Planet 51 teszt

/>Mire számíthatunk a Planet 51 konzolba helyezése után? Figyelembe véve azt a tényt, hogy ismét egy filmadaptációval van dolgunk, semmi jóra. Az elmúlt évtizedben egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan játék volt jónak mondható, ami egy film alapján készült. De ne legyünk pesszimisták, tekintsünk el attól, hogy ismét egy olyan produkcióval van dolgunk, amit érezhetően a kényszer szült, s nem az alkotóvágy. Pedig az alapötlet nem is lenne rossz, hiszen egy igazán érdekes elgondolás a fordított felállás, hiszen ezúttal az emberek a betolakodók abban a világban, amely megszólalásig hasonlít a mienkre. A különbség mindössze annyi, hogy az ötvenes évek amerikai idilljére emlékeztető városkában a fű mellett a lakosság is zöldebb. És ezúttal nem a környezettudatosságról beszélünk.


A Planet 51-ben nagyrészt a bolygó egyik fiatal lakóját, a Lem névre hallgató ?földönkívülit? irányíthatjuk. A játékmenet mi másra is hasonlítana, mint a GTA-ra, bár közel sincs benne annyi mélység, mint a Rockstar sikerjátékában. Ez persze nem lenne akkora gond, hiszen ezúttal is a fiatalabb korosztály számára készült a játék, a probléma mindössze annyi, hogy az 51-es bolygó olyan dolgokon csúszik el, amitől egy jobb érzésű 8 éves gyerek először ásító, később pedig sírógörcsöt kap. Lássuk, mitől válik egy jól induló történet rémálommá, és miért érzi úgy az ember egy idő után, hogy inkább egy űrhajó alkatrészeibe kellett volna beolvasztani a játékot tartalmazó lemezt. A legnagyobb probléma, a Wii gyakori rákfenéje, ezúttal is az irányítás.

A játékidő legnagyobb részét vezetéssel fogjuk tölteni. Ez egészen szórakoztató lehetne, de a mindenféle kreativitást nélkülöző és egyfolytában ismétlődő feladatok hamar elvehetik a kedvünket a játék ezen részétől is. A legtöbbször annyi a feladatunk, hogy eljussunk egy pontig a városban, felszedjünk valamit, majd visszajussunk oda, ahonnan indultunk. Nem csak az a probléma a vezetéssel, hogy mókuskerékben érezzük magunkat a küldetések miatt, hanem az irányítás is gyakran borsot törhet az orrunk alá. Az autók első ránézésre tipikus amerikai benzinfalók; a különbség annyi, hogy ezek a járművek képesek a levegőbe emelkedni. Ez eddig még rendben is lenne, mivel azonban a vezetés esetében kifejezetten érzékeny a Wiimote, ezért gyakran azt vesszük észre, hogy egyfolytában ugrálunk a kocsival. Különösen nagy baj ez akkor, amikor a játék megannyi versenye közül benevezünk egybe; ha egy ilyen küldetésben egyfolytában ugratunk, akkor esélyünk sincsen. Éppen ezért az ember arra koncentrál, hogy még véletlenül se mozdítsa fel a kontrollert, s ez a lecsökkent koncentráció miatt ismét hibák tömkelegét idézheti elő.


A játékban rengeteg dolgot csinálhatunk, ami nem kötődik szorosan a vezetéshez, küldetéseknek nincs híján a program. Az egyik ilyen az újságkihordás, amit a fejlesztők igyekeztek élethűen megvalósítani; olyan mozdulatot kell tennünk a kontrollerrel, mintha eldobnánk a papírhalmazt. Egy másik típusú feladatban lassan mozogva kell könyveket vagy tálcákat egyensúlyozni. Ezek a küldetéstípusok se lennének rosszak, azonban az autó irányításával szemben ilyenkor érzéketlen a kontroller, későn reagálja le a mozdulatainkat, ami miatt kifejezetten nehéz a látszólag könnyű feladatok kivitelezése. Mindennek tetejébe az ilyen küldetések kifejezetten sok időt emésztenek fel, ami miatt a magas vérnyomással megáldott játékosoknak egekbe szökhet a vércukorszintje.

