Men of War II teszt

És így lett. A Men of War első részéhez sosem volt szerencsém (sem pedig az összes többi részéhez), továbbá igencsak nagy meglepetésként ért a második epizódja, ugyanis tudomásom szerint 2019-ben már megjelent egy Men of War II, bár az az Arena nevet is magán viselte. Ám a kettőnek semmi köze egymáshoz, ráadásul eme utóbbi alkotás egy online móka volt, melynek a szerverei 2021-ben leálltak, úgyhogy igazából a mostani MoW II minden akadály nélkül válhat egy teljeskörű folytatásává a legelső résznek, kiveséző szóló és multis lehetőségekkel.

Mivel valós idejű második világháborús stratégiáról van szó, ezért én azonnal egy Company of Heroes-féle struktúrára gondoltam, és félig-meddig igazam is volt. Ám hamar kiderült, hogy míg a CoH jóval nyitottabb a lazább játékstílus felé, a Men of War II olyanoknak készült, akik a csapataik minden pillanatát szeretnék valós időben mikromenedzselni.

"Te Jürgen, ezekben a hordókban ÜZEMANYAG van." "Jajj Günter, remélem nem robbantja ránk ezt senki (kacsint kacsint)."

Igen, mai tesztünk alanya egy igencsak bonyolult alkotásra sikeredett, három frakcióval (amerikaiak, németek, szovjetek) és egy rakás egységgel, melyek hat szintre lettek szétbontva. Vannak karabélyosok, könnyű ismétlő fegyveresek, nehéz géppuskások, felderítők, mesterlövészek, robbantó specialisták, szabotőrök, gépészek (az elszórt ágyúkat tudják újrahasznosítani), tankvadász gyalogosok, tank személyzet; és akkor ez még csak nem is az összes gyalogos katonai lehetőség.

Szerény véleményem szerint a készítők kicsit átestek a paci túloldalára, de azt belátom, hogy tényleg mindenre is gondoltak. Azonban nem csak individuális gyalogsági különítményekkel, számtalan tankkal és egyéb járművel zsonglőrködhetünk, hanem repülős támogatást, légelhárítókat, mozsárágyúkat és tulajdonképpen bármit is bekérhetünk, amire csak gondolni tudunk és a második világháborúban meg lehetett találni. Sőt, előfordulnak kombinált osztagok is, amikor tank mellé egy ejtőernyős alakulatot is kapunk, például.

A Company of Heroes-zal ellentétben itt nem kell építenünk: itt mindent be kell hívnunk. Három tartalék-hadosztályt kell összeállítanunk, mellyel nekimegyünk egy-egy pályának. Azért kell három, mert először csak a legelső tartalékból tudunk behívni alakulatokat. Minden behívott egység Command Point-ot foglal, minél keményebb, annál többet. Van, ami nem foglal CP-t, mint például az ellátmányos doboz, vagy egy légi csapás.

Aztán rájuk robbantották a szemét amcsik.

Azonban figyelnünk kell arra, hogy minden katonai és kiegészítő behívásból limitált mennyiségünk van egy tartalékban, és előbb-utóbb ki fogunk fogyni. Persze aggodalomra (egyelőre) semmi ok, hisz egy bizonyos idő után megnyílik a második és a harmadik tartalék is. Aztán ha mindegyik kifogy, akkor buktuk a játékot, feltéve, ha már nincs emberünk a pályán. Úgyhogy nem lehet csak úgy elengedni a katonáink kezeit, amint bezavartuk őket a csatatérre.

Egy meccset, feltéve, hogy nem a kampánypályákat nyüstöljük, általában pont-dominanciával lehet megnyerni. Támaszpontokat és bázisokat kell elhappolni egymástól, ki kell tolni a gyalogság segítségével a saját határainkat, és irtani kell az ellent. Egyszerűbb nem is lehetne, de nem csak nyerni lehet a pontokat, hanem veszíteni is, mikor állomásokat elveszítünk. Ilyenkor általában egy százast bukunk, amit az ellen azonnal megkap.

Most, hogy tudjuk, mit kell csinálni a győzelemért, ideje belevetni magunkat a harcba. Sajnos itt a gondolkozás sokkal többet vet latba, mint a nyers erő. A gyalogságot fedezék mögé kell minden esetben behelyezni, stratégiai pontokon gépfegyverállásokat és mozsárágyúkat kell lepakolni, és ha nincs fedezék, akkor legalább fektessük le az embereinket, mert ha állva maradnak, akkor nagyjából két lövés után ugyancsak lefekszenek, de abból már nem kelnek fel.

