NBA 2K21 teszt

A cikk egyébként azért készült el ennyire lassan, mert egyszerűen nem volt szívem a porba taszajtani kedvenc sportom bizonyos téren kifejezetten minőségi alkotását. Aztán jött a főszerkesztői selyemkendő (vaskesztyűvel alatta, nyilván), nekem pedig az a nem túl kellemes feladat jutott, hogy bemutassam nektek a Visual Concepts hattyúdalát.

Mielőtt nagyon belemélyednék a játék megsemmisítésébe, azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy a 2K21 továbbra is a piacon kapható legjobb kosaras cucc. Sok aspektusában lehengerlő, de a legkomolyabb érv státusza mellett az, hogy nincs kihívója semmilyen fronton. Úgy meg nem nehéz, ugye.

Passzold már!

Az életben ebben a pillanatban a szezon döntője zajlik (szerencsétlen csapatomat jól elverte a Lakers az első két meccsen) a már sokszor megénekelt orlandói buborékban. Tesztalanyunk egyik abszolút pozitívuma, hogy úgyanúgy a csarnokokat modellezi, mint eddig, tehát az autentikus NBA hangulat egyetlen pillanat alatt elkap(hat) minket.

Amikor ezt a szériát tesztelem, általában egy rituálé szerint megyek végig a főbb pontokon. Kivétel nélkül a 2KTV résszel kezdem, ahol doku jelleggel kapunk egy csomó érdekességet, háttérinfót, esetleg interjút a dobozon található atlétákkal. Már tavaly is két rettentően antipatikus személy volt a műsorvezető a cukin dögös Rachel helyett, ez idén sem változott, ráadásul a témaválasztás is gyászos, szóval hagytam a csudába. Ezek után nyilván a MyCarreer következik.

Itt virtuális hasonmásom létrehozása és paraméterezése után elkezdődik a "sztori mód". Minden bárgyúságuk ellenére szoktam élvezni ezeket, de itt találkozhatunk az utóbbi pár év leggyengébb ilyen jellegű próbálkozásával. Juniort alakítjuk, akinek az apja híres játékos volt. Draftolatlanként verekedte be magát az NBA legszűkebb elitjébe, kicsi fiának (nekünk) pedig szintén ez a célja.

Igen, edző bá, néha gyúrok

Sajnos egy-két jó húzást leszámítva elképesztően érdektelen ez az egész. Nem hittem volna, hogy visszasírom Spike Lee-t meg a próbálkozásait. Sebaj, gondoltam, hiszen azért alapvetően egy ilyen játékkal nem a lehengerlő szingli szelet miatt játszunk. Itt jött csak az igazán nagy pofon! Ugye a játékmechanika lelke az úgynevezett Pro Stick rendszer.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy a két analóg kar variálásával egyszerűen előcsalható, de nagyon látványos cseleket, alley-oop-okat és mutatós passzokat tudunk csinálni. Továbbá ha a jobb kart bármelyik irányban teljesen hátra toltuk, akkor elkezdődött a dobó mozdulat, majd minél közelebb kellett a zöld csíkhoz elengedni. Tiszta sor. Nos, ezt a pofonegyszerű, de intuitív módszert sikerült úgy elbarmolniuk, hogy sokszor magát a palánkot sem fogod eltalálni.

Az van ugyanis, hogy itt már elve csak akkor indul el az egész, ha lefelé húzzuk a kart, ráadásul ezek után egy mércével még a dobás szögét is be kell állítanunk, nyilván egy nanométernyi helyre. Ez azt eredményezte, hogy felrobbantak a fórumok, fejeket követeltek a porba, hiszen így még egy gyorsindítást is alig lehetett pontosan befejezni, a bonyolultabb dobásokról nem is beszélve.

Szép támadás, feldobás

Én először nem értettem a dolgot, de amint rájöttem hogy mivan, olyan éktelen haragra gerjedtem, mint nagyon ritkán. Nyilván nem az én keresetlen szavaim miatt, de a legelső patch, amit le lehetett tölteni az egy opció, hogy meghagyjuk ezt a full béna új dobást, vagy inkább visszatérünk egy tavalyihoz hasonló módszerhez. Tehát javult valamelyest a szitu, de még mindig messze van a kellemestől. Sajnos idén már a külcsínnel, pontosabban a mögötte álló motorral is vannak gondok.

