Octopath Traveler II teszt

Az egyetlen kivétel a nyolc hős története volt. Egyrészt ezek baromi jól megírt darabok voltak, másrészt mindenkinek teljesen eltérő lett, így effektíve nyolc különböző mini-sztorit kaptunk, amit tetszés szerinti sorrendben abszolválhattunk. A harcrendszer ellenben pofonegyszerű, már-már túlzottan klasszikusra sikeredett, de azért volt benne pár csavar ami miatt újfent elégedetten lehetett csettinteni. Erre jó példa a Boost rendszer.

Szóval meglehetősen szép sikereket ért el a cucc, így a folytatás kérdése nem lehetett kétséges, egyedül a mikor volt érdekes. Nos, öt év után befutott végre az Octopath Traveler 2 (Sony konzolokra is), az én szívem pedig repesett az örömtől, lévén nagy rajongója vagyok a zsánernek. Ahogy az értékelő boxban láthatjátok, nagyjából hasonlóan jól sikerült mint a neves előd - pár dolgon változtattak, igyekeztek javítani a hibákat, de az alapok maradtak, csak érvényesült a több, jobb, szebb elve. Csapjunk is bele mert van miről beszélni!

Hol is vagyok? Mi is vagyok?

Természetesen a játék gerince maradt, azaz újabb nyolc szereplőt kapunk, akik teljesen eltérő történetet járnak be. Nekünk annyi a dolgunk, hogy kezdéskor kiválasszunk egyet a számunkra kedvesek közül és elkezdjük vele az egészet. Amint befejezzük az első fejezetet, kinyílik a világ, mi pedig kedvünk szerint szedhetjük fel a többieket. Nagyon fontos, hogy ahogy az elődben, úgy itt is teljesen eltérő hangvételűek a sztori-szilánkok és alapvetően mindig csak egy karakterre fókuszálnak, az ő hátterét ismerjük meg.

Én Casttival, az apotekáriussal kezdtem. Ő például heveny amnéziában szenved és lövése sincs semmiről, de ahogy haladunk előre a kvázi intróban, úgy gyűlik fel egyre több kérdés, amire nem tudja a válaszokat. Következőleg Hikarit, a harcost vettem fel, aki pedig jövőjéért küzd, mint a Ku Klán következő feje. Na, az ő kezdése elég súlyos, mert lesz benne árulás, a lakosság bántalmazása, sőt, még a titkos, meglehetősen sötét energiákat mozgató múlt is szóba kerül.

Ezzel szemben mondjuk ott van Agnea, a táncoslány, aki alapvetően azért adja kalandozásra a fejét hogy körbenézzen, mennyire állják meg a képességei a helyüket mással szemben. Oké, nem fogom az összeset felsorolni, viszont ha az első részben remek volt ez a rész akkor itt bizony ki kell osztanom a zseniális jelzőt! Egyrészt döbbenetes, hogy hogy tudtak ennyire diverz kompániát összehozni, ahol a habókosság simán megfér a kifejezetten kellemetlen és kényelmetlen kérdéseket feszegető szekvenciákkal.

Na, akkó hess innen

Ha elkezdjük valakinek a kalandját, akkor abban nincs változás, hogy kizárólag az a karakter lesz fókuszban. Az viszont már újdonság, hogy lesznek olyan események, avagy másodlagos lehetőségek, amikor két szereplő dolgozik össze, valamiféle kémiát biztosítva közöttük. Ez ugyanis teljességgel hiányzott az első részből, meglehetősen fura szituációkat eredményezve - miért kalandozz olyannal, akivel egy mondatot sem beszéltél?

Sajnos itt sincs ezekből sok, de legalább van, örüljünk ennek. A világtérképen láthatjuk egyébként, hogy kinek melyik városban folytatódik a fő sztorija, szóval itt sincsenek megkötések. Illetve annyi mégis van, hogy a gép odabiggyeszt egy ajánlott szintet, ami alatt meg se próbáljuk elkezdeni, mert csúfos véget érünk. Ezt vegyük kellően komolyan, ugyanis a nehézség szempontjából nem viccel a cucc, de erről bővebben később. Adott tehát az iszonyúan jól megírt alap, ez eddig pipa.

Ami viszont valószínűleg a vízválasztó lesz (ahogy az előd esetében is az volt) az bizony a grafika. Ahogy láthatjátok, tesztalanyunk pontosan ugyanazt a pixel art vonalat képviseli mint az OT 1. A legszebb SNES időket eleveníti fel, persze közben modern megoldásokat is alkalmazva. Ezek jellemzően a dinamikus fény-árnyék hatások, de a képfrissítés is nagyon fluid, illetve remekül irányíthatóak a szereplők az analóg karokkal. Itt is van egy friss elem: a dedikált gomb lenyomásával azonnal napszakot tudunk váltani, ami sok szempontból lényeges.

Hé, én csak azt kérdeztem hogy hol van egy szemetes

Ha a külsőségeket nézzük, akkor egy látványos animáció kíséretében felkel a Hold, más megvilágításba helyezve a bejárható szakaszokat. Technikailag nincs gond továbbra sem. Ugyanakkor nézzétek meg alaposan a screenshotokat, mert erre számíthattok végig. Nincs fancy CGI videó, se anime betét. Minden a cucc grafikus motorjával készült, ami nálam teljesen rendben van mert így is jóval több élet van benne mint sok másik Square cím esetében.

