Persona 3 Reload teszt

A Persona 5-tel foglalkoztunk már eleget, illetve igazából leteszteltünk már mindent, ami hozzá köthető (és ez nem kevés cím). Korábban górcső alá vette Garga a P4 PC-re szánt változatát is - ez a változat szintén remek pontszámokat zsebelt be. Most viszont még ennél is régebbre nyúlunk vissza, ugyanis befutott hozzánk a Persona 3 Reload tesztpéldánya, aminek eredeti változatáról meglehetősen kevés szó esett eddig.

Ami igazából furcsa, mert ezzel vette kezdetét tulajdonképpen a "modernizált" forma, az Atlus itt fektetett le egy csomó olyan alapot, amit még a P5 is bőven használt. Arról nem is beszélve, hogy iszonyatos balhéval indult anno a cucc. Ugye itt nagyjából az a lényeg, hogy gimis lányok és fiúk igyekeznek a világot megvédeni a pusztulástól az úgynevezett Personák megidézésével, miközben élik mindennapi életüket. Nos, a 2006-ban megjelent rész első szpotjában egy feltűnően csinos, középsulis lány ült zokogva a fürdőszobában, miközben egy pisztolyt tartott a fejéhez és azt mondta, hogy meg tudod csinálni.

Nahát, milyen fura utca

Ez nyilván kiverte a biztosítékot minden szervnél, de ahhoz meg már késő volt, hogy változtassanak rajta, mert igazából az egész játék lényege erre épül. Szóval volt botrány, de ettől még rendkívül sikeres lett a cím mind a tesztelőknél, mind pedig a kasszáknál. Szintén érdekesség, hogy érkezett egy PSP átirat is, viszont az olyan szinten volt lebutítva (statikus képek a bejárható helyszínek helyett, hogy csak egy példát hozzak) minden pozitív hozadéka mellett, hogy már-már szentségtörésért kiáltott.

Ebből érkezett tavaly egy definitív kiadás, ami roppant csúfosan megbukott, de ez nem szegte kedvét sem a kiadónak, sem pedig a fejlesztőnek. Így érkezünk el tehát jelen tesztünk alanyához, a P3 Reload-hoz. A trailerek és videók alapján nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy akkor most ez egy teljes remake, azaz mindent az alapoktól építettek újjá, vagy pedig csak egy csilivili grafikával megtámogatott remake. Nos, az igazság valahol félúton van. A Reload igazából jóval közelebb áll az utóbbi kategóriához: a külcsín teljesen megújult, minden szegmensben, de érkezett bőven áramvonalasítás a játékmenethez, illetve bővült is új opciókkal.

Ugyanakkor például elvették azt az opciót, hogy női főszereplővel is letoljuk a kalandot, amit valahol megértek (ez szintén a PSP variáns hozadéka volt eredetileg) mert az további fejlesztésekkel járt volna, de azért, ha már ennyibe kerül, illett volna valami definitív tartalmat összegereblyézni hozzá. A sztori ellenben továbbra is meglehetősen komor: néma főhősünk ahogy megérkezik Tatsumi Port Island-re, egy Japán városba, másodpercek alatt szembesül azzal, hogy itt valami nagyon nem kerek.

Oké, ez eddig jól kezdődik

Eleve nem működnek az elektronikus eszközök, másrészt az út szélén álló koporsók szintén furának mondhatóak, harmadrészt pedig vérben úsznak az utcák. Ez nyilván nem zökkent ki minket, így megérkezünk a számunka kijelölt koleszba, ahol hamar kiderül pár turpisság. Létezik egy rejtett, huszonötödik óra, a "Dark Hour" ahol mindenféle szörnyek lepik el az utcákat illetve a helyi suli (ahova amúgy mi is fogunk járni), a Gekkoukan High helyén egy égig érő épület, a Tartarus nő ki a földből.

A koliban él pár diák, akik megalapították a SEED nevű katonai egyletet, mert ők azok, akik a Personájuk segítségével eredményesen tudják hatástalanítani a dögöket. Persze minket is azonnal bevesznek, így adott a feladat, hogy felderítsük az épületet és a végére járjunk ennek az egész rémálomnak. A történet igazából nagyon jó. Sokkal komorabb és felnőttesebb, mint mondjuk a P5 esetén (bár abban is vannak necces pontok), viszont a kezdeti lendület után brutál módon leül.

Nagyjából 15-20 órányi játékidő után derül ki például, hogy miről is szól ez az egész. Bár a többi rész sem épült fel gyorsan, ez még hozzájuk képest is lassú, szóval abszolút türelem kell hozzá. A játékmenet alapjai szinte semmit sem változtak. Nappal suliba járunk és éljük egy normális(nak mondható) diák életét: tanulunk, klubbokba járunk, a barátainkkal lógunk, részmunkaidős melót vállalunk, satöbbi. Amint beüt az éjszaka, egyből kibővül az egész a Tartarus bejárásának opciójával, de erről később.

Nem biztos hogy ez tetszeni fog szörnyella

Persze ez szintén csak opcionális (de nyilván a sztorit ez viszi előrébb), szóval, ha olyanunk van, mehetünk bulikázni, esti munkát végezni, különféle játékokkal játszhatunk, satöbbi. Fontos, hogy mindkét napszakban csak egy-egy tevékenységre van lehetőségünk, tehát alaposan meg kell fontolni, mire fordítunk időt. Ez volt az első Persona játék, ahol megjelentek a szociális skillek, valamint a Social Link nevű dolog, ami ugye a különféle ismerősökkel kötött barátságunk mérőfoka. Az előbbiből itt még csak három ilyen van (bátorság, tudás, sárm), viszont ezek fejlesztése elengedhetetlen egy csomó opció megnyitásához.

