Sonic Mania Plus teszt

Pontosabban a Sonic Mania nevű gyöngyszemre. Lassan egy éve teszteltük, de bevallom, a mai napig elő szoktam venni, annyira jóleső érzés játszani vele. Vicces, hogy amit képtelen volt megoldani az eredeti gárda, azt rajongóknak, valamint lelkes, alázatos fejlesztőknek sikerült. És hogy miért került szóba ismét ez a remek darab? Befutott szerkesztőségünkbe a kvázi GOTY kiadása, a Sonic Mania Plus. Nem véletlen a P betűs utótag, hiszen tényleg jó kis pluszt ad az eredeti kiadás mellé, de nézzük inkább a részleteket.

Ki ne essek a kanyarbú

Kezdjük talán a külcsínnel, de kivételesen ezt most nem a grafikára értem. Hatalmas nagy pacsi jár a kiadónak, ugyanis míg a sima Sonic Mania csak digitálisan volt elérhető, a Plus-os variáns egy meglehetősen mutatós fizikális formát kapott. Elve egy hologramos papírtokba van csomagolva, amihez jár egy 32 oldalas művészeti album. Az igazi menőség viszont a játék kifordítható borítója: alapesetben a modern logót láthatjuk, ha viszont átfordítjuk, akkor olyan lesz, mintha egy MegaDrive cartride-ot tartanánk kezünkben. Eszméletlen menő! (Persze csak ha gerjedsz az ilyenekre) Ehhez társul még az abszolút baráti ár, szóval szerintem már most must buy, és akkor magát a játékot még el sem indítottuk.

Ott is találunk extra adalékot, noha nem túl sokat, mert hozzácsapták a megjelent DLC-t és kész is a pakk. Ez azt jelenti, hogy érkezett kettő darab új szereplő, Mighty és Ray, valamint megkapjuk az Encore módot, ami tulajdonképp újramixeli az egész sztorit, így kis túlzással minden egyes játszható karakter nagyobb szerephez jut. Ez mondjuk a nehézségen is meglátszik, mivel egyáltalán nem egyszerű, főleg a második harmadtól kezdve, ki kell aknáznunk éppen irányított hősünk minden képességét. Mighty gyakorlatilag bármin képes átgázolni ami az útjába kerül, páncélos kis teste megvédi a legtöbb dologtól, így vele kiélhetjük destrukciós dolgainkat.

Most akkor ez egy őserdő?

Ray pont az ellentettje: mozgása nagyon hasonlít Sonichoz, azzal a különbséggel, hogy lehet siklani vele a levegőben, ezért a legtöbb szakadékot könnyedén el lehet kerülni. Persze ne örvendezzünk, ahogy mondtam, finoman szólva sem egyszerű a stuff, kell hozzá idegrendszer bőven. Minden más amúgy pontosan ugyan az, mint a digitális variáns esetén, szóval egy nagyon tartalmas és komplex játékot kapunk pénzünkért cserébe.

Ez az állítás igaz a negatívumok esetében is: néha alaposan bele lehet zavarodni a szédítő tempóba (vagy csak én vagyok kacska hozzá), meg persze a grafika sem versenyzik a 2018-as ligában, bájosan retró benne minden, pontosabban az öklömnyi pixelek tűélesek. Szóval, ha tetszik a gameplay, de rosszul vagy a kinézettől, akkor sajnos van egy rossz hírem. Sokat vacilláltam az értékelésen, mert már az alap darab is jó magas pontszámot kapott. Végül ugyanazt kapta, több okból kifolyólag.

Miért kék itt minden?

Bármennyire is jól néz ki a fizikális kiadás, nem hinném, hogy a gyűjtőkön és a hardcore fanokon kívül bárkit mozgatna, ha már rendelkeznek a digitális kópiával. Másodszor pedig ha már a boltok polcaira teszik, kicsit reszelhettek volna a játékmechanikán, hogy még fluidabb legyen. Persze ezek kicsit ilyen kákán is a csomót kifogás-keresések, mert amúgy zseniális cuccról van szó. Úgy oldschool, hogy közben fügét mutat a legtöbb hasonszőrű próbálkozásnak. Tényleg mindenkit biztatok a beszerzésre, mert rettentően szórakoztató platform játék. Egy olyan korba tud visszarepíteni, ahol még nem kellett foglalkozni a "felnőtt" dolgokkal és mindösszesen annyi volt a gondunk, hogy Tails-t vagy Sonicot válasszuk.