Prototype teszt

Alex Mercer nem gondolkodott el soha azon, mi lesz akkor, ha a világot pusztulás fenyegeti. Az ok egyszerű: Alex halott. Élettelen teste egy boncasztalon fekszik, arra várva, hogy a körülötte álló professzorok felnyissák porhüvelyét. Ám valami nem mindennapi történik. Alex hirtelen feltámad, és mivel tudja, érzi, hogy nincs rendben valami, ezért menekülni kezd. Miközben kifele botorkál az intézményből, sebei összeforrnak. Az épület határán hatalmas drótkerítés állja útját, üldözői már a nyakában lihegnek. Maga sem érti hogyan, de egy óriási ugrással az szöges akadály túloldalára kerül. Miután sikerül leráznia üldözőit, ezernyi gondolat árasztja el elméjét. Ki ő? Mi történt vele? Hogy lehetséges az, hogy egy perccel ezelőtt még halott volt, most pedig itt sétál Manhattan szívében? Az egyetlen biztos pont, amire emlékszik, az testvére Dana. Talán ő az egyetlen, aki tudhatja a válaszokat?

Szerencsés helyzetben vannak ebben a hónapban azok, akik kedvelik a szuperhősöket. A kiváló InFamous után megérkezett az Activision bábáskodása alatt készülő Prototype is, amely egy nem mindennapi kalandot és történetet tár mindazok elé, akik kicsit is nyitottak erre a témára. A helyszín ezúttal New York, főszereplőnk pedig egy nem mindennapi ember. Alex ugyanis egy alakváltó: képes arra, hogy ellenfeleit elnyelje, azok alakját imitálja, emlékeiket átélje. Fegyvere a teste: ha kell, több méteres csápokká változtatja karjait, vagy éppen sziklát, esetleg óriási pengét formál testrészeiből. Az álcázás nagymestere is ő, köszönhetően alakváltó képességének. Ha az egész hadsereg őt keresi, akkor egyszerűen beépül közéjük.


A Prototype az Activision előző játékával, a Wolverine-el ellentétben nem korlátoz be szűk folyosókra, a mozgásterünk a sandbox stílus hagyományaihoz illően egy több négyzetkilométeres város területére duzzad. Alex képes felfutni a falon, hatalmasakat ugrani, és a levegőben siklani, ha úgy kívánja meg a helyzet. Manhattan egyik feléből villámgyorsan átér a másikba akrobatikus képességei miatt. Talán a Spiderman játékokhoz lehetne leginkább hasonlítani a mozgás dinamizmusát, és egy kicsit a játékot is. A lőfegyveres harcoknak csak minimális szerepe van, Mercer ugyanis a közelharcban van leginkább otthon. A fejlődési rendszer is hasonlatos a Pókember 2 számú játékváltozatához. Sikeres küldetések után, minden egyes ellenfél legyőzéséért és egyéb elvégzett feladatért úgynevezett Evolution pont lesz a jutalmunk, amit aztán a karakterlapon tudunk elkölteni különféle tulajdonságokra. Ezek lehetnek kombók, speciális képességek, alakváltó képességek, és még rengeteg minden. A játék legnagyobb varázsa ez,hiszen egy idő után annyi lehetőség szakad a nyakunkba, hogy csak kapkodjuk a fejünket az újonnan megnyílt dolgok láttán.


Alex szabadulásával párhuzamosan valami más is elindul a városban. Egy vírus kezd el terjedni, amely az embereket örjöngő zombikká változtatja. Manhattan-t vesztegzár alá helyezi a hadsereg, hogy izolálják a még meg nem fertőzött területektől. A háború megindul az utcákon, amely csak tovább rontja alakváltónk esélyeit. Kezdetben a város csekély része fertőzött csupán, de ahogy halad a történet, úgy növekszik a fertőzött alanyok száma is. Az átlagos zombik mellett utunkba kerülnek a Hunterek, amelyek épületeket másznak meg, és akár egy tank elpusztítására is képesek. Ránk nézve is ők a legveszélyesebbek, hiszen akár egy példány is drasztikusan lecsökkentheti az életerőnket. Mondanom sem kell mi történik akkor, ha egyszerre négy-öt rohan felénk a nyílt utcán..

..éppen ezért a játék fontos része a menekülés is. Gyakran hívnak ránk az emberek úgynevezett Strike Team-eket is, amelyek ellen kezdetben a legjobb, amit tehetünk, hogy elfutunk előlük. Ha sikerül olyan helyet találni a városban, ahol éppen nem látnak minket, akkor gyorsan civilnek vagy katonának álcázhatjuk magunkat, így megtéveszthetjük üldözőinket. Katonává változni többszörösen kifizetődő, hiszen nem csak a hagyományos fegyverekkel tudunk ilyen módon bánni, hanem az ő CB-jüket használva légi csapást kérhetünk bizonyos területekre. A legjobb móka talán mégis az, hogy ezzel az álcával megvádolhatunk más zsoldosokat, hogy ők az alakváltók. Így a figyelem egy rövid időre szerencsétlen delikvensre terelődik, ezáltal könnyebbé válik egy, a közelben lévő célszemélyt rejtve elnyelni. A lopakodásnak gyakran kulcsfontosságú szerepe van, hiszen bizonyos feladatokat jóval könnyebb így elvégezni, mintha végigpusztítanánk a körzetben mindent és mindenkit. Ha rejtve végzünk el egy mission-t, akkor jóval magasabb EP lesz a jutalmunk.


