Omerta: City of Gangsters teszt

Szeretem a maffia filmeket. Persze azért nem olyan magas szinten, hogy úton-útfélen Marlon Brandót idézzek, vagy éppen Tony Montanás pizsamában aludjak, de mindig is tetszett, amikor élettörténetek peregtek le a szemem előtt. Láthattam a főszereplőknek nemcsak a felemelkedését, de sokszor a bukását is, mialatt olyan utat jártak be, amelynek bizony megvolt a maga romantikája. Ha valakinek hasonló érzései vannak a maffia filmekkel és történetekkel kapcsolatban, és szívesen kipróbálná magát a szervezet fejeként, megteheti a Haemimont Games legújabb játékában. Tommygunra fel!

Az Omerta: City of Gangsters egészen 1920-ig röpíti vissza az időben a játékost. A helyszín az Egyesült Államok, ahol ekkortájt a szesztilalom keserítette meg a lakosság életét. Főhősünk, az általunk generált, azonban még véletlenül sem név- és arcnélküli bűnözőpalánta Szicíliából érkezik egy jobb élet reményében. Persze a jobb életet nem mosogatóként képzeli el, ezért kihasználva a szesztilalom miatt kialakult lakossági igényt, beszáll ő is a feketekereskedelembe, hogy egyre feljebb lépkedve a ranglétrán ő legyen a környék feje.

A lézerpisztoly menő dolog volt már a '20-as években is

Az Omerta egy ízig-vérig menedzserprogram, amely kiváló ötleteket valósít meg olyan borzasztó módon, hogy az összkép egyszerűen élvezhetetlen. Persze meglehet, hogy a készítők úgy gondolták, hogy stílusosan berúgva fogjuk játszani a játékot, mivel azonban nem árt józanul nekikezdeni a kerület meghódításának, inkább hanyagoltam a Godfather koktélok összedobását, és mindkét kezemmel megragadtam az egeret, hogy teljes odafigyeléssel csempészhessem az italokat. Miután pedig rájöttem, hogy két kézzel bizony nem lehet egerészni, az egyikkel elengedtem, és a megtámasztottam a fejem, mielőtt elaludtam volna játék közben.

A játékmenet két nagy szegmensre tagolódik, a gazdasági részre, valamint a harci szituációkra. Mint azt említettem, a játék menedzserprogram, a címe éppenséggel Mafia Tycoon is lehetne, mivel a stílus szinte minden eleme megtalálható benne. Kezdetben csupán egy kis házzal verünk gyökeret a szomszédságban, ahonnan szépen kinőve kell felvirágoztatni a hálózatunkat. A játékban több féle épülettípus található, amelyeket megvéve számos, a szervezet munkájához köthető helyet létesíthetünk, úgymint szeszfőzdét, árusítóhelyet, csempészközpontot, vagy éppen fogadóirodát. Ahhoz, hogy "meglássuk" ezeket az épületeket, meg kell látogatnunk a helyi informátorokat, akik egy kis noszogatás után kiadják a kulcsfontosságú helyek listáját. Lehetőségünk van bokszmeccseket szervezni, pénzmosót üzemelni, vagy éppen egy kifőzde, vagy egy pizzéria megnyitásával a környéken élők velünk való kapcsolatát befolyásolhatjuk: az előbbi a népszerűségünket dobja meg, míg a pizzázó jelenléte félelmet generál a lakókban.

Aranyárú aranyáru

Kidekorálhatjuk a főhadiszállásunkat, modernizálva az egyes helyiségeket, vagy magát az egész épületet, valamint különböző befolyásos emberekkel, hírességekkel, politikusokkal, rendőrkapitányokkal is bizalmas viszonyt alakíthatunk ki, amelyek előnyösek lehetnek a jövőben. Emellett alkalmanként különböző személyekkel kereskedhetünk, vagy éppen eladhatjuk a nyakunkon maradt készleteinket.

A különböző cselekedeteink véghezviteléhez emberekre van szükségünk, akiket a sztori folyamán folyamatosan megismerünk, így alkalmazhatunk. Az egyes megbízások alatt az adott karakter nem elérhető, azonban amint végzett, ismét bevethetjük.

