NBA 2K25 teszt

2024. szeptember 29.
56.7521
iPet profilja, adatai
iPet
Alig pár héttel az NBA szezon rajtja előtt természetesen óramű pontossággal befutott annak virtuális kivetülése, az NBA 2K25. Őszintén szólva már nem is emlékszem rá, hogy mikor szóltunk pozitívan erről a franchise-ről, de az biztos, hogy az elmúlt pár epizód vagy Gargától, vagy pedig tőlem, de kapta az ívet rendesen. Hozzátenném, minden egyes negatívumra rászolgált. Az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy már mindenki beleszállt a fejlesztőkbe, de ők igazából egy vállvonogatással elintézik, hiszen így is, úgy is milliók veszik.


Itt van tehát az új iteráció, amiben van egy kazalnyi érdekes, jó dolog. Hosszú évek óta most először látszik, hogy valóban tettek időt és energiát a fejlesztésbe, mert ésszerű és kreatív új dolgok kerültek a 25-ös verzióba, amikről nemsokára bővebben is beszélni fogunk. Van azonban egy brutálisan nagy elefánt a szobában, ami a kvázi szokásosnak mondható mikrotranzakciók nyomasztó, mi több, inkább fullasztó jelenléte.

Ugye arról van szó, hogy virtuális másunk alapvetően a 60-as szinttel kezdi meg profi karrierjét, ami nagyjából azt jelenti, hogy az első 20 plusz mérkőzésen a kispad végéről szállunk be pár percre, hogy marakodjunk a többiekkel az 1-2 pontért és lepattanóért. Talán két assziszt is kieshet a kezünkből.

Figyi James király, mutatom hogy kell

Figyi James király, mutatom hogy kell


Képességeinket továbbra is VC-vel, azaz a helyi valutával lehet fejleszteni. Mivel teljesítmény arányos bérezésben vagyunk, el lehet képzelni azt a grindfesztivált, amire végre felhúzzuk magunkat addig, hogy érdemben is bele tudjunk szólni egy-egy mérkőzésbe. És ez nem csak a MyCareer-re vonatkozik, hanem a többi játékmódra is, ahol virtuális másunkat szeretnénk szerepeltetni.

Mi a megoldás? Vegyünk rendes pénzért VC-t! Ha ez egy F2P játék lenne, akkor igazából egy rossz szavam sem lenne - viszont ahogy látjátok, már az alap kiadás is meglehetősen borsos áron mért és akkor erre még fizessünk, ha élvezni szeretnénk az első pillanattól kezdve. Persze ebben nincs semmi új hiszen ezt a modellt követik évek óta, de ettől még egészen bicskanyitogató a dolog.

Szóval, ha beruházol a játékra, ezzel mindenképp számolnod kell. Természetesen elérhető belőle a mindenféle kiadás, amik legtöbbjéhez jár százezer ilyen kredit, azzal meg köbö 75-ös szintre fel lehet húzni legényünket, amivel már lesz sanszunk a többiek ellen (nem sok mondjuk). Ameddig ezt a rendszert nem száműzik vagy legalább korlátozzák kozmetikára, addig 8 pontnál nem fog tőlem többet kapni. Ez már csak azért is fájó, mert egyébként a legtöbb eleme iszonyúan jól átgondolt és összerakott és igen, továbbra is ez a legjobb kosaras cucc a piacon.

iPet zsákol és gól!

iPet zsákol és gól!


Az első, ami szembe jön velük az a megreformált tutorial. Az alapok persze nagyon egyszerűek, de azért a különféle támadó és védekező sémák ismerete elengedhetetlen a valódi élményhez, ezért a betanító szegmensre eddig is figyeltek, viszont a Learn2K egy új szintre emeli ezt. Mindent, de tényleg minden nagyon alaposan elmagyaráz nekünk a program és kellően jól be tudjuk ezeket gyakorolni, szóval jár a kalaplengetés.

