Las Vegasról a tavaly előtti őszig mindenkinek a pénz és a csillogás jutott először eszébe. Akkor érkezett meg a Rainbow 6: Vegas, amely egy más oldaláról mutatta be a szerencsejátékok fellegváraként számon tartott várost. Terroristák futkároztak az utcákon túszokat ejtve, és fegyverek ropogásától visszhangzottak a kaszinók melletti utcák. A helyszínre érkező kommandós csapat, élükön Logan Kellerrel nem csak a bűnözőket reformálta meg, hanem a Tom Clancy nevével fémjelzett sorozatot is.
A fedezékrendszer bevezetése, az intenzív akció, valamint a kifejezetten kommandósok által használt taktikák megjelenése (mint például a kötélről való leereszkedés, ablakon keresztül betörés) egy teljesen új mederbe terelték az addig szigorúan taktikára épülő játékmenetet. Sokan kétkedve álltak neki a játéknak, aztán nem sokkal később vérvörös szemekkel álltak fel a képernyők elől a hajnali órákban, hogy pár óra alvás után folytathassák a mentőakciót. És mikor véget ért a "szivárvány hatos" las vegas-i kalandja, mindenki szomorú volt.
A szomorúság után mindig öröm érkezik, ugyanúgy, ahogy egy sikeres játék után egy következő rész is szokott. Nincs ez másképp jelen esetben sem, nemrég megérkezett a
Rainbow Six: Vegas 2. A kettes szám a legritkább esetben kecsegtet jóval, hiszen ha valami mellé odabiggyesztik, akkor általában ugyanazt kapjuk, mint az első rész esetén, csak egy kicsit más formában. Persze ha a recept bevált, akkor nincs miért szégyenkezi, elég csak egy kicsit több sót és egyéb ízesítőszert hozzáadni, valamint a tálalásnál a dressingre odafigyelni, mert akkor nagy baj nem lehet. A megújult étket szívesen választják sokan, mert az előző is ízlett, ez meg még gusztusosabban is néz ki, hiába hasonló az íze.
De nézzük magát a játékot. A helyszín ismét Las Vegas, a terroristák gonoszabbak, mint valaha, ám a főszereplő ezúttal más. Egy Bishop fedőnevű kommandóst fogunk irányítani, aki maga mellett tudhat még két kiválóan képzett kommandóst is. A trió feladata most is a túszszabadítás, valamint a rosszfiúk terveinek dugába döntése különböző gyilkoló alkalmatosságok által. Bár közvetlenül csak magát a ?püspököt? tudjuk irányítani, a két társunk is nagyjából száz százalékig kontrollálható különböző parancsok kiadásával. Itt jön be a képbe a taktikai része a játéknak. Van egy szoba, ahova két ajtó vezet. Bent három terrorista áll, az egyik közvetlenül az ajtónál, egy másik fel-alá járkál, a harmadik pedig egy túsz kivégzéséhez készülődik.
Körbekémlelünk az ajtó alatt becsúsztatható száloptikás kamerával, majd kijelöljük az embereinknek, hogy behatolás után a túszhoz közeli embert támadják először. Ha ez megvan, akkor odaállítjuk csapattársainkat az ajtóhoz, felrakatunk egy C-4-es töltetet az ajtóra, és robbantunk. Az ajtó a robbanás hatására a mögötte álló embert azonnal elintézi, a civilhez közeli terroristát pedig egy lövéssel leszedik a társaink. Mi pont ebben a pillanatban a másik ajtót nyitjuk ki, ahonnan tökéletes rálátásunk van a harmadik célpontra, így azzal is könnyen végzünk. Mindez a másodperc tört része alatt, hihetetlen precizitással, valamint csapatmunkával. A kiszabadított túsz nem győz hálálkodni, mi pedig haladunk is tovább, hogy megtisztítsuk a terepet a megmaradt ellenállóktól. Jól hangzik, nem?
