Rayman Legends teszt

2013. szeptember 15.
75.3821
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Ubisoft az utóbbi időben nem igazán volt túl szerencsés az egykori nagy nevek visszahozatalával kapcsolatban, hiszen bár új címeik és nemrégiben beindított sorozataik rendre óriási sikereket értek el, de példának okáért a Tom Clancy's Ghost Recon: Future Soldier inkább lett baklövés, mint felejthetetlen mű. Nem szabadna azonban emiatt általánosítani a franciákat, hiszen ott van például a Rayman-sorozat, amelynek 2011-ben megjelent legutóbbi epizódját - Rayman Origins - szó szerint nagyszerűen összerakta a Ubisoft, így nagy reményekkel vágytunk az immáron igencsak esedékes folytatásra is, ami Rayman Legends címmel néhány nappal ezelőtt került fel a boltok polcaira.


A Ubisoft érezhetően már a hosszas kihagyás utáni visszatérő epizóddal sem szeretett volna semmit a véletlenre bízni a legendás platformer kapcsán - amely két év múlva immáron betölti 20. életévét is -, így óriási szabadságot adtak a Ubisoft Montpellier csapatának, akik a sorozat megalkotóiként nagyon jól tudják, sőt mi több, mindig is tudták, hogy mi kell Rayman rajongóinak. Habár a 2011-es Rayman Origins egy kicsit másabb irányba vitte el a szériát, mint azt megszokhattuk tőle, így dominanciát élveztek az összetettebb pályák és a rajzfilmes megközelítés, ellenben radikális módosulásokkal azért nem találkozhattunk benne, emiatt a rajongók is könnyedén megszerették és remélték, hogy immáron ezt az utat követi majd a franchise.

Üsd, vágd, nem csontváz!

Üsd, vágd, nem csontváz!


Nem tévedtek nagyot, akik erre a reménysugárra fogadtak nagyobb összegben, lévén a nemrégiben befutott Rayman Legends szinte minden téren ott folytatja a kitaposott ösvényt, ahol elődje abbahagyta. Ez speciel éppen a történetre nem vonatkozik, de minden másban, főleg a játékmenetben már tetten érhető. A sztori szerint ugyanis Rayman és barátai éppen jól megérdemelt pihenőjüket töltik az előző rész megpróbáltatásait követően, mikor Murfy nevű jó barátjuk a legédesebb álmukból veri fel őket, hiszen bebizonyosodott, hogy az elődben kivitelezett óriási robbanást Bubble Dreamer - avagy Rayman világának legnagyobb gonosztevője - valahogyan mégis túlélte, és ismét arra tette fel életét, hogy megtestesült rémálommá varázsolja a mesevilág idilli hétköznapjait.

Murfy beszámolójából megtudjuk, hogy Bubble Dreamernek már sikerült elrabolnia és valódi rémálmokba zárnia egy halom Teensie-t és Lumot, akik egyfajta sajátos, már-már tündéri teremtmények, akik természetesen nem számíthatnak másra ebben a szorult helyzetben, mint Raymanre és évtizedes cimboráira. Hőseink természetesen egy másodpercig sem haboznak azon, hogy lustálkodjanak-e még egy kicsit, vagy inkább megmentsék a bajba jutottakat, így a mi vezetésünkkel a rövidke bevezetést követően - valóban olyan rövidke, hogy a játék indítása után fél perccel már a pályákon találjuk magunkat - megkezdődik a harc és az ügyeskedés mesevilág teremtményeinek megmentéséért.

Szemrevaló pálya, erre az a mamlasz meg úgy fut, hogy még a nyelve is kilóg...

Szemrevaló pálya, erre az a mamlasz meg úgy fut, hogy még a nyelve is kilóg...


A nagy kalandot egyébiránt természetesen Rayman oldalán kezdhetjük meg, de lassacskán újabb és újabb szereplőket is irányításunk alá vehetünk, így például Globox-szal is nekiláthatunk a pályák felfedezésének, amelyek szó szerint nagyszerűre és változatosra sikeredtek. Nem csak a látvány, hanem az összetettség tekintetében is egyszerűen csodálatos és lenyűgöző amit a Ubisoft kivitelezett az egyes szinteken, amelyek között ráadásul garantáltan nem találunk majd egyetlen egyforma darabot sem, sőt mi több, olyan nagyszerű felépítéssel rendelkezik mindegyik, hogy rendszerint széles mosollyal az arcunkon éljük majd át őket.