Ha csak rápillantunk a játékra, akkor az észrevehető hogy nagyon magas nívót képvisel - a sztárok megszólalásig hasonlítanak önmagukra, de a "vízhordók" is lényegesen jobb fizimiskát kaptak. A gond inkább a fizikával van. A labda nagyon sokszor fog furán pattanni, de ez még nem vészes. A játékosoknak viszont eltűnt a súlya, ami főleg akkor lesz egyértelmű, ha egy záráson próbáljuk meg átverekedni magunkat.

Ilyenkor úgy beleakadunk a másikba, mintha betontömbön próbálnánk meg áthúzni magunkat. Sőt, sok esetben csapattársainkon sem tudunk átvergődni. Visszatértek a kivédhetetlen gépi cselek és dobások is. Ez alatt azt értem, hogyha a rendszer elhatározza, hogy ő most pontot dob, akkor nem tudunk mit tenni, levédekezhetetlenül bünteti meg a gyűrűt.

Csak én és az edzőterem

Leginkább úgy tudnám összefoglalni ezt a részt, hogy iszonyúan érződik az átállás a következő generációra és benne hagytak olyan hibákat, amiket ki kellett volna küszöbölni - gondolom gőzerővel fejlesztenek, mert ha jól emlékszem, nyitó cím lesz az új Xbox-on és PS-en is.

Saját játékosunkat ugyan gyorsabb fejleszteni, viszont a rendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesen elvegye kedvünket a küzdelmektől. Hiába álltam 75-ös szinten, mint sharpshooter, teljesen üres triplákat hibázok zsinórban, túl sokszor mennek mellé a ziccerek, simán lefülelik a passzaimat. Nagyon rosszul lett felépítve ez, mert simán kinyírják a benned bimbózó momentumot és inkább elküldesz melegebb éghajlatra mindenkit, majd valami másik cuccot indítasz el.

Apropó melegebb éghajlat: egy másik változtatás, hogy a The Neighbourhood most nem valami városi terep, hanem levittek minket egyenesen Venice Beach-re. Lett egy óriáskerék, viszont minden más pontosan ugyanaz, mint tavaly, szóval az effortot itt sem tudunk felfedezni. Muszáj beszélnem a nagyon hangsúlyosan jelen lévő mikrotranzakciókról is. Anyagunk ugye saját valutát használ, az úgynevezett VC-t.

Hesteg nofilter

Ezzel tudunk statisztikákat növelni, mindenféle ruhát meg kiegészítőt vásárolni, satöbbi. Ha csak arra hagyatkozunk, hogy a lejátszott mérkőzésekből meg apróbb szponzori tevékenységekből kuporgassuk össze a lóvét, akkor bele fogunk őszülni, mert egy Jordan póló 3-4ezer VC, ami nagyjából négy lejátszott meccs.

Természetesen a játék felkínál egy másik, megszokottnak mondható opciót: rendes pénzért cserébe bármennyi virtual coin-t szólíthatunk magunkhoz. A modell egy teljes árú játék esetében gusztustalan, de nem fröcsögnék erről, mert mindenki el tudja dönteni, hogy számára mennyi pénzt ér meg ez az egész. Persze ez hatással van/lesz a MyTeam-re is. Minden más, amit nem soroltam fel külön (MyGM, Pro/Am, WNBA, frissült rosterek, satöbbi) az pontosan ugyanolyan, mint a tavalyi iterációban található.

Oké, kisebb finomhangolások történtek, de semmi olyasmi, amiről bővebben beszélnem kellene. A zene ellenben nagoyn kellemes meglepetés. A producer ebben az esetben Damian Lillard volt, aki Dame D.O.L.L.A. néven rapper is, ráadásul egyáltalán nem is rossz. A lényeg, hogy saját nótái mellett roppant kellemes melódiák csendülnek fel, remek ízléssel válogatta össze a hallgatható muzsikákat.

Mivan Harden, nem megy a stepback?

Nagyon sajnálom hogy ennyire le kellett húznom az NBA 2K21-t. Alapvetően minden megvan benne, ami miatt megkedveltük a virtuális pattogtatást, sőt, ahogy mondtam, továbbra is a legjobb kosaras anyagról van szó. Viszont idén elképesztően frusztráló lett a kezelhetőség, pont a könnyedség veszett el belőle, ami miatt annyian imádták.

A mikrotranzakciókat nagyon messzire kellene száműzni, nincs létjogosultsága egy teljes árú cím esetében. Azt is sajnálom, hogy az összképre ennyire rányomja bélyegét az, hogy a következő generáció volt főleg fókuszban, így sok olyan hiba becsúszott, ami eddig nem nagyon. Mondjuk hát ki bátran: nagyot csalódtunk!