A megnövekedett aktivitás persze ránk irányítja a hatóságok figyelmét, akik egy bizonyos idő után megkezdik a vizsgálatot a környéken, így ilyenkor lépnünk kell, ha nem szeretnénk, hogy véget érjen számunka a játék. Megvesztegethetjük a nyomozókat, rákenhetjük másra a balhét, felhasználhatjuk a helyi rendfenntartóval kialakított baráti kapcsolatunkat arra, hogy megszüntesse a nyomozást, vagy társainkkal fegyvert ragadva megrohamozhatjuk az átmeneti nyomozóirodát azért, hogy megsemmisítsük a bizonyítékot.

Szerencsétlen jelmezválasztás egy farsangra

Ez utóbbi esetben, valamint jó néhány küldetés során, és esemény hatására harcokba keveredhetünk, amik a játék másik fontos részét képezik. A harcrendszer körökre osztott, teljes mértékben a karaktereink statisztikáira (például pontosság, életerő, vagy a felszerelt fegyver) és a stratégiánkra épít. Minden körben meghatározott számban léphetünk, valamint cselekedhetünk (például támadhatunk, védekező állás vehetünk fel, gyógyíthatunk), majd miután készen vagyunk, ugyanígy tesz az ellenség is.

Az eddig leírtak alapján az Omerta: City of Gangsters bizony egy kiváló játéknak tűnhet, amely teljes mértékben kielégíti a maffiás játékokra vágyó közösség igényeit. Sajnos azonban ez nem így van, s mint ahogyan azt korábban említettem, a játék megvalósítása hagy némi kívánnivalót maga után. Bár kétségkívül kiváló ötletek kaptak helyet a játékban, egyszerűen nehézkes mind a menedzser, mind a harci része, és ez alatt nem az ellenségek erősségét, hanem a játék butaságát értem.

Íme az utca, ahol soha semmi sem történik

A menedzserrész legnagyobb hibája egyértelműen az, hogy nem átlátható. Nincs egy összesített lista a birtokolt épületekről, és az így kapott javakról, bevételekről, kiadásokról, csupán azt látjuk, hogy az adott pillanatban mennyi alkohollal, fegyverrel, vagy pénzzel rendelkezünk. Mivel az épületeinkről nincs listánk, ezért azt sem igazán tudjuk, hogy mivel rendelkezünk, így ha például szeretnénk bizonyos mennyiségű sörkészletet felhalmozni, és ehhez átmenetileg le kell állítanunk az árusító helyek működését, nem tehetünk mást, minthogy végigkattintunk minden gyanús épületet, amelyről azt sejtjük, hogy talán ott árulunk, és egyesével leállítjuk őket.

Az egész készletrendszer kaotikus egyébként, de meg lehet szokni, azt azonban nem bírtam feldolgozni, hogy a játékban tulajdonképpen kitől is szeretnénk átvenni a hatalmat. Rivális bandák ugyanis nem nagyon vannak, és bár néha megrohamoz minket egy-két ellenséges csapat, nincsenek más nagy családok, akik ellen valóban küzdhetnénk. Persze már a játék elején feltűnik a helyi keresztapa, akitől át szeretnénk venni a bizniszt, de ettől függetlenül a tényleges játékban nincs nagyon ellenségünk. Néha megjelennek ugyan a zsaruk, de őket egy kis kenőpénzzel elküldhetjük melegebb éghajlatra - annyi pénzből valószínűleg valóban Hawaiira mennek süttetni a hasukat. Persze néha így is harcra kerül a sor, ami viszont megint csak eléggé el lett baltázva. És ezt úgyis lehet érteni, hogy baltával faragott, ugyanis nagyon kidolgozatlan.

