Akkor még tudtak játékokat készíteni, amikkel akár hónapokig is el lehetett szórakozni! Bezzeg ez a mai generáció. Csak a három p betű, meg az erőszak, meg a három p betű, meg a tiszteletlenség meg persze a három p betű. Azt hiszem, erről a témáról napestig lehetne vitatkozni, bár valószínűleg egyetemes igazságra nem jutnánk, mert a két fél között túl nagy életkorbeli szakadék tátong. Elnézést kérek, hogy egy kicsit messziről vezettem fel a Rayman Origins-t, de úgy éreztem, hogy egy kicsit már az írás elején meg kell magyaráznom azt a magas pontszámot, amit kapott.
Mielőtt félreértenétek, nem a múlt szelleme miatt kapta az értékelő boxban virító dolgot, hanem pontosan az ellenkezője igaz, ugyanis úgy tiszteleg a letűnt kornak, hogy azt az Úr 2011. évében is egy elégedett, ínyencekhez méltó csettintéssel tudjuk konstatálni. Mielőtt jobban belemélyednék az értekezésbe, engedjetek meg két kérdést. Tudjátok, hogy kicsoda Michel Ancel? és Rayman?
A fentebb nevezett úriember már fiatal korára elérte azt a státuszt, amit mi csak úgy hívunk hogy játéktervező-isten. Remélem hogy mindenki próbálta már azt a művet, ami ebbe a státuszba emelte, nevezetesen a Beyond Good&Evil-t. Aki igen, az pontosan tudja hogy miről beszélek, aki pedig nem, az hintsen hamut a fejére és sürgősen szerezz be, mert kikérdezzük különben körmös lesz! De a névjegyét még 1995-ben tette le, amikor megalkotta Raymant, az eléggé fura kinézetű hőst és az ő univerzumát.
Tisztán emlékszem rá, valamikor 95-96 környékén a keresztanyám számítógépén mennyit nyúztam a programot! Végigcsinálni sosem tudtam, ugyanis az élettel teli környezet, a jópofa feladatok és a folyamatosan vigyorgásra késztető ellenfelek sem tudták feledtetni azt, hogy a kor egyik legnehezebb platformjátéka volt. Szerintem, ha gyűjtöttem volna a kihullott hajszálaimat miatta, akkor egy hátközépig érő raszta parókát simán tudnék most produkálni belőle.
Ancel munkálkodott még a szürrealista hős további kalandjain is, sőt, megalkotta a rabbideket, a lehetetlenül kinéző nyulakat is, de olyan igazán átütő sikert nem tudott elérni velük. Ellenben a cikkünk tárgyával!Hőseink éppen jól megérdemelt pihenésüket töltik, nagyjából olyan csendben és békében, mit amikor egy halálmetál zenekar készülődik fellépni. A nem éppen halk folyamat megzavarja az alattuk lakó, nem is tudom minek nevezzem, halál-nagyi békességét és ezért mindenféle förtelmet szabadít hőseinkre, akiknek természetesen a rendrakás lesz a feladatuk.
Igen, jól olvastátok, a sztori kb ennyi is lenne, de ez itt szinte teljesen mellékes, mert egyrészt az átvezetőkön garantálom, hogy a sírvaröhögés fog kerülgetni mindenkit, másrészt legalább nem akar többnek látszani annál, mint ami. (Zárójelben jegyezném meg, erről több manapság futó széria is példát vehetne) A stílus természetesen maradt a jól megszokott platform, mint például a nemrég tesztelt Tintin. Majdnem minden pályán el van rejtve két ketrec rózsaszín nyamnyam(Electoons), amiket megtalálni igazi kihívás, mert mindössze annyi segítséget kapunk, hogy halljuk, ahogy vernyákolnak segítségért. Továbbá fel tudunk szedni sárga színű nyamnyamokat is (Lums), amiből ha 350-t összekaparunk, akkor a pálya végi értékelésnél kapunk még két egységet az electoonokból, amik elengedhetetlenek a szintek kimaxolásához, a trófea és acsivadászok legnagyobb örömére.
További jó hír még, hogy minden pályát tudunk időre is teljesíteni, ami kötelező a játék platinázásához vagy az 1000 / 1000 gamescore-hoz. (vért fogunk izzadni vele). Az irányításhoz nincs szükség a kezeinkre és a lábainkra, mert van egy gombunk az ugrásra, az ütésre, a sprintelésre és persze az analóg kar a mászkálásra. Természetesen menet közben fejlődünk és kapjuk az új képességeket, a teljesség igénye nélkül fogunk tudni helikopterezni, összemenni, lemerülni a víz alá, falon rohangálni.