A kiváló és kreatív felépítés mellett - aminek köszönhetően akár szó szerint át is száguldhatunk a pályákon, de lehetőségünk lesz felfedezni rejtett zegzugait is - a Ubisoft csodaszép küllemet is varázsolt a különféle szintek lefestéséhez, így nem túlzás kijelenteni, hogy egyrészt a valaha készült legmesésebb és legszínesebb grafika vár ránk a Rayman Legends keretein belül, ami úgy néz ki, mintha gyermekkorunk legcsodásabb rajzfilmje hirtelen megelevenedett volna a képernyőnkön, de az aktuális kalandot és történetet mi meséljük el, a mi irányításunk alatt válik teljessé. Járjunk akár egy kísérteties kastélyban, akár egy sűrű erdő mélyén, akár egy a fantáziánkon alapuló helyszínen, biztosak lehetünk abban, hogy szemkápráztató élményben lehet részünk.

Fiúk, ezzel maximum ördögráját foghattok!

Fiúk, ezzel maximum ördögráját foghattok!


Természetesen nagyon jól tudjuk, hogy nem minden arany ami fénylik, ez pedig a Rayman Legends esetében hatványozottan igaz, hiszen itt nem aranyról, hanem a föld legnemesebb drágakövéről, egy igazi, szépen megcsiszolt és tökéletesen tálalt gyémántról van szó, ami szó szerint makulátlan játékmenettel is rendelkezik. Jómagam a második végigjátszás felénél járok, és még ennyi idő alatt sem tudnék egyetlen olyan negatívumot felhozni a felépített mechanizmus kapcsán, pedig volt, hogy ütöttem a billentyűzetet, de ez inkább saját hibámból, illetve türelmetlenségemből fakadt, semmint abból, hogy a Rayman Legends élménye ne lenne folyamatosan kiegyensúlyozott. Üres szavak helyett azonban lássuk egy kicsit konkrétabban is, hogy miről van szó!

A Ubisoft Montpellier - nem titkoltan - nem találta fel a játékkal a spanyolviaszt, ez tény, hiszen a Rayman Legends az oldalnézetes platformerek évtizedes kliséiből építkezik, de a lehető legjobban összeválogatott és a legjobbkor elsütött klisék ezek, amelyek nem válnak sem frusztrálóvá, sem unalmassá még hosszabb távon sem. Alapesetben három pillérre helyezhetjük a játékmenetet, amelyek közül az egyik az ügyesség, hiszen a pályákon rohanunk, ugrabugrálunk, falat mászunk, csúszkálunk, függeszkedünk, mindezt a továbbjutás érdekében. A rendre megjelenő vicces ellenfelek miatt a másik elem a harc lesz, hiszen a futkározás mellett néha be is sózhatunk egyet néhány csúnya szellemnek vagy bogárformának, attól függően, hogy éppen milyen koncepciót követ a pálya.

Mi olyan vicces Góliát?

Mi olyan vicces Góliát?


A harmadik pillért pedig a fejtörők jelentik, hiszen bár többnyire csak a főellenfeleknél, illetve a pályák rejtett zugaiban találkozhatunk velük, de mégis annyira fel tudják dobni a játékmenetet, hogy szó szerint kutatunk majd utánuk. Összesen egyébként 120 pálya található a Rayman Legends keretein belül, ami elsőre talán soknak tűnik, de mindegyiknek egyedi stílusa van, illetve rendelkezik legalább egy olyan sajátossággal, amivel más szinteken garantáltan nem találkozhattunk. Legyen szó egy új ellenfélről, egy fejtörőről, netán szélviharokról, amelyek megreptetik hősünket, vagy arról, hogy egy pálya sütiből készült, ezáltal képesek vagyunk szó szerint átrágni magunkat rajta, a Ubisoft Monpellier szó szerint zseniális kreativitását bizonyította az ötletes pályaszerkesztések során.