Foglalás hat főre, Mr. Védelmi Pénz nevére

Alapjaiban véve nem rossz a harc, s a játék elején oda is voltam érte, azonban amint egyre többször került rá sor, úgy lohadt egyre lejjebb a lelkesedésem, míg végül a béka formás hátsójának a szintje is mennyei magasságokba került. Vannak jópofa megoldások, mint például a bátorság, aminek a csökkenése csökkenti az akció- és lépéspontokat, vagy éppen a fedezékek jelenléte, amiket ráadásul szét is rombolhatunk, de sajnos az összképre rányomja a bélyeget az, hogy nagyon lassan folyik minden egyes összecsapás. Nem találtam arra opciót, hogy felgyorsítsam az ellenség lépéseit - á la Heroes of Might & Magic széria -, így végig kellett néznem az aktuális célpontom minden egyes lépését, ami egy idő után már nagyon unalmassá vált. Azt hiszem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy az összjátékidő két ötödét harccal töltöttem, de úgy, hogy alig vettem részt néhányban. Persze van olyan opció, hogy a játék legenerálja a végkimenetelt, azonban, még ha így nyerünk is, akkor is olyan súlyos negatív hozadékai vannak, hogy nem érdemes ezzel próbálkozni.

Kinézetét tekintve a játéknak nem lehet oka a szégyenre, hiszen... ja, bocsánat, hogy már 2013-at írunk? Akkor viszont szégyelljék magukat a készítők! A játék egyszerűen csúnya, és bár megvan a maga hangulata a grafikának, elég vastag arcbőr kell ahhoz, hogy 2013-ban ilyen kinézettel adjanak ki egy teljes árú - és ezt többször aláhúzva - játékot. A készítők által megadott gépigény szerencsére nem fedi a valós követelményeket, a játékot egy sokkal gyengébb konfiguráció is lazán futtatja.

Ha eleget gyakorlunk, mehetünk a Hungaroringre is kereket cserélni

A hangok tekintetében azonban szerencsére nem kell panaszkodnia az Omerta: City of Gangsters-nek. Minden karakter más hangon szólal meg - és tycoon játékoknál bizony a megszólalás is nagy szám -, és szerencsére ez igaz a főszereplőnkre is. Bár mi választunk neki portrét, valamint mi adjuk meg, hogy milyen életet élt eddig, ettől függetlenül egy valódi karaktert pátyolgatunk a játék során. A zenék is remekre sikerültek, megadják a kellő hangulatot, még akkor is, ha egy idő után bizony, nyilván elkerülhetetlen módon, ismétlődnek, azonban szerencsére ezt nem zavaró módon teszik.

Az irányításról azért nem tudok szót ejteni, mivel a stílus jellegéből adódóan nincs benne. Bár egy-két gyorsbillentyű helyet kapott a játékban, szinte kizárólag az egeret használtam (néha lenyomtam az ESC-et, ha lusta voltam a "Back" feliratra kattintani). A kezelőfelület sajnos elég puritán, de a célnak megfelel, így a játék e pontjával sincs probléma.

Az Omerta: City of Gangsters egy olyan játék, amely nagyszerű alapokra építkezve indít, azonban hamar világossá válik, hogy sprintelés helyett csak csetlik és botlik. Az egyszemélyes játék egy ideig leköti az embert, de nagyon hamar unalmassá és fárasztóvá válik. Akinek persze bejön a kampány, az kipróbálhatja magát sandbox módban is, illetve helyett kapott a játékban a multiplayer mód is, azonban nekem valamiért csatlakozási hibára hivatkozva nem akart elindulni. A fórumok tanulsága alapján azonban nagyon gyengére sikerült a játéknak ez a része is, de mivel nem próbálhattam ki, ezért erről nem nyilatkozok.

Szellemirtók: a kezdetek

Nem csak azért vagyok mérges a játékra, mert látom benne a potenciált, azt, hogy mi lehetett volna, hanem azért, mert a készítőknek láthatólag fogalmuk sincs arról, hogy tulajdonképpen mit is tettek le az asztalra. Egy rossz szavam sem lenne, hogyha egy ingyenes játszható böngészős játékot teszteltem volna, vagy elkérnének érte 5, esetleg maximum 10 eurót. Maffiás játékból ugyanis nincs sok a piacon, így az árfelhajtás, bár csúnya taktika, de kétségkívül alkalmazható. Az Omerta: Ciy of Gangsters azonban nem kevesebb, mint 45 euróba kerül, ami egyszerűen nevetségesen magas ár érte, a játék ennek csupán a töredékét éri. Bár nagyon reménykedtem abban, hogy a Haemimont Games legújabb játéka képes lesz magába szippantani, a készítők olyan ajánlatot tettek, amelyet bizony nagyon könnyen vissza lehet utasítani.