A küldetések során segítségünkre lesz a rengeteg apró kütyü, ami egy valamire való kommandósnak kijárhat. Van itt hőtérkép, ami egy pár percig mutatja a környéken lévő rosszfiúk pozícióját, de ellátnak minket hő és éjjellátó szemüveggel,valamint a fentebb már említett száloptikával is. Páncélokból is válogathatunk ezer fajta közül, valamint puskákból és pisztolyokból is annyi van, hogy a fegyverfetisiszták a mennyországban érezhetik magukat. Ezeket a gyilkoló eszközöket még fel is szerelhetjük különböző dolgokkal, mint a lézeres célzás, távcső, és egyébb nyalánkságok. Gránátokból is több típus van: a jó öreg ?bedobom és mindenki meghal a körzetben? típusútól a nagyot villanó elvakítóson át a füstgránátig találhatunk mindenfélét. Ezeket a dobóeszközöket érdemes használni, különösen akkor, ha túl sok ellenfél van a körzetben.
Ami sokaknak tetszhet, az a játék casual jellege, ami az első Vegas megjelenéséig egyáltalán nem volt jellemző a sorozatra. Addig ugyanis a csapatnak az összes apró mozdulatát ki kellett előre számítani, minden egyes új szobába való bejutás előtt alapos tervezésre volt szükség a feladat teljesítéséhez. Ennek vége, a Vegas ugyanis erősen az akció felé kanyarodott el. Nincs ez másként ebben a részben sem. Igen gyakran találkozhatunk olyan résszel, hogy egy tucat terrorista rohan felénk/ereszkedik le kötélen a tetőről/jelenik meg a semmiből. Legjobb barátunk ezúttal a fedezékbe bújás gomb lesz. Ez egy igen hasznos dolog, ugyanis ha nem lenne, akkor másodpercenként haláloznánk el a játék igen realisztikus menetének köszönhetően. Ha nincs rajtunk egy elég kemény páncél, akkor akár egy lövés is elég ahhoz, hogy az utolsó checkpointtól folytassuk tovább az akciót. A fedezék páncélnak is felfogható, de érdemes odafigyelni arra, hogy mi mögött lapulunk. Egyes dolgokat ugyanis simán átvisz egy erősebb fegyver, és a figyelmetlenségünk akár az életünkbe is kerülhet. Ez vica-versa is igaz: ha egy ellenfél volt annyira ostoba, hogy egy hirdetőtábla mögé bújik le fegyvert tölteni, akkor a megfelelő helyre lőve könnyen kiolthatjuk az életét.
Bár eléggé akcióorientált a Vegas 2, továbbá a sprint megjelenésével még gyorsabb is a menete, azért ne felejtsük el, hogy ez egy taktikai játék. Érdemes sokat lapítani, és embereinket irányítgatni, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor igen gyakran fogunk meghalni. A veszélyes helyzetekben legjobb módszer, ha társainkat küldjük előre. Egyrészt ha kiszúrják az ellenséget, akkor mesteri pontossággal lőnek a célpontra, másrészt meg lehet őket gyógyítani találat esetén. Nekünk azonban csak egy életünk van, ami a legjobb esetben is három bekapott golyót jelent (és mivel egy géppuskával sorozatot szoktak lőni, ezért a három golyó ugyanennyi másodperc alatt éri el a testünket).
Embereink intelligenciahányadosa valahol az egy és a kétszáz közötti skálán mozog, szerencsére az utóbbit gyakrabban éri el. Sajnos néha előfordul olyan, hogy lövik őket, de nem támadnak vissza, mert nem látják a célpontot (arrébb viszont véletlenül se mennének). Olyan is van, hogy előremész egy lépcsőn, elkezdenek rád lőni, te hátrálnál, de nem tudsz, mert az egyik szuperkommandósod mögötted áll, és egy tapodtat sem mozdul, megakadályozva ezzel a menekülés szégyenletes, de biztonságos lehetőségét. Ugyanakkor hihetetlen pontosan lőnek, gyakran megmentik az életedet, és olyan bűnözőket is kiszúrnak messziről, akikre nem is számítanál.