Az utóbbi segítségével tudjuk egyrészt a megidézhető vagy fuzionálható Personák erősségét befolyásolni, illetve így ismerhetjük meg az adott szereplő sztoriját. Ezek között igazából nincs unalmas és a cukormázas felszín alatt mindenhol komoly traumák húzódnak meg - de poént nem lövök le sehol, rátok hagynám ezeknek a kiderítését. Ahol viszont valamennyire elvérzik a stuff az sajnos pont a gerince, azaz Tartarus felderítése és maga a harc.

Ez igazából azért gond, mert már az eredeti kiadásban is ez volt az egyik legnagyobb hiba, lévén piszkosul hamar olyan monotonná vált, hogy sírni tudtak az akkor tesztelők. Nos, a helyzet azért valamivel jobb most, de ettől még azért nem az igazi. Tehát ha úgy döntünk, hogy nekivágunk, akkor a bejárat lábához kerülünk, ahol tudunk a játszható szereplők között variálni (egyszerre négyen csapathatjuk).

Mindig csak a míting meg a szkillseríng!

Itt igazából annyi a feladatunk, hogy megmásszuk addig az egészet, amíg lehet és eljussunk két szint közötti határmezsgyére, ami először blokkolva lesz. Utána meg kell várnunk mindig a teliholdat, jön majd valami főellenség, akit, ha legyűrűnk akkor mehetünk a feljebb lévő szintekre.

Ez már így leírva sem hangzik túl izgalmasan, de élőben sem sokkal jobb. Az elején egy-egy emeleten át lehet rohanni három-négy perc alatt, mert túl sok felfedezni való nem lesz. Nagyjából húsz-harminc szintenként vannak a már említett blokkolások, utána egészen várnunk kell a teliholdig, hogy tovább tudjunk haladni. Persze megpróbálták feldobni azért, például új design elemeket kaptak a lokációk, vannak extra párbeszédek, satöbbi.

A bunyó alapvetően szintén monoton. Minden ellenségnek van valami gyengéje, amit, ha eltalálunk, akkor lehetőségünk van csapni újra (ez volt ugye a One more a P5-ben). Ha mindenkit földre viszünk, akkor jöhet az All-out attack, ami a sima nyamnyamokat azonnal likvidálja, de a nagyobb dögök is szép sebzést nyelnek be. Főhősünk egyszerre több Personát képes magánál tartani, akiket a jól megszokott Velvet Room-ban tudunk fejleszteni fuzionálással - minél magasabb egy Personához tartozó Social Link, annál erősebb lesz a végén.

Ganxsta Zolee is megmondta már korábban

Egyébként pedig az összes metódus klasszikus JRPG, szóval ezen valószínűleg senki sem fog meglepődni. Így visszaolvasva talán a kelleténél kicsit borúsabb képet festettem, mert annyi mindig lesz azért a felfedezésben, hogy az adott egység végére érjünk. Plusz közben vannak teleportok, így, ha tele van mindenünk, akkor folytathatjuk majd egy másik napon. Sajnos itt nagyon visszaköszön, hogy nem az alapoktól lett felújítva a cucc.

Persze, átrendezték a teljes kezelőfelületet, meg jöttek új funkciók, amik felgyorsítják az összecsapásokat, de ettől még sajna nem lett izgalmasabb. Viszont a sztori miatt annyi tényleg mindig lesz benne, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra. Nagyjából őszig-télig kell kibírni ezt, aztán nagyon beindul. A külcsínen viszont érezhetően rengeteget dolgoztak. Újak az animációk, a szereplők, a portrék, Tartarus, szóval a legtöbb dolog.

Ettől még persze nem lesz tripla A kategória, mert például a bejárható terepre érezhetően kevesebb erőforrás jutott, így azok helyenként nagyon el tudnak ütni az amúgy menő szereplőktől. Meg az is tény, hogy nem mindenkinek tetszik majd a program elég erősen ázsiai beütésű dizánja. A Persona 5 például sokkal nyugatibb volt ezen a téren, de érezhető, hogy próbálták az itteni elemeket is ahhoz közelebb hozni, csak nem eléggé.

Mit nekem színesfém!

Ami miatt viszont nem kaphat több pontot a Reload az igazából az archaikussága. Nagyon érződik mind a párbeszédeken, mind a történetvezetésen, mind pedig minden máson, hogy a szériának ez volt az a darabja, ami lefektette az alapokat és az eredeti ugye 2006-ban látott napvilágot, amikor még egészen mások voltak a szabályok. Azért ne értsetek félre: a hét és fél pont egy bőven több mint korrekt játékot takar, hiszen a története remek, a bunyó hozza a klasszikus RPG-k hangulatát, a külcsín végre 2024-es szint, a felcsendülő zenék meg zseniálisak.

Viszont a már emlegetett hibák is ott vannak. Ha valamiért korábban kimaradt, de amúgy bírod a zsánert, akkor a kissé borsos ár ellenére is simán zsákold be, mert nem fogsz csalódni. A rajongóknak nyilván kötelező, mert őket az új opciók simán be tudják vonzani. Én tényleg jól szórakoztam, de valahol, legbelül egy nagyon picit csalódott vagyok - és őszintén remélem, hogy most már a következő, sorszámozott folytatásról is kapunk infókat, mert kezd egy kicsit elég lenni a mindenféle mellékvágányból meg remake-ből.