SOMA teszt

A most górcső alá vett SOMA esetében szinte biztos, hogy bele fogok gázolni valakiknek a lelkébe. Ha szeretitek a horror-kaland hibrideket, akkor a Frictional Games csapatát nem kell külön bemutatnom, mivel két olyan játékot is köszönhetünk nekik, amik nagyon sok pluszt tettek hozzá ehhez a zsánerhez. Igen, az Amnesia-ról, illetve a Penumbra-ról beszélek, ahol a történetet helyezték a kirakatba, de olyan horror elemekkel bővítve, hogy bizony nadrág nem maradt szárazon.

A kaland kezdete

A SOMA esetében is hasonló volt a koncepció, ugyanakkor tény, hogy nagyon sokat merítettek az Alien univerzumából, valamint a Bioshock első részéből is, ami természetesen nem baj, viszont valami félrecsúszott. A sztori itt is nagyon erős, sőt, tulajdonképpen ez a fő mozgatórugója a bennünk lakozó kíváncsiságnak, mert tudni akarjuk, hogy mégis mi a jó élet történt a Pathos-II víz alatti létesítményében. Hősünk Simon Jarrett, aki egy nagyon komoly baleset túlélője, amiben jó barátja, Ashley meghal, de ő sem ússza meg sértetlenül, mivel nagyon durva agykárosodása lesz. Emiatt beleegyezik egy kísérleti terápiába, ami egy scannel kezdődik valami eldugott zuglaborban, Toronto városában.

A vizsgálat fura eredménnyel zárul, ugyanis hősünk egy ismeretlen, sötét helyen tér magához, ráadásul semmire sem emlékszik abból, hogyan is került ide. Egy üresen kongó víz alatti komplexumban találja magát, ahol minden egyes szobán érződik, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Viszont több dolgot nem szeretnék elspoilerkedni, mert, ahogy említettem, a sztori az az elem, ami miatt a végére akarunk járni az egésznek. A játékmenet továbbra is belső nézetes, ami jó választás, mert így sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat az egészen lehetetlen szituációba. A játék egyébként rendkívül ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem a tesztelés időszaka alatt, mert minden egyes jó pillanatára kettő rossz is jut, de vegyük sorra ezeket.

Akár a Bioshock is lehetne

Értem én, hogy a baljós atmoszféra megteremtéséhez nincs feltétlenül szükség The Order szintű grafikára, viszont a SOMA átesik a ló túloldalára, azaz bűn ronda. De tényleg. Először nem is akartam elhinni, azt hittem, hogy a Day1 patch még nem futott le, ahol mondjuk a nagyfelbontású textúrák tanyáznak. Szó szerint olyan, mintha egy Ps2-es játékot akartak volna 2015-ös köntösben kiadni. A színek fakók (ez lehetne koncepció is mondjuk), a kép életlen, a textúrák már-már a nevetséges szintet súrolják, és még napestig sorolhatnám. Hozzátenném, a teszt PS4-en készült, a PC verzió elképzelhető, hogy szebb. Sokan horrorként aposztrofálják a stuffot, ami szerintem nem igaz. Vannak benne bőven olyan szekvenciák, ahol kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat, de ez sokkal inkább a bezártságnak és a nyomasztó történetnek köszönhető, mint a félelem-faktornak.

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a végigjátszás 9 órája alatt hányszor emelkedett meg jobban a pulzusom, pedig direkt esténként, sötét szobában és fejhallgatóval teszteltem. Az ellenfelek sem segítenek ezen, mert amikor találkoztam az első nyavalyával, konkrétan hangosan felnevettem, annyira lehetetlenül bénán néz ki. Később találkozunk majd egy ijesztő(bb) döggel, de sajnos ez a része is kifejezetten gyenge lett a programnak. Az meg egyébként a csalódás non plus ultrája, hogy ilyen szerény grafikus prezentáció mellett sok helyen úgy szaggat a játék, hogy az FPS szám maximum 5 lehet.

Ez egészen hangulatos

A pozitívumok között mindenképp meg kell említenem a pályatervezőket és a dramaturgokat, akik megmentik a nagyon csúfos buktától a SOMA-t. Noha egy nagy bázist fogunk bejárni, ami szinte teljesen lineáris, mégis úgy érezzük, hogy ha szeretnénk, bármerre kalandozhatnánk. Ezen kívül úgy van felépítve az egész játékmenet, hogy semmi sincs a szánkba rágva, nincsenek böhöm sárga nyilak, amik a menetirányt jelképezik, mindenre magunknak kell rájönni. Ráadásul az egész kaland szép fokozatosan van felépítve, azaz pontosan tudjuk, hogy valami nagyon nagy baj történt, de csak szépen adagolva kapjuk az eseményeket, hogy a feszültség egyre nagyobb legyen bennünk. És ez az, ami miatt a stuff mégis működik.

A hangokat is szeretném kiemelni, mert újfent bebizonyosodott, hogy a jól és szépen kikevert audio rész mennyi pluszt tud adni. Indokolatlanul félelmetes sikolyok, számítógépes zörejek, azonosíthatatlan lépések fognak kísérni minket az utunkon, amik természetesen megmagyarázhatatlanok lesznek, szóval, ha nekiülsz a kalandnak, mindenképp fejhallgatóval tedd. A szavatosság újfent egy érdekes kérdés, mert, ahogy említettem, nagyjából 9 óra alatt érsz a végére, viszont az is biztos, hogy többször nem nagyon fogsz nekiülni, mert nincs nagyon miért.

Kissé szétesett a lányka

Az első óra csalódottsága miatt bevallom még a keresztvizet is le akartam szedni a SOMA-ról. Aztán ahogy erőt vettem magamon és elmerültem a kalandban, úgy szögezett a képernyőhöz a történet. Abszolút felkeltette a kíváncsiságom a Pathos-II állomás valamint az erőteljes sci-fi vonal, mindenképp a végére akartam járni, hogy mi is zajlik itt. Viszont a hibák fölött nem lehet csak úgy átlépni, mert bűn ronda a cucc, nevetséges ellenfelekkel, nyomokban felfedezhető horrorisztikus hangulattal.

Ha ezekkel meg tudsz barátkozni, valamint rendelkezel viszonylag erős angoltudással, akkor mindenképp vágj bele, mert a sztori abszolút megérdemel egy végigjátszást. Többet viszont nem, így ha meg vagy vele, menni is fog a polcra, de nem hinném, hogy újra elő fog kerülni onnan.