Az ellenfelekkel is hasonló a helyzet. Néha kilométeres távolságokból leszednek egy olyan fegyverrel, aminek nagyobb a szórása mint egy sótartónak, máskor meg bambulnak tovább, miközben tőlük egy méterre lévő társuk elhalálozik. Nagyon szélsőséges esetektől eltekintve azonban jól végzik a dolgukat, dobják a vakító gránátot, fedezéket használnak, megpróbálnak bekeríteni, és még sorolhatnám. A civilekről már nem tudok sok jót mondani: ha látsz egyet, akkor az azt jelenti, hogy csak másodperceid vannak segíteni, mert ki fogják végezni az ellenséges katonák. Ha ez megtörtént, akkor természetesen vége a játéknak, ami azért is baj, mert ilyen helyzetek nélkül is nehéz a Rainbow Six. Hab a tortán, hogy néha olyan őrültségeket csinálnak a védtelen állampolgárok, hogy elkezdesz szimpatizálni a terroristákkal, és megérted, hogy miért is akarták kivégezni őket.
Egy példa: az egyik nő akit kiszabadítunk, segít kinyitni egy ajtót. Bár Bishop azt mondja neki, hogy vigyázzon magára addig, amíg csapata megtisztítja a terepet, ő egyből berohan a legnagyobb tűzharc közepébe (vagy legrosszabb esetben: Bishop célkeresztje elé) hogy ott elkezdjen egy méteres körben futkározni. Nekem más fogalmam van a ?vigyázzak magamra? kijelentésről, de hát kinek a pap, kinek a papné.
Audiovizuális szempontból ugyanazt lehet elmondani, mint magáról a játékról. Egy feltuningolt változata az előző résznek. Kicsit szebb, kicsit jobb, de semmi extra a Vegashoz képest. Az emberek mozgása teljesen élethű, a helyszínek pedig olykor hihetetlenül látványosak, máskor meg kicsit puritánok. Apropó helyszínek: a Vegas 2-ben a legritkább esetben fogunk félkarú rablókat, vagy rulett asztalokat látni. Legtöbbször raktárakban, irodákban vagy az utcán zajlik az akció, de a háttérben a fénypompában úszó Las Vegas mindig látható, ami ad egy sajátságos hangulatot a játéknak. A fizika helyenként remekel, mint például az elhalálozások, vagy az átlőhető anyagok terén, míg máshol szinte nincs is (papírpoharat meglőttem egy asztalon, meg se mozdult).
A hangok, zenék viszont nagyon el vannak találva. Ezen a téren nincs szégyellni valója a programnak. A fegyverek hangja talán a legrealisztikusabb, amit eddig hallottam. A lövések ahogy átszakítanak egy hirdetőtáblát, vagy ahogy gellert kapnak egy fém felületen, nagyszerű hangulatot keltenek. A zenék pont megfelelnek a játék egyes jeleneteinek, és bár nincs bennük semmi különös, mégis nagyszerűen aláfestik a komolyabb szituációkat.
Az előző rész megmutatta, hogy lehet vért frissíteni az igen hosszú múltra visszatekintő sorozatban, a Vegas 2 pedig még tovább fokozza az élményt. Nem igazán nevezném teljes értékű második résznek, a kiegészítő szó jobban illene rá, de akinek tetszett az első rész, az már szaladhat is a boltba megvenni a játékot, csalódni biztos nem fog. Akinek pedig kevés a taktikai rész, az se csüggedjen, mert az Online része sokkal jobban meg fogja izzasztani, mint azt gondolná. A jackpotot ezúttal nem vitte el a Rainbow Six Vegas 2, ám egy jó nyereménnyel mindenképp felér.