Aztán ott a MyCareer: ez lenne a kvázi sztori mód, ami finoman szólva is megosztó, viszont én nagyon bírom (és igen, a megboldolgult Fifában is csíptem). Itt egy MP nevű csókát alakítunk, aki rögtön egy nagydöntő utolsó összecsapásán mutatkozik be: átveszi a teljesen csapat fölött az irányítást (mi választjuk ki a brigádot) és egy kvázi buzzerrel meg is nyeri a mérkőzést meg az egészet.

Pontosabban nyerné, mert az álmodozásból managerünk ébreszt fel minket és közli, hogy akkor lehet menni az első edzésre vizespalackot hordani. Ebből a szempontból eléggé klasszikus, nincs benne semmi flikkflakk, de mégis jó játszani vele. Az egyetlen érdekes aspektus az az, hogy a lakásunkban található emlékplaketten felidézhetjük hősünk múltját az NBA-be kerülésig. Négy meccset tudunk lejátszani, amiből azt hiszem a harmadik az U19-es USA válogatott mérkőzés lesz a debreceni Főnix Arénában, ami meg cool.

Ez lenne az odú

Ez lenne az odú


Két dolog is be fog villanni. Az első, hogy visszakerült kecónkba a MyCourt, ahol online vagy offline barátainkkal dobálgathatunk, meg persze gyakorolhatunk mindent, ami az eszünkbe jut. A másik a város, pontosabban a bejárható terület kompaktsága. Az elmúlt epizódokban ugye hodály méretű kerületeket járhattunk be, amik sokszor kongtak az ürességtől.

Most, hogy a ballasztot kivették és lényegesen kisebb lett az egész, hirtelen feltöltődött élettel: a Park-ban hódolhatunk a streetballnak, mehetünk tetkót és friss sérót csináltatni, konditerembe meg egy kazalnyi más opció vár arra, hogy felfedezzük. Igen, ezek eddig is elérhetőek voltak, viszont most tényleg pár lépés és mindenhol ott vagyunk. Mondjuk emberünk terelgetése továbbra is egészen nevetségesen béna és körülményes, de legalább csak pár percig kell nézegetnünk.

Feladatainkat pont úgy látjuk egyébként, mint bármelyik RPG-ben - letisztult, átlátható rendszer. Amiben nem ismer pardont a játék, az bizony a tartalom, mert amiket fentebb felsoroltam, az bizony csak a jéghegy csúcsa. Visszatért a MyGM, ahol ugye mi vagyunk a General Managerek és egy komplett csapatot kell mindenestül működtetni. Ebben is van egy csavar, ugyanis nagy hangsúlyt kapott a szerepjátékos körítés, saját sztorival, szóval alaposan el lehet benne veszni.

Üff, kicsit sok a neon, de amúgy élhető

Üff, kicsit sok a neon, de amúgy élhető


Aztán persze adott a MyTeam, a kártyagyűjtögetős kvázi játék a játékban. Itt összerántottak egy szintén remek tutorialt, viszont azt tudni kell, hogy hiába szeretik sokan, azért nem ez a legegyszerűbb játékmód. Na, ezt sikerült egy olyan ordenáréan elbaltázott menürendszerrel megspékelni, amit már nagyon rég nem láttam: gyakorlatilag ki fog folyni a szemünk az almenükből nyíló almenüktől.

Az Eras is érdekes, mert behozták a Curry-féle dinasztiát is, így szinte minden évtizedből, évtizedben játszhatunk, ha éppen erre van kedvünk. A klasszikus, instant meccsek, szezonok meg egyéb módok nyilván maradtak, viszont bővült a WNBA szegmens is. Fun fact: Caitlin Clark és az Indiana Fever meccseire többen kíváncsiak átlagban, mint a szintén itt játszó Indiana Pacers-re.

