Solar 2 teszt

Játéktérként nem más szolgál nekünk mint az univerzum (vagy az egyik a sok közül), a sztori pedig nem mással indul, mint az ősrobbanással. Miután megszemléltük a világegyetem létrejöttét, egy aprócska aszteroidát látunk magunk előtt, melyet a kurzorbillentyűkkel már terelgethetünk is. Hamarosan szembetalálkozunk hozzánk hasonló égitestekkel (akik viszont képtelenek az önálló helyváltoztatásra, csak sodródnak az űrben), és nagyobbakkal is: bolygókkal és csillagokkal. Aszteroidaként a nálunk nagyobb objektumokat ki kell kerülgetnünk, a velünk megegyező méretűeket viszont egy nagyobb koccanással magunkba olvasztjuk. Picit hizlaljuk magunkat és puff! máris bolygóként folytatjuk létezésünket.

Most már van önálló gravitációnk, így megfelelő manőverezéssel pályára tudjuk állítani az aszteroidákat magunk körül, amiket aztán tanácsos elfogyasztani. Újfent méretet váltva megjelennek rajtunk az élet első jelei, az evolúció pár másodperc alatt végbemegy, és máris piciny űrhajók fogják elhagyni légkörünket, eközben ágyúkat és pajzsot is növeszünk magunk köré. A hajókat nem tudjuk irányítani, maguktól lődöznek mindenre, de igencsak kapóra jönnek, ha összeakadunk a piros vagy a fehér idegenekkel (ők népesítik be a mi zöld űrhajóink mellett az univerzumot). Itt persze nincs vége a fejlődésnek, először kis, közepes, majd nagy csillag lesz belőlünk. Ekkor bolygókat állíthatunk magunk köré, így lesz belőlünk naprendszer. A bolygóknak persze szintén lehetnek holdjai, amiket beléjük olvaszthatunk. Ha szorgosak vagyunk, a bolygóinkból is gyárthatunk csillagokat, így egész csillaghalmazokat irányíthatunk, körülöttük bolygókkal (sőt, kizárólag csillagokból álló formációt is). Ha még ezután is növeljük a tömegünket, fekete lyukká változunk. Innentől kezdve nincs más dolgunk, mint mohón befalni mindent ami az utunkba kerül és óvakodni a nálunk nagyobb fekete lyukaktól. Amikor elérjük a lehető legnagyobb méretet, beszippantjuk az egész univerzumot, majd egy ősrobbanással minden indul elölről (és megkapjuk a fekete lyuk achievement-et).

Ugye elég karcsú lenne, ha csak ennyiből állna a játék (bár ezzel is el lehet mókázni ideig-óráig), de nem erről van szó. Már létünk kezdetén felveszi velünk a kapcsolatot egy istenség, aki aztán küldetésekkel lát el minket. Ezek a felülnézetes, régi GTA epizódokat idéző módon kis nyilakkal vannak megjelölve, és létezésünk különböző fázisaihoz kötődnek (más-más feladatokat kapunk aszteroidaként, bolygóként és csillagként). Az eddig komolynak tűnő játékba itt jön be az abszurditás és a humor, hiszen titokzatos megbízónk állandóan fárasztó poénokkal traktál minket, valamint a feladatok is elég agyament ötletek köré épülnek. Ott van például a küldetés, amikor az űrutazást felfedező dinoszauruszok bolygóját kell megsemmisítenünk. Kézenfekvő, hogy ezt aszteroida korunkban tesszük, kamikaze módra belecsapódva a dinók planétájába, előidézve ezzel a kihalásukat. Részt vehetünk még többek között intergalaktikus üldözési jelenetben, naprendszerek párbajában és rajtunk megtelepedni kívánó létformák lerázásában. Eközben különböző ötletes módokon - például pajzsként avagy lövedékként - kell felhasználunk saját égitesteinket, vagy éppen más objektumokat a környékünkön. Sokszor külön kis logikai feladvány rájönnünk, hogy is oldhatjuk meg a helyzetet a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Ha véletlenül méretet váltunk, semmi gond. Újraéledhetünk minden olyan égitest formájában, melyet egyszer már irányítottunk, valamint el is menthetjük a nekünk tetsző formációkat (feltápolt naprendszereket, csaillaghalmazokat stb.). A játék valódi célját tehát mindezen küldetések teljesítése jelenti, ha az összeset kipipáltuk, akkor jön egy befejező feladat, majd egy kellemes csattanóval zárul a történet. Ezt követően megnyílik a sandbox mód, lehetőségünk van rengeteg paraméter megváltoztatására, annyi és olyan égitesteket teremtünk a semmiből, amilyeneket csak kívánunk.