Lem mellett a film két másik szereplőjét, az amerikai űrhajós Chuck-ot, valamint a Rover nevű robotot is irányíthatjuk néha. Velük játszva olyan érzésünk lehet, mintha a fejlesztők azzal kísérleteznének, hogy mennyi ideig bírjuk üvöltés és törés-zúzás nélkül. Mindkettőjüknél elmondható, hogy a kamera mozgatása rettenetesre sikerült; s ezt csak tetézi, hogy olyan közel van az aktuális karakterhez, hogy emiatt a környezetünket nem látjuk elég tisztán. Ez különösen akkor válik frusztrálóvá, amikor a robotot irányítjuk. Rover feladatai olyan izgalmakat rejtenek, mint például kövekből anyagminta-gyűjtés, vagy bizonyos tárgyak scannelése. Közben hajszálvékony rámpákon, szakadékok mellett kell manővereznünk, így a kamera közelsége és lassú reagálása miatt sokszor kezdhetünk újra egy adott szakaszt. Illetve nem is olyan sokszor, hiszen hála a tervezőknek, három hiba után lehetőségünk van átlépni a küldetéseket. Chuck irányítása is hagy némi kívánnivalót maga után, őt irányítva gyakran kell vezényszóra megnyomni egy gombot, vagy a Wiimote-ot elmozdítani adott irányba. Itt egyedül az oldalirányú kontroller-rázással gyűlhet meg a bajunk, de sebaj, hiszen ezúttal is átléphetjük pár hiba után a küldetést.

Ami különösen zavaró a Planet 51-ben, az a történetvezetés. Rendben van, hogy animációs film alapján készült a játék, de mintha elvárnák tőlünk, hogy nézzük meg a mozis verziót, mielőtt leülünk játszani. Aki nem nézte meg a filmet, az aligha fogja érteni, hogy mi miért történik. Könnyen elveszíthetjük a fonalat, ha nekiállunk a számtalan mellékküldetésnek, s az átvezető-filmek se könnyítik meg a dolgunkat. A legtöbb ilyen animáció pocsék szögből jeleníti meg a karaktereket, a hang meg mintha csúszna néhány helyen. Bár nem láttam a Planet 51 filmet, van egy olyan érzésem, illetve reménykedem, hogy nem ugyanez a csapat felelős a mozis változatban a szinkronhangokért. Az unott, jellegtelen hangú színészek hangjátéka miatt a poénok egy része elveszik, pedig a humor fontos része az ilyen jellegű játékoknak.

A zenék cserébe egészen jóra sikerültek, ahol kell, pergősek, máskor nyugodtabb, kissé lökött muzsikák emelik egy kicsit a hangulatot. A játék egyéb hangjairól már nem lehet túl sok jót nyilatkozni, hiszen lépten-nyomon ugyanazokat a hanghatásokat halljuk, s nem éppen a minőségükkel hívják fel magukra a figyelmet. Grafikailag az átlagos Wii-s játékok színvonalát hozza a Planet 51, nincs benne semmi kimagasló, de nem is néz ki rosszul. A színes-szagos földönkívüli városka kifejezetten tetszett, a karakterek is egészen jól néznek ki, viszonylag részletesen ki vannak dolgozva, viszont egyes helyeken rettenetes textúrákat láthatunk. Ami mellett nehéz szó nélkül elmenni, az a képfrissítés, ami gyakran ingadozik. Különösen akkor kezd el szaggatni a játék, amikor autóval száguldozunk a városban, ami kifejezetten zavaró, ha éppen versenyzünk valakivel.

Azért ne gondoljátok, hogy annyira rossz játék a Planet 51, hiszen vannak benne jó momentumok, de sajnos túlságosan ritkán, s nem ezekre fogunk emlékezni, amikor pár óra alatt a történet végére érünk. Van többjátékos lehetőség is, ahol versenyezhetünk egy barátunkkal, vagy akár egy roncsderbire emlékeztető játéktípust is kipróbálhatunk, de igazából egyik se nyújt fél óránál hosszabb szórakozást. Biztosan lesz olyan, akinek tetszik a Planet 51, s el kell ismerni, hogy az animációs filmekből készült játékok közül nem ez a legrosszabb, amivel találkoztam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha játékot akarunk venni akár magunknak, akár kisebb gyerekeknek, akkor ez a produktum az ideális választás.