Amint látjátok a kezelés is klasszikusnak mondható, de a helyszínválasztással és a grafikával (amit egy kicsit később taglalok) kerül fel a pont az i-re. Ha vissza tudtok emlékezni, nagyjából minden ilyen régi mászkálósügyességi játékban volt egy vizes, erdős, lávás, hegyes, jeges világ.
No, itt nagyjából mindegyik vissza is fog köszönni, ami hihetetlen jót tesz a változatosságnak, amire semmilyen szinten sem lehet panasz, ezt garantálom! Felfedezhetünk még Sonic-os elemeket is, egészen pontosan lesz olyan rész, ami a sebességre és a folyamatosságra épít (jó példa erre a tíz megszerezhető fog kalandja). Én itt úgy vigyorogtam mintha megint 10 éves lennék! A kihívás természetesen megint az egekben van, sőt, talán egy kicsit túlzásba is estek a készítők, mert a közepétől olyan mocsok durván bekeményít, hogy javaslok egy feszültség-levezető párnát bekészíteni magunk mellé, hogy ne a szegény kontrolleren töltsük ki mérgünket.
A hangok is fenomenálisra sikerültek! ilyen zabálnivaló prüntyögést,effekteket nem is tudom, hogy hol hallottam utoljára! Ha a lehetőségetek engedi, próbáljátok meg a limitált kiadást beszerezni-, amihez jár OST is- és ha egy feszültebb nap után hazaértek, tegyétek be és merüljetek el abban a kedvességben és békében ami csak úgy ömleni fog a hangszórókon kifele!Nem viccelek, reggel a munkába jövet ezt szoktam mostanában hallgatni és egyből jobban indul a napom. Ami szintén nagyon jó dolog, hogy egyszerre akár négyen is játszhatunk a stuffal. Mehetnek ilyenkor a jól megszokott cinkelések ha esetleg bénázik valaki, sőt, meg is tudjuk csapkodni a másikat is, ami persze jó nagy bunyóhoz is vezethet!Haláli! Itt meg is említeném az első negatívumot, név szerint azt, hogy csak offline co-op van benne. Ekkora ziccert kihagyni Ubisoft! További rosszallásra késztetett az a dolog, hogy négy player esetén elég nagy káosz tud kialakulni. A lemaradókat buborék formájában helyezi vissza az akció közepébe a progi.
Nos, akkor azt hiszem elérkeztünk a progi legkomolyabb részéhez, a külcsínhez. Ha megnézitek a képeket, akkor ti is láthatjátok, hogy döbbenet a Rayman Origins grafikája! Az alap maradt a régi 2D, de megbolondították egy kis ál-3Dvel, az összhatás pedig eszméletlenre sikerült. 95-ben azt hittük, hogy az a kettő dimenzió csúcsa, de most,16 évvel később kiderül, hogy ez nem így van. Olyan részletességgel van kidolgozva minden pálya, hogy az hihetetlen. A karakterek szinte leanimálnak a képernyőről, ami a tű éles és maximális részletességgel kidolgozott hátterekkel együtt olyan kombinációt ad hogy szem nem marad szárazon! (a sziluettes részek különösképp gyalázósra sikeredtek). Mint ahogy fentebb taglaltam, a tartalomra egy szavunk se lehet, főleg ha teljesítmény-orientáltak vagyunk. A doboz szerint 60+ pálya van a játékban, de ezt kezeljük egy pici fenntartással, ugyanis ebben már benne van a bónusz is.Nagyjából olyan 10-15 óra szórakozás garantált, ha esetleg még trofi illetve acsi vuzik is vagyunk akkor ez simán felkúszhat 20 óra fölé is. Az ugrabugra részeket amúgy kibővítették az eredeti Raymanből is ismert moszkitós-lövöldözős szakaszokkal meg természetesen teljesen lehetetlen és agyament főellenségekkel is.