Akár több Regiment-et is összeállíthatunk, ha ki akarunk próbálni új kombinációkat.

Ha nincs fedezék a közelben, akkor homokzsák-barikádokat, vagy árkokat bármikor tudunk emberkéinkkel készíteni, az MG-s, mozsaras és egyéb ágyús katonáknak pedig kis homokzsákos házikókat lehet csinálni, lévén, hogy ők nem tudnak befeküdni a homokzsákok mögé. Szóval az embereink nagyon papírból vannak, ha a szabadban rohangásznak, de a járművek és a tankok sincsenek sokkal jobb helyzetben. Az egy dolog, hogy allergiások az anti-tank fegyverzetekre, de azért elég nagyot néztem, mikor néhány földönfutó puskás katona a Tigris tankomat három-négy gránáttal kiszedte a fenébe.

Igen, a gyalogosok fel vannak szerelve olyan robbanószerekkel, melyek bármilyen páncélos járművet azonnal meg tudnak semmisíteni, feltéve, ha elég közel kerülnek hozzá. Igazából még a legnehezebb tankok is igen hamar kipukkannak, hiába kapják csupán elölről a tüzet (ott a legerősebb a páncéljuk). A trükk, természetesen, a masinák jó pozícionálása, hogy a géppuskáikkal hamar kikapják a feléjük közeledő gyalogságot, de nem lehet egyhelyben megállni velük, mert a mérföldekről dobálózó mozsarak és ágyúk is eléggé károsak tudnak lenni az egészségükre.

Itt a gyors döntéshozás, a megfelelő csapatösszeállítás és a jó pozícionálás lesznek a stratégák legjobb barátai. Továbbá figyelni kell arra is, hogy a lőszer és a benzin is véges, így előbb-utóbb kifogynak az alakulataink, és ha nem találunk lőszeres sátrakat, vagy nem hívunk be muníciósládákat, akkor hamar használhatatlanná válnak.

Szigorúan egy sorban skacok, hátha a német gránáttal tekéző úr mindannyiunkat kilő egyből.

Benzint nem használt járművekből lehet kiszüpürtyülni, ha tényleg idáig fajulna a helyzet, de ezek leginkább a kampánypályákon fognak megjelenni. Egy normál meccsen általában nem élnek olyan sokáig embereink, hogy emiatt aggódnunk kellene. Kicsit depressziós gondolat, de hát egy harctéren ne az üzemanyagot iszogassuk, hanem osszuk az áldást.

Ám miféle részletek miatt kell még aggódnunk? Nos, a pályán található szintkülönbségek is megakadályozzák, hogy le vagy fel lőjük egy pontra. Illetve az is előfordul, hogy a Fog of War-ba (vagyis a ködbe, amit nem látunk) az ellenfél, de akár mi is belőhetünk a mozsárágyúkkal. Így nincs olyan, hogy bebástyázzuk magunkat egy pozícióba, ugyanis hamar meg fognak jelenni a derült égből a bombák.

Nehéz dolgunk lesz, ez biztos. A PvP még csak-csak, hisz ott összeoszthat minket a sors hozzánk hasonlókkal, és akkor lesz esélyünk, de a kampányok egytől egyig irreálisan nehézzé válnak, akár már a legelső küldetéseknél. Ez amiatt lesz, mert a számítógép nincs olyan egységgyártási limitációkkal megáldva, mint mi, ergo neki meg van engedve, hogy tolja ki magából a katonákat a végtelenségig.

A legtöbb kampány és a összes multis pálya pontgyűjtésből áll.

Továbbá a kommandós misszióknál, ha nem figyelünk oda a megfelelő pozícionálásra, formációra és statikus védelem-felépítésre, akkor egy másodperc alatt szétver minket az AI. A gyakori mentés ajánlott, ha nem akarjuk túlságosan is elhúzni egy pálya teljesítésének folyamatát. És igazából nem is lenne ezekkel olyan nagy baj, ha nem lennének majdhogynem kötelezőek, ugyanis egy kampánypálya potenciálisan új egységeket nyit meg nekünk, melyeket aztán a PvP-nél és későbbi pályáknál bevethetünk.

