Sam Fisher valaha az egyik legjobb besurranó-ügynök volt, olyan ember, aki mindig precízen végezte a munkáját, s hazájához feltétlen lojalitással kötődött. Fisher volt a Third Echelon nevű titkos szervezet első olyan ügynöke, aki a nemzetbiztonság érdekében bárhova bejutott azért, hogy információkat szerezzen, s ezzel komoly, a nemzetet fenyegető veszélyeket hárítson el. Ám a legutolsó bevetése nem ment simán; a legutolsó Splinter Cell rész után nem csupán a cégébe vetett hitét, hanem lányát is elvesztette. A történtek óta Sam elzárkózott a Third Echelontól, s visszavonultan él Málta egyik városában. Ám mint tudjuk, vannak olyan munkák, aminek az ember nem fordíthat csak úgy hátat.
/>
A Splinter Cell sorozat sikere igencsak meglepő, hiszen egy kifejezetten nehéz játékról van szó. A játék eddigi epizódjaiban ugyanis az óriási erőkkel védett helyszínekre való észrevétlen besurranás volt a fő cél, s gyakran úgy kellett mindezt végrehajtani, hogy nem hibázhattunk, s nem is ölhettünk meg senkit. Éppen ezért szinte érthetetlen, hogy a hardcore játékmenet ellenére az egyik legnépszerűbb lopakodós játékká avanzsált az évek során. A sikerhez persze az is hozzájárulhatott, hogy a Splinter Cell az egyik leghíresebb kémregény-író, Tom Clancy agyszüleménye, s így megfelelő hátszéllel indulhatott el a sorozat. A kultikus magasságokba emelkedő széria azonban komoly problémákkal küszködött, a legutolsó, Splinter Cell Double Agent hiába volt ugyanis sikeres, a rajongók már kezdtek belefásulni az izzasztó játékmenetbe. Az Ubisoft emberei ezért a változtatás mellett döntöttek, s egy olyan réteget is meg akartak célozni a
Splinter Cell Convictionnal, amely eddig ódzkodott a lopakodós játékok koronázatlan királyától.
Mit jelent ez a valóságban? A
Splinter Cell Conviction szakít az eddigi hagyományokkal, s bár a lopakodós elemek még mindig fontos szerephez jutnak az új epizódban, a főszerepet mégis az akcióorientált részek kapták. A korábbi részekben csak elképzelni tudtuk, hogy Fisher milyen profi ügynök, ha komoly akcióról van szó, ám a Conviction esetében konkrétan meggyőződhetünk a képességeiről. Sam igazi ragadozó, a Third Echelon legjobb ügynöke, aki nem csak a besurranás mestere, hanem a fegyveres és pusztakezes harcoké is. A játék ezért elterelődött egy jóval populárisabb irányba, amely a sorozattal most ismerkedő személyeknek mindenképpen imponálhat, ám a Splinter Cell veteránok valószínűleg csalódni fognak a Convictionben. Bár az új rész minden szempontból megfelel a jelenkori trendeknek, s egy kiváló lövöldözős játéknak számít, az apróbb változtatásokkal pont a lényeget sikerült kiölni a játékból.
Az első számú újítás a mark and execute rendszer, amely annyit jelent, hogy egy pusztakezes gyilkolás után Fisher egy adott számú ellenséget megjelölhet, s egy gomb megnyomása után halálos pontossággal szedheti le áldozatait. Ez a gyilkolási módszer tökéletesen működik, bár meg kell hagyni, hogy apróbb csalásokra is lehetőséget ad; a megjelölt áldozatok feje felett levő apró ikon ugyanis a falon keresztül is látható marad, s gyakran bizonyos tereptárgyakon is simán átlőhetünk az execute gomb megnyomásakor. Ettől az apróságtól eltekintve igazán látványos leszámolásokat láthatunk, s eme feature miatt a Conviction jelentősen különbözik a tipikus third person shooterektől. A másik fontos újítás ismét remek támadási módszerekre ad lehetőséget. Ha a ránk lövöldöző ellenfeleink elől sikeresen elbújunk, akkor azok továbbra is azt a helyet fogják támadni, ahol utoljára láttak minket. Az ilyen helyzetek szinte üvöltenek azért, hogy a lehető legaljasabb módon végezzünk az életünkre törő katonákkal; ízlésünktől függően a mit sem sejtő embereket egy jól irányzott lövéssel, vagy akár egy megfelelő helyen elhelyezett bombával is likvidálhatjuk, a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen.