A végső ítéletből levonandó tényezők száma nagyon kevés, de a játszhatóság mindenképp ide tartozik. Vannak részek amik olyan állatias hangokat csaltak ki belőlem, hogy szerencsétlen kutyám és apám azt hitte hogy a sok jel nem volt hiábavaló s most tényleg megőrültem. Néha úgy éreztem, hogy a kezelhetőségen is finomíthattak volna egy kicsit, mert vannak szituk amikor egy picit talán nehézkessé válik hőseink terelgetése. Gondolkodtam, hogy mit tudok még ideírni, de a többi rész az tízpontos lett. Rayman olyan formán tért vissza, mint ahogy mindig is kellett volna neki: egy gyönyörű, jól játszható, szórakoztató platformer képében. Ha bejöttek a LEGO játékok, esetleg régi rajongója vagy a szériának, vagy csak simán egy atombrutáldurvajó játékra vágysz, nosza, a Rayman Originsnek a polcodon van a helye!
tomi007
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaEzt régen nagyon szerettem 😄
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaNAgggggyon aranyos!😄
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaMennyit játszottam ezzel anno!
shade
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaMilyen durva már, 10pontot kapott a grafikára…😄 A crysis meg a Skyrim sem kapott 10et. 😄
ipet
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaEgyrészt nyilván kategórián belül értékeltem🙂 másrészt nézd meg a képeket, asszem mindegyik in-game😉
marco
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaMegéri a pontokat, iszonyat aranyos és nagyon szép game!
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaVártam már nagyon. 🙂 A Mario után ez a másik kedvencem!🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 5 napja„csak a három P betű” – Le vagyok maradva. Kettőt sejtek, de mi a harmadik? Amúgy zsír teszt.
jezzahun
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaazt mondják nagyot bukott a játék…
igaz ez?
bár pontokra nézve nem,csak eladásban…😄
ipet
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaNem tudom, nem néztem eladási statisztikákat. De ha ez a cucc bukik-mint ahogy a Beyond Good&Evil is bukó volt üzletileg- az bizony nem a game hibája.
jezzahun
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaTalán a gamestar online-on olvastam ezt.. ha mindne igaz
szaby1980
14 éve, 1 hónapja és 5 napjagagyi…🙁
alex_1
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaGagyinak nem mondanám, mert a kivitelezése igényes. Csak nem feltétlenül a hardcore gamerek a célcsoportja. A teszt viszont remek volt.
dorcika
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaA Rayman 2 The Great Escape-t imádtam! 🙂 A képek alapján egy kicsit felidézi bennem a TGE részt… Kár, hogy olyan konzolokra jelent meg, amikből nekem szinte egy sincs… Majd találok valami megoldást mindenképp, hogy legalább kipróbáljam. „Pozitívumok: Tökéletes múltidézés 2011-es ruhában” – akkor mindenféleképp megérdemli a max pontot, még így látatlanba is 🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaLegagyizni elég merész, nem véletlenül kapott kiváló értékelést szerintem…
bdsaeron
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaMekkora jó egy játék… nagyon hangulatos. Bár kicsit ugyan egyhangú de nagyon poénos. Nekem bejött
shade
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaAha, meg van rajzolva, de az nem grafika. 😄 Egy korábbi részével játszottam, az tetszett, de ez még csak pc-re sincs, pedig egy mobilos játék szintjén van.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaUtóljára 6-7 évesen toltam vele talán. Nagyon imádtam, de most lehet nem ruháznék be rá. Felnőttem 😄😄😄
szuchi
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaNagyon tetszik a grafika, meg régen nagyon sokat toltam, de nekem sem a szívügyem
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaEzzel lesz a baj, ne toljátok, Játsszatok!😄
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaPedig érdemes felnőtt fejjel is játszani.Nagyon jó game.
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaSzerintem nagyon jól néz ki, ha lenne rá eszközöm, akkor kipróbálnám!🙂
ipet
14 éve, 1 hónapja és 4 napja„Meg van rajzolva de az nem grafika”. Őőőőő, what?😄 az meg azért erős sarkítás h mobilos játék szintjén van…
ipet
14 éve, 1 hónapja és 4 napjaMiben gagyi?
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 napjaLehet lehurrogni, de nem gagyi és főleg nem mobilos. Rohadt jó játék, alig tuok róla leszakadni. Az fikázza, aki nem bír vér nélkül játszani. Az meg be is kaphatja tulajdonképpen.😄
bettyone
14 éve, 3 hete és 6 napjaRayman az egyik kedvencem a Croc és a Super frog mellett, és sztem nem lehet kinőni! 🙂
kazuma91
14 éve, 1 hete és 6 napjaPedig jó játék. Csak kár, hogy nincs PC-n. Na majd ha lesz Wii-m. 😄
Asszem elő kéne venni megint a Rayman 3-at. 😄