Az igazán hardcore játékosok ezután ráhajthatnak az achievement-ekre (a már fentebb említett ősrobbanás elérése is ilyen), ezek közül jópár igen izzasztó percekbe/órákba fog kerülni nekünk. Ha már itt tartunk, nem árt tisztázni, hogy a játék alapvetően inkább a kemény magnak szól. A gyűjtögetős-növekedős résszel bárki vígan elszórakozhat, de a küldetésekkel nekem is meggyűlt a bajom. Akinek pedig vékonyabb kötélből vannak az idegei, az lehet hogy inkább más móka után néz, ha ötvenedszer kell újrakezdenie egy feladatot. Főleg az a frusztráló, amikor előre nem látható okok miatt bukunk el az adott feladatban, például egy közelünkben dúló háború maradék bolygója belesodor minket egy csillagba, ilyenkor elővehetjük a káromkodások terén méltán híressé vált magyar szókincset.

Alapvetően minimalista megoldású játékról van tehát szó, kezdve az irányítóbillentyűkkel: a kurzorgombok mellett még a halmazhoz tartozó legkisebb égitest beolvasztására van gomb (hogy ne zúzzuk be a feltápolt bolygóinkat), valamint az összes aszteroida beolvasztására (ha pl. több bolygónk van, ez igen hasznos). Ezen kívül váltogathatunk az égitestek között, melyikről szeretnénk éppen információkat látni. A kezelőfelület tulajdonképpen a bal felső sarokban kiírt információkból áll (itt látható, mekkora a kijelölt égitest tömege, a pajzsunk szintje, bolygóink száma stb.), és a küldetéseket jelző nyilakból. Na ezt nevezem én átláthatónak :D.
A grafika ugyanezt az elvet követi, minimális 3D effektekkel operál, erősen funkcionális, mégis megvan a maga szépsége. Ha nagyobb rendszereket irányítunk, egész jól érzékelhetjük a méretarányokat, hiszen amíg aszteroida korunkban komoly ellenfélnek számít egy-egy nagyobb hajó, addig naprendszerként szinte észrevehetetlen hangyákká válnak, akiket egyszerűen "eltaposhatunk".
A hangeffektek szinte alig észrevehetőek, de teljesen megállják a helyüket, a zene viszont igazi profi munka. Kicsit világzenés, kicsit Imperium Galactica-s, a hol szintetizátorokkal, hol hagyományosabb hangszerekkel operáló muzsikák igazi kozmikus, éteri hátteret szolgáltatnak nekünk. Hiába ismétlődnek a track-ek, nem éreztem egy percig sem késztetést arra, hogy kikapcsoljam.
Érdemes még szót ejteni a játék fizikájáról, ami ugyan nem tudományosan megalapozott, de azért feldobja a dolgokat. A nagyobb égitestek vonzzák a kisebbeket, a csillagok is egymást. Egy nagyobb erejű ütközés elegendő ahhoz, hogy a meglökött objektumok elinduljanak az adott irányba, jókat lehet billiárdozni a bolygókkal ha ügyesek vagyunk :).

A Solar 2 a manapság (szerencsére) elszaporodó indie ötletek sorát gyarapítja, ezek jellemző vonásaival is rendelkezik. Értem ez alatt az újszerű ötletet, egyedi játékélményt, de bizonyos hiányosságokat is. A játékidő igencsak rövid, pár nap alatt a végére értem, a befejezés után elérhető sandbox móddal együtt sem hinném, hogy hosszú időre lekötne bárkit is. A küldetések kellőképpen idegesítőek ahhoz, hogy az újrajátszástól elmenjen a kedvünk, az achievement-ek pedig leginkább a mazochisták számára ajánlottak. Mégis úgy gondolom, kár lenne kihagyni ezt a gyöngyszemet, még ha nem is a legtisztábban csillogó darabok közé tartozik. Akik szeretik az egyszerű de nagyszerű, ötletes játékokat, azoknak mindenképp ajánlom a Solar 2 kipróbálását, hiszen nem mindig adódik meg a lehetőség az embernek, hogy égitestek bőrébe képzelhesse magát. A Steam-en igen kedvező, 7 eurós áron már hozzá is juthatunk.