Az egyjátékos kampány közel nyolc órányi játékidőt foglal magába, ami kifejezetten rövid, de nem ez a fő problémája a játéknak. A Splinter Cell eddigi részeiben ugyanis remekül felépített pályákat láthattunk, s mindegyiknek megvolt a maga egyénisége; ennek azonban nyoma sincs a Convictionben. A játék többszöri átdesignolás után jelent meg, s ez sajnos meglátszik a végterméken. A pályák nagy része jellegtelen, ötlettelen, összesen talán két vagy három pálya sikerült jól, de ezek se számítanak kimagaslónak. A történet a szokásos, amerikai filmekben már gyakran ellőtt klisékből épül fel, ennek ellenére a cselekményvezetés egészen jól sikerült. Ám éppen a történetközpontú játékmenet lehet az oka annak, hogy maguk a pályák erőltetettnek és sablonosnak tűnnek. További probléma, hogy a scriptelés miatt is könnyedén kikelhetünk a sodrunkból; pár átvezető-film után ugyanis szinte azonnal meghalunk az életünkre törő, különböző irányokból érkező katonák miatt, s ekkor arra vagyunk kényszerítve, hogy elölről meg kelljen néznünk ugyanazt az átvezetőt. Ez pedig eléggé frusztráló tud lenni.
A kissé egysíkú egyszemélyes játékmód ellenére a Splinter Cell tartogat meglepetéseket, hiszen ezúttal is kapunk kooperatív játékmódot, amely meglepően jól sikerült. Ez a rész ráadásul az egyjátékos kampány felvezetése, külön karakterekkel (az előző részekből megismert ügynöktársak kapták a főszerepet), kiváló cselekménnyel, és izgalmas pályákkal. Kissé olyan érzésünk van ennek a módnak a végigjátszásakor, hogy a fejlesztők sokkal jobban ráfokuszáltak a kooperatív kampányra, s mintha ez ment volna az egyjátékos mód rovására. Ebben a játékrészben is használhatjuk a megismert képességeket, így a mark and execute és a az utolsó pozíció fontos szerephez jut. További öröm, hogy vannak bizonyos alküldetések, játékmódok, amelyeket egyedül, valamint egy barátunkkal is végigvihetünk. Ez jelentősen kitolja a játékidőt, s az itt megismert pályák is elég jól sikerültek.
Audiovizuális szempontból sajnos ismét vegyesen teljesít a játék. Bár a grafika meglehetősen jó, és Sam Fisher karaktere kellőképpen kidolgozott, a többi, játékban látható modell már jóval gyengébben van megvalósítva. A pályák nem csak felépítésükben, hanem kinézetükben is az átlagos szintet képviselik, ami azért is furcsa, mert a Splinter Cell sorozat eddigi részei mindig is a magas színvonalat képviselték. A hangok szintén vegyes érzéseket kelthetnek; A Sam hangjáért felelős Michael Ironside tökéletesen teljesít, hangja vérfagyasztó, de a többi szinkronszínész már közel se teljesít ilyen jól. A fegyverek hangja se sikerült a legjobbra, bár élethűek, mégsem éreztem elég erősnek őket. Az ellenfelek mondatai is mintha gyakrabban ismétlődnének a kelleténél, de szerencsére ezek a monológok gyakran elég viccesek, így ez nem számít akkora problémának.
A Splinter Cell Convicton legnagyobb problémája talán az, hogy megpróbálja követni a jelenkori trendeket, s ez nem feltétlenül áll neki jól. Ha eltekintünk a sorozat korábbi epizódjaitól, akkor egy remek lövöldözős játékban részesülhetünk, de a múltat figyelembe véve bizony van okunk a panaszra. A rövid, és sablonos egyjátékos mód csupán egy apró probléma a játékmenet többi változtatásához képest. Bár lopakodni még mindig lehet, ezt a lehetőséget csak akkor használjuk, ha a saját dolgunkat akarjuk megkeseríteni. Sokkal egyszerűbb, ha az első egyedül álló embert leütjük, majd a többi ellenfelet a mark and execute funckió használatával likvidáljuk. Ez pedig sablonossá, monotonná teszi az egész játékot. A Splinter Cell veteránok egy ideig ugyan biztosan próbálkozni fognak a besurranásos technikákkal, ám hamar szembesülni fognak vele, hogy ezúttal nem ez a játék lényege.
A lopakodós játékok utolsó bástyája volt a Splinter sorozat, ám az új rész már közel se hozza azt a szintet, amit elvártunk volna tőle. A Conviction hibái ellenére egy nagyszerű akciójáték, de mivel jelenleg telítve van a piac a kiváló lövöldékkel, ezért inkább átlagosnak hat az egész. Egyedül a kooperatív rész és az egymás elleni játékmódok mentik meg a középszerűségtől az új epizódot. Aki valódi stealth-action játékra vágyik, az nem biztos, hogy ezúttal jól jár, de ha szereted a jó lövöldözős programokat, akkor nyugodtan tehetsz egy próbát vele. Csak ne ülj le elé olyan nagy elvárásokkal.