Ha valaki csak és kizárólag a fő küldetésekre koncentrál, akkor a játékidő sajnos nem több nyolc-tíz óránál. Egy feladat hosszúsága öt és tizenöt perc között van, elhalálozni pedig a legritkább esetekben fogunk. Ha mégis így lenne, akkor sincs baj, hiszen a játék bőkezűen bánik a checkpointokkal. Aki hosszabb szórakozásra vágyik, az felkeresheti a megannyi mellékküldetés egyikét. Ne várjon senki sokat: a hasonló játékok kliséire bukkanhatunk New York városában. Ezek közül egy-kettő mintegy fél óráig még szórakoztató is tud lenni, de egy idő után inkább a fásultság fog eluralkodni rajtunk, mint az izgalom. Ezek között a feladatok között találkozhatunk öncélú mészárlással, idegesítő checkpoint versenyekkel, azonban a legnagyobb szívfájdalmam mégis az, hogy az egyik legötletesebb mellékküldetés, azaz az ?elnyelés? két-három alkalom után érthetetlen módon ismétlődni kezd, mégis új feladatnak van beállítva.


Érdekes része még a játéknak az, ahogy maga a történet felépül. Minden fő küldetés tovább visz minket a sztoriban, de a teljes kép akkor fog igazán összeállni, ha a városban fel-alá járkáló, piros fejikonnal jelzett célszemélyeket elnyeljük. Ilyenkor az ő emlékeiket átéli Alex is, így a múltból és a jelenből is fontos részleteket tudhatunk meg. Ezeket az emlékképeket a Web of Intrigue-ben tárolhatjuk el, és nézhetjük vissza újra. Ahhoz, hogy kiderüljön, mi történt hősünkkel, nagyjából az egész hálót meg kell töltenünk emlékekkel, ami nem lesz egyszerű, tekintve hogy becslésem szerint száznál is több memóriablokk található a hálóban. Ezek a kisfilmek elég hatásosak tudnak lenni, villámgyorsan váltakozó, de homályos állóképekből és hangfoszlányokból állnak.

A vizuális összhatás sajnos közel sem sikerült annyira tökéletesre, mint a játékmenet. Bár Alex rendkívül stílusosan néz ki (az utóbbi idők egyik legeredetibb karakterének tartom) és óriási effektparádét láthatunk minden egyes pillanatban, a környezet eléggé sivárra sikeredett. New York épületei között ugyan fel lehet ismerni megannyi híres épületet, de nagyjából mindenhol ugyanazokat a házakat látjuk, így a tájékozódás térkép nélkül meglehetősen nehézkés. Ha a talajhoz közel maradunk, már egy kicsit jobb a helyzet, hiszen láthatóan él a város, és ez talán a leghangulatosabb része a látványnak. Talán még soha nem láttam ilyen szintű pánikot, ami a játék felétől érzékelhető a városban. Emberek EZREI futnak fejvesztve a zombik elől, autók rohannak egymásba egy hatalmas tömegkarambolba a kereszteződéseknél, több tucat tank és helikopter támadja a mutáns lényeket. Ennek ellenére kár, hogy civilekből 2-3 fajta van, és autókból sem számoltam meg sokkal többet. Az épületek textúrái finoman fogalmazva is hagynak kívánnivalót maguk után, a füstoszlopok pedig hosszú idő óta a legcsúnyábbak, amiket játékban láttam. Az átlagos grafikáért cserébe viszont még akkor sem esik le a képfrissítés, amikor tényleg milliárdnyi ember, jármű és robbanás van egyszerre a képernyőn.

Mégis, ha a nagy összképet nézzük, akkor a stílusos szó jutna először eszembe. Tetszett, hogy a fertőzött részekhez közeledve az Oblivionhoz hasonlóan bevörösödik az égbolt, varjúseregek köröznek az épületek felett. Hogy Alex bármit csinál, az megjelenik a házak falán és az utakon. Amikor a legerősebb, úgynevezett Devastator képességeinket használjuk, akkor minden felrobban a körzetben. És az is tetszett, hogy nem igazán spóroltak a vérrel a készítők, hiszen gyakorlatilag félbetéphetjük, összelapíthatjuk, szétmarcangolhatjuk az ellenfeleinket.

A Prototype egy olyan játék, amit minden szuperhős rajongónak, sandbox kedvelőnek örömmel ajánlok. A dinamizmusát leginkább egy Bourne filmhez tudnám hasonlítani, a játékmenetet pedig valamiért a Spiderman sorozathoz (pénzt nem tennék rá, de szerintem ugyanazt az engine-t használja). Alex története nem csak mesterien megkomponált, hanem élvezetes, pörgős, és látványos is. Ha nem a részleteket, hanem a nagy egészet nézzük, akkor nagyszerű élményt nyújt. Csak ezeket az átkozott checkpoint-race mellékküldetéseket felejtenék már el a játékfejlesztők?