatásval csökkentheti a hatás idejét), elektromosságnál dettó (ezt nem lehet sehogyan sem csökkenteni), fagynál viszont lebénul egy ideig (ezt a játékos a kitérés csapkodásával ugyancsak levetheti magáról). A normális ütéseken kívül van nehéz csapásra is lehetőségünk, melyet tovább tart elindítani és meg is akaszthatnak közben minket, de a végeredmény nagyobbat sebez és a betalálásnál esélyesebb az ellenfél földre küldése. Ezeket az erős támadásokat a megfelelő gomb nyomva tartásával még keményebbé változtathatjuk, de azt értelemszerűen tovább tart előkészíteni.

Nincs túl sok variáció, ha a fegyverekről van szó, de ez igazából nem vett el túl sokat a játékélményből, ugyanis a kezdő buzogányom mindvégig nálam maradt, melyhez a már említett jeges töltetekkel ellátott pisztolyt csaptam, illetve egy tűzsebzéssel megáldott láncot is. Ez a lánc nem ütött akkorát, mint a főfegyverem, de távolabbra is el tudtam vele nyúlni, ráadásul könnyebb volt utána kitérni, mivel nem maradt ott fél órát Aegis, a buzogánnyal ellentétben, melyet aztán fel kellett emelnie a földről.

Különféle bónuszokat adó modulokkal is elláthatjuk Aegis-t.

Eszközeinket ötször fejleszthetjük, különféle nyersanyagok felhasználásával, ám mindegyik fegyverhez ugyanazok az alapanyagok szükségesek, így nem leszünk kénytelenek egzotikus cuccokért elkajtatni nehezen megközelíthető helyekre. Páncélzatból ugyancsak rendkívül kevés opciónk van, ám itt jobban érződött a hiány, mivel a játék első felében nagyon sok esztétikus, korahű öltözéket hozzám vágott a játék, utána pedig több pályán keresztül semmit sem találtam.

Ez persze amiatt is volt, mert az igazán szaftos dolgok el vannak dugva törhető falak mögött, megközelíthetetlen magaslatokon és távoli rejtekhelyeken. Ezekhez el lehet jutni, ahogy haladunk a sztoriban és megszerezzük a kilövellés, a falrúgás és a kampós kötél képességeket, így néha vissza kell mennünk korábbi részekre "felbontani" az addig megközelíthetetlen ajándékokat.

A piros rombusz jelzi, hogy a célpontot hátba támadhatjuk (ez sok sebzéssel, és földre lökéssel jár).

A mellékküldetések is segítenek ebben, ugyanis azok visszaviszik a játékost a régebbi helyeken és bár nem érzékeltem, hogy kaptam-e volna akármit is ezen extra feladatok teljesítése után, a bónusz XP és az újonnan megnyíló részek kirámolása kárpótoltak a hiányért. Nem kényszer egyik mellékfeladatot sem megcsinálni a legutolsó főellenség legyűréséhez, ugyanis a játék nagyon könnyű, ami meglepő, hisz a Souls-like zsánerbe tartozik.

Az ellenfelek nagyon darabosan és kiismerhetően mozognak. Néha-néha meg fognak lepni egy-egy váratlan csapással, és volt néhány rész, illetve robot, melyeknél szívtam a fogam, de egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a játék alatt hányszor haltam meg. A legtöbb főellenség csupán egy normális automata, melynek több élete és talán egy-kettő különlegesebb támadása van. Még a nagy, nevesített "boss"-ok is rendkívül egyszerűen lecsaphatóak, melyről az mozgásuk kiszámíthatósága és a támadásaik részlethiánya mellett legfőképp az MI tehet.

Az ellenfél életcsíkja melletti piros vonalak egy kivédhetetlen támadás érkezését szimbolizálják.

Gyakorta megesett, hogy állva maradtak néhány másodpercre a célpontjaim, vagy mikor körbefutottam őket többször, akkor belezavarodtak, és elkezdtek minden felé ütni, csak az irányomba nem. Már említettem a gránátokat és az elemi pisztolytölteteket; ezekkel rémegyszerűvé válik bármilyen összecsapás, főleg, ha kábító gránátot használjuk, mert annak egyik "boss" sem tud ellenállni. Ezen a téren némileg csalódott voltam, de legalább a történet érthető és úgy-ahogy követhető (készüljünk fel sok politizálásra), a prezentáció pedig esztétikus.

A környezetek hangulatosak, az öltözékek és a hajstílusok pedig nagyszerűen illenek a korhoz, bár én sosem értettem azt a botrányt, amit az akkori francia elit frizurának hívott. Sebaj, cserébe egyik karakter sem beszél franciásan (az elvétett francia mondatok és szavak kivételével), az átvezetőkben az animáció hajmeresztő, mely az elfogadható szinkronnal erős ellentétben áll így, ráadásul tele van bug-gal a játék. Bár egyik sem volt igazán játéktörő, a szemöldököm gyakorta gondolta úgy, hogy bejárja a homlokomat egyiknél-másiknál.

A kis ikon a rosszaság élete jobb oldalán az épp elszenvedett elemi hatást mutatja.

Persze a megjelenést követő "Day 1 Patch" valószínű ki fogja javítani a látványosabb hibákat, arra viszont ne nagyon számítsunk arra, hogy nagy kihívással fog kecsegtetni eme móka, főleg nem Souls veteránoknak. Nekem ez nem volt probléma, szeretem a zökkenőmentes játékmenetet. Engem jobban irritált az, hogy a labirintusos pályastruktúrák miatt órákig szaladgáltam körbe-körbe. A húsz óra nyers játékidőt még így is ki tudtam sajtolni a Steelrising-ból, úgyhogy még így is megéri a pénzét.

Ebből tehát nem nehéz kitalálni, hogy nekem, végső soron, minden hátránya ellenére, tetszett ez az alkotás. Egy könnyed, kissé elrugaszkodott, alternatív történelem, több befejezéssel, csinos pályákkal, és kissé botladozó irányítással, ugyan, hisz mégiscsak automatát irányítunk. Én azért remélem, hogy az arckifejezések hátborzongató mivoltát meggyógyítja a fent említett patch, ugyanis napokig nem tudtam aludni azoktól az élettelen mimikáktól.