Resident Evil 4 Remake teszt

2023. március 17.
104.3641
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
A Resident Evil 4-re viszonylag sok jelzőt lehetett már hallani a 2005-ös debütálása óta. Ezek között van a minden idők egyik legjobb akció játéka, a franchise legfényesebben ragyogó ékköve, a műfaj teljes megreformálása és még sok hasonló. Érdekes módon először Nintendo GameCube-ra jelent meg, majd pedig szépen lassan szinte mindenre portolták - még Wii-re is. Nyilvánvalóan számtalan díjat bezsebelt az idők folyamán, de a legjobb mérőszám a sikerességét illetően talán az, hogy eddig összesen 11 millió példányt értékesítettek belőle (minden platformot beleszámítva).


A zsurnalisztáknál is remekül teljesített, ugyanakkor a legtöbbjük megjegyezte hogy ez a Resident Evil már nem az a Resident Evil amit ők megszoktak. Ettől függetlenül a cucc meta átlaga 96 százalék körül van, ami több, mint beszédes. A klasszikus RE2 és RE3 felújítása után a Capcom természetesen látta, hogy mekkora sikert értek el ezért meghozták a döntést a negyedik etap teljeskörű átszerkesztéséről is.

Bár sokat szoktuk/szoktam ekézni a kiadót a mérhetetlen kapzsisága miatt, ugyanakkor azt el kell ismernem hogy mind a második, mind pedig a harmadik rész újrázása remekül sikeredett, így ha szájhúzva is, de vártam nagyon a stuffot - az Alan Wake és az FF7, FF8 mellett ugyanis ez volt a negyedik kedvenc játékom. Elég magasra tettem a lécet magamban és azt gondoltam, hogyha valamin el fog hasalni a cucc, akkor még a keresztvizet is leszedem róla. Ahogy az értékelőben is láthatjátok szerencsére nem így lett, de azért van pár olyan dolog, ami minimum furcsa. De nézzük a részleteket inkább.

Aha, ő, akkor én most mennék is

Aha, ő, akkor én most mennék is


Bocs, még egy dolog: mivel egy meglepően szigorú NDA-t küldtek a játékkal együtt, van pár olyan dolog, amiben nem tudok elmerülni olyan nagyon. Szóval ha esetleg valamilyen leírást felületesnek érzékeltek, akkor az ezért van. A sztorit szerintem mindenki ismeri, de azért egy kis gyorstalpaló. Hősünk, Leon Kennedy épphogy túlélte a Raccoon City-ben történt zombis balhét - az igazságérzete nem hagyta nyugodni, így egy egészen durva kiképzés után egy speciális kommandó részévé vált.

Így lehetett, hogy az Egyesült Államok elnökének elrabolt lánya után küldik, azzal az utasítással hogy mindenképp szerezze vissza a hölgyet. A szálak egészen Spanyolországba, egy pici(nek tűnő) faluba vezetnek - amit viszont nem tudhat előre hősünk, hogy a felszín alatt egy vérszomjas szekta tevékenységébe csöppen bele és alaposan felszítja a kedélyeket. Nagy vonalakban tehát erről lenne szó. Ha játszottál az eredeti kiadással valamilyen formában, akkor túl sok meglepetésre ne számíts.

Úgy fogalmaznék, hogy olyan nyolcvan százalékban megtartották a kánont és inkább hozzá toldottak még pár dolgot. Bizonyos szereplőkről új infókat tudhatunk meg, így még kerekebb lesz az egész, ami abszolút megsüvegelendő. Persze már a 2005-ös verzió is a jobbak közé tartozott ebből a szempontból (a franchise-on belül, nyilván), itt viszont még többet adnak, szóval jár a kudos ezért.

Na, micsoda dzsembori kezdődik

Na, micsoda dzsembori kezdődik


Az első komoly átalakítást természetesen a külcsín kapta. A maga idejében teljesen letaglózó volt a látvány és a részletesség. Nyilván így 18 év után nem lehetett simán csak felhúzni "hádéjbe" szóval fogták és az egész stuffot újraalkották az RE Engine segítségével. Azt már tapasztalhattuk a korábbi felújításoknál hogy ez bizony egy nagyon komoly motor, de a képességei legjavát itt fogja megmutatni. Nálunk a PS5-ös példányt járt, így a megállapításaim csak arra vonatkoznak, a többihez sajnos nem volt szerencsém.