Nagy általánosságban egyébiránt kijelenthető, hogy az alkotás játékmenete szinte teljes egészében megegyezik a közvetlen elődben megtapasztalt nagyszerűséggel, de itt még jobb és még összetettebb lett minden, ha lehet ezt mondani. Egyetlen komolyabb újdonság, hogy a pályákon immáron gyakran segítségünkre lesz Murfy, egy kis zöld teremtmény is, akit közvetetten, egyetlen gombbal tudunk majd cselekvésre bírni, legyen szó éppen egy pálya megtisztításáról, egy platform eltolásáról vagy egy troll megcsiklandozásáról. Változatosságból tehát ezen a téren sem lesz hiány, akárcsak a minden pályán jelentkező nehezítő tényezőkből, hiszen lesz, amikor egy futótűz elől menekülünk a célba, míg máskor a ritmusokkal küzdünk, az ötletek terén itt is határtalanság mutatkozott a fejlesztők részéről.

Lehet, hogy erősebb vagy, de a lábszagodtól jobban félek!

Lehet, hogy erősebb vagy, de a lábszagodtól jobban félek!


Mit is mondhatnék ezek után a Rayman Legends-ről? Talán azt, hogy a szememben megszületett a 2013-as esztendő első olyan videojátéka, amelyre magabiztosan kiosztom a maximális pontszámot, hiszen amennyiben valami, akkor a Ubisoft Montpellier alkotása megérdemli ezt. Hogy miért? Mert egy percre sem válik unalmassá, mert csodaszép, mert innovatív, mert van benne kihívás, mert elképesztően változatos, nem utolsó sorban pedig fejet hajt a klasszikus Rayman-játékok előtt is. Mi kellhet még? Elképesztő teljesítmény!

PC-s tesztjeink nem készülhetnének el a Cooler Master perifériái, az ASUS ROG és az nVidia, valamint a Kingston termékei nélkül.

Rayman Legends / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Platformer
  • Megjelenés: 2013. augusztus 29.
  • Ár: 4.899 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • csodaszép küllem
  • klasszikus, de kiegyensúlyozott játékmenet
  • kreatív ötletek
  • elejétől a végéig mosolyt csal az ember arcára
  • haljak meg, de nincs
  • Hang
    10
  • Grafika
    10
  • Játszhatóság
    10
  • Hangulat
    10
10
Rayman Legends címmel néhány nappal ezelőtt került fel a boltok polcaira. '>
Rayman Legends címmel néhány nappal ezelőtt került fel a boltok polcaira. '>
17 hozzászólás

csirkee

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

Két napja belevágtam xbox-on ebbe a játékba és elsőre kb 2,5-3 órát játszottam vele. Nagyon tetszik mosolygó smiley ütős lett. Megérdemli a 10 pontot, de van, hogy felhúz, amikor 10-re sem sikerül valami...röhögő smiley

válasz erre

Danielkiraly

11 éve, 4 hónapja és 17 napja

Be kell majd szereznem!!!nyelvnyújtó smiley

válasz erre

kokasbalazs

11 éve, 5 hónapja és 15 napja

nagyok jó megvan nekem is !

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Annyira szeretem, nem tudom megunni!

válasz erre

valko2

11 éve, 5 hónapja és 26 napja

most kezdtük el (kedden) szobatársammal origins-t coopban, és már csak 1 pálya van hátra röhögő smiley a következő a legends lesz!

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Nem tudom, hogy az osszes origins-es palya benne van, de igen sokat meg lehet kapni a jatek elore haladtaval.

válasz erre

Neurotic

11 éve, 6 hónapja és 2 napja

Na végül sikerült megvennem 10.5 euróért! Még előtte végigjátszom az Origins aztán jöhet mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 2 napja

Nagyon bejövős nekem is de az év játéka címet azért én nem adnám neki...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 2 napja

Év játéka nálam! Ennyire összerakott platformjátékot még nem láttam!

válasz erre

csirkee

11 éve, 6 hónapja és 3 napja

azért ez egy igen jó játék lehet, ha 10 pontot ért el a GC-nél meglepett smiley meglepődtem! Ezek után tényleg játszanom kell majd vele!

válasz erre

badam10

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

Az utolsó kép melyik pályán készült?
Ilyen ajtóval sehol nem találkoztam..

válasz erre

TheLondon

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

Ha ennyire jó játék akkor lehet kipróbálom röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Rayman Legends
4.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profiljaManiac profilja