Open Me! teszt

Bár neve alapján az Open Me! borítéknyitós játéktól kezdve a patológus-szimulátorral bezáróan bármilyen program lehetne, a játék célja nem más, mint hogy virtuális dobozokat nyissunk ki. Izgalmasan hangzik, nem? Nos, ennyi alapján nem igazán, azonban ha hozzáteszem azt is, hogy mindezt a kiterjesztett valóságban kell játszanunk, mindjárt másképp nézhetünk a programra. Az alapjátékhoz csupán egy Vitára, na meg némi szabad helyre van szükségünk, ahol könnyen mozoghatunk, az Open Me! ugyanis nem követeli meg az AR kártyák jelenlétét, bár erősen ajánlja, és én is így teszek, de erre még később visszatérek.

A játék gyorsan letudja az alapokat

A játékban nem kapott helyett semmilyen sztori (mondjuk író legyen a talpán, aki ehhez tudna valami értelmes keretet összehozni), a célunk nem más, minthogy a lehető legrövidebb idő, és legkevesebb érintéssel kinyissuk az előttünk megjelenő ládákat. Míg eleinte csupán egy fedelet kell felhajtanunk, vagy egy gombot megnyomnunk, a későbbiekben különböző csapdák (például forgó pengék) és biztonsági eszközök (például kamera, ami mindig felénk fordítja a dobozt, ellehetetlenítve ezzel a hátuljának a megvizsgálását) próbálnak keresztbe tenni nekünk. A játékban emellett helyet kapott egy kooperatív mód is, azonban mivel a közelemben senki másnak nincs Vitája, ezt a funkciót nem bírtam kipróbálni.

Az élvezetes játékhoz mindenképpen AR-kártyákra van szükségünk

A játék tehát meglehetősen egyszerű, azonban magában hordozza a nagyszerű faktort is. A legerősebb pontja egyértelműen a felfedezés, hiszen nem egy doboz felett állva fogunk hosszú másodpercekig, vagy akár percekig azon töprengeni, hogy "ezt a ládikót mégis hogy a fenébe nyissam ki?". Érdemes legalább pár négyzetméternyi szabad területet kijelölnünk a szórakozásra, ugyanis míg eleinte elég, ha csak egy helyben állva bökdössük a képernyőt, később aktívan mozognunk kell; körbejárni a dobozt, és kicselezni a biztonsági eszközöket.

Ja igen, a porszívózás kimaradt

A korábbi AR-es tapasztalataimat számba véve kijelenthetem, hogy a játék kiválóan kezeli a kártyákat. A stabilitással semmi problémám nem akadt, egyedül akkor tűnt el a doboz, amikor nagyon közel vittem hozzá a Vitát, és kikerült a kamera látószögéből a fehér alapon fekete négyzetekkel tarkított lap.
Mint azt korábban már említettem, a játék nem követeli meg az AR-kártyák használatát, de erősen javasolja. Bár valóban elkezdhetjük a játékot a lapok nélkül is, a stabilitással bőven akadnak gondok. A különböző indexpontok pozicionálása sem megy fényesen, de még ha sikerül is rendesen elhelyeznünk őket, a doboz a Vita mozgásával párhuzamosan el fog mászni a térben, eléggé megnehezítve ezzel a játékot. Ebből kifolyólag azt javaslom, hogy kaparja mindenki elő a szekrényből a lapokat, vagy nyomtasson új jelölőket, mivel nélkülük eléggé visszaesik a játék élvezeti faktora.

Biztonságban érzem magam

Az Open Me!-n elég hamar végig lehet rágnunk magunkat, egy rövid délutánnál tovább nem igazán tud lekötni minket. A próbálkozás mindenképpen érdekes, és örvendetes, azonban az AR-technológiára még ráfér a fejlődés. Jobban tetszett volna a játék, ha például nem a Vita képernyőjét kell tapicskolnunk (sokszor nem vette be egy-egy érintésemet), hanem a "valódi" dobozt nyitottuk volna fel a kamera előtt. Úgy vélem, hogy a kiterjesztett valóság egyelőre még csak techdemóként állja meg a helyét, és inkább lenyűgöz, mint valóban leköt, azonban az Open Me! hasonló játékok jelenthetik az előszelét egy újfajta szórakozási formának. Képzeljetek el egy AR-szemüveget, és egy szobát tele AR kártyákkal. Jól hangzik, azonban amíg ez nem következik be, addig itt van nekünk a SEC Studios Japan játéka. Bordaterpe... akarom mondani dobozfedélre fel!