Sosem voltam túlságosan oda a szimulátor-játékokért, ugyanis ezek a valóságos aspektusait ragadják meg egy munkának, vagy szórakozásnak (legtöbb esetben egy sportnak), és próbálják meg a lehető legtökéletesebben visszaadni, hogyan is nézne ez ki a való életben. Én meg éppen az ettől való elrugaszkodásuk miatt szerettem bele a videojátékokba.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem ért volna többször is meglepetés, mikor szimekkel hozott össze a sors és az évek során megtanultam tisztelni ezeket az alkotásokat. Elhozzák az ember nappalijába a repülés, a menedzselés, az építkezés és hasonló tevékenységek örömét anélkül, hogy bármilyen veszélyforrással szolgálnának, az addikción kívül.
Jó, ha nem sikerül elfogadhatóra a játék, akkor az idegrendszerünket és a pénztárcánkat is egészségtelen hatásokkal illethetik ezek a mókák, de én nem szeretek negatívan hozzáállni a dolgokhoz. Eleinte. Aztán meglátom az olyan játékokat, mint például mai tesztünk alanyát, és hirtelen elfelhősödik minden felettem, majd belém vág a villám. És mivel az ismétlés a tudás anyja, belém csap még jónéhányszor.
Fek da pólísz? Nem mintha akárki is lenne az utcákon...
A Session: Skate Sim, a nevéből könnyű kitalálni, egy gördeszkás szimulátor. Mint tudjuk, nem a legkönnyebb dolog a világon látványos, vagy akár alapvető trükköket is végrehajtani egy deszkán, ráadásul egyáltalán nem veszélytelen ez az elfoglaltság, ezért nem meglepő, ha valaki ezt inkább egy kontroller segítségével csinálná.
Én imádtam anno a Tony Hawk's Pro Skater sorozatot, és annak az első két részének az igényes felújítását. Az irányítás kissé necces volt, de bele lehetett tanulni, letenni viszont nagyon nehéz volt. Hasonló reményekkel álltam neki a Crea-ture Studios üdvöskéjének, azonban nagyon hamar be kellett látnom, hogy itt bizony nem az amatőröket részesítették előnyben.
Valamiért a játékbeli avatár nem egyezik a fényképével a deszkás úrnak.
Az első nagy kukac-rúgás a játéktól a PC-seket illeti: nincs billentyűzet- és egértámogatás. Milyen szerencse, hogy nemrég vettem egy Nintendo Switch-et és annak a Pro kontrollere kompatibilis ezzel a programmal is, és bár a gombok nem teljesen egyeznek meg a játék által megemlítettekkel, ezeket némi kísérletezés után ki tudtam találni.
A második "meglepi" magával az irányítással van. Emberkénk lábai az analógokra vannak "rákötve", és azok mozgatása által tudjuk leguggolásra, és trükközésre késztetni szerencsétlen főhősünket. Az elöl lévő lábtól függ, melyik stick-et kell hátrahúzni, hogy lesüllyesszen, majd a másik bot megfelelő irányba történő elrántásával tudunk trükközést előidézni. Ám ez sajnos messze nem ilyen egyszerű.
Az emberke ikon a képernyő közepén mutatja, hogy ezt a pozíciót regisztráltuk "újraindulási" helyzetnek.
Joggal kérdezhetnénk, hogy ha az analogokkal történik a láb irányítása, akkor hogyan kanyarodunk? Nos a hátsó gombokkal (ZR, ZL). Azonban ez sem ilyen könnyű, mert ha kétszer nyomunk rá az egyik ilyenre (mondjuk mikor finoman próbálnánk fordulni), akkor az általunk irányított makákó megfordítja a deszkát maga alatt, amitől a gurulás iránya nem változik, csupán a lábainak a kontrollja cserélődik fel, alaposan megzavarva az addig megszokott irányítást.
Az irány kereszt négy nyomókája (fel, le, jobbra, balra) nem igazán kerül felhasználásra. A lefelé gombbal regisztrálhatjuk az adott pozíciónkat, és a felfelé lenyomásával pedig visszateleportál emberkénk ebbe a helyzetbe, ha eltanyálnánk, így megkönnyítve egy kihívás ismételgetését. És erre nagyon is szükségünk lesz, ugyanis már az elejétől kezdve olyan feladatokat vág hozzánk a játék, melyeket a "casual", vagyis nem hozzáértő játékos, nagy szenvedések árán fog tudni teljesíteni.
A feladatok XP-t, pénzt és kiegészítőket adhatnak teljesítés után.
Elrettentő példaként hoznám a legelső feladatot, ahol a játékban a leggyakrabban megjelenő deszkás sztár, Donovan Strain, arra kért engem, hogy "Manual"-ozzak már egy kicsit. Egyszer megmutatta, ahogyan felugrat egy felületre, a deszkája első kerekeit végig a levegőben tartotta, majd leugratott onnan. Királyság... akkor én ezt hogyan csináljam meg? Nagyjából egy óra szerencsétlenkedés és jlyútyúb kukkolás után már majdnem szóltam is a feletteseknek, hogy akkor ezt a játékot kösz hagynám a manóba.