Szóval a tartalommal garantáltan nem lesz gond a jövő évig. Nyugi, KAT is át fog kerülni a Knicks-hez, gondolom egy frissítés után. Beszéljünk inkább a kezelhetőségről és a külcsínről, mert minden hiába, ha ezek el lennének baltázva. Ami nagyon fontos, hogy ezúttal az irányítás teljes mértékben testre szabható. Értem ezalatt azt, hogy még azt is beállíthatjuk, hogy a mozgási animációnknak melyik fázisa számítson tökéletes release-nek. Szóval a profik nagyjából szimulátor jelleggel bele tudnak piszkálni az egészbe - mindehhez ráadásul új cselezési motort írtak.

Jóvanmá, Kidd, milyen név ez?

Jóvanmá, Kidd, milyen név ez?


Az animációk talán sosem voltak ennyire fluidak és életszerűek, az egészen biztos. A külcsín nem nagyon változott tavaly óta, de alapvetően ezzel a szegmenssel talán sosem volt gond, így, ha a 2K24 testszett, biztos vagyok benne, hogy ezzel sem lesz gondod. Az összegzésnél igazából nem vagyok gondban, mert az látszik, hogy a fejlesztők belerakták a melót, hogy még életszagúbbá varázsolják ennek a csodálatos sportnak a virtuális vetületét.

Az egyetlen, igazi, komolyan vehető probléma a bevezetőben említett monetizációs rendszer. Tényleg döbbenetesnek tartom, hogy egy ilyen, amúgy sem az olcsóbb darabok közé tartozó cucc esetén, hogy lehet ezt a rendszert fenntartani. Persze lehet itt hőbörögni meg vekengeni, de amíg az emberek súlyos extra tízezreket fizetnek a VC-ért addig nincs miről beszélni. Mint játék azonban nagyon egyben van.

NBA 2K25 / Tesztplatform: PlayStation 5

jó lesz ez!
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2024. szeptember 06.
  • Ár: 24.890 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Bődületes tartalom
  • Új és visszatérő játékmódok
  • Gyönyörű
  • Ésszerű fejlesztések
  • Az a nyomorult monetizációs rendszer, ha ne lenne
  • Apróbb bugok előfordulnak
  • Átláthatatlan menürendszer a MyTeam alatt
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    7
7.8
NBA 2K25. Őszintén szólva már nem is emlékszem rá, hogy mikor szóltunk pozitívan erről a franchise-ről, de az biztos, hogy az elmúlt pár epizód vagy Gargától, vagy pedig tőlem, de kapta az ívet rendesen. Hozzátenném, minden egyes negatívumra rászolgált. Az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy már mindenki beleszállt a fejlesztőkbe, de ők igazából egy vállvonogatással elintézik, hiszen így is, úgy is milliók veszik. '>
NBA 2K25. Őszintén szólva már nem is emlékszem rá, hogy mikor szóltunk pozitívan erről a franchise-ről, de az biztos, hogy az elmúlt pár epizód vagy Gargától, vagy pedig tőlem, de kapta az ívet rendesen. Hozzátenném, minden egyes negatívumra rászolgált. Az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy már mindenki beleszállt a fejlesztőkbe, de ők igazából egy vállvonogatással elintézik, hiszen így is, úgy is milliók veszik. '>
5 hozzászólás

VaPe

1 hete és 4 napja

Engem továbbra sem tud megfogni...

válasz erre

Patrik94

1 hete és 4 napja

Fú a város milyen üres. meglepett smiley Azt nem is értem mit keres egy ilyen játékban.

válasz erre

fighterlaci

1 hete és 5 napja

Garga menekült előle idén? röhögő smiley

válasz erre

Hentes

1 hete és 5 napja

Wooooow de jó pontot kapott! meglepett smiley

válasz erre

muki

1 hete és 5 napja

Sosem voltam oda a sport játékokért, de ez és a box bejön. mosolygó smiley

válasz erre
NBA 2K25
24.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások