Sleeping Dogs teszt

Emlékszem, hogy napokig nem tértem magamhoz attól, amit a játékban láttam. A féktelen szabadság egyszerűen megbabonázott, a mindennapi kötelezettségek - akkor még iskola - elől egyszerűen élvezet volt elmenekülni egy olyan világba, ahol szabadon megtehettem bármit. Nem mintha a való életben bármikor is eszembe jutna embert ölni - őket hívjuk "nemnormálisaknak" -, netán autót lopni, de virtuálisan óriási élmény volt például elkötni egy sportautót, majd a törvénnyel nem törődve átszáguldani vele az egész városon, törni és zúzni, kitombolni mindazt, amit a hétköznapokban nem lehetett. Az óriási szabadság egy videojátékon belül azóta is megbabonáz, így nem is ért nagy meglepetés, amikor a Sleeping Dogs betöltése után néhány perccel azt vettem észre magamon, hogy ismét szerelem ért első látásra.

Kérsz tüzet?

A játékban ugyanis amint megkaptam az irányítást olyan formában, hogy kinyílt előttem a nagyvilág és csak arra várt, hogy felfedezzem, én nem törődve a küldetésekkel vagy a történettel, először felpattantam egy kétkerekűre és körbenéztem. A legtöbb sandbox műfajú alkotás általában ilyenkor válik vagy örök favoritommá, vagy örök ellenségemmé, de a Sleeping Dogs esetében már néhány perc elegendő volt ahhoz, hogy szerelemről beszélhessek. A játékban az egyik legnagyobb Kína városában, Hong Kongban járunk, méghozzá napjainkban. Már az a tudat, hogy az egyik legnagyobb kelet-ázsiai ország egyik városában lehetek - ha csak virtuálisan is -, elégedettséggel töltött el, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy ez a hatalmas játéktér sem sterilnek, sem unalmasnak, lineárisnak pedig aztán pláne nem tűnt. Szó szerint élmény volt motorozás közben nézni az emberek mindennapjait, elsuhanni a nyugatinak tűnő toronyházak előtt, majd betérni a kínai szegénynegyedek világába, miközben zajlottak körülöttem az események, az eladók ordítottak, az idősek zsörtölődtek, egy boltba betérve az emberek a mindennapi teendőikkel foglalatoskodtak, miközben nem találkoztam se klónozott arcokkal, se két ugyanolyan utcamodellel. Egyetlen szó jutott eszembe tehát az első barangolással töltött percek után: csodálatos.

Ki a fene az a csáknorisz?

A Sleeping Dogs világa ugyanis valóban csodálatos, betöltött és kihasznált is egyben, méghozzá minden egyes részletét tekintve, és minél inkább megismerjük, mondhatni belemélyedünk ebbe a hatalmas világba, annál inkább rabul ejt minket, hiszen a fő küldetések mellett szó szerint rengeteg, számunkra többnyire furcsa, Hong Kongban viszont teljesen normálisnak tekinthető szórakozással üthetjük el időnket. A kínai nagyváros virtuális másában - a valódiról készült képek alapján meglepően jól elkapták a fejlesztők a hangulatot - ugyanakkor természetesen nem csak bohóckodásra lesz alkalmunk, hiszen a játékban egy alapos és véleményem szerint nagyon jól összerakott történetet is átélhetünk majd kampány címszóval, aminek főhőse így kínai származású, de Amerikában élő rendőr, Wei Shen lesz. Wei lételeme az igazi veszély, illetőleg a halál megkísértése, hiszen nem ok nélkül utazott vissza szülőhazájába, elsődleges célja ugyanis az lesz, hogy felderítse és felszámolja Hong Kong egyik legveszélyesebb maffiahálózatát, a Sun On Yee-t. (Érdekesség, hogy a szervezetet a valóságban is létező Sun Yee On csoportosulás ihlette a játékban!) Wei azonban nem a szemtől szembeni harc híve, így beépülve az alvilági mozgalomba, belülről kívánja bomlasztani a számtalan befolyásos taggal rendelkező bandát.

Nem elég, hogy nincs rajtam sisak, még a feliratokat sem tudom elolvasni.

A játék nagyon sok esetben hasonlít a GTA-sorozathoz, ami a kezelőfelületre és a játékmenetre igaz a leginkább. Persze minden sandbox játékot párhuzamba állíthatnánk a Rockstar játékával - ez nyilvánvaló tény -, de a Sleeping Dogs esetében amennyi hasonlóság van, legalább annyi különbség is. A játék ugyanis amellett, hogy egy hátsónézetes sandbox akciónak tekinthető, tartalmaz egy nagyon komoly szerepjátékos fejlődési rendszert is, ami finoman szólva hatással van az egész játékmenetre. A fejlődési szisztéma három lábon áll, így attól függően, hogy a magunk, a rendőrség, netán a triádok érdekeit szolgáljuk, úgy kapjuk a tapasztalati pontokat is. Ha például szívességet teszünk kollégáinknak, akkor újabb fegyverek válnak elérhetővé, illetőleg a lövöldözésbeli jártasságunk fog megemelkedni, ha a triádoknak hajtunk végre pár feladatot, akkor a közelharcban leszünk sokkal jobbak - erre még kitérünk hamarosan -, amennyiben viszont önnön érdekeket szolgálunk vagy csak úgy kikapcsolódásként interakcióba lépünk a környezetünkkel, akkor újabb ruhákat vagy éppen egyre jobb és gyorsabb autókat oldhatunk fel magunknak, így garázsunk roskadozni fog a szuper-járgányoktól, ruhásszekrényünk pedig az - én kérek elnézést - ízléstelen göncöktől.

Akkor is megvédem a lampionokat!

Hasonló fejlődési rendszert láthattunk már például a Saints Row: The Thirdben is, szóval túl nagy meglepetést azért őszintén nem okozott a Sleeping Dogs ezen a téren, mint ahogyan azokkal a reformértékűnek beállított momentumokkal sem, mint például a bunyózás. Habár tény, hogy olyan jól kivitelezett, aprólékos és egyben változatos harcrendszert még nem láthattunk egyetlen multiplatform sandbox akciójátékban sem, mint itt, hiszen amennyiben közelharcról van szó, úgy rendkívül változatos mozdulatokat hívhatunk elő karakterünkből, így törnek a csontok, locsog a vér és a kombók hatására csak úgy repkednek az emberek, sőt, amennyiben interakcióba lépünk a környezettel, úgy azonnal még tovább bonyolíthatjuk mozdulatainkat, hiszen a kocsi ajtaja nem ám csak arra való, hogy ne essünk ki az autóból, arra is kitűnő, hogy a kis kínaiak fejét jól megcsapkodjuk vele. A Sleeping Dogs szerint legalábbis! A harcok mellett természetesen ki lehetne még emelni néhány érdekes momentumot, így többek között például az időlassítás lehetőségét, az érdekes mellékküldetéseket, a GTA-sorozathoz képest lényegesen nagyobb számú interakciós lehetőséget vagy éppen a rendkívül izgalmas autóversenyeket, amelyeket elsősorban annak köszönhetünk, mert a fejlesztők között találhatunk néhány olyan tagot is, akik annak idején pár Need for Speed epizód készítése során töltöttek be kiemelkedő tisztséget. Talán ennek az eredménye is lehet, hogy az autózásnak bár nincs autózás-élménye, mégis rendkívül izgalmas lett a végeredményt tekintve.

Vajon ki a gyorsabb?

A játékba a nagy egészet tekintve elég nehéz lenne úgy belekötni, hogy ész érveket soroljunk fel, hiszen akadnak hiányosságok és hibák, de ezek még annyira sem tekinthetők komolynak, hogy külön megemlítsük őket. Tény ugyan, hogy nincs többjátékos mód, ami sajnos kihagyott ziccer, de cserébe legalább van egy olyan küllemünk, ami mellett a sandbox játékok többsége elszégyellheti magát. Az persze tény, hogy a Sleeping Dogs nem egy grafikai csoda, nem is tehető oda a legjobbak közé, de amennyiben azt nézzük, hogy milyen óriási világot kezel komolyabb töltési idők nélkül, hogy mindebben az óriási világban mennyi mindent csinálhatunk és mennyire részletesnek tekinthető még a legutolsó sikátor is, illetőleg, hogy a végeredmény nem igényel túl erős számítógépet, akkor kijelenthetjük, hogy az illetékesek bizony nagyot alkottak a grafika tekintetében. A grafika mellett pedig személy szerint kiemelném még a valóban kiemelkedően sikerült hangeffekteket, illetőleg zenéket is, amelyek között mindenki megtalálhatja a kedvenc stílusát, de engem akkor vett le végérvényesen a lábamról a játék, amikor meghallottam, hogy itt bizony még Soulfly és Killswitch Engage is szól a rádióból, természetesen csak többek között.

Miért van kipufogó ezen a fegyveren?

Mit is mondhatnék a Sleeping Dogs-ról végkövetkeztetésként? Mindenekelőtt talán azt, hogy bár sokak szerint egy GTA-másolatról van szó a játék esetében, szerintünk azért lényegesen több ötlet és kreativitás szorult belé, mint a Rockstar - alapjait tekintve - időről-időre csak ismétlődő sorozatába. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a sandbox műfaj kliséiből táplálkozó történetet most végre más megközelítésből élhetjük át, de annak is nagy szerepe lehet majd az esetleges sikerben, hogy a stílustól eleddig erőteljesen létidegen - ebben a formában legalábbis létidegen - momentumok is rendszeresítésre kerültek, így például a Batman: Arkham City-t idéző harcrendszer vagy a Need for Speed-sorozatra hajazó versenyek, hogy a szerepjátékos elemeket és a kínai metropolisz utánozhatatlan hangulatát ne is említsem. Összességében én nagyon megszerettem a Sleeping Dogs-t, és bár azt azért nem merném kijelenteni, hogy jobb, mint egy GTA epizód, de, hogy figyelemreméltó alkotás lett, arra akár mérget is vehettek. Ha ti is szeretitek a hatalmas szabadságot nyújtó videojátékokat, a Sleeping Dogs nektek is szól!