Ahogy lenni szokott, választhatunk Performance és Fidelity lehetőségek közül. Előbbi a magas FPS számot, utóbbi pedig a szebb külcsínt adja. Sokkal részletgazdagabb lett a környezet: a falu házaiban megtalálhatóak a mindennapos élethez szükséges dolgok, ugyanakkor erősen érezhető a pusztulás, ahogy a gazdák csak tessék - lássék módjára foglalkoznak az állatokkal, takarmánnyal. Leon amúgy rettetően ki van dolgozva, szinte lemászik a képernyőről, de ugyanez igaz a helyi erőkre is.

A láncfűrészes figura egyenesen hátborzongató, de igaz ez mondjuk a kutyákra is. A fény-árnyék hatások nagyon erősek: lesz jópár olyan helyszín, ahova remegő kézzel fogunk bemenni, mert a Dead Space legjobb pillanatait idézi. A hangulat lényegesen horrorisztikusabb mint az elődben, de ez kifejezett cél volt. Ehhez az animációk is nyilvánvalóan hozzátesznek. Hősünkön érezzük végre a kiképzést - ha épp nincs senki körülöttünk akkor békésen, leengedett kézzel sétálgat. Amint veszélyt érzékel, megemeli a stukkert és kicsit oldalra fordítja.

Igen, ezt mind, ebben a sorrendben

Igen, ezt mind, ebben a sorrendben


Ha valami büdöset szagol akkor öklendezik és befogja az orrát, nagy szélben és szakadó esőben előredőlve közlekedik. Ha világítani kell valahol, akkor a bal kezében fogja a zseblámpát a jobban pedig az aktuális stukkert. Szimpla pisztolynál simán keresztezve céloz, de mondjuk egy shotgun esetében az agyánál fogja és ha kell, maga elé rántja. Nagyon apró dolgok ezek, viszont így cserébe elhiszed hogy nem egy béna zsernyákot terelgetsz.

Ugyanakkor nem lett tökéletes ez a szegmens. A hullámok a tóban például irgalmatlanul gyengén néznek ki, de ha az ellenfelek közelebb jönnek akkor ott észrevehető nem kevés alacsony felbontású textúra. Új lokációk természetesen vannak, de igazából semmi eget rengető nincs bennük, sőt, kicsit felesleges is a legtöbb, mert ide - oda küldözget így minket a cucc. Mivel a PlayStation esetében kijött lastgenre is, ezért nyilvánvalóan kompromisszumot kellett valamennyire kötni.

Összességében jól néz ki, de nincs egy szinten mondjuk a God of Warral vagy a Horizonnal. A játékmenet szintén nagyon sok újítást tartalmazott anno, amiket mostanság már alapértelmezettként veszünk. A nagyobbik fele itt is megtalálható, de kibővült pár új elemmel. Felszerelésünket továbbra is egy bőröndben tárolhatjuk és pakolgathatjuk, szóval logisztikusok előnyben!

Így kérj aprót cigire báttya

Így kérj aprót cigire báttya


A lőfegyverek nagyobbik rész szintén ismerős lesz, de itt is új például a nyílpuska. Igen, visszatér öreg haverunk, a Merchant, de sajnos lecserélték a hangját, ráadásul állandóan tanácsokkal lát el minket ami egy idő után meglehetősen idegesítő volt. Nála tudjuk a vagyonunkat elherdálni mindenféle jóságra: újabb tárgyak, flinták, de itt erősíthetjük őket, több lépcsőben, egyre drágábban. A kincskeresgélés nyilván maradt, de egy picit átdolgozták.

Ha találunk valamit, amibe köveket tehetünk, akkor egy táblázat megmutatja, milyen szorzó vonatkozik az adott kőtípusra. A keresgélést ne vegyük féllválról, mert a stuff érezhetően nehezebb mint volt (én Normalon kezdtem neki) és kifejezetten fontos hogy időt szánjunk a tunningra. Két új lehetőséggel bővült Leon repertoárja: tudunk sunnyogva, hátulról késelni illetve megjelent a parry lehetősége is.

Előbbi magáért beszél: a dedikált gomb megnyomásával hősünk összegörnyed és ha nem veszik észre, akkor a legtöbb dögöt képes egy jól irányzott bicskázással leteríteni. A másik lehetőség sokkal hangsúlyosabb. Ha jó időben nyomjuk le a parry gombját, akkor kivédjük ellenfelünk csapását és ha szerencsénk van, meg is szédül így azonnal bevihetünk egy jó kis pörgőrúgást, amivel képesek vagyunk felborítani egy tömeget is.

Hogy mi? Eskü nem én voltam

Hogy mi? Eskü nem én voltam


A nevetséges része ott kezdődik a dolognak amikor rájövünk, hogy a rohamkésünkkel meg tudjuk állítani a láncfűrészt is. Persze az RE játékoktól sosem álltak ezek távol, de itt most valamiért különösen bénának hat az egész. Szerencsére ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, mert minden vágó fegyvernek van úgynevezett durabilityje, ami ha elfogy, akkor nem tudjuk használni addig, amíg helyre nem állítjuk, pénzért, nyilván.

A másodlagos tevékenysége listája is bővült, de ezek sajnos nem túl szórakoztatóak. Lőjj le X mennyiségű kék medalliont egy szakaszon, keresd meg az arany tojást, satöbbi. Természetesen továbbra sem nyílt világú a program, viszont lesz majd egy pár hely ahol kicsit szabadabban mozoghatunk, de ez továbbra sem gond, jól áll a kvázi cső ügymenet. A tartalom elég decens. Ha meg akarsz mindent keresni, bejárni azt amit be lehet, simán van benne harminc óra is akár, ami valamennyivel több mint volt.

Átrohanni biztos át lehet rajta, csak nincs értelme mert feleslegesen kerülsz a nemi szerv rosszabbik felére. Amiről még muszáj szót ejteni azok a hangok, zörejek, zenék valamint a dialógusok, mert ugye utóbbi általában közel van a nevetségeshez a legtöbb Resi címben. Nos, itt javult valamennyit, de azért az ex-zsaru egysorosaitól néha én éreztem kellemetlenül magam, de a nagyfőnök lánya sem lesz piskóta. Néha kicsit olyan érzésem volt, mintha Gibert felügyelő lennék a méltán híres Taxiból.

Biztosan nem ugranak rám ezren két perc múlva

Biztosan nem ugranak rám ezren két perc múlva


A hangkeverés viszont piszkosul jó lett. Nyilván fejhallgatóval játszottam és nem tudom, hogy a PS5 Tempest modulja csinálja, vagy alapból szuperül van masterelve, de tény hogy többször is majdnem összecsináltam magam. Sokat lehetne még beszélni a játékról, de ideje összegezni. Ahogy a teszt elején mondtam, abszolút remekül sikerült a Resident Evil 4 Remake, érződik hogy beletették a melót, nem vették félvállról.

A külcsín remek, a hangulaton még tudtak is csavarni egyet a gunplay és játékmenet pedig pont ugyanolyan szórakoztató, mint volt. Ugyanakkor az állandó késelés kicsit kontraproduktív és szerintem nem is illik ide, valamint vannak a grafikának olyan pontjai, ahol nagyon érződik a lastgen hatása. Minden további nélkül megy rá a magas pontszám és ha még nem tettétek, nyugodtan tenyereljetek az előrendelésre!

Resident Evil 4 Remake / Tesztplatform: PlayStation 5

a polcon a helye
  • Stílus: Túlélő horror
  • Megjelenés: 2023. március 24.
  • Ár: 24.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Remek külcsín és animációk
  • Sokkal sötétebb hangulat
  • Brutális tartalom
  • Kicsit látszik azért rajta hogy nem nextgen fejlesztés
  • A késelés és lesből támadás nem biztos hogy kell ide
  • Néha Gibert felügyelőt idéző párbeszédek
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
8.3
5 hozzászólás

VaPe

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Azért az nagyon durva hogy ilyen jól is tud sikerülni felújítás és ez már nem az első a szériában!

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ez is kellemes meglepetés! mosolygó smiley A mostani tesztek igen pozitívak, csak nem történt valami jó a játékiparral? röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 4 hónapja és 10 napja

Nem semmi, hogy siekrült ezt is jóra megcsinálni. Pedig voltak kétségeim keményen.

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 4 hónapja és 10 napja

Nem számítottam ilyen jóra. meglepett smiley Meglepő.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 4 hónapja és 10 napja

Tök durva hogy ez a vonal ilyen jól sikerül nekik. meglepett smiley Tényelg melóznak vele.

válasz erre
Resident Evil 4 Remake
24.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja