Az évek során rengetegszer öltött új formát, váltott stílus irányzatot. Egyszer az egzotikus autók voltak a porondon, máskor pedig a nitro gőzzel telített éjszakai nagyvárosok tuning őrültjeit szólította magához. A változatosság gyönyörködtet, szokták mondani és mélyen egyet is tudunk érteni ezen meglátással. A bevezetőből leszűrhető mindenki számára, hogy az NFS egy fényes múlttal rendelkező sorozat. Gyökerei egészen a 32 Bit-es éra kezdetéig nyúlnak vissza. A PlayStation, a Sega Saturn és a misztikus 3DO gépek adtak otthont a legelső kódoknak, majd jött a PC-s reinkarnáció is, széles rétegekhez jutva el, ezáltal. A régebbi motorosok, bizonyára emlékeznek még a korábbi részekre, és azt is látják, hogyan kerekedett egy kósza száguldás, az EA milliárdokat hozó brand-jévé. Azt hiszem, hogy eddig mindenki megtalálhatta a számítását.
2001 magasságában berobbant a filmvilág egére egy olyan mozgóképes alkotás, mely minden addiginál látványosabb módon vezetett körül minket az éjszakai illegális versenyek titokzatos, ám roppantul impulzív világába. A mozi akkorát szólt, hogy még a játékfejlesztők is felkapták a fejüket. Elsőként az EA fedezte fel a film témájában rejlő óriási potenciált és csapott le a tálcán kínálkozó lehetőségre. Két év múlva elnyerte végső formáját és világhódító szándékkal elstartolt a rajtkockáról, mint a legújabb Need For Speed epizód. Egy valóságos lavinát indítva ezzel, hamarosan elárasztották a piacot a neonfényekkel szerelt, agyon spoiler-ezett autó csodákkal teletömködött illegal street racer-es anyagok. Egy eddig haldokló félben lévő nevet emelt ismét olümpuszi magasságokba. Az Underground alcím finoman, ámde határozottan sugallta, hogy ez nem az a populáris műfaj, amit eddig ismertünk, szerettünk, játszottunk. Ez egy merőben más világ, ami a látványról, az éjszakáról, az adrenalinról, a törvényen kívüliségről, a dögös csajokról és nem utolsó sorban az ütős, velőt rázó zenei élvezetről szól. Ez nekünk csak egy játék, de sokaknak életforma.
A recept működött is egészen tavalyig, amikor a Carbon még el tudta vinni a hátán a számtalanszor feldolgozott és már-már elcsépelt téma terhét, de érezhetően rengeteget veszített bájából, varázsából. Az EA döntéshozói is érezhették – a nagy siker ellenére -, hogy már nem hoz átütő egyéniséget, ezért ismét a műtőasztalra küldték, hogy átszabják és új külsővel, ugyanazt eladják. Egy új recept volt születőben, mely gondos keverés, majd pontos kimérés után beinjekciózásra került. A műtét sikerét próbáljuk meg jelen tesztünkben értékelni, kielemezni. Vajon az új az feltétlenül jobb? Elveszik a varázs, ha már nem is illegális az, amit csinálunk? A civil forgalom és az éj leplének száműzése milyen hatással lesz a játékmenetre? Rendelkezik-e a stílusteremtés képességeivel? Eme magasztos kérdésekre keressük a válaszokat. Tartsatok velünk!
A stílus kérdésével nyitnám az ismertetőt, mivel ezúttal is ez nyomja rá leginkább a bélyegét a játékra. Ez az a dolog, ami mindenkinek átjön az előzetes képek és videók alapján. Ez az, ami vagy eladja önmagát és ezzel együtt a játékot, vagy teszi érdektelenné. Kiemelt szerepet kapnak bizonyos elemek, melyek a teljesen megújult design-ra, hangulatra és nyomokban a játékmenetre is kihatással lesznek. Immáron hagyománnyá válni látszik, hogy egy markáns arculat képviseli az aktuális fazonátszabást. Erre ezúttal is elég komolyan rágyúrtak. Sok újdonsággal tömték tele, melyek nagy része hangulatfokozó, nagy része pedig valós, tartalmi megújulás. A NFS részek egy igen szimpatikus eleme a kiválóan, hatásvadász módjára összepakolt intro videó. Az EA sportjátékainál rendszeresen felrovom a hangulatfokozó videók elhagyását. A PRO STREET esetében nem kell egy újabb sírámot elmondanom, mert ami azokból kimaradt, ebben hatványozottan benne van. A nyitó képsorok megpróbálják ránk a lehető legnagyobb benyomást tenni és felvezetni a friss stílust, arculatot. Ez maradéktalanul megteszi a hatását. A zene és a látvány együttesen átadják a benne lakozó erőt, dinamizmust és ennek köszönhetően, egy átszellemült lelki állapotban vágunk bele az első köreink megtételébe. Lesz itt kerék füstölés, nitrózgatás, borulás, tuningolás és az elengedhetetlen EA trax-ek által szolgáltatott pörgős hangulat.
Sikerült a játék szinte minden szekcióját új sablonba terelgetni. Már a kezdetektől fogva adott a szituáció. Egy Ryo nevezetű Showdown király uralja a versenypályákat. Nem véletlenül a korona ikon az egyik fő motívum. A mi feladatunk elvenni ezt a megtisztelő címet, vagy, ha úgy tetszik, koronát, de hozzá nagyon hosszú és változatos kihívásokkal teli út vezet majd. Persze nem ő az egyetlen jeles arc a racer-ek között. Alatta találjuk majd a kiskirályokat, akik egy-egy adott szektort uralnak a kiterjedt territóriumból. Ha velük megvagyunk, akkor jöhet Ryo legyőzése mely egyben a végső célunk. Persze ez nem lesz egyszerű. Ahhoz, hogy egyáltalán kihívjunk egy kiskirályt, megfelelő mértékű dominanciára kell szert tennünk. Mi azon szerencsés versenyzők között állunk a pályára, akik esélyt kaptak a bizonyításra. A képlet egyszerű. Úgynevezett versenynapokon kell részt vennünk, ahol pontokkal és pénzösszegekkel jutalmazzák a győzelmeinket. A kulcsszó a dominancia. Minden attól függ, hogy mennyire tudjuk uralni az adott versenynapot. A race day progress informál minket arról, hány pontot kell még összeversenyeznünk, a következő nap megnyitásához. Minden versenynap több eseménysorozatból áll, melyek négy, egymástól eltérő versenytípusból építkeznek. A kiváló stílusérzék már a versenynapok kiválasztásánál is erős benyomást kelt. Aszfaltra pingált, krétarajzokra emlékeztető sablonfújt ikonok adják a grafikus felületet, melyekkel a race day-ek között tudunk navigálni. Nagyon ötletes.
Először a GRIP versenyen kell helytállnunk. A GRIP alatt a hagyományos, több résztvevős verseny értendő. Az győz, aki a többieket megelőzve, elsőként szakítja át célszalagot. A SPEED CHALLENGE az adott pontokon mért sebességeink összeadásával operálva hirdet győztest. Ezt is ismerjük már. A time attack a nevében hordozza a lényegét. Külön nem kap hangsúlyos szerepet, mert a feltételek a GRIP módhoz teszik tartozóvá. A legjobb időeredmény elérése a cél. Itt is többen leszünk egyszerre a pályán, tehát lehet egymás életét keseríteni bőven. A DRAG szintén ismerős lehet a lelkes NFS rajongók számára. Ez a gyorsulási versenyeket takarja, ahol egy másik ellenfél ellen lépünk pályára, állórajtból, manuális váltóval kell minél ügyesebben elrajtolni, majd elsőként célba érni. Itt egy picit meg is bonyolították a jól megszokott rendszert egy gumifüstölős előjátékkal. A jobb tapadás és optimális gumi hőmérséklet elérése érdekében fontos a sikeres teljesítése. A fordulatszámmérőt, a zöld zónában tartva, a kerekek egyhelyben kipörögnek, de nehezítésképpen a zöld zóna pozíciója folytonosan váltakozik. A bemelegítésre néhány másodperc áll rendelkezésünkre, osztályoz a gép, és már indul is a móka. Ez a plusz is hangsúlyosan a stílus elemévé próbál válni, nem sikertelenül. A régi neonfényeket a hatalmas, sok esetben színes füstfelhők váltják az effekt repertoárban. Látszik, hogy a füst és a por ábrázolása kiemelten van kezelve. Kellett egy fő motívum? Meglett.
Visszatért a palettára a DRIFT is. Szintén egy régebbi kellék az eszköztárban. A lényeg, hogy a távot, a lehető legtöbbet farolgatva, koccanás nélkül tudjuk magunk mögött. A csúszásokért pontok járnak. Az egyik legnagyobb érdemi újítás ezekhez a verseny módokhoz és persze a tuninghoz kapcsolható. Autókat építeni ezúttal is lehet, sőt, kell is. A dolgunk annyiban lesz bonyolítva, hogy minden verseny fajtához másféle alkatrész beállításokat és tuning elemeket kell alkalmaznunk. A DIFT-hez és a DRAG-hez jó leszorító erőt kell biztosítanunk, de míg előbbihez a féket is célszerű megbütykölni, addig az utóbbihoz a kuplung és a váltó beállítása játszik fontos szerepet. Adott kalibráció, az adott feladatra, ez a lényeg! Az optikai tuning a Carbon-ból örökölte a felépítését. Az előző részben debütált Autosculpt lehetőség tovább bővült, így szinte határok nélkül enged variálni a felpakolandó alkatrészek módosítása közben. Az elkészült autót szélcsatorna tesztnek is alávethetjük, hogy láthassuk, mennyire lett áramvonalas az általunk megálmodott vonalvezetés. Korrektül teljesít és nagyon pozitív, hogy a módosítások végzése közben is láthatjuk a füstcsóva útját a kasztnin, segítve a legjobb aerodinamika kialakítását. Értékes újdonság. Érezhetően nem utoljára találkozunk vele, bizonyára helyet fog kapni a következő részekben is. A kalibrációk végeztével számokra kivetítve is kielemezhetjük, hogy milyen hatással lesznek az autó viselkedésére. A kapott adatok megadják a leszorító erő, a gyorsulás, a tapadás valamint a végsebesség mértékét.
Az idei újítások messze nem merülnek ki ennyiben. Mostantól nagyon kell figyelnünk vezetés közben, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel terelgessük autónkat a célba. A kasztni ugyanis a PRO STREET-ben végre sérül, törik, horpad és esetenként szét is hullik. Ha pedig még meg is borulnánk, akkor vége a menetnek, kereshetjük elő a restart menüpontot. A versenyek között természetesen van lehetőség a helyrepofozásra, de ez nem ingyen történik. Az árszabás erősen az okozott kár függvénye. Általában nem emészt fel nagy összegeket a megjavítása. Ha figyelmetlenségünknél fogva sérült autóval szeretnénk indulni egy újabb futamon, a gép azonnal figyelmeztet az állapotunkra és javasolja a kocsi gyors szervízelését. Ezt módunkban áll megtagadni. Az eddigiekből már gondolom kiderült, de mindenképp fontosnak tartom leszögezni, hogy a PRO STREET két dologban is eltér az UDERGROUND 2 óta taposott ösvény irányvonalától. Nevezetesen ugrott a FREE ROAMING lehetőség, ami annyit jelent, hogy a verseny minden esetben zárt pályákon zajlik, megfosztva minket a szabadságérzetünktől. Persze, ahogy megszokhattuk, a körpályák mellett vannak útszakaszok is, ahol A-ból B-be kell eljutnunk. A másik pedig, hogy ezek valóban versenypályák. Nincs rajtuk civil forgalom, nincs szabad útvonalválasztás.
Nekem nagyon sokszor az volt az érzésem, hogy ez már nem is igazi NFS, sokkal inkább a GRAN TURISMO-hoz áll közelebb, arrafelé tendál. Ez az érzés pedig nem csak és kimondottan a pályák stílusa, hangulata miatt élt bennem a tesztelés folyamán. Nagyot ugrott az irányítás és a fizika az érezhető realitás felé. Hova tudnám besorolni? A mérleg nyelve talán még mindig az arcade felé billen, de ahogy ezt a sort leírtam, máris elbizonytalanodtam. Kemény dió. Nagyon megfogott ez a kérdés. Pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy sokkalta realisztikusabb, mint eddig bármely NFS rész. Az autóknak érezhető súlya van, nem lehet csak úgy félvállról 200-zal bevenni a kanyarokat, mert könnyen a falhoz csaphat a tehetetlenségi erő és bizony akkor az autónk sérülni fog, amit rendbe hozni meg ugye, csak pénzért tudunk. Ösztönözve vagyunk a komoly odafigyelésre. Aki az eddigi, könnyed arcade-os irányítást reméli, az csalódni fog. Összetettebb itt már a dolog. Talán kezd a sorozat más irányt venni? Kötött versenypályák, realisztikusnak mondható, ítélhető fizika? Reszkess GRAN TURISMO? Korántsem, de van egy ahhoz hasonlatos arca. Vigyázzunk ezzel. A kezdéskor felajánlott három nehézségi szint közül az új vezetési élmény már alapfokozaton érezhető és akkor még ott van a két nehezebb szint, ahol már ugrik az ABS és minden egyéb vezetési segítség is. Csak óvatosan.
Ami viszont nagyon elhúzza a PRO STREET-et a GT érzés felöl, az a hamisítatlan Electronic Art-os stílus parádé. Hatalmas hangsúlyt fektettek az egyéniség megalkotására. Évről-évre megújulni, teljes arculatot váltani nem könnyű dolog és halkan jegyzem meg, hogy nem is teljesen kockázatmentes. Arról viszont szó sincs, hogy elszúrták volna. A csajok alapkellékei az agyondekorált autók presztízs versengéseinek. A helyükön vannak, gyönyörűek, sexy-k és örülünk, hogy az élvezetek ily módon és mértékben kerülnek halmozásra. A pályáknak van egy szegmense ahol egy D.J. pult tetszeleg, meg vagy ezer ember, akik megtöltik élettel a pályát. Fényképeznek, buliznak, egyszóval remekül el vannak és feldobják a hangulatot. Nincs többé az az üres és kihalt jellege. A nagypofás MC haverunknak meg be nem áll a szája. Tolja a zenéket, és közben folyamatosan kommentálja az eseményeket. Egy csöppnyi fesztiválérzéssel hinti meg a versenyt. Ami eddig illegálisan, az éj leple alatt zajlott, az most hirtelen egy törvényes és tömegekben látogatott látványossággá avanzsált. Éles a kontraszt, de abszolút bejövős. A rend őrei sem zavarják meg a szenvedélyes versenyzőket, életvitelük kiteljesedésében. Szabad verseny, törvényes keretek között. A versenyeknek otthont adó helyszínek elég színesek. A kopár nevadai sivatag szóló aszfaltcsíkjától, a városi, többsávos közlekedő felületekig minden benne van a megkevert pakliban.