Aztán sikerült áttörést elérnem. Kiderült, hogy az analog fel vagy le történő finom lenyomása, és pozícióban tartása fogja kikényszeríteni a főhősből a megfelelő irányban történő "Manual"-t. Nagyszerű, ezek után játszi könnyedséggel (tehát még egy-két óra makákóskodással) sikerül jónéhány feladatot teljesítenem, és lett elég pénzem ahhoz, hogy ellátogassak a boltba és vegyek ruházatokat, deszka-csicsát és akár pályaelemeket is, melyek segítségével saját akadálypályát is építhettem... volna.
Azt a bokát a sors is eltörésre ítélte... feltéve, ha elrohan a deszka alólunk.
A baj, azonban, ott tetőzött, amikor trükkösebb technikákat kellett csinálnom. Az analogok kombinált nyomkodásával és tekergetésével egész egzotikus mókákat is be lehet mutatni, azonban ezek tökéletes időzítést igényelnek. Sajnos az egyik küldetésnél egyszerűen nem tudtam megcsinálni a legelső feladatot sem, pedig kinéztem a technikák listájából, milyen gombkombinációra van szükségem, helyesen le is nyomtam azokat, de a rendszer cseszett beadni a sikert.
Aztán elengedtem ezt a részét a játéknak, és inkább a mellékesebb feladatokkal próbálkoztam. Ezek ugyancsak mendegéltek egy ideig, de itt is hamar zsákutcába értem, mikor három felületen kellett ugrásokkal "Manual"-eznem. Ekkor leesett, hogy ez a játék kegyetlenebb, mint bármelyik Dark Souls. Itt tökéletes input-ra, ugrásokra és analog-irányításra van szükségünk; illetve szerencsére, hogy nem bug-ozódik be az egész.
Ha kicsit is elrontjuk az ugratásokat, főleg lépcsők, vagy felületek tetejéről, akkor taknyolás lesz a vége.
Ha egy fél másodperccel is túl korán, vagy túl későn nyomunk, vagy az ujjunk a legkisebb mikrométernyit is elcsúszik az analóg húzogatásánál, akkor taknyol a bácsink. Tény, aki belead napokat, heteket, hónapokat, az biztosan csodálatos dolgokat ki fog tudni sajtolni ebből a játékból, de én nem találtam ebben a szenvedésben semmi szórakoztatót. Az egyetlen dolog, amit igazán becsülni tudok, az a részletgazdag irányítási lehetőség és a rengeteg trükközés opció.
Látszik a készítők szenvedélye és lelkesedése a különféle kihívásokban és a trükklistán. A deszka valósághűen mozog, a kamera alulról figyeli az eseményeket, melynek hála nagyszerűen lehet látni a technikákat, azonban a felénk közeledő akadályokat retek nehéz kiszámítani, így emiatt is rengetegszer produkáltam hasalást. A város (állítólag New York) csicsásan néz ki, ráadásul sok klasszikus deszkás helyszínt is megörökítettek az alkotók, úgyhogy ezért is jár nekik a keksz.
Pszichopata medve... igen, erre van szükségem.
Kár, hogy a karakterek borzalmasan festenek. Mindegyik majdhogynem ugyanúgy néz ki, a járókelőkről nem is beszélve. Először azt hittem, hogy teljesen üres a város, de be lehet kapcsolni a sétálókat, ám nincs semmi értelme, mert csak útban lesznek. A zenei repertoár nem igazán találó, nagyon kevésszer éreztem a deszkás punk stílust ilyen téren, de ezt bármikor orvosolhatják a fejlesztők. Remélhetőleg.
Végezetül pedig a bug-okat is meg lehetne említeni (ismét), bár nagyon remélem, hogy a megjelenést követő "Day-1-patch" megfogja az összeset, mert szerintem egy ilyen hiba miatt ragadtam meg a már fent említett küldetésnél. Nem mintha sokmindenről lemaradtam volna, a sztori mód teljesen színtelen, és csak megyünk ide-oda trükköket csinálva az adott helyszíneken. Ráadásul egy gombnyomásra fel is kaphatjuk a deszkát és futhatunk. Ez volt szerintem a legjobb része a játéknak, ugyanis itt végre magabiztosan tudtam irányítani szegény salátámat.
Tízből kilenc végbélorvos nem ajánlja ezt a beavatkozási metódust.
A végső ítélet nem negatív, mielőtt bárki is félreértené. Nem játszottam éveket a Session: Skate Sim-hez hasonló szimulátorokkal, mint mondjuk a Skater XL-lel, ezért nekem nem jött olyan természetesen a kontrol, mint a veteránoknak fog. Ráadásul ők nem Switch gamepad-dal fognak ökörködni. Nekik tetszeni fog ez a móka, ugyanis az rendkívül realisztikus fizikával, rengeteg technikával és kimeríthetetlen lehetőségekkel rendelkezik.
Azonban, ha nem értünk nagyon ehhez a sportághoz, ráadásul nem óhajtunk valósághű irányítással vesződni, akkor mai tesztünk alanya nem egy ajánlott cím. Marad a Tony Hawk; sebaj, megyek is inkább vissza, hátha most össze fog jönni a BS Pop Shuvit... biztos a rossz irányba tekertem szerencsétlen analógot. Elképzelhető, hogy emiatt adott ki magából recsegő hangot.
