Saját magát egyébként úgy aposztrofálja, mint egy hack n slash cucc, ami a nagy francia forradalom idején játszódik, megtoldva rougelite és kártyapakli építő elemekkel – mindez horror köntösbe burkolva. Gamer legyen a talpán, aki ennek ellent tud állni, így természetesen örömmel jelentkeztem a teszt elkészítésére.

Aztán ahogy jobban utána néztem, kiderült, hogy a stuff már kint van PC-n és Xboxon, ráadásul 40%-os meta átlaggal büszkélkedik. Heveskedve gondoltam na, megint nekem kell bebizonyítanom, hogy a többiek jönnek szemben az autópályán, de nagyjából fél órányi játék után kiderült, hogy nem, itt nincs tévedés, ez tényleg nem lett erős cucc. Pedig jó ötletekből egyébként nincs hiány, de olyan szinten nem áll össze az egész, hogy erről még Fluor Tomi se tudna dalt írni.

Egy új kaland kezdetén hősünk, René kicsit értetlenkedve néz maga elé, mert valami undorító trutyiból mászik ki, nem emlékszik semmire, ráadásul egy éteri hang valamiért ?petal? -nak hívja és nyomasztja, hogy szerezzen meg neki valamit. Miközben ezen ügyködünk, megismerkedünk a francia forradalommal (mi is forradalmárok vagyunk amúgy), a megtépázott Párizzsal és társainkkal.

Pár snittel később kiderül, hogy Lady Bliss-nek hívják a fejünkben zengő hangot és amúgy ő egy űrlény. Az viszont csak az első elhalálozás után lesz világos, hogy mi amúgy húsbábok vagyunk ennek a bizonyos René-nek az alakjában. Szóval keverednek a valós események olyan rettenetekkel, amik természetesen H.P Lovecraft előtt tisztelegnek, nekünk meg ebben kell valahogy navigálnunk.

Ez amúgy rendben is van, egész érdekes a felütés, de aztán belép a képbe az egyház, egy olyan rend, ami valami természetfölötti izében hisz meg persze az uralkodói osztály. Mi ezen frakciók mentén próbálunk lavírozni, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy egy ősgonoszt szolgálunk.

Az első, ahol igazán komolyan fel fogunk szisszenni az a külcsín. Nem mondom, van hangulata a bejárható, random generált terepnek, de valami olyan elképesztő technikai hibák jönnek elő, ami tényleg mindent megöl. A beszaggatás, súlyos FPS drop csak a felszín – ha megnézitek a screenshotokat, azért ez nem egy tripla-A szint, amit ne bírna el a motor.

Folyton fennakadunk majd minden létező meg nem létező tereptárgyon, tetű lassan reagál René a beadott parancsra, néha eltűnik a világ körülöttünk és még sorolhatnám. Néha már-már a játszhatatlanságot súrolja. Az egyetlen, amit a külsőségekből ki tudok emelni azok a szereplők portréja. Nehéz megmondani a stílust, amiben készült, de nagyon látványos. Kár, hogy aztán játszani is kell. A harcrendszer próbál érdekes lenni és ideig-óráig sikerül is neki, de nagyjából harminc perc után olyan monotonná válik, hogy sírni támadt kedvem. Az iksz megnyomásával kardunkkal suhintunk, a körrel pedig kitérünk.

Ez rendben van, bármikor a rendelkezésünkre áll, nem kerül semmibe. Ahogy haladunk előre, a lenyomott ellenfelek után meg csak úgy random kapunk kártyákat. Ezekkel két dolgot tudunk tenni. Vagy elégetünk egyet, felszabadítva így bizonyos mennyiségű manát, vagy pedig, ha van éppen elég varázserőnk, akkor egy dedikált gombhoz tudunk támadást, avagy védekezést rögzíteni, mint egy skillt.

Összesen négy aktív és egy passzív cuccot tudunk magunkhoz láncolni – a taktikázás annyi, hogy el kell dönteni, milyen lapot áldozunk be, hogy másokat meg használni tudjunk. Egyébként ez valameddig működik, aztán rájövünk, hogy totál felesleges ezzel szarakodni mert az alap csapással ki tudunk nyírni mindenkit.

Ha elhalálozunk, akkor jön a rougelite rész: elveszik az addig harácsolt szintünk meg minden más, viszont az összefarmolt nyersanyagok és speckó lapok megmaradnak. Továbbá bizonyos elemek a történetben szintén ilyenkor bontakoznak ki, hozván ezzel a műfaji kvázi kötelezőt. Összesen 3 giga (!!!) a játék egyébként, de nagyon érdekes, hogy rengeteg hangsáv lett rögzítve, tulajdonképp mindenki beszél.

Én nem tudom hogyan lehetett ezt így összetömöríteni (hello Piped piper), de ez technikai mestermű. A zenék egyébként (meglepő módon) eléggé fülbemászóak, ráadásul a tartalom is teljesen rendben van, bár az is igaz, hogy olyan szinten ütközött falakba nálam a cucc, hogy pár óránál többet képtelen voltam vele játszani.

Az összegzésnél azért valamennyire bajban vagyok, mert nem vérhányás a Liberte, csak egyszerűen rossz. Némely ötlet valóban jó, például ez a Lovecraft-i vonal meg René dilemmázgatása jól áll neki és még a verekedés is tud szórakoztató lenni. Viszont hiába a taktikai lehetőségek, egyszerűen annyi hiba és bug van benne, ami kis túlzással minden kiöl belőle. Így hát kizárólag a műfaj elkötelezett híveinek meg nagyon hardcore arcoknak tudom ajánlani, de nekik se túl jó szívvel.