Ezeken kívül járhat még XP, frakció specifikus pénz és ellátmány is ilyen kihívások letolásáért; három fizetőeszköz, csodás, de hát azt a rengeteg katonai és mechanikus opciót meg kell venni, bizony. Apropó kampány, négy félét kapunk ezekből, melyek a frakciók szerint is szét vannak bontva, és hajmeresztő mennyiségű küldetéssel vannak felszerelve. Egy biztos: ezekkel nem fogunk egyhamar végezni. Sőt, már a Tutorial feladatok is általában több, mint egy percet fognak elvenni az életünkből, de mivel ezekért is kapunk egység- és nyersanyagjutalmat, így ezeket sem érdemes átugrani. Bár azért a játékot is félig-meddig segítenek megérteni, de lássuk be, a tudás az mellékes, ha egy Howitzer ágyú az ajándék.

A tartalomért és a részletesen felépített hadászati repertoárért jár a keksz a Best Way csapatának. Azonban a technikai és esztétikai malőrökért már kevésbé. Az első, látványos majré az optimalizálatlanság tényéből fakad. A játék be-beakadt alkalomadtán és ugyan nem volt bénító hatású, azért egyszer-kétszer alaposan összezavart, mikor a kamera minden átmenet nélkül teleportált egyet. Továbbá bug-ok is előfordulnak, mint például egy ostromgépet maga után húzó traktor nem ott jelenik meg, mint ahol maga az ostromgép.

Épületeket mindig érdemes elfoglalni a gyalogosainkkal, ám nem fognak tudni minden felé lőni így.

Szerencsére ez ismételten csak pillanatnyi zavart váltott ki belőlem, hisz amint elindítottam a traktort, az odaugrott a hozzá tartozó ágyú mögé és rendesen húzta maga után. Mindegy, végső soron annyira nem fájt ez a baj; ám az útvonalkeresgélés már annál inkább. Nem egyszer fordult elő, hogy miközben utasítgattam egységeimet, akkor egymásban, vagy a terepben akadtak el, és maguktól nem kerestek volna új utat, hanem inkább megvárták, hogy én húzzam szét őket.

Óvatosan megjegyzem, hogy a magyar klasszikus S.W.I.N.E.-ban (2001-ben jelent meg, khm) is már ez meg volt rendesen csinálva, bár az sem volt a legtökéletesebb, tény, mert ott is előfordult, hogy ha beragadt egy kocsi, akkor majdhogynem pörögni kezdett maga körül, de legalább vadul próbálkozott megtalálni a célhoz az utat, ahová blokkolva volt az út. Itt még az sem történik, csupán szenvedés és odafagyás.

A prezentáció a katonák és a gépek terén egész elfogadható, sőt még a házak, a fák és a környezeti elemek is egész kellemesen vannak megcsinálva. A baj a kietlen, üres, kihasználatlan területekkel van, melyekkel igazán lehetett volna valamit kezdeni; például kiszedni, és akkor nem lettek volna néha indokolatlanul hatalmasak a pályák. Ezek miatt néha egy életbe tartott egy kampánymisszió teljesítése, és így, nagyjából másfél óra fetrengés után már nem igazán volt túl sok kedvem a következő pályához.

A tankokkal sosem jó ötlet berongyolni a frontvonalra.

Továbblépve a grafikán és a hangokra rátérve, a szinkron borzalmasra sikeredett, ami érdekes, mert ez csak az átvezetőknek a dialógusaiban látszódik. A sima katonai kiabálások meglepően jól hangzanak, úgyhogy ez kicsit érdekesként hatott, de sebaj; egyszer fent egyszer lent. A zene adekvátnak érződik, bár kicsit többet is elhallgattam volna belőle.

És eljutottunk a végére. Tagadhatatlan, hogy a készítők nagyon rámentek a realisztikus hadászat részletes bemutatására egy kiveséző katonai rostával, azonban a kampány kissé érdektelen történetmesélése, és a prezentáció hiányosságai megspékelve a technikai bibikkel a mérleg másik oldalára billentik a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy a UI némileg nehezen navigálható, és sokadik próbálkozásra sikerült csak megtalálnom a részt, ahol tudtam a regimentjeimet szerkeszteni.

De talán ez a játék nem véletlenül ilyen problémás természetű; ezt pontosan az olyan játékosoknak csinálták, akik szeretnek elveszni a részletekben, és úgy forgatják a seregeiket, mint a történelem neves generálisai. Ebből kifolyólag eme alkotást nem lehet csak úgy felvenni és azonnal belevetni magunkat. Itt fel kell építeni a tudástárat, sokat kell kísérletezni, a finom mechanikákat kiismerni és az egész akár egy igazi kompozícióvá is összeállhat. Azonban nem mindenki rejteget magában egy híres hadvezért, így viszont rétegjátéknak lehet nevezni a Men of War II-t, ami nagy kár.