A zenékkel személy szerint nem lettem elkápráztatva. Arról nincs szó, hogy rosszul válogattak volna a hozzáértő muzsika felelősök, de nekem valahogy nem ez a zsanérom. Avanged Sevenfold, Junkie XL, Bloc Party és még sok-sok megasztár produkálja az összefüggő zörejeket, így rajtam kívül biztosan mindenki imádni fogja a 37 track-ből álló EA Trax válogatást. Én az Underground-ok alatt dübörgő dallamokat sokkal jobban szerettem ezeknél. De, hogy ne kerüljek sarokba szorítható helyzetbe, feldobom még az oly sokszor kritizált collage, punk rock témát is, ami leginkább a Burnout-ok jellemzője. Sokkal szívesebben fogadtam volna, ezen stílusirányzatokat, de most mellé nyúltam. Ez egyén függő, kár is vitatni a zenék milyenségét, mert a közmegítélés úgyis ellenem vall majd. Kicsit klasszikus rock, kicsit drum?n?bass, kicsit elektro. Felpörögni remekül fel lehet rajtuk. Számomra a grafika megítélése is gondot okozott. Van bennem csalódottság és elégedettség egyaránt. Amik vitathatatlanul kiválóra sikerültek, azok maguk az autók. Rohadtul dögösek! Gyönyörűen vannak összepakolva, megalkotva, pont! A gyenge ellenpólus viszont a pályák kivitelezése. Azt én elfogadom, hogy a környezet és az arculat most ezt kívánta meg, de én semmi igazán látványosat sem tudnék megemlíteni.
Az összkép jól fest, de ha külön-külön szeretnénk kielemezni a táj alkotóelemeit, akkor látjuk igazán, hogy vannak igénytelenül elnagyolt objektumok az elsuhanó tájon. Ez úgy igaz a szerves, mint a mesterséges természeti elemekre. Az pedig, hogy a folyamatossággal köszönő viszonyban sincs a frame rate…, már megszoktuk az EA-től, mit is mondhatnék erre? Amit a Ridge Racer-ben és a Gran Turismo-kban megoldottak az ügyes kezű kóderek, azt az EA-nél évek óta képtelenek. Szaggat! Ez van. Ezennel viszont nem érheti vád a játékot, hogy összelopott volna innen-onnan stílus elemeket, és azok egyvelegét kínálja fel tálcán, újabb milliókat bezsebelve a nagy semmiért, vagyis az ötlet megfújásáért. Egy ízzig-vérig EA-s produktum, eredeti elemekkel megspékelve, nyakon öntve. Nincs az a, már láttam valahol ezt a témát című deja vu érzésünk PRO STREET-ezés közben. A kontraszt az előző részekhez képest erőteljesen érezhető. Kísértetiesen hasonlít egy másik neves EA-s cucc stílus váltási folyamatára.
Ha az Underground volt számodra az SSX 3 snowboard-os megfelelője, akkor a PRO STREET most az SSX ON TOUR lesz. Idétlen hasonlat? Korántsem, csak lessetek egy picit mögé. (Ha gondoljátok, fórumon kifejtem, mire is gondoltam konkrétan.) Szerethető, elismerhető, taszítható, gyűlölhető. Képes erősen megosztani az embereket. Dicséretes, hogy rengeteg munkát fektettek a megújulásba. Elismerésre méltó, hogy még mindig tudnak eddig fel nem használt összetevőkkel lefoglalni minket. Van benne újdonság, nem kevés, nem kelti az újracsomagolt termék érzését. Dinamika, hangulat, design. Ezek mind jelesre vizsgáztak az ítélőszékem előtt. Az online multi részleg a szokásos örömökkel szórakoztat. Maximum 8 fős versenyek bonyolíthatók és néhány extra tartalom is várja az érdeklődőket, letölthető (fizetős) formában a PlayStation Store-ról. A tartalmuk felfedezésének örömét, elegánsan Rátok hagyom.
A fekete leves viszont nálam a grafika közepes szereplése. A felbontás 720p, a terep sok helyütt kidolgozatlan, a grafikus motor pedig még mindig nem kötött közelebbi barátságot a folyamatos frame rate fogalmával. Nem tudok elmenni szó nélkül ezek mellett! Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Jelen pillanatban a PlayStation 3 a csúcs a piacon, úgy grafikai tudás, úgy hangzás terén, de mindmáig ebből a tudásból nagyon keveset láttunk az EA kezei közül kikerülő produktum által demonstrálni. Összességében viszont biztos vagyok a sikerében. Egy populáris, könnyen emészthető alkotás született, ez pedig nem titkolt, örökérvényű üzletpolitikai célja az Electronic Arts-nak. A forradalmat nem tőlük fogjuk kézhez kapni, nem fognak kockáztatni. Céltudatosan a legszélesebb réteget célozzák, nem azok a bevállalós fajták. Azok valóban óvatosan közelítsék, akik az eddigi irányítást és mondanivalót próbálják meglelni a játékban. Ez már nem az a Need For Speed. Más a játszótér, más a körítés, az élmény azért bizonyos szempontokból nézve hasonlatos. Ez már egy valóság hűbb, komolyabb hangvételű kocsikázás, szimulátoros beütésekkel és egy jó nagy adag tartalommal. Fogyasszátok egészséggel. Én inkább visszamegyek a neonfényes éjszakába.
A végére implementálok Nektek egy kis segítséget. Az alapbeállításhoz tartozó gombok funkcióit ismertetem meg Veletek, hogy ha belevágtok a mókába, már tudjátok, hogy mikor hova nyúljatok. Gázt adni az R2-vel tudtok, így értelemszerűen, a fék szerepét, az L2 tölti be. Az L1 helyére a kuplung került. Én szóltam, hogy van benne szimulátor vérvonal. Az X lesz a kézifék, amit igencsak sűrűn fogtok használni, a könnyedebb fordulás érdekében. A nitró begyújtása, a O feladata. Négyzettel tudunk kameranézetet váltani, a Háromszöggel pedig visszapillantani, a remélhetőleg mielőbb mögöttünk haladó konvojra. A kereszt gomb is kapott funkciókat. Balra billentve legördül az aktuális helyezési sorrend. Jobbra pedig a pálya mini térképét hozhatjuk elő, vagy tűntethetjük el. Ha a lefele irányt nyomjuk, akkor megjelenik az aszfalton az ideális ív rajzolata, ami a kezdőknek hatalmas segítség lesz. A DRAG módban egy kissé módosul a dolog, mégpedig annyiban, hogy a jobb analóg kar is szerepet kap. Ezzel tudunk sebességet váltani. Előre döntve egyet fel, hátra pedig egyet visszaválthatunk.
Ezek után már bízom benne, hogy mindenkinek minden világos lesz. Ready! Go!
P.S.: Ezúton szeretném megköszönni kiváló barátomnak, Dante576-nak a tesztpéldány rendelkezésemre bocsátását. Nagy király vagy, köszönöm.
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 6 napjaSziasztok!
A Pro Street telepítő kódja kellene.
Köszi a segítséget!!!!
Geri
dante576
18 éve, 1 hónapja és 5 napjaIgazán nincs mit, örülök,hogy segíthettem barátom!Ismét nagyon király lett a cikk csak gratulálni tudok!😎
dante576
18 éve, 1 hónapja és 5 napjaEgyik este megvettem a Pagani Zonda F-et Dragre a legjobb!!!!!!!😎😎😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 napjaÖnmagában kemény játék, de az NfS szériában nem állja meg a helyét. Toronymagasan (vagy inkább alacsonyan) a legrosszabb. Hiába a gyönyörű grafika, az ütős hangok, az Undergrounddal elindultak a lejtőn, ami azóta is tart. Aki megszállott NfS őrült, mint én, az tudja, miről beszélek. Anno a 2. rész volt az igazi. Az még NfS volt.
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napjaNagyon nagy játék ez. Nem tudom, mennyire öreg az előttem szóló, de haladni kell a korral. Semmi más nem számít, mint a grafika és a hang. Ez a játék mindkettőben toppon van.
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napjaSziasztok a need for speed pro street telepito kodja kene koszi😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 napjakira de hol lehet letolteni😄😎😛😉
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 napjaSZIASZTOK!
Kellene nekem a ProStreetre kód a játékhoz!
nem tudok átjutni egy pályán,meg a pénzem is elfogyott!
Köxi KOL😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 napjatÖK JÓ😎😄😄😄😄😎😎🙂😉
norbiva
18 éve, 1 hónapja és 1 napjanem tudja valaki hogy hol lehet letölteni a NFS pro street-et az internetről ingyen a teljes verziót?ha igen és tud valaki segíteni irjon lecci e-mailt nekem : [email protected]
kossz a segítséget
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 napjaSziasztok!
A Pro Street telepítő kódja kellene.
Köszi a segítséget!!!!
Beni😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 napjaSziasztok!
A Pro Street telepítő kódja kellene.
Köszi a segítséget!!!!
Beni
Email:[email protected]😎
vendeg
18 éve, 4 hete és 1 napjajó a játék
vendeg
18 éve, 4 hete és 1 napjavki meg tudná írni h hot tom ingyen a teljes verziót letölteni????????
e-mail:[email protected]
elöre is köszke
vendeg
18 éve, 4 hete és 9 órájanem ross játék csak az a baj hogy nem lehet városban mászlkálni🙂
vendeg
18 éve, 4 hete és 9 órájavannak ps2-re kodok
vendeg
18 éve, 4 hete és 5 órájahali valaki tudna ajánlani ojan cimet ahol teljes játékot tudok tölteni ps2-re🙂
vendeg
18 éve, 3 hete és 6 napjaworldslongestlasting – Dodge Viper SRT10 (a garázsban lesz)
zerozerozero – Volkswagen Golf GTI (a garázsban lesz)
itsaboutyou – Audi TT 3.2 Quattro (a garázsban lesz)
mitsubishigofar – Lancer Evolution (a garázsban lesz)
safetynet – 5 ingyenes javítás, csak egyszer ad
cashmoney – 10.000 pénz, csak egyszer ad meg
1mi9k7e1 – 10.000 pénz, csak egyszer ad meg
reggame – 10.000 pénz, csak egyszer ad meg
castrolsyntec – 10.000 pénz, csak egyszer ad
l1is97a1 – 8.000 pénz, csak egyszer ad
w2iollo1 – 4.000 pénz, csak egyszer ad
1ma9x99 – 2.000 pénz, csak egyszer ad
energizerlithium – Dodge Viper Energizer Lithium (a garázsodban lesz)
vendeg
18 éve, 3 hete és 6 napjalécci segítsen vki hol lehet letölteni a telepítő kódját a nfs pro street-nek lécci kösz előre is🙁
vendeg
18 éve, 3 hete és 6 napjasegítsen valaki légyszi! hol lehet letölteni a telepítési kódját?
köszke előre
[email protected]
vendeg
18 éve, 3 hete és 5 napjaNagyon komoj lett és nagyon jo a grafika, nálam egy akadás sincs király nagyon🙂😄
futuretro
18 éve, 3 hete és 5 napjaAkkor bizonyára Te PC-n játszod… 🙂 Ez a frame rate akadozás csak a konzolos verziókra igaz. Láttam számítógépes verziókat futni a korábbi részekből is de míg PC-n hiba nélkül futottak, addig konzolon szaggattak, mint a huzat. Ezek portolási hibák, nem teljesítmény hiány.
vendeg
18 éve, 3 hete és 2 napjatud tok kódokat?
vendeg
18 éve, 3 hete és 2 napjafigy nem tud vki segiteni hogy lehet felkapni a kocsit?? mee elakadtam és nem tok továbbmenni😖 köszz
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 napjaEZ JÓ CSAK ENGEGYE LETŐLTENI
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 napjaNINCS JAN KÓD HOGY ÖRÖK PÉNZ?
😕
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 napjavalaki nem tudja megadni a nfs telepíö kódját léccike sűrgős az e-mail címem [email protected] lácccciiiikkkkeeee😕
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 napjapro street -ét [email protected] telepítőkódját😕
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 napjaNekem nagyon tetszik a Grafika
🙂
vendeg
18 éve, 3 hete és 7 órájavki adja meg lécccccccci a pro street telepítő kódját erre az E-Mail cimre:[email protected] elöre is kösssssssssssssssssssssssszi😕😕😕😕nagyon kéne😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 órájaha valaki tudja az írja le ide a pro street telepítő kódját😄
vendeg
18 éve, 2 hete és 5 napjakell nekem
vendeg
18 éve, 2 hete és 5 napjaszép és jó de ez már tulzás!!
😄
vendeg
18 éve, 2 hete és 3 napjaTök jó ez a jatek.
HOGY LEHET LETÖLTENI INGYEN.
EZ KIRÁlY
jónapot
vendeg
18 éve, 2 hete és 2 napjaaz előző részek sokkal jobbak voltak ez sem rossz csak egy kicsit unalmas!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 2 hete és 2 napjaha valaki tud egy kicsit angolul látogassa meg a mininovát több ezer játék mindenre csak egy baj van vele,hogy egykicsit lassu. Remélem segitettem.
😎
vendeg
18 éve, 2 hete és 2 napjaValaki mondja meg a Need For Speed telepítő kódját erre az email címre [email protected]🙁 nagyon hálás lennék
vendeg
18 éve, 2 hete és 1 napjaCSá ! valaki meg tudná mondani honnan lehet ingyen letölteni a NEED FOR SPEED PRO STREET magyarositását ?
ha valaki tudja lévvi küldje el az email vimem : [email protected]
Előre is kösz 😄
vendeg
18 éve, 2 hete és 1 napjaTudom,tudom már millióan kérték,de nekem is a Pro street telepítő kódja kéne,lehetőleg gyorsan,mert nagyon kíváncsi vagyok már rá…
Ha vki tud segíteni,az írja meg : [email protected]
Előre is köszönöm!
vendeg
18 éve, 2 hete és 22 órájaa telepitő kód a ps-hez=2qdm-vu7t-hj2b-lhj2-frld
vendeg
18 éve, 2 hete és 6 órájaki tud kodot ps2 pro street hez
vendeg
18 éve, 2 hete és 4 órájaPc-re mi a telepítő kód?? pls írjátok le kKüssz😎
vendeg
18 éve, 2 hete és 4 órájaPc-re mi a telepítő kód?pls írjátok le Kküssz.
az e-mail címem [email protected]😄
vendeg
18 éve, 2 hete és 3 órájaHONNAN LEHET LETOLTENI A PRO STREETET NAGYON KENE IRJATOK IDE; [email protected] 😄😕😎🙂🙁😮😛😉
vendeg
18 éve, 2 hete és 3 órájanagyon surgosen kene a jatek ide irjatokmailto:[email protected]
vendeg
18 éve, 2 hete és 1 órájaHonnan lehet letölteni a NFS Pro Street-et? Létszi irjatok ha tudjátok hol kell, erre az ímélcímre: [email protected]
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 napjamininova
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 napjaimádom🙂
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 napjarohatt jó😎
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 napjaaki tud tegyen fel a googléra vagy a tangóra hozzá kódokat ps2-re jó lenne! Csak úgy megszokásból gtával is úgy játszottam !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nagyon jó én karácsonyra 😎
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjaSzevasztok nekem vagy egy taktikám amivel ujra tuom használni a kódokat szertem tök faza ugy a dockumentumok mappába elment egy need for sped mapát abbol törölyétek ki az alias ….sanyi vagy balázs nevü mappát és akkor ujbol használni tugyátok a kódokat sok sikert negköszönni nem szégyen jah és kódokat cserébe athatnátok me nekem nem naon vagy csak az ami csetlandon van nah szovael ez kuva joh bevált nállam!
PRÓBÁLYÁTOK KI NAON FASZ UGY
😄
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjanekem magyarúl van meg hahahahahahhahahhaha
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjaakkor léci ha tudsz kodokat kuldj az e-mailomra ok [email protected]és [email protected] ok
vendeg
18 éve, 1 hete és 4 napjaLégyszi mondjatok kódokat a Need For Speed Pro Street-hez cserébe mondok egy oldalt amiről olcsón lehet letölteni!!!! Írjatok ide: [email protected]🙂🙂🙂😎
vendeg
18 éve, 1 hete és 3 napjatök jo
leviboss
18 éve, 1 hete és 3 napjaén már 100000-szor átmentem😄
vendeg
18 éve, 1 hete és 3 napjaps2kódokat djatok
dante576
18 éve, 1 hete és 3 napjaElfogadja szinte az összes PC-s kódot!😉
vendeg
18 éve, 1 hete és 3 napjaakinek kell a nfs pro street kódja itt van ABXP-5RP7-LJ2T-2LJ2-XRLD😄
andika
18 éve, 1 hete és 2 napjahahó valaki segítsen nekem
hogy tom leszedni ps re leszedni légyszi
vendeg
18 éve, 1 hete és 11 órájaTudtátok nekem megvan ps2-re magyarul mememememe! csibike😄
vendeg
18 éve, 5 napja és 6 órájaPS2-höz keresek kódokat köszi: [email protected] 😕
tottera
18 éve, 4 napja és 5 órájaSZERETEM EZT A JÁTÉKOT.
😄
(anyázni lehet?)
vendeg
18 éve, 4 napja és 1 órájaSziasztok,
segítséget kérek! Nem tudom felemelni a verdát két kerékre! hogyan kell?!?! segítsen valaki! 😕
vendeg
18 éve, 4 napja és 1 órájaHonnan tudom Letölteni ingen a PRO STREET teljes verzióját??? Valaki aki nagyon kedves, cukkkkíííí, aranyos….stb. , az mondja meg nekem!!PLS!!! Előre is köcike! Puszóóóóóka😛🙂😉
vendeg
18 éve, 3 napja és 9 órájaAmikor kiírja, hogy „nyomás”, és 1-esbe váltasz, akkor rögtön nyomd be a nitrót !
vendeg
18 éve, 3 napja és 9 órájaunlockallthings-4 kocsi😄odge Viper SRT10, Nissan 240SX, Cobalt SS, a 4.-re sajnos nem emlékszem
vendeg
18 éve, 3 napja és 8 órájaszeretném letölteni😄
vendeg
18 éve, 2 napja és 4 órájaa NFS Prostreet egy nagy szar játék!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 11 órája és 3 perceingyenes??????????😕
marco
18 éve, 8 órája és 13 perceMármint mi?
vendeg
18 éve, 5 órája és 30 perceez a játék el megy 1-nek de sztem a Most Wanted sokkal job volt!!!😉😄
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 4 napjahogy lehet felkapni a kocsi elejét lécci mondjátok meg mert már vetem háltsó kerék meghajtásu autot!!!!!!!
🙁lécci😄
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 4 napjahogy lehet felkapni a kocsi elejét 🙁 mi?
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 4 napjaHa valaki tudja, mondja meg nekem az indító kódot! Fontos lenne! Köszi szépen!
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaleci mondjatok meg hogz mi a kod 😄
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaakinek kell a pc-s kód itt van abxp-5rp7-lj2t-2lj2-xrld
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjatök jó a pro street
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjanekem meg van ps3-mon magyarul😄
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjahulye jatek
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaMelyik hajsza kocsi a legjobb:…………………………………..?
Melyik drif kocsi a legjobb:……………………………………..?
Melyik gyorsulási kocsi a legjobb:……………………………………?
Melyik ketkerekezős kocsi a legjobb:………………………………..?
Melyik sprin kocso a legjobb:………………………………………………….?
LÉCCI MONDJÁTOK MEG!!!!!!!!!!KöCiKe😄
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaA kocsi elejét ugy lehet fel kapni, hogy veszel valami jó lóerejű kocsit Pl😛lymouth😄
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaén sem tudom
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaén már vettem😛
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaNincs olyan kód amit kéttszer is lehet használni!!!!😎
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjamár 9 versenynapot meg nyertem
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjade van
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjamelyik kocsi a legjobb mindegyiknél!!!!!!🙂
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaa mazda rx-7
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 2 napjavalaki letudná ide irni a telepítő kódot kössz
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaabxp-5rp7-erfm.kji3
rokesz27
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaValaki tudna adni egy CD KEY-t?😉
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaDe utálom az ilyen lusta embereket, mint te. Egyrészt az ELŐTTED SZÓLÓ írta le, másrészt ebben a fórumban még vagy három helyen meg van adva telepítő kód. Hihetetlen, menniyre lusta lúzerek vannak.
rokesz27
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaTisztelt vendég. Az általam feltelepitett és 100% osan kijátszott Pro Street nek van neken 5 (öt) telepitő kódja, de a EA NATION nem akarja elfogadni.
rokesz27
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaFikázás helyett inkább azt írd le hogy hogyan lehet, vagy egyáltalán lehet-e online Pro Streetet játszani!
marco
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaSehol nem írtad, hogy Te az EA NATION-hoz keresel kódot. Egyszerűen beírtad a Pro Street témába. Akkor hogyan segítsenek Neked?
rokesz27
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaBocs. regisztrálni akartam az EA NAZIONnál, legutolso kérdés az volt, hogy CD KEY:. Bármit irtam, nem jó.
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 1 napjaSzvsz nem is fogsz olyat találni, ami jó. A neten fellelhető kódok eredetije már biztosan felhasználásra került, ezeket max az otthoni játékra tudod használni. Lehet pénzért venni olyat, ami elvileg működik, de erre sincs garancia. Általában ezt olyan országok boltosai árulják, ahol teljesen fejletlen az internet kultúra és így valószínűleg nem használják fel az eredetit. Nézz körül az #link#http😕/www.ebay.com/#linknev#eBay#linkvege#-en, ott estleg van erre esély…
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 5 órájahogz lehet le edni
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 hetehol lehet regisztrálni az ea nation-höz??tud valaki segíteni??előre is köszönöm
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 hetemár tudom
de mi a cd kulcs kódja
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 heteA Gyári lemez telepítő kódját miért nem fogadhatja el az ea nation szervere?
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn szereten a prostitot
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetehelo holvannak hozá autó és pénz kod
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteLe lehet ezt tölteni.😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteNincs hozzá kód???? Ha van írjon már valamit!😮
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteKu..va Szar ps2re mert azon nem törik
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteén mondok kodot ha valaki megmondja hogy hogy nem törik nekem az auto ps2-ön
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 5 napjaValaki megtudja mondani hogy honnan lehet letölteni a NFS ProStreetet?
nagyon meghálálnám mert megint nem fogom megvenni
aki tudja lécci irjon erre az emélcimre:[email protected]
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 napjavalaki nem tudna megmondani hogy hol kell letoltyeni a pro street-et ingyen??🙂😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 napjanem törik a kocsi ps 2 ön.mondasz kódokat ps 2 re,111 es vendég
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 napjairjatok kódokat ps 2 re
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 napjapénz kódot meg autó kódot irjatok
biohazard
17 éve, 11 hónapja és 1 napjaEz a játék 1 rakász sz*r!!!!!!!!!!!!!
Nem lehet kanyarodni
gyenge és lineáris játékmenet
rossz minőség 512-es videokártyával
és én tudom a kódokat ps 2 ,psp ,x box és gépre
de nem adok mert ez a játék k**** sz*r
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 heteCareer módben a válaszd a menüben a Secret Code opciót és írd be:
UNLOCKALLTHINGS – minden feloldva
1MA9X99 – 2.000$
W2iOLLO1 – 4.000$
L1iS97A1 – 8.000$
REGGAME – 10.000$
1Mi9K7E1 – 10.000$
CASHMONEY – 10.000$
SAFETYNET – 10.000$
ZEROZEROZERO – 5 ingyen javítás
ENERGIZERLITHIUM – ?
MITSUBISHIGOFAR – ?
HORSEPOWER – ?
CASTROLSYNTEC – ?
WORLDSLLONGESTLASTING – ?
ITSABOUTYOU – ?
LEIPZIG – ?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 heteKI TUD EGY OLDALT AHOL IRJA,HOGYMILYEN KOCSIT VEGYEK A VERSENYEKHEZ???????????? HA VALAKI TUD VALASZOLNI AKKOR ITT AZ E-MAIL CIMEM: [email protected]
KOSZ!😄😉
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 heteEZ A 113-AS VENDEGNEK SZOL!
NEM LEHET LETOLTENI MERT MINDEN HOL FIZETNI KELL! DE HA VAN LETOLTOPROGRAMOD AKKOR LETOLTHETED INGYEN! NEKEM EZ A LETOLTO PROGRAMOM VAN:WWW.EMULE-PROJECT.COM ES TOLTSD LE TE IS!!!!!!!!!!!
😛
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 heteEz ajáték fantasztzikus irta Nagy Mátyás ajka béke utca 27 1-6🙂
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetevalaki tud segiteni? hogy kell egykerekezni?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetehátso kerék meghajtásu autóval ami nagyon gyors😄😄😄😄😄😕😕😕😎😎🙂🙂🙁🙁😮😮😛😛#link#http😕/#linknev#IDE JÖN A LINK SZÖVEGE#linkvege##kep# #kep_vege#
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetehogy kell letölteni???????????
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetea legjobb autók: lamborghini LP 640 (hajsza), pagani zonda F (sprint),mazda rx-7 (drift)új shelby gt 500 (gyorsulás),corvette Z06 (2 kerekezés)😄😕😎🙁😮😛😛😛😛😉🙂😛
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetevalaki léci leírná hogy kell egykerekezni? nekem corvettel meg viperrel nem megy.
az előző link nem jó
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hete2qdm-vu7t-hj2b-lhj2-frld
Itt a kód srácok………..igaz ez ps-hez írták de nekem pc-n is jó volt próbáljátok meg skacok…………….jó szórakozást a játékhoz
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteEZ A JÁTÉK VALOBAN EGY NAGY SZ**!!! SZ** GRAFIKÁJA🙁🙁
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteszerintem FASZA😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteezek a kódok ps2-hez is jók???? valaki adja meg az összes autó kódját
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetevki tud jó kódokat PS2-re😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hete😮
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 heteAz angol oldalakhoz használd a webfordítót!😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
Ott kivan írva hogy weblapfordító és csak a weblap url-je kell
#link#http😕/#linknev#www.webforditas.hu/#linkvege#
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hetevalaki adjon nekem tök jó autókódokat létszi😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 napjaha vkinek megvan pc-re az léccy adjon nekem egy serial code-t!léccy léccy léccy non megköszönnnmém!
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 napjamejik akodja
needgo
17 éve, 10 hónapja és 3 napjasziasztok!
Itt lehet letölteni játékokat??
Ha igen,akkor hogy?😎
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 napjasziasztok én is azt kérdezném h itt lehet letölteni és h h 🙂
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 8 órájatelepitő kodja kellene köszi [email protected]
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 5 órájaakinek kell a telepítő kód itt van abxp-5rp7-lj2t-2lj2-rte4😎
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 órájamegmondaná valaki mi pro street telepítő kódja😮
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 órájavalaki tudja hogy mi az nhl08 telepítő kódja
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 hetehol lehet tuningoni???bocs a hülye kérdésért, de tennap kaptam meg a jatekot…😕 vki küldje már el erre az e-mail címre kösz: [email protected]
cod4
17 éve, 9 hónapja és 4 heteEz Jó Kis rx7-etes😮
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 hetehol van a magyarositas?
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteHi!
Hülyén hangzik,de elakadtam a játékban. A gyorsulásoknál, hogy kell kétkerekezni elég erős az autóm közel 700 lóerős, de sehogy sem tudom megemelni.
Köszi a segítséget előre is
e-mail.:[email protected]
dante576
17 éve, 9 hónapja és 2 heteHello!Minimum 900 lóerőnek kell lennie csak akkor fog kétkerékre állni!Ajánlom a Shevrolett Shevelle ss-t 😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetecsjao!
ezek mik is ,jatekok vagy mik? 😮
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteKINEK VAN ANNYI TURELME HOGY ELOLVASSON ENNYI HULYESEGET????!!!!!!!😕
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 2 heteTalán annak, akit érdekelnek a játékok és a tapasztaltak véleményei. 😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetecashmoney
unlockallthings
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteNekem kell. De nagyon!
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 hetehelló!
Meg mondaná vki a pro street telepító kódját????
e-mail:[email protected]
msn: [email protected]
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 napjaEz a játék egy rakás sza……Nekem nem teccik a carbon 1000 szer jobb volt🙁🙁🙁🙁
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 hetecd key kellene a pro streethez:kosz
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteSZIASZTOK.SEGITSÉG KELLENE.EZEKET INGYEN LEHWET LETÖLTENI?MOST VOK BENT ELÖSZÖR.KÖSZIKE.😕😮
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 heteSziasztok!az öcsémnek kellene a pro street telepítőkódja,ha valaki lenne olyan szíves és elküldené nekem a kawa20@freemail címre,annak megköszönném!
előre is kösz!!!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 heteVendég
Sziasztok! kellene a pro street telepítőkódja,ha valaki lenne olyan szíves és elküldené nekem a [email protected]-ra címre,annak megköszönném!
előre is kösz!!!
😄😕😎
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 heteHali!
Nekem is CD key kéne a pro streethezXD
[email protected]
Köszi
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 heteZenék kellenének a Pro Sreethez!!!! küldjetek a cimemre:[email protected]
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 heteValaki elküldené nekem a pro street telepítő kódját címem:[email protected] előre is köszi!!
devilg
17 éve, 8 hónapja és 1 heteKüldtem mail-t!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 4 napjabazz erősnek kell lennie ezt a balfaszt😕
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 4 napjasziasztok
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 4 heteHello.léccike vki küldjön el egy telepítési kodót,mail:[email protected],És köcce
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 4 heteSziasztok légyszi küldje el valaki a telepitőkodot: [email protected] vagy irja ki az oldalra!Köszi szépen
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 hete😮nagyon jo játék
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 napjaSziasztok!Valaki elküldené nekem a Pro Street telepítő kódját az [email protected]-ra??Előre is köszönöm!!
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSziasztok én tudom hol kell regisztrálni az EA nationnál.
E-mail:[email protected]
Lekell fényképezni a telepítő kódot és a megvásárolt játéknak a blokkját láthatóan hogy ellehessen olvasni és elküldeni e-mailben. Én is ezzel bajlódok mert én letöltöttem a játékot az internetről PC-n torrentel.
Ha valaki megvásárolta a Need For Speed ProStreet játékot akkor majd küldjétek el nekem a regisztrációs kódot az e-mail címemre: [email protected]
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetenagyon jó játék😎
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetejók a képek meg kell nézned
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 5 napjalegyszi valaki irja ki az oldalra a regisztracios kodot
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 5 napjaa pro streetet ok
bari65
17 éve, 6 hónapja és 4 napjaen tudom A NFS PRO STREET TELEPITO KODJAT [email protected]
7UMM-B4ZC-L4S3-7L4E-5RLD!!!!!!!!!!!!!!!😎😄😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 napjaNem tudom hogy kell regisztralni az ea nel mindig azt irja hogy nem jo a regisztracios kod amikor probalom a jatekot jatszani a neten mit kell oda beirnilsegitseg!!!
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 12 percemiért nem csak rappet raktak ebbe a szarba XD 😄
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 heteA hellyet hogy vlami huje b**isagot irtal volna elpofazhattad volna hogy mit csinaljak.Az ekezettel pedig ne torodjetek akompin nincs magyar nyelv mar neztem
😄
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetevalaki adja már meg a prostreet telepitö kodját mer sajnos megvetem s miután feraktam a kis tesom eltépte és anyám kilökte s utána ujra kellet telepiteni a gépet köszi.🙁
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 heteCCDV-S5KZ-QNRA-94ES-SUFZ😉
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 hetePRO STREET TELEPÍTŐ KÓD CCDV S5KZ QNRA 94ES SUFZ
SSSSSSZÍVESEN😉
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 heteTUNINGOLD AZ AUTÓT!!!!!!!!!!!!4😎
manhunter
17 éve, 5 hónapja és 2 heteAbban nem tud senki sem segiteni hogyan regisztraljak a pro streetnel nem a telepito kod kene hanem a regisztracios kod.🙁
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 hetebameg adjátok má meg a a pénzkódot!!!!!! na on kéne lécc
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 heteNAGYON KÖSZI A TELEPITÖ KODOT MÁR RAKOM IS FELFELE 1000-KOSZÖNET😎
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 hetemegint én vagyaok aki kérte a pro sreet telepitő kodját most azt szeretném hogy valaki irjon hogy kell használni az utorrent-et mert én is most tőltöttem az internetröl aki tudja hogy kell kezelni az utorrent-et léci..
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 napjasziasztok! segitsetek léci mert nem tudok online modon játszani mert kér egy regisztrácios kodot és nem tudok regizni mert nem eredetin van meg! valaki léccccci adjon egy regis kodot.lééééécccccccike🙂 Előre is nagyon szépen köszönöm! [email protected] vagy [email protected]
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 napjaköszi a kodót
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 heteTök jó a kód köszi
😉
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteez a játék akkora egy S**R hogy az vlmi nemigaz… de a szerkesztök is bevalloták hogy kudarc lett….
trishtan
17 éve, 3 hónapja és 1 heteszerkesztők? Nem inkább FEJLESZTŐK?
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 1 heteNeked nem jött be, sokan meg úgy ráfüggtek, hogy hetekig nem jöttek le róla. Minden relatív. Nekem sem életem NFS-e, de ezt emlékeim szerint a cikkbe is belevéstem. Én elfogadom a véleményed. Az, hogy az EA mit állít utólag egy-egy kreálmányáról…, hmmm, azt, hogy szar volt, semmiképp sem. Csupán belátták, hogy rossz irányba tartottak és agyon voltak hajtva. Az Undercover sem fog mindenkinél betalálni. Ízlések és ökölharc. 😉
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteszia és tutsz kódokat a prosteehez??? ha tucc szólj lécci😉😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 hetetudok
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteSziasztok!El tudná nekem valaki küldeni az a címet ahol inygyenesen le lehet tölteni a Need for speed pro street teljes verzióját?????