Ha klasszkus JRPG, akkor a sztori mellett a második legfontosabb elem természetesen a harc. Egyszerre négy szereplő lehet a csapatban - közöttük váltogatni a városokban lévő tavernákban lehet, menet közben erre nincs mód. Az összecsapások körönként zajlanak, azaz egyszer mi ütünk, utána meg a gaz ellen. Igazából pofonegyszerű az egész: tudunk odacsapni és speckó képességeket meg tárgyakat használni.

Minden ellenfél rendelkezik valamilyen gyengeséggel, amit ha megtalálunk és a bal alsó sarokban lévő számot meghaladó mennyiséget ráverünk így, akkor egy körre lebénul és extra sokat sebezhetünk rajta. Ekkor jöhet jól a Boost, amit meg hőseink fölött találunk, piros gömböcök formájában. A gömbök jelzik az erősíthetés mennyiségét, de max háromszor tenyerelhetünk rá. Ekkor egy Songokut inasba tevő kék aura generálódik körülöttünk, majd a normál sebzésünk sokszorosát könyvelheti el ennek elszenvedője.

Báttya, haverom kékben van, szerintem ájjá arrébb

Ezt persze nem használhatjuk végtelenszer, mert pár kör kell amíg visszatöltődik, így tehát kicsit stratégiáznunk kell, mikor használjuk. A legtöbb hős két különféle fegyverrel is rendelkezik, amik között azonnal tudunk váltani ha a helyzet úgy kívánja. Felszerelést a helyi valuta segítségével a településeken vásárolhatunk, de a kalandozás és kóborlás során is találhatunk ilyeneket az elrejtett ládákban.

A szereplők bizonyos jobokhoz vannak rendelve, így a fegyverzetük is ehhez alkalmazkodik. Lesz majd lehetőségünk különféle céhes megbízatások teljesítésére, így pedig elérhetővé válnak a másodlagos melók, azoknak minden pozitív hozadékával (skillek, perkek, satöbbi) együtt. Szintén friss, a játékmenetet érintő változás, hogy minden szereplő rendelkezik két, úgynevezett Path Actionnel - ilyen volt már korábban is, de itt kettőt kapunk: egyet nappal egyet pedig éjszaka.

Castti például világosban csacsoghat a járókelőkkel, így értékes infókat szerezhet rejtett tárgyakról, míg sötétben gyógyitalokat keverhet. Partitio, a kereskedő nappal jó áron tud megvenni dolgokat, éjjel pedig testőrt fogadhat, akiket a harcban meg lehet idézni. Nyilván nem ezzel fogjuk megváltani a világot, de jópofa lehetőségek rejlenek a szisztémában.

Jobbra a kupi, balra a kaszinó kicsi chickedee

A napszakok váltakozásának természetesen a verekedésben is hatása lesz. Más és más skillünk erősödik attól függően hogy épp a Nap vagy a Hold van fenn. Ochett például képes lesz különféle vadállatokat befogni amiket aztán a nemkívánatos személyekre ereszt, míg Temenos képes elbódítani azokat, hogy addig se molesztáljanak minket. A rendszer tehát átgondolt és pörgős, viszont mégis képes viszonylag hamar unalomba fulladni, köszönhetően annak hogy embertelen mennyiséget kell verekednünk. A térképen nem mászkálnak szabadon, a semmiből tűnnek elő a dögök, így meg esélyünk sincs kikerülni az összecsapásokat. Ráadásul a cucc képes szépen megfingatni minket. Ez főleg akkor jön ki sokszor, amikor nem szentelünk időt a parti alapos összeállítására és felkészítésére - ebben az esetben meg jöhet a grind.

Az szintén nem segít, hogy alapból nem mozgunk túlzottan gyorsan. Persze van lehetőség a futásra, de ebben az esetben meg jóval hamarabb ránk ugranak. Ezen egy kicsit kellett volna balanszolni még. A hangok és a zenék viszont újfent remekül sikeredtek! A legtöbb párbeszéd szinkronizált és nagyon jól el lettek találva az orgánumok. A felcsendülő dallamok nagyon békések és nyugtatóak, még akár egy nehezebb nap után is képesek megfésülni fáradt idegrendszerünket. Összességében tehát elmondható, hogy jól sikerült az Octopath Traveler 2 és meg is érdemli a magas pontszámot.

Fű de nagyra vagy magaddal

Még az elődnél is jobban megírt az elbeszélés, a koncepció továbbra is elviszi az egészet a hátán, a játszható szereplők pedig kifejezetten érdekesek és diverzek. A harcrendszer tud mély lenni, illetve ülnek a kisebb változtatások is a nappal - éjaszaka váltakozásával. Ugyanakkor ne menjünk el a negatívumok mellett sem szó nélkül.

Öt év fejlesztési idő nagyon sok, így a rajongók joggal vártak komolyabb újításokat, amik viszont elmaradtak. A külcsín szinte változatlan, mint ahogy a csihipuhiból is túlzottan sok akad. Értem, hogy ez egy rétegjáték, de némileg átgondolt frissítések mellett simán be tudna vonzani új embereket. Ettől függetlenül bitang jó JRPG lett, szóval ha a kedveled a zsánert, azonnal tenyerelj a vásárlásra, garantáltan nem bánod majd meg.