[email protected]
vendeg
17 éve, 1 hete és 2 napjaénis
vendeg
17 éve, 1 hete és 2 napjacsá énojan oldalatnemtudok oldalat nemtudok
🙁
vendeg
17 éve, 1 hete és 5 órájahello mindenki
AZ igaz hogy a pro streetben lehet az utcákon közlekedni???
ha igen akkor hogyan lehet és melyik verzióban??? vagy az mind1 hogy milyen verzió??
amúgy végigjátszottam 100%-os a mentésem van
thank you!!!!!!!!
gbesz
17 éve, 1 napja és 4 órájaszerintem szar mert nem lehet szabason kóborolni és nincsenek zsaruk benne😛
gbesz
17 éve, 1 napja és 4 órájanem mert nincs anyi pénzed amúgy ott a torrent
gbesz
17 éve, 1 napja és 4 órájamilyen igen nincs igen csak nem amúgy azért írkálok mert unom a banánt
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 6 órájanekünk meg van a need for speed prostreet. Tök király meg igazi versenyzők vannak benn mint Ryo.Meg a kétkerekezés. A gyorsulás benne a legjobb.A prostreet sokkal jobb mint az nfs undercorver.
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 heteHonnan tdjam
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 hetenem tud nekem vlaki gta 4 cd kódot írni?
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteCsásztok a dobozában van egy papir és annak a hátuljára van írva, h regisztrácios kód. Engemis az apukám igy rakott fel. 🙂probáld ki ha nem jó akkor nem tom…. NA császtok
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteszerintem vedd meg a Toyota Suprát, tuningold fel teljesen és kerékre dobja magát. én 1048 lóerőt tudtam kihúzni belőle. 😄 Ezzel biztos te leszel a drag királya
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteDrag, 2 kerék: legkönnyebben kezelhető Dodge Charger R/T, leggyorsabb Pagani Zonda.
Drift: Rx7, RX8 (gyorsabb pályáknál könnyebb kezelni), Nissan Silvia (S15).
Sprint: legkönnyebben kezelhető: Porsche 911 Turbo (sivatagban (Nevada) nem száll el ugratóknál), leggyorsabb Zonda (szinte lehetetlen jól végigmenni a sivatagi pályán).
Körverseny: Eleinte Nissan 240SX (S13), majd váltás Porsche 911 Turbora, amint elérhető.
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn a prschémből 1200LE-t tudtam kihozni
kpsz 4 kocsit:unlockallthings
😛
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetecs
Ryo-t h lehet legyőzni driftben?? v milyen kocsit ajánlotok hozzá
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 napjasziasztok!egy regisztrácios kod kéne tudtok intézni?előre is kősz űdv.:levi
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 napjajah és ne gyertek azzal hogy vedd meg az eredetit !!!ha van egy kis emberség bennetek megadja vki remélem de jolenne minnél hamarabb kősz levi
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 napjaTessék: VEDD-MEGA-ZERE-DETI-T Háhhháháháhá, bunkó vagyok, de igazságos!😄
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 napjanem bunko hanem egy szarházi gondoltam hogy vannak szar emberek te beis bizonyitottad hahahaha szopi ez igy igasságos
futuretro
16 éve, 4 hónapja és 3 napjaEzt rohadt gyorsan fejezzétek be, srácok. Nyílt fórum, ne tessék már egymást ilyen aljas módon ócsárolni.
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 heteSziasztok segítség kellene szeretném megtudni a need for speed pro street regisztrációs kódját. Aki tudja írjon [email protected]. előre is köszi 🙁😄
horiahun
16 éve, 4 hete és 6 órájaNem tetszett annyira, mert ebben is a sok segítség és elirányítják máshova meg minden. Ham eg nem kapcsolom be akkor meg irányíthatlan az autó még gamepaddal is. Pl.: egyenesen megyek és elhúz balra az autó, mikor még a pálya is egyenes és vízszintes. Gyorsulási versenyen voltam és már kb. 150-el mentem úgyhogy nem pöröghettek ki a kerekek. Miért nem lehet olyat csinálni mint az Underground 2. Abba még nincsenek ilyen mit tudom én honnan jövő elmozdulások.
vendeg
15 éve, 12 hónapja és 23 órájaaz bisztos😎😎😎😎😎
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetehelo hogy kell a kodokat beirni hova mert hiába irom be ki irja hogy promocios kod meg titkositot kod it hiába beirom a titkositot kod hoz nem jó valaki segitsen 🙁 segitség köszi elöre is😮
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 napjaHelló.Én Mazda rx8-ast ajánlanám.Nekem az az autó ment a legjobban.Persze feltunigólva.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 2 hetea prostreet hez megtuggyátok a dni a telepitési kódot
🙂🙂🙂🙂🙂🙂
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteszia! el tudnám nekem is kűldeni a telepítő kódot? előre is köszi! [email protected] (need for speed shift)
marco
15 éve, 9 hónapja és 3 heteEgyszer ezt a sok ilyen jellegű emailcímet bepakolom egy zipbe, és eladom. Az asvának, a zsaruknak, meg a kiadóknak.
Hülyére fogom magam keresni.😄 Ha a svájci német bankszámlákkal bejött, nekem miért ne menne?😉
skyman
15 éve, 9 hónapja és 3 heteHajrá marco😄
Mondjuk sose értettem h nem elég h arra lusta h mondjuk megkeresse magának, de még arra is h visszanézzen, visszakeress az oldalt h válaszoltak e a kérdésére hanem egyböl emailba kéri, ilyet.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 hetehali Kelle info miért nem megy a játék a gépemen
config:2,8 cerka;256 fx5500 ;1g ram ;xp sp2 .segítsetek legyetek szivesek
lac
14 éve, 8 hónapja és 1 hetehttp😕/www.systemrequirementslab.com/cyri/
Én a VGA-dra tippelnék, de a linkelt oldal megmondja, hogy pontosan melyik alkatrésszel van a gond.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 heteUpgrade Suggested ezt írja a vga nál Szerintm ez frissítést javasol de hogyan?
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 heteamúgy minden jó a minimum hoz pixel 2,0 megvan 128 mb megvan directx 9 megvan mi kellhet még?
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 hetevégül is elindul a játék de nagyon nagyon lassú .mit tehetek ez ügyben????????????????
😕
lac
14 éve, 8 hónapja és 1 heteFejlesztést (upgrade) javasol, nem frissítést (update). Szimplán gyenge a hardver a játékhoz, a géped fejlesztése megoldás.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 hetenagyon köszönöm a válaszod🙂
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 napjahol lehet beállítani a gumifüstölést?
valaki segítsen pls már unom h nem találom 😕
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 napjaHát az magától füstöl!😮
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 napjatéll?a gecc nem tom mi baj lehet nekem nem füstöl pedig 2magos gépem van lécci mondjatok már vmit.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 napja2.53 ghz-es nem tom mi lehet vele
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 napjaháh gecci most pörgök mint egy kis hiperaktív kölök beállítottam mindent naon jól megy emberek is vannak van gumifüst is ha segíthetek valakinek akkk írjon 😄 de örülök bakker és még a kép is életű pedig eddig le szaroztam a pro street-et
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 4 hetemegcsintam a halálos iram tokyoi hajszábol a mitsubishit meg a nissan silviat meg Han RX7-esét
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteValaki segíitene a need for speed pro street hez kodokat valaki segítene ebben??? 🙁
shade
13 éve, 6 hónapja és 2 heteMenj be az 576-ba vagy a cd galaxisba, ott biztos tudnak adni.
shade
13 éve, 6 hónapja és 2 heteFohászkodj istenhez…
kpal
11 éve, 3 hete és 17 órájaEgyedül csak a kocsik voltak szépek benne , a